2015. április 29., szerda

Provence (CLEAN) 2004


illatcsalád: citrusos-aromás

A CLEAN illatok népszerűségét azt hiszem értem. Sokan szeretnék (főként gondolom tavasszal, és nyáron) a "most ugrottam ki a zuhany alól, és a rekkenő hőség ellenére friss, tiszta, és még szép is vagyok" érzést.
Na ezt én is nagyon szeretném, csak nincs hozzá egyetlen CLEAN illatom sem (és mindig megállapítom, hogy ez nem véletlen :-) ), ami mintamaradványom van, azt pedig most bogarásztam ki a szekrény aljáról, egy óriási téveszmém miatt, ugyanis úgy emlékeztem, hogy ez az illat körtés (a neve alapján persze levendulás), és valójában egyik sem. Így a friss érzés helyett, a tágra nyílt szemű meglepődés jött, ami nem rossz persze, kivéve ha épp a készletében nem létező körtés illatokról ábrándozik az ember lánya.

Citromot, és lime-ot nem érzek, nekem ez az illat édesen lédús mű-narancs, szirupos mű-mandarinnal keverve. (és ez ebben az esetben nem oximoron)
Szerettem benne az épphogy pislákoló gyapotvirágot (ez ugye hardcore verzióban a Belong), ami a pézsmával karöltve lágyságot ad neki, szappanos fürdő utáni puha, hófehér törölközőbe burkolózást. Elvárt tisztaság érzés pipa, ezért mindenképp kap egy piros pontot.
Rózsát nem, de nagyon halványan a háttérben, a muskátli jellegzetes illatát felfedeztem, ezért még egy piros pont, mert imádom (mondjuk inkább nádfedeles parasztházak ablakában, de nem akarok túl szigorú lenni).

Érdekes illat, amit parfümnek sem neveznék feltétlenül, inkább valami közepes hatósugarú, és tartósságú szintetikumnak (egyébként mindig ez a bajom a CLEAN illatokkal). 

A törölközős, szappanos jellegű frissességet szerettem, viszont amit nagyon nem, hogy olyan, mintha előtte egy édes, gyümölcsös gumicukor-szappannal fürödtem volna, aminek brutál tartós a bőrön hagyott illata. (egyelőre nincs gumicukorszappan, ez csak az én agyszüleményem, ne keresse senki)

Félreteszem nyárra, és talán teszek vele még egy próbát. Hátha... (de csak a gyapotvirág, és a távolban vizionált muskátlis ház miatt, mert összességében nem szerettem) 





Illatjegyei:
  • citrom, lime
  • gyapotvirág, rózsa, muskátli
  • pézsma

https://www.facebook.com/illatpiramis








2015. április 28., kedd

Nevermore (Frapin) 2014



illatcsalád: virágos-fás-pézsma

alkotó: Anne-Sophie Behaghel

A barátnőm azonnal beleszeretett ebbe az illatba... "kell!" mondta tegnap, amikor próbáltam rávenni, hogy tesztelje az 1270-et. "Most nem az kell, ez kell!"... rendben, értek én a szóból... gondoltam akkor holnap tesztelem én is, mi ez a mágia?! Mit ne mondjak, adott egy furcsa keretet ennek a borongós, esős napnak.

Anne-Sophie Behaghel

A francia Anne-Sophie Behaghel kevés alkotását ismerem (sajnos), pedig olyan izgalmas házaknak dolgozik, mint például az olasz Mendittorosa, a misztikummal körített francia Les Liquides Imaginaires, vagy az idén 3 parfümmel előrukkoló új, szintén francia niche márka, a Room 1015, amelyeknek egyik illatát sem ismerem, de nagyon kíváncsi lennék rájuk.

A parfüm David Frossard, a Frapin kreatív igazgatójának ötlete volt, aki a kissé zilált idegrendszerű amerikai költő/író Edgar Allan Poe életműve előtt kívánt tisztelegni, megidézve Poe sötét titkokkal teli, borongósan varázslatos világát.
A kiválasztott mű A holló, és a benne híressé vált "Nevermore" lett.

(Érdekesség az íróval kapcsolatban, hogy volt egy titkos rajongója, aki 1949 és 2009 között (tehát 60 éven át!), minden január 19.-én, Poe születésnapján, három szál rózsát, és fél üveg konyakot helyezett el a baltimore-i temető síremlékénél. A titokzatos fekete ruhás férfi megjelenését, minden évben irodalomkedvelők tucatja, virrasztással várta, aki miután elhelyezte a virágokat, tósztot mondott, ivott a konyakból, majd távozott.)

A Nevermore nem egyszerű illat. Hol szerettem, hol nem, de egy biztos, hogy a közömbösséget nem tűri.
A nyitányában álomszép templomi tömjént érzek (elvileg nincs benne), amit még lebegőbbé, ködösebbé tesz egy lehelet aldehid. A pár másodperces templomi áhítat után, következnek a fűszerek (tiszta szerecsendió, kissé kesernyés sáfrány, és a fekete bors enyhe szúróssága), majd megjelenik a fanyar atlasz cédrus, ami a teljes leszáradásig erősen domináns marad, maszkulin jelleget adva, és mintha egy árnyalat földes vetiver is lenne benne, megint csak a férfiasságot kiemelve. A nyitány utáni első felvonás nekem hűvösen karcos, később az ámbra, és a kétféle rózsa lágyít, melegít rajta, de inkább hideg illat.
Összességében nem rózsásnak mondanám (bár vannak olyan fázisai, amikor igen), hanem fás, száraz, cédrus illatnak. Ugyan uniszex, de egyértelműen férfi illatként gondolok rá. Tartóssága, hatósugara kiváló, a délelőtti fújást, még késő délután is éreztem, karakteres, bőrközeli illatként.
Az egész körítéssel, kompletten ez is egy mestermunka a Frapin-től, amin tisztán érződnek a minőségi alapanyagok, és a hozzáértő kezek.

Then, methought, the air grew denser, perfumed from an unseen censer
Swung by Seraphim whose foot-falls tinkled on the tufted floor.
'Wretch', I cried, 'thy God hath lent thee - by these angels he has sent thee
Respite - respite and nepenthe from thy memories of Lenore!'
Quaff, oh quaff this kind nepenthe, and forget this lost Lenore!'
Quoth the raven, 'Nevermore.'
Edgar Allan Poe: The Raven (1945) részlet

(magyar fordítások: Babits MihályKosztolányi DezsőTóth Árpád)





Illatjegyei

damaszkuszi rózsa (Rosa damascena), százlevelű rózsa (Rosa centifolia), ámbra, aldehid, szerecsendió, atlasz cédrus, sáfrány, fekete bors








2015. április 27., hétfő

1270 (Frapin) 2010


fotó: Scent Vision


illatcsalád: orientális-fűszeres

alkotó: Sidonie Lancesseur

Erről az illatról (még időszámításunk előtt) először Illatvadász oldalán olvastam, nem túl pozitív véleményt. Azután mikor betévedtem Zólyomi Zsolt boltjába, ezt a parfümöt ajánlotta nekem elsőre.... és már akkor tetszett, de hedonista évek következtek, és valahogy a háttérbe szorult... mostanáig.




Beatrice Cointreau
A Frapin cégről minimálisan annyit kell tudni, hogy 1270 óta konyakot készítenek, a francia Grande Champagne régióban, a fentebb látható "aprócska" kastélyban (Château de Fontpinot).

Jelenlegi tulajdonosai Genevieve Frapin, és férje Max Cointreau. Az illatokkal való vérfrissítés azonban lányuk, Beatrice Cointreau gondolata volt, aki azt ötletelte ki, hogy hívjanak meg híres parfümőröket a kastélyba, pár napig tartsák őket fejedelmien, akik ettől majd jól ihletet kapnak, és azután gyorsan (szépségesre tervezett) parfümös üvegekbe álmodják a jobbnál jobb illatokat.
Ezzel a jól kifundált pszichológiai manipulációs kooperációval, olyan neveket sikerült már behálózniuk, mint pl. (az általam imádott, kis kopasz) Bertrand Duchaufour, Jeanne-Marie Faugier, Anne-Sophie Behaghel, Amélie Bourgeois, és Sidonie Lancesseur.


Az ISIPCA-n végzett ügyes, okos Sidonie-ról szerintem külön posztot fogok írni (csak mert szép is, és megérdemli), első körben viszont annyit róla, hogy szereti a "piás" vállalkozásokat (Kilian Hennessy - by Kilian- számos illatát is ő tervezte), és rögtön a Frapin szerintem két leghíresebb parfümjét sikerült megalkotnia, az 1270-et, és a L'Humaniste nevű díjnyertes művet. Nevéhez fűződik még többek között a Lumiere Blanche (Olfactive Studio), valamint két szeretett Terry de Gunzburg, az Ombre Mercure, és a Parti Pris.


Na de akkor vissza magához a címadó parfümhöz. A már említett blogbejegyzés alapján, valami komolytalan, idétlenül nevetgélő lánykás illatot vártam... de szerencsére nem az!



Érdekes, ahogy időről-időre változik az ember ízlése, formálódnak, alakulnak belül a tapasztalatok, gondolatok, és minden életszakaszban más-más kap fontosságot.

Most ott tartok, amikor nem ébredek már világmegváltó tervekkel, nem akarok mindent, és mindenkit megérteni, nem keresem mindenben a mondanivalót... csak jó néha csöndes örömmel belesimulni, egy-egy észrevétlenül illanó reggelbe.


Ezt tudja a Frapin 1270. Azon túl, hogy remekül komponált illat, ez a művészete. Engedi megnyugodni az információval elárasztott (felborzolt) idegek játékát.
Durván faragott fapadon való hátradőlés, ahol megérint a természet lágy színekkel tarkított érdessége... mustos, nedvtől duzzadó, napfénytől töppedő mazsolák balzsamosan édes simulása, a barrikolt bor tölgyfa aromája, és mézes, likőrszerű aranycsordulás.
Nemes, és érett illat, amelynek tartóssága kiváló, hatósugara tökéletes, sosem tolakodó, finom, visszafogott, arisztokrata nedű. És ez kicsit sem kevés... sőt... pont elég.
Szerintem a fás, néha kissé fanyar jellege miatt férfiak is bátran viselhetik, úgy gondolom férfi bőrön ezek a tulajdonságai még erőteljesebben előjönnek, mint az én bőrömön.


Illatjegyei

  • narancs, gyanta, kakaó, kávé, tonka, ananász, szilva
  • lime virág, fűszerek, virágok, mogyoró, szárított gyümölcsök
  • fás jegyek, guaiac fa, méz, vanília

   


2015. április 25., szombat

Sanguine (Keiko Mecheri) 2000


fotó: parfumo.net (Angua)

illatcsalád: citrus-aromás


Ahogy ígértem az előző bejegyzésemben, akkor következzen egy szerintem kevésbé jól sikerült Keiko Mecheri illat.

A Damascena után, nagy várakozással tekintettem a próba elé, a neve alapján (az összetevőlistája nélkül) volt egy elég határozott elgondolásom vele kapcsolatban.
A vörös (vér) szóra asszociálva egy testes, jól komponált illatot vártam, ami nehéz, összetett, és majd maradandó élményt nyújt. Na ez nem jött össze.
Nagyjából arra a sorsra jutott, mint minden komolyabb előzetes elvárásom (bármi felé) az életben... semmi nem lett belőle.

A Sanguine számomra az a rejtély, amit bárhogy próbálok megérteni, nem megy. Folyamatosan összezavar, és egy szó jut mindig eszembe róla, a káosz.


Nyitánya egy könnyed, citrusos férfi arcszesz, vagy kézfertőtlenítő gél/folyadék illata. Kissé kesernyés citrusok, némi zöld háttérrel, az amalfi citrom apró szúrósságával, a leszáradásakor pézsmás alapon valami szintetikus furcsasággal, amiről a Donna Karan féle 1999-es felhőkarcoló (DKNY Women) végjátéka jutott eszembe (bár hozzáteszem azt másokon néha még szeretem is).
Viszonylag tartós (2-3 óra), bőrközeli illat.
Halvány elgondolásom sincs mi volt a cél ezzel a parfümmel, még nyári frissítőként sem tudom elképzelni, maximum munkamániás sebészeken, akik életük minden percében szeretnék érezni a citrusos kézfertőtlenítő illatát.

Egy dologra jó volt, hogy kb. egy órára újra elméláztam életem nagy filozofikus kérdésein, főként azon, hogy érdemes-e bármivel kapcsolatban előzetesen túl sokat (sőt bármennyit) agyalni... konklúzió sokadszorra: nem!... most már azon kellene gondolkodnom, hogy ez vajon miért nem megy?!... 

Másik jó dolog, hogy a modern művészetek felé fordította a figyelmem. Olyan művek felé, amik nem akarnak kifejezni semmit... és ez is lehet egy cél... mondjuk a modern nirvána... mondjuk... vagy valami ilyesmi... majd még gondolkodom rajta, ha ismét hangulatba kerülök.


Mark Rothko (1954)





Illatjegyei

vérnarancs, petitgrain (keserűnarancs)

pézsma, amalfi citrom, narancs













2015. április 24., péntek

Damascena (Keiko Mecheri) 2003


illatcsalád: virágos-gyümölcsös

Az amerikai niche parfümházat, Kaliforniában alapította egy japán származású házaspár, Keiko és Kamel Mecheri 1990-ben. 
A cég "arca" Keiko, Atami városában született, Japánban, de Kaliforniában (Beverly Hills) nőtt fel. Itt folytatta tanulmányait az UCLA egyetemén, ahol divat-, és művészettörténetet tanult. A formák, színek, zene (egy ideig zongorázott), illatok mindig lenyűgözték, esztétikum iránti vonzódása már kicsi gyermekkorától megmutatkozott.
A divattervező Kamel Mecheri-vel, egy párizsi útján találkozott, ahol is egymásra hangolódásuk azonnal kiderült, a sok közös vonással rendelkező fiatal között románc szövődött, majd ahogy a romantikus regényekben lennie kell, összeházasodtak.
(Érdekesség, hogy az 1998-ban megjelent illatuk a Loukhoum, elmondásuk szerint a szerelmüket szimbolizálja, ami mézes, édes, pézsmás alapon, rózsabimbók, és rügyek pattanása. Na ez az én kevésbé romantikus lelkemnek kicsit sok, na de ha így, hát akkor így kell szerelmet vallani.)
Közös vállalkozásuk eredeti neve Bazaar des Senteurs volt, ahol saját készítésű testápolási termékeket, és illatgyertyákat is forgalmaztak. Első parfümjeik sikere azonban eldöntötte a későbbi irányvonalat, majd hamarosan Keiko nevére keresztelték a céget, és elkezték ontani a parfümöket.
Illataik sokszor mindenféle multikulturális alapokon terveződnek (különféle számomra egyelőre átláthatatlan elméletek köré), Keiko-ra máig nagy hatással van a szürrealizmus, az egzisztencializmus, az ókori mitológia, a középkori zene, és a japán ikebana.
A ház (nem hivatalos) parfümőre a francia származású, ISIPCA-n végzett Yann Vasnier (akinek hosszú az együttműködési listája, olyan neveknek dolgozik még, mint Tom Ford, Marc Jacobs, Comme des Garcons, Le Labo stb.)
Jelenleg 60 illatuk van (mondom szinte követhetetlen az egész), ami véleményem szerint rengeteg ahhoz, hogy tisztán hozzanak egy adott minőséget, de mivel vannak igen kiemelkedő alkotásaik, ezért nem maradhatnak le innét. (egy általam silányabbnak tartottról is fogok majd írni, de csak azért mert a maga sajátos módján mégis erősen hatott rám).

A Damascena viszont jó. Nem csak jó, szerintem nagyon jó. Pont annyi izgalom van benne, ami még kifejezetten kellemessé, könnyeden játékossá teszi a viselését.

Nyitánya gyümölcsös, légies (teás) rózsa, egy csepp fanyar fekete ribizlivel, és csorduló piros bogyósokkal. Lányosan édes, és üdítően savanykás egyszerre. Elég hosszan tart ez az intenzív gyümölcsös fázis (majdnem a teljes leszáradásig), amelyben pár perc múlva megjelenik a puha pézsma, amitől simulóbb lesz az egész, és mintha egy leheletnyi pacsulit éreznék benne, némi összemorzsolt fekete ribizli levél naturalista kesernyésségével. Az idő előrehaladtával, amikor a gyümölcsök tobzódása elcsitul, akkor egyre édesebb, fanyarabb, szépségesen pézsmás lesz, egy haloványka púderességgel.
Tartóssága kiváló, hatósugara pont a mostani ízlésemnek megfelelő. Nem harsogó, de pár fújással azért 2-3 órán át, viszonylag intenzíven érezhető mielőtt bőrközelivé válik.
Az az illat, amiből tavasszal, és nyáron 10-20 ml-t nagyon szívesen elfújkálnék. 
Egyszóval beleszerettem na. <3 (Ha valakinek van, és megszánna egy kevéskével, az írjon bátran.)

(És körülbelül fél óra tipródás után eszembe jutott, hogy mire emlékeztet, az Yves Saint Laurent féle In love again-re, ami ugyan sokkal kevésbé rózsás, de jellegében szerintem nagyon hasonló)




Illatjegyei

  • fekete ribizli, piros bogyósok
  • rózsa
  • pézsma



https://www.facebook.com/illatpiramis

2015. április 23., csütörtök

Jean Patou



Jean Patou (1887-1936) Normandiában született, egy cserzővarga fiaként.
1907-ben kezdett nagybátyja szőrme üzletében dolgozni, akkor már határozottan a divat, és a tervezés érdekelte.

1910-ben Párizsba költözött, ahol 1912-ben megnyitotta első önálló divatüzletét, Maison Perry néven.

Harcolt az első világháborúban, ami kissé késleltette karrierje beindulását. 
Mielőtt 1914-ben bevonult katonának, a teljes ruhakollekcióját eladta egy amerikai vevőnek, tehát gyakorlatilag a háború után a nulláról kezdte újra felépíteni vállalkozását.
1919-ben ismét divatszalont nyitott, immár a saját neve alatt, ahol bemutatta első kollekcióját.

Később főként sportruházatra szakosodott, ő tervezte Susanne Lenglen akkoriban igen merésznek számító, nagy port kavaró "rövid" teniszruháját, amelyet az 1921-es versenyen viselt Wimbledonban. A pamutruhát fehér harisnyával, és narancsszínű fejpánttal kombinálta, amely már jól tükrözte azt a nézetét, miszerint a megfelelően válogatott kiegészítők (sálak, ékszerek, egyéb ingyom-bingyomok), sokszor fontosabbak magánál a ruhánál.

Jóképű férfi volt, aki szerette a nőket, a szerencsejátékot, a hajókat, és a gyors autókkal való száguldást.

Első három parfümje 1925-ben jelent meg, amelyeknek parfümőre Henri Alméras volt (aki a Paul Poiret féle Rosine cégnek is dolgozott).
Ezek érdekessége, hogy a különböző parfümök, különböző hajszínű hölgyeknek készültek.
Amour Amour a szőkéknek, Que Sais-Je? a barnáknak, és az Adieu Sagasse a vöröseknek.


Neki köszönhetjük az első napvédő készítményt, amely 1927-ben jelent meg, Huile de Chaldée néven, amit sokan csodás pézsma illata miatt vásároltak.
Ő volt az első, aki az általa tervezett ruhákba belevarratta logóját.

Későbbi illatai már saját gyárában, Levallois- Peret-ben készítette.

1936-ban, 49 évesen szélütésben halt meg, sírja a párizsi Passy temetőben található.
Halála után a vállalatot sógora, Raymond Barbas vette át, a jelenlegi igazgató pedig Jean de Moüy (Patou unokája)
(számos később híressé vált ruhatervező kezdte náluk pályafutását, például Marc Bohan, Jean Paul Gaultier, Christian Lacroix)

A Patou ház parfümőrei: Henri Alméras, Jean Kerléo, Henri Giboulet, Jean-Michel Duriez, Guy Robert, Thomas Fontaine (2012-től ő a cég hivatalos "orra".)
Thomas Fontaine
Illatai

Adieu Sagesse (1925)
Amour Amour (1925)
Que Sais-Je? (1925)
Chaldee (1927)
Le Sien (1929)
Moment Supreme (1929)
Coctail (1930)
Coctail Dry (1930)
Joy (1930)
Invitation (1932)
Divine Folie (1933)
Normandie (1935)
Vacances (1936)
Colony (1938)
L'Heure Attendue (1946)
Lasso (1956)
Eau de Joy (1960)
Makila (1961)
Caline (1964)
1000 (1972)                        
Eau de Patou (1976)
Patou Pour Homme (1980)
Ma Liberte (1987)
Sublime (1992)
Patou Pour Homme Prive (1994)
Voyageur (1995)
Un Amour de Patou (1998)
Patou For Ever (1998)
Hip (2001)
Nacre (2001)
PanAme (2001)
Enjoy (2002)
Sira des Indes (2006)
Joy Forever (2013)
Joy Forever EDT (2014)


Collection Heritage (régi illatai új formában)

Chaldée (2013)

Eau de Patou (2013)
Patou Pour Homme (2013)
Colony (2014)
Deux Amours (2014)
Adieu Sagesse (2014)
L'Heure Attendue (2014)
Que Sais-Je? (2014)
Vacances (2014)


2015. április 21., kedd

Narcotic Venus (Nasomatto) 2007


fotó: Scent Vision 



illatcsalád: virágos

alkotó: Alessandro Gualtieri


Nem is tudom pontosan hol kezdjem a mondókámat ezzel az illattal, illetve parfümházzal kapcsolatban.

Valahogy számomra annyira különc, érdekes, izgalmas, kicsit elvont az egész, hogy nehéz kiragadni belőle lényegesnek látszó dolgokat. Valami olyasmi, mint a hippi mozgalom. Egy életérzés, amit körül lehet írni, de igazából érezni kell a lényegét.

A Nasomatto egy holland székhelyű vállalkozás, amelynek alapítása az olasz származású Alessandro Gualtieri nevéhez fűződik.

Akit bővebben érdekelnek háttér információk, az például ITT sok érdekességet megtudhat róla.
Az olasz szóösszetétel jelentése "Őrült Orr", ami Alessandro némely fotójánál, megnyilvánulásánál konkrét, kézzelfogható értelmet nyer. Ami nem baj, sőt... :-) annál szimpatikusabb.



Saját bevallása szerint imádja az alkotás folyamatát, amelynek mindig csak elindítója, azután az egész önálló életre kel, és ebben a sodró, kontrollvesztett állapotban végül megszületik a mű.
A Nasomatto (elvileg) az eddig kiadott 10 parfümmel befejezettnek tekinti pályafutását (a 2014-es Blamage (a francia szó jelentése "Szégyen") az utolsó illata). Azonban nem szűnik meg teljesen Alessandro tevékenysége, hanem Orto Parisi néven új parfümházat hozott létre, szóval nem kell megijedni, hogy a magát szerényen "Az Orr"-ként (The Nose) nevező művész újabb remekei nélkül maradunk.
Érdekesség még, hogy felesége, a holland Lilian Driessen is kihozott 2012-ben egy új márkát, Maria Lux néven (olasz székhellyel! azért van itt szerelem kérem, mindenféle olasz-holland keresztölelkezés), amelynek illatai a szerelem, és halál témakörét járják körbe. (parfümjei: Deeply, Madly, Truly, Aramesh, Mogadess).
(Mondom kicsit furcsák, de olyan szeretni valóan habókos család, ha jól emlékszem két gyermekkel megáldva.)

A Narcotic Venus-t sokáig kerülgettem, főként a benne lévő liliom miatt, ami általában nem az én barátom.

Most, hogy végre kipróbáltam, rájöttem kár volt halogatni a dolgot, mert semmi zavaró nincs benne.
Az, hogy tavaszi illat, gondolom senki számára nem új információ, erősen virágos, letisztult mestermunka. Egy fújással pont annyi könnyedség, amitől szellős, légies elegancia leng körbe.
Míg a Robert Piguet féle Fracas nekem néha túl tömör, és vaskosan sok, addig a Narcotic Venus viselésekor ezt egyszer sem éreztem.
Tubarózsa a köbön, és a nyitányában pár másodpercig, némi hárs illatot vélek felfedezni (ez nincs feltüntetve az összetevői között, és könnyen lehet, hogy csak az én orrom, elmém játéka). A jázmin, és a leszáradáskor felbukkanó liliom finoman simul a krémes, lágy, leheletnyit fás, nőies alapkompozícióba. Fogalmam sincs milyen fűszerek lehetnek benne, mert bárhogy igyekszem, csak virágokat érzek (de ha valaki ki tud hámozni ezen kívül bármit is belőle, az kérem ossza meg velem a titkot).
Luxus minőség a javából, amelynek borsos árát talán kompenzálja, hogy valóban csak egy-két fújás szükséges belőle. Férfi bőrön bevallom el sem tudom képzelni, bár egy próbát talán megérne, érdekességképp.
Tartóssága, hatósugara több mint kiváló. És a kicsit bumfordi kupak ellenére (vagy épp ezért), még az üvege is tetszik.
Pierre Bonnard (1895)



Illatjegyei

tubarózsa, liliom, jázmin, fűszerek




https://www.facebook.com/illatpiramis



Belong (Celine Dion) 2005


illatcsalád: orientális-virágos

alkotó: Christophe Raynaud


Amikor indítottam ezt a blogot (többek között azzal a céllal, hogy majd a méltatlanul mellőzött vintage illatokat jó alaposan kielemzem, és próbálom népszerűsíteni), akkor nem gondoltam volna, hogy egy celeb illat is beteheti ide a lábát. De bizony betette... mégpedig mind a kettőt.

Miután közel 30 ml-t elfújtam belőle (aki parfüm mániás, az tudja ez mit jelent), és kellően lelazultam ahhoz, hogy miért ne írhatnék itt róla?!... hát jöjjön a drágám...

Celine Dion-ról most nem ejtenék sok szót, régen szerettem, ma már kevés bennem a vad romantika, ami hozzá szerintem elengedhetetlenül szükséges. Ez van. De mindegy is, mert hiába fut az egész projekt a neve alatt, ő a legkevésbé lényeges elem ebben a történetben.
Sokkal inkább fontos Christophe Raynaud, ez a jólfésült francia parfümőr, aki több olyan illatot is kreált, amit nagyon szeretek, vagy ha nem is annyira szeretek, de elismerek. 
Balenciaga: Eau de Cristobal; Carner Barcelona: D600; Guerlain: Love is all, My Insolence; Karl Lagerfeld: Karleidoscope, Yves Rocher: Ambre Noir

Mint már mostanában többször említettem, egyre jobban vonzódom az egyszerűséghez, a minimalista formákhoz, ami a hétköznapjaim komfortosságát adja (vagy inkább adná, ha nem lenne örökös káosz körülöttem).

A Belong ilyen. Egyszerű, puha, libbenő ölelés.
Az összetevőit nézve nem tudom eldönteni, hogy a piros bogyósokat, és a bergamottot hová rejtették, de különösebben nem is hiányolom őket.
Édeskésen indít, ebben akár még az ananász, és cseresznye édessége is benne lehet, de nem a gyümölcsösség domináns, hanem a pihe-puha gyapotvirág.
Lineáris, minimalista kompozíció, virágos felhangokkal, a bazsarózsa jellegzetes, szintén édeskés jellegével, némi szintetikus orchideával, és egy nagyon kellemes fás (pézsmás) leszáradással.
(A hinoki fa illatát ma reményeim szerint tesztelni fogom, és szerintem egy külön poszt keretében majd beszámolok róla, mert a hozzá fűződő szakrális tartalom miatt izgalmas számomra)
Hatósugara, és tartóssága közepes. Hétköznapi, otthonos, munkahelybarát komfortillat, aminek egyszerűségében a nagyszerűsége (csak, hogy egy sztár mellett, egy közhely is legyen ebben a posztban :-) )

fotó: Deb Schwedhelm



Illatjegyei


  • ananász, cseresznye, bergamott, piros bogyós gyümölcsök
  • orchidea, bazsarózsa (peónia), gyapotvirág
  • hinoki fa, ciprus


https://www.facebook.com/illatpiramis

2015. április 11., szombat

Wrappings (Clinique) 1990


illatcsalád: virágos- aldehides

alkotó: Elie Roger (Estée Lauder: Knowing, Balenciaga: Ho Hang Club, Karl                                          Lagerfeld: KL Homme)

Mielőtt még bármit olvastam volna a Clinique-ről (amiről bevallom semmit nem tudtam, mivel a bőrápolás, illetve parfümök terén szinte teljesen érdektelen volt számomra), az ugrott be elsőre a Wrappings-el kapcsolatban, hogy mintha egy régi Estée Lauder illatot szagolnék.
És tényleg van kapcsolódás.


A Clinique az Estée Lauderből nőtte ki magát, mégpedig Estée menyének, Evelyn Laudernek a kezdeményezésére (1968-ban), aki olyan kozmetikai vállalatban gondolkodott, amely bőrgyógyászok bevonásával, annyira hiper-szuper anti-allergén kozmetikumokat dolgoz ki, amelyeknek már a látványától azonnal kisimulnak, a horror áruk miatt elmélyült mimikai ráncok. A név az orvosi klinikumra utal, a fehér köpenyesek mindent tudó világára (A Clinique márkaboltjaiban, a mai napig fehér köpenyben szolgálják ki a vásárlókat). A kencék 100%-ban illatmentesek (amit nem tudok alátámasztani, mert még nem próbáltam őket), azonban 1971-ben úgy gondolták, hogy mégis kellene valami illatélmény, és megjelent az Aromatics Elixir, amit számos parfüm követett.
Evelynről még annyi érdekesség, hogy a mellrák elleni küzdelem egyik aktivistája volt, részben az ő nevéhez fűződik az ügyhöz kapcsolódó "rózsaszín szalag" szimbólum bevezetése. (Ő maga 75 éves korában, 2011-ben halt meg petefészekrákban)

Wrappings... "csomagolás", beburkolás... tökéletes névválasztás!
Minden aldehid tartalmú parfümről ez az első szó ami eszembe jut, hogy beburkol egy légiesen könnyed felhő, amely biztonságot, és nyugalmat ad (hoppá, talán most jöttem rá a vintage szeretetem egyik okára :-) )
(Elnevezéséről egyébként több teóriát is olvastam. A parfüm egy limitált karácsonyi kiadásként jelent meg pár amerikai nagy áruházban 90-ben, azután évről-évre az ünnepi időszakban többször megjelentették. Ez alapján többen a karácsonyi csomagolóanyagokra asszociáltak, de én az elvontabb, elsőként említett variációban szeretnék hinni, vagy legalábbis a kettő furfangos ötvözetében)

Nyitányát erőteljes zöld kezdet jellemzi, lédúsan roppanó növény, amelynek szárából sűrű, sötétzöld elixír csordogál, mellékzöngéje kesernyés, gyógynövényes üröm. Annyira nem általános, hogy imádom! Az aldehid pár perc múlva puhít rajta, áttetszőbbé teszi, majd a tölgymoha tompít ezen a harsogó zöld árnyalaton.
Nehéz boncolgatni, de az összetevőkből egyértelműen kivehető volt számomra a szerecsendió, ami nem uralja sosem, de izgalmassá fűszerezi egy adott fázisát, a pacsuli, és a cédrus, amely az elején nem igazán érezhető, de a leszáradáskor övé lesz az egyik főszerep, az aldehid, pézsma és moha mellett. Az orris kissé púderes irányba tolja a végét, így egy többnyire pihe-puha, légies, enyhén virágos tisztaságillat lesz belőle, (néha kicsit karcos) fás alappal. Az jutott eszembe róla, hogy olyan mint mikor a macska mancsa belesimul az ember tenyerébe, de azért játékból időnként előkerülnek a karmok :-) 
(a tenger jegyet nem igazán értem benne, szerencsére egyértelműen nem aquás illat)
Maximálisan uniszex, sok fantázia nem kell hozzá, hogy elképzeljem férfi bőrön. Hatósugara, és tartóssága kiváló. Remekül összerakott, rendkívül különleges illat, szélfésülte hajló búza, amely fölött békés, áttetsző kék ég feszül. 
Üzenem az Univerzumnak, hogy egy mini változatot szívesen birtokolnék belőle.



Vincent Van Gogh: Búzaföld (1888)


Illatjegyei:

  • aldehid, üröm, levendula, zöld jegyek, szerecsendió
  • ciklámen, szegfű, orris, jázmin, jácint, rózsa
  • bőr, pacsuli, pézsma, tölgymoha, cédrus, tenger jegyek



2015. április 2., csütörtök

Amorito (The Body Shop) 2004


illatcsalád: aromás

Az úgy kezdődött, hogy tegnap napos, fázós, hideg, szeles idő volt. Ilyenkor jön az otthoni meleg takaróba kuckózásom, lehetőleg az új hatalmas teásbögrémmel, amelyben forró, csokis tea gőzölög (igen! a Yogi csokis teájára vagyok rákattanva napok óta). Ha már csoki, akkor csokis parfüm is legyen (dolce vita), előkaptam a Katitól kapott mintácskám, és jöhetett a kora délutáni örömködés. :-)
Aki olvas, vagy ismer tudja, hogy mindig érdekel ki áll(t) egy parfümcég mögött, ki alapította, milyen parfümőrökkel dolgozik stb., szóval minden ami háttérinfó, és érdekes lehet.

Most is gyorsan utánanéztem, hogy a TBS-t 1976-ban, az angliai születésű Anita Roddick (1942-2007) hozta létre, aki azon túl, hogy remek üzletasszony volt, emberi jogi-, és környezetvédelmi aktivistaként is munkálkodott, számos jótékonysági akcióban vett részt (pl. HIV fertőzöttek, hajléktalanok javára) és ő volt a Children on the Edge alapítója.

Kiemelkedő munkásságáért 2003-ban a Brit Birodalom Rendje kitüntetést (DBE) kapta II. Erzsébettől.
2004-ben májcirrózist diagnosztizáltak nála, ami minden bizonnyal Hepatitis C fertőzése miatt alakult ki, amellyel valószínűleg a második lánya születésekor kapott transzfúzió adásakor fertőzték meg. (élete utolsó éveiben a Hepatitis terjedésének megakadályozása érdekében is jelentős kampányokat indított.)
Halálát agyvérzés okozta.
Mikor utolsó évében arról kérdezték, hogy fontolgatja-e a visszavonulást, azt felelte "Még a szót sem ismerem. A kampányolás a DNS-embe van kódolva".

Az illatról nehéz mit mondanom, mert egy aktuális érzés, egy szín, egy hangulat egysége, ami elringat, melegen tart, vigasztal, megsimogat.
Hatósugara, tartóssága közepes. Hamar bőrközeli lett, de sokáig éreztem.
Egyszerűség, amit mostanság nagyon szeretek. Kezdeti mandulalikőr, majd vanília (nem füstös, hanem édes, puha ölelés), karamell, (elvileg jázmin, de azt nem éreztem), gőzölgő forró csokoládé, egy csöpp tejszínnel, a fütyülő szél, és Nina Simone megunhatatlan hangja.

Illatjegyei

  • jázmin, csokoládé
  • vanília, csokoládé