Cocaïne (Franck Boclet) 2017

illatcsalád: aromás

A francia származású Franck Boclet 2013-ban alapította illatházát, amit saját neve fémjelez.
A cég kínálatában jelenleg 32 parfüm található, gyakorlatilag három fő vonal mentén csoportosítva.
A klasszikus irányzat vaskos, kissé régimódi, igen ízléses üvegekbe lett tervezve, amelyek a főbb illatjegyeket (pl. ámbra, cédrus, geránium, vanília, tömjén stb.) vonultatják fel.
A Nude és a Rock and Riot kollekciók pedig már egy modernebb, merészebb törekvést testesítenek meg, amelyek előfutárának, mintegy felvezetőjének tekinthető még a klasszikus kollekcióban megjelent Absinthe, amivel már meg is érkeztünk a tudatmódosítók, szex, és egyéb élvezeti cikkek birodalmának előszobájába.
Boclet mindig is vonzódott a rockzene, a kortárs modern művészetek és a formatervezés világához, kollekcióiban gyönyörűen meg tudja mutatni ezek elegáns, mégis bevállalós ötvözetét.
A magát kaméleonnak valló divattervező azt vallja, hogy az élet rendkívül sokszínű, széles amplitúdók mentén mozgó folyamat, és ő ennek a változatosságnak a szegmenseit akarja minél élethűbben megmutatni.

A Cocaïne az aromás illatcsaládba lett sorolva, amivel majdnem tökéletesen egyetértek, ez egy zöld alapú, fűszeres költemény, amit én még a virágos jelzővel azért halkan kiegészítenék, mert ahová a tubarózsa beteszi a szárát, ott nem lehet nem tudomást venni a létezéséről, bármennyire is elnagyoltan művészkedünk a rendszertani besorolással.
Az illatot egyébként Eric Clapton Cocaine című száma ihlette, amit nem linkelek be, de könnyedén megtaláljátok a neten.
Nyitánya keserűnarancs, apró szemű, durvára őrölt rózsabors és valami szintetikus kesernyésen zöld jelleg, ami annyira markáns ellentétben áll a többi összetevő tisztaságával, hogy már az első pillanatban kimozdít a komfortzónámból.
Az a pillanat mikor elkezdődik a Tarantino film, és te felvonod a szemöldököd, miközben előredőlsz a székeden és majdnem az előtted ülő nyakába öntöd a popcornt.
Semmi finomkodás nincs ebben a beköszönésben, az illat rád ront és nem ereszt. Közelről szagolva még csak nem is tetszik különösebben annyira furcsa amit érzek, viszont ami az orromban a szaglóreceptorokhoz tapad, és időről-időre megmutatja magát, az valami mennyei.
A virágok azonnal megjelennek, egy erőszakos, mindent uraló tubarózsa akkord, indolos jázmin naturális fuvallata (elvileg nincs benne), és halványan a liliom illata, ami egy csepp melankóliát visz a kompozícióba.
Az alapillat viszonylag sokára tud kibontakozni a harsány tubarózsától, de mikor megjelenik, akkor jön vele a lágyság és valami hétköznapi megnyugvásféle, olyan orgia utáni csönd, amibe puha takarók melegsége keveredik. Előbukkan az édeskés, kicsit fás színezetű vanília, és a léleknyugtató, simogató, krémesen elegáns, gardéniás monoi olaj, amitől izgalmasan egzotikus lesz az egész. Az jutott eszembe, hogy a teljes leszáradása azt mutatja be, hogy lesz a szomorkás kurvából kasmírsálas úrilány, miközben a felháborodás keltésére alkalmas összes eszközt beleszövi ebbe a 21.századi realisztikus mesébe.
Uniszex illat, amiből maximum két fújás a megengedett, azzal viszont óvatosan kell bánni, mert a folyadék piros, amivel ha nem vigyázunk ruhaügyileg, hamar bosszúságot okoz. Tartóssága és hatósugara kiváló.

...a hajnali Salem illata, mikor a forró testek már elernyedtek az összegubancolódott, nyirkos ölelésben, a szél apró zöld levelekkel játszik, majd beszökök a nyitott ablakon, hogy megérintse a tarkóra tapadt kósza hajszálakat, amik ijedten merednek az ég felé, mikor eléri őket a boszorkányok távoli mormolása...

Illatjegyei:

• piros bogyós gyümölcsök, keserűnarancs, dohány, karamell, rózsabors
• orchidea, liliom, tubarózsa
• pacsuli, vanília, monoi olaj

fotó: Saul Leiter


https://www.facebook.com/illatpiramis

Diabolo Rose (Les Parfums de Rosine) 2007

illatcsalád: virágos

alkotó: Francois Robert

A Rosine az a parfümház, amivel kapcsolatban a kezdetektől fogva töretlenül elfogult vagyok. Marie-Héléne Rogeon mestere a rózsának, egy ideje a táncművészetet is becsempészte a kollekciójába a balett formájában, ezzel aztán végképp belopta magát a szívembe.
Francois Robert, mint kreátor jó választás volt részéről, abszolút megfelelt a minőségi elvárásoknak. Összesen 10 parfümöt készített számára, ezekben főként a zöld, illetve kesernyés jegyeket kombinálta a minden esetben alapot adó rózsa mellé, kihangsúlyozva annak természetes hatását. Alkotásaiban megjelenik például az üröm és a cassis, ami a feketeribizli levele (Ecume de Rose), bársonyvirág (La Rose de Rosine), zöldalma, galbánum (Rose d'Ete), bazsalikom (Un Zephir de Rose), és még folytathatnám.

Az ötletet a színében az abszintra hasonlító, ám annál egészségesebb, alkoholmentes francia frissítő ital, a Diabolo Menthe (menta szirupos limonádé) adta, amely szerves része a párizsi kánikuláknak.
Mint a nemzetközi konyhák lelkes tanulmányozója pár éve elmerültem a libanoni konyhaművészet rejtelmeiben, ahol a menta hétköznapi összetevőnek számít, bármilyen ételről legyen is szó. Általában igen könnyen barátkozom minden fűszerrel, a mentával azonban nem sikerült teljesen összecsiszolódnunk, illatát az ételekben többnyire oda nem illően furcsának találtam. Viszont jó tulajdonságomként tartom számon, hogy ha elsőre idegenkedem is valamitől, egy ideig rendületlenül próbálkozom elfogadni, vagy épp megszeretni azt, és néha sikerül is (így volt ez például a római kömény esetében).

A Diabolo Rose nyitánya csillogó citrusosság, frissen facsart opálos citromlé, fanyar bergamott keveredése egy édeskés felhanggal, amiről kezdetben azt hittem valami számomra ismeretlen citrusféle, de a szívillat felé haladva kiderült, hogy csak a rózsa édessége volt ami játszott velem.
A fejillat érdekessége a halvány, hűsítő menta akkord, ami minden él nélkül, olyan szépen simul bele a kompozícióba, hogy semmi kiugró, oda nem illő gyógynövényes jelleget nem ad, csak egy kis ínyencségként képviselteti magát, üde zöldes jellegűvé téve ezt a fázist, és minden fenntartásom ellenére kifejezetten tetszik. 
Furcsa módon nem a paradicsomlevél, hanem a feketeribizli levelének (cassis) harsány illatát érzem a szívillatban, amelyet a bazsarózsa krémessége tesz lággyá, nőiesen vonzóvá. Majd a telt, tömör bazsarózsa halványulása teret enged egy szellős tearózsa akkordnak, amitől visszatér a nyitány könnyedsége.
A parfüm alapja a puha pézsma, krémes bazsarózsa kettőséről szól, amibe zöld és citrusos felhangok keverednek, nem engedve, hogy unalmasan monotematikussá váljon a leszáradás.

Tartósságát és hatósugarát közepesnek mondanám, viszonylag hamar kellemes, üde és bájos bőrközeli illattá válik.
Összetevői tiszták, az egész kompozíció cizellált, elegánsan minőségi vonalat képvisel, ami a tavaszi langyos napsütés megjelenésétől a tomboló kánikula utolsó napjáig remek kiegészítője lehet a hölgyek megjelenésének.
Kiváló ötvözete a klasszikus és modern irányzatnak, ahol a romantikus, hagyományos rózsát különleges elemekkel teszik fiatalosan játékossá.

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyek:

• borsmenta, szicíliai bergamott, rózsa
• bazsarózsa, paradicsomlevél, gyöngyvirág, Rosa centifolia (százlevelű-,vagy  Provence-i rózsa)
• szantálfa, ámbra, maté tea, pézsma

Dark Purple (Montale) 2011

illatcsalád: orientális-virágos

alkotó: Pierre Montale

Az éjjeliszekrényemen mindig helyet kap pár illatminta (többnyire a tömjén változatai), amiket az esti elalvás előtti olvasáshoz szívesen kenegetek magamra. A Dark Purple nem tömjén, viszont a macska éjjel előkotorta valamelyik dobozomból, és a sietős reggelen a szőnyegről, a tömjének közé került, hogy ezután a mai rendrakás során, mint kakukktojás szemet szúrjon, és eszembe juttassa, hogy pár évvel ezelőtt mennyire tetszett ez a sötétlilaság.

A Montale házat, Pierre Montale alapította 2003-ban, Párizsban. Miután egy évig Grasse-ban tanulta a parfümkészítés mesterségét, megcsömörlött az inasévek általa egyformának tartott kreációitól, és úgy gondolta egyetlen hely tud újat mutatni neki, mégpedig Szaúd-Arábia. Gyakorlatilag amint oda betette a lábát, azonnal megcsapta az oud szele, és okos üzletember lévén felfedezte az európai piaci rést, amit persze ügyesen ki is használt.

2005-ig semmi látványos dolog nem történt a Montale háza táján, csak az arab körút, a szaúdi királyi családnak, illetve a körülötte sürgölődő elitnek való titkos illatgyártás, mellette az alapos üzleti átgondolás, majd egyszer csak az európai orroknak emészthetőbb, és gondolom a kereslet felmérésére tökéletesen alkalmas szintetikus oud bevetésével, a szélesebb nagyközönség számára is elkészültek az első parfümök, amelyek nem mindegyikében van jelen a keleti világ olfaktorikus vegyi fegyvere, de az orientális hatás mindenképp.

• Aoud Lime
• Aoud Rose Petals
• Attar
• Intense Tiare
• Orient Extreme
• Powder Flowers
• Royale Aoud
• Sweet Oriental Dream
• Wood and Spices

A híres/hírhedt Black Aoud egy évvel később érkezett, az én kedvencem, a Red Aoud pedig csak 2008-ban.
Pierre Montale elmondása szerint manapság már igazi oud olajat használ, az Oudmazing állítólag már nem tartalmaz szintetikumot, amit én erős fenntartással fogadok, de még nem próbáltam, szóval valami aprócska bizalomfélét megelőlegezek neki.
2005 óta 126 illata jelent meg, erről aki ismer az tudja a véleményem, a cég erősen profitorientált, a művészet valahol a hátsó szekcióban kullog, de ettől függetlenül van pár alkotásuk ami mégis figyelemfelkeltő.
Termékenységének állítólag az az oka, hogy a mai világban az emberek mindig az új dolgokat, új ingereket keresik, ő pedig eleget tesz a vevők igényének, és ebben az okfejtésben azért lássuk be nagy igazság van.
Hozzá tartozik a Mancera is, ami elvileg egy frissebb, könnyedebb vonalat képvisel, ami mára úgy gondolom már nem állja meg a helyét, mert a Montale kínálata is annyira felhígult, és olyan szertelen lett, hogy a formaiságtól eltekintve, semmi különbség a kettő között.

A Dark Purple az életem egy bizonyos korszaka miatt fontos nekem. Ezt az időszakot érzelmileg széles amplitúdók, sok újdonsággal való megismerkedés, hosszú ideig tartó "bezártság" után, minden újra való rácsodálkozás jellemezte. Ekkor ismertem meg a niche illatok világát, és tökéletesen jellemzi az átmenetet, hogy azok az illatok vonzottak niche fronton, amikben bőven fellelhetők a mainstream elemek.

Ez az az parfüm, ami minden udvariaskodó gesztus és finomkodás nélkül, a kopogást mellőzve ront be a házba, nyitánya kicsit éles mainstream pacsuli, édeskés, légies tearózsa, talán egy kis taif rózsával kombinálva, amitől nem túlzottan, de picit komolykodóvá válik ez a szertelen kezdet. Ugyanitt jelenik meg a frissen félbevágott, feszesen fényes héjú, sötétlila szilva, és egy lehelet oud keveréke, ami olyan gyorsan vonul el, hogy alig vehető észre (a hivatalos illatjegyek között nem szerepel, de pár pillanatra határozottan érzem).
Már a fejillatban markáns a pacsuli-rózsa-szilva kombó, és már a szívillat kezdetekor megjelenik a szintetikus pézsma, valamint a fás akkord, tehát igazából semmi nem ott bukkan fel ahol várnánk, a bogyós gyümölcsök kivételével, mert ők valóban ott vannak ahol a terv szerint lenniük kell. A primadonnás taif rózsa a szívillatban eltűnik, és nem marad más, csak a gyümülcsös-pézsmás harmatos rózsa, a naívák bájos, vidám könnyedsége, ami gyakorlatilag a teljes leszáradás során változatlan marad. A legvégén a gyümölcsök eltűnnek, és a marad a pézsmás-rózsa lecsengése.
Művészi, és kivitelezési szempontból döcög az egész, fázisai kuszák, egy-egy lépcsőfok ugyan a helyén van, de a tervezett és professzionális kidolgozottság hiánya miatt inkább lineárisnak mondanám. Mindezek ellenére összességében mégis egy ártatlanul szexi, fiatalos, kicsit provokatív illat, aminek a viselése kifejezetten kellemes, pedig a mainstream pacsulival többnyire ki lehet kergetni a világból.
Egy kellemes komédia, megszeppent, ártatlan bohém lánykákkal, akiknek a világon semmi más dolguk nincs, csak kissé felhúzott szoknyával, tágra nyílt szemekkel szórakoztatni a tavaszi zsongástól elandalodott nagyérdeműt.
Hatósugara és tartóssága kiváló, uniszex illatként nem tudom elképzelni, véleményem szerint ez egy női illat.

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei

• narancs, szilva
• muskátli, pacsuli, rózsa, piros bogyós gyümölcsök
• teak fa, ámbra, pézsma

fotó: Andrey Sherstyuk

modell: Rusina Lana
(forrás: Pinterest)

Perle de Mousse (Ann Gerard) 2012

illatcsalád: ciprus

alkotó: Bertrand Duchaufour

A francia Ann Gerard 1994-ben, saját neve alatt hozta létre ékszerek tervezésével, és eladásával foglalkozó vállalkozását. Modern és letisztult alkotásaival, még ugyanebben az évben elnyerte a gyémántmogul De Beers által kiadott Diamond International francia díját, amit egy induló cég esetében igen nagy szakmai elismerésnek könyvelhetünk el.

Az ékszerek mellett mindig jelen volt a parfümök iránti lelkesedése, az a hitvallása, hogy az ékszer a látható, a parfüm az ember láthatatlan, titkos díszítése, az érzelmek tükre, amely lágyan, suttogva mesél viselőjéről.
2012-ben úgy döntött, hogy ezt a filozófiát átülteti a gyakorlatba, és belevág a parfüm készítésbe. Magabiztos kézzel, és természetesen itt is igen jó ízléssel, nem kisebb nevet kért fel, mint Bertrand Duchaufour-t, aki rögvest három nagyon izgalmas összetevőkkel építkező illatot kreált a kissé romantikus, és elegánsan visszafogott hölgy számára. Két év pihenő után, 2014-ben pedig úgy döntöttek, hogy nincs élet rózsa nélkül, és elkészült a rumos rózsa, Rose Cut néven.
Gyönyörűen letisztult, modern vonalakkal rendelkező, ám némi régies és nemesi hatású kalligráfiával izgalmassá tett üvegekben, a mai napig négy illatot árul, és ezzel akár a megfontolt mértékletesség ritka mintapéldája is lehetne (minimalisták ha véletlenül találnak otthon papírt, egy halk sikkantással gyorsan jegyezzék fel a nevét).

Ha valakit érdekel a kollekciója, akkor nekem kicsit ugyan borsos- 62 eurós- áron, ha jól látom ingyenes szállítással megrendelhető minden illatának a 7,5 ml-s fújós változata ITT

A Perle de Mousse nyitánya fanyar bergamott, harsogóan zöld levelek nedve, és kesernyés galbánum egyvelege, ami első pillanatban ijesztő is lehet annak, akinek az orra eddig még csak modern koncepciókon edződött.
Pár perc múlva megjelenik Duchaufour csontszáraz Havana Vanille akkordja, egy áttetsző aldehidfelhővel, ami a zöldes indítást szinte kettéroppantja, meglepő módon elnyomva még a galbánum markáns jelenlétét is. Száraz, koppanós vanília ez, mint a repedésekkel tarkított sivatagi talaj, ami jó ideig nem enged szinte semmit bontakozni.
Első ami kissé nehézkesen megjelenik mellette az némi balzsamos, füstös jelleg, amit valószínűleg a híoszi pisztáciafa gyantájának köszönhetünk (ami egyébként ehető, és számos gyógyító hatása ismert).
Majd megérkezik némi édeskés felhang, ami már a virágok beköszönése lesz. Furcsa módon én itt érzem a mandarin héjának illatát is, majd jön egy édes, fűszeres rózsa akkord, ami bár a leírásban bolgár rózsaként szerepel, szerintem nem az.
A száraz vanília lassan háttérbe vonul, és halványan megjelenik a gyöngyvirág, majd egy erőteljesebb gardénia, amelyek fölött még mindig a foszladozó aldehidfelhő lebeg.
Ez a része a legszebb, egyszerűen káprázatos ahogy a semmiből teremnek elő az illatos virágok, és az egész megtelik vibráló élettel.
Teljes leszáradása a puha pézsma, krémes gardénia, száraz vanília keveredése, némi animális jellegű ámbrával (ami nekem valódinak tűnik), hogy a végén nőies, puha, ugyanakkor kellően izgalmas tisztaságillattá alakuljon. És pont mikor azt hinnénk lecsengett minden, a legvégére is tartogat még egy érdekes csavart, itt jelenik meg az elvileg fejillatban lévő rózsabors, aminek az alapillatban való felbukkanása felér egy varázslattal. Aki nem szereti ne aggódjon, mert nem sokáig marad, hamar visszaadja helyét a puha, virágos komfortillatnak.
Inkább hölgyeknek ajánlanám, hatósugara közepes (körülbelül fél órán át igen intenzív, utána gyorsan bőrközelivé halkul), tartóssága jó.
Hivatalosan ciprus illat, de sem hangulatilag, sem szerkezetileg nem tekinthető annak, hiányzik hozzá az alapból a tölgymoha, ami valóban nem található meg benne, sőt olyan összetevő sincs, amivel legalább imitálták volna a jelenlétét.
Rendkívül összetett, izgalmas átalakulásokat felvillantó művészi alkotás. A Havana Vanille szakaszában kicsit elkeseredtem, azt hittem csak egy kényelmes megoldást választott Duchaufour, de utána olyan sziporkázó és élettel telivé varázsolta a leszáradást, hogy nem csalódtam benne, sőt.
Összegezve az a helyzet, hogy elvarázsolt, nagyon tetszenek a zökkenőmentesre dolgozott áthajlásai, a váratlan meglepetései, és a minőségi, szép, érezhetően tiszta összetevői.
Két ember gyönyörű együttműködése, amelyben benne van Duchaufour modern, hűvös távolságtartása, és Ann klasszikus, meleg romanticizmusa.

...barna levelek zizegő hullása, meleg bőrről kék pára foszlása, avar alól virágok bújása, és az időtlenség ígérete, egy hűvös kőkerítés céltalanul tekergő hajszálrepedéseiben...

Illatjegyei

• aldehid, bergamott, rózsabors, galbánum, mandarin, borostyán
• gyöngyvirág, bolgár rózsa, egybibés galagonya (Crataegus monogyna), jázmin, gardénia, szegfűszeg
• pézsma, vanília, ámbra, híoszi pisztáciafa/mastic (Pistacia lentiscus)

kép: Antonio Mora

Sacrebleu (Nicolaï Parfumeur Createur) 1993

fotó forrása: Nigel Groom- Parfümök c. könyve

illatcsalád: virágos

alkotó(k): Patricia de Nicolaï és Francois Robert

1989 az ifjú díjazott
forrás

A Nicolaï házat 1988-ban alapította a Párizsban született Guerlain unoka, Patricia de Nicolaï.
Ő a család parfümös ügyekben kevésbé aktív ágához tartozik, a főként ügyvezetéssel foglalkozó Gabriel Guerlain ükunokája.

Gyermekkorának stabil kísérője a Shalimar, ami édesanyja szignatúra illata volt, de Jean-Paul Guerlain szinte minden alkotását még a piacra dobást megelőzően kipróbálhatta, mivel parfümrajongó anyja volt unokatestvérének elsődleges tesztalanya.
Kezdetben orvosi, majd kémiai tanulmányokat folytatott, aminek a vége az lett, hogy a Jacques Guerlain alapította ISIPCA növendéke lett, megalapozva ezzel későbbi karrierjét.

Amennyire Jean-Paul kedves volt az édesanyjával, annyira elzárkózó volt vele. Mikor szóba került, hogy parfümőrként szeretne dolgozni finoman, de elutasította, arra hivatkozva, hogy még sokat kell tanulnia, majd meglátják. Ez a meglátás azonban nem következett be, Jean-Paul kitartóan vallotta azt a nézetet, hogy egy nő nem lehet jó parfümőr.
Véleményem szerint azonban ez a diszkrimináció a legjobb dolog volt ami történhetett, mert így férjével Jean-Louis Michau-val megalapították saját vállalkozásukat és alaposan rácáfoltak az előítéletre, minőségben mára a Nicolaï messze túlszárnyalta az LVMH alatt rogyadozó, erejét vesztett Guerlain-t (mondjuk a jelenlegi repertoárjukat sajnos nem nehéz).

Első parfümje 1989-ben jelent meg, a nem túl fantáziadús Number One néven, ami azonban nem akadályozta meg abban, hogy pályája elején, mintegy üstökösként feltűnve besöpörje vele a legjobb nemzetközi parfümkészítő díját.

Amivel külön belopta magát a szívembe, hogy kiemelten foglalkozik a vintage parfümökkel, azok megőrzésével, 2008 óta a Jean Kerléo alapította híres Versailles-i illat archívum, az Osmotheque elnöke.

2007-ben munkásságát a francia Becsületrend lovagja címmel ismerték el.

2014 novembere óta fia, Axel de Nicolaï a márka vezérigazgatója.

Számos érdekes interjút, illetve írást olvastam vele kapcsolatban, amiből párat mindenképp ajánlok figyelmetekbe ITT, ITT, ITT, ITT 

Jelenleg 58 parfüm van a kínálatukban, legutóbbi az idén megjelent Patchouli Sublime.

A Sacrebleu Patricia és Francois Robert közös munkája volt, utóbbi mérsékelten csélcsap lévén, sokszor megfordult például a Rosine háza táján is. 
Az alábbi képet nem tudtam kihagyni, találtam róla egy karikatúrát, amit azután összehoztam egy fotójával, a munkássága mellé téve jól dokumentálja, hogy Robert bizony ízig-vérig "Orr" a javából.

Nyitánya az a virágözön, amit nem lehet elemeire szedni, a gyümölcsös fejjegyektől pedig egy legyintéssel akár el is tekinthetünk (egy szikrányit nem érzek benne). 
A fejillat azt az érzést kelti, mintha egy darab főpróbájára toppantunk volna be, ahol a szereplők még nem találták meg a helyüket és van egy kis tülekedés a színpadon.
A szívillat azonban gyönyörűen letisztázza az erőviszonyokat, mindenki egyértelműen a helyére kerül, előtérbe hozza a tubarózsát, amit elképesztően szofisztikáltra és szerethetőre simítanak a fás-orientális jegyek. A jázmin krémes édességet, a tömjén drámaiságot, a fás jegyek otthonosságot, a perubalzsam pedig a komoly tudományosság illúzióját adja ehhez a mesterműhöz. Sehol egy él, egy kilógó, eldolgozatlan árnyalat, csak simuló összhang, amitől ez az első pillanatban talán túl soknak és kakofónnak tűnő parfüm mégis könnyen viselhetővé válik. 
Az alapillat tulajdonképpen a füstös vanília csillogásáról szól, ezt árnyalja a tonka kicsit száraz, medvecukrosan ánizsos felhangú, itt még épp kellően könnyed gourmand kumarinja, a szantál enyhe érdessége, a perubalzsam gyógyszeres, de valamiért mégis melengető biztonságot, gondoskodást sugárzó jellege, a fahéj száraz, poros fűszeressége, és a templomi tömjén halkan gomolyodó füstje (amiért menthetetlenül szerelmes lettem belé).
Az alapillat jegyei egyébként már a fejillatban, gyakorlatilag a kifújás pillanatában nagyon markánsan mutatkoznak, adnak neki egy kis mentolos, édeskés, medvecukros felütést és mintegy hídként ívelnek át a szívillat tubarózsa uralta virágmezője felett.

Rendszertani besorolásával nem, vagy részben értek egyet, az orientális jelzőt mindenképp odabiggyeszteném, egyébként pedig kellemesen egyensúlyozik az orientális-virágos és az orientális-vanília határán.

Tartóssága és hatósugara kiváló, mindkét nem által bátran viselhető őszi-téli csodálatosság.

(Névválasztásában tudat alatt, vagy akár tudatosan talán az is közrejátszhatott, hogy nagybátyja, Jean-Paul Guerlain köztudottan soha nem szerette a Jacques Guerlain által kreált L'Heure Bleue-t, amit Patricia igen nagyra tartott, ha így lenne ezzel mintegy megvédte volna a család renoméját, ami a szememben  újabb plusz pont lenne neki.)  

Illatjegyei

• mandarin, gyümölcsök, piros bogyós gyümölcsök
• szegfű, tubarózsa, jázmin, fahéj
• tömjén, vanília, fás jegyek, pacsuli, szantálfa, perubalzsam, tonkabab

https://www.facebook.com/illatpiramis

Amouage Opus III (Amouage) 2010

illatcsalád: orientális-virágos

alkotó: Karine Vinchon Spehner

Az Amouage ház 1983-as alapítása, az ománi szultán nevéhez fűződik, aki azzal a nem titkolt szándékkal fogott bele az illatszerek készíttetésébe, hogy hazájának parfüm művészetét széles körben népszerűsítse. Fogta a legdrágább alapanyagokat, majd Guy Robert parfümőr (Dioressence, Caleche, Equipage, Madame Rochas) kezébe adta őket, hogy készítsen belőlük egy olyan illatot, amivel a hozzá látogató államfőket büszkén megajándékozhatja. Így született első illatuk a Gold (ami a Chanel No.5 keleti köntösbe bújtatott változata), majd ezt követte ezidáig 78 másik.
Nagyjából évente adnak ki egy-egy új illatot, a többnyire uniszex niche világtól kicsit különcködően félreállva, általában női-férfi párban (az Opus III pont uniszex, de nem ez a jellemző rájuk).
Üvegei is valamiféle nemzeti értékeket őrző szellemben készültek, mert a női illatok kupakját a Ruwi mecset kupolája, a férfi illatokét pedig a hagyományos arab tőr, a khanjar markolata ihlette. 
A Library kollekció jelenleg 10, római számokkal katonás sorrendbe állított illatból áll, elnevezése a szerénység leghalványabb jele nélkül, a könyvtárak széles ismeretanyagára, művészi értékekben, szakirodalmi téren páratlan voltára utal.

Az Opus III alkotója az ISIPCA egykori növendéke Karine Vinchon Spehner, akinek nevéhez fűződik például az Amouage Interlude Woman, Memoir Man; L'Artisan Coeur de Vetiver Sacre, Jatamansi; Terry de Gunzburg Flagrant Delice, Parti Pris, Ombre Mercure.

Ezzel az illatával bajban vagyok, mert nem igazán tudom elemezni. Annyira monotematikus hatású, hogy elkerekedett a szemem mikor megláttam mennyi mindent kellene/lehetne érezni benne.
Erőteljesen fűszeres, kicsit kesernyés, fémes, édeskés ibolyaillat, ami összességében olyan hatású, mintha minden összetevőt valahogy túladagoltak volna, és ettől főként a kezdetekor már-már az élvezhetetlen kategória határát súrolja. Annyira tömör és vaskos, hogy az én orrom számára egyszerűen nem szedhető elemeire. Van benne egy eleinte vékony, majd egyre vaskosabbá váló púderes vonal, és valami fura fémesen éles, és üvegszerűen hideg szintetikusság, ami szinte nem engedi, hogy bármilyen élőlényre asszociáljak róla (legfeljebb Miranda Priestly-re püspöklilában, amint fátyolos, megsemmisítő hangon azt mondja "Ennyi!"). 
Ami viszont folyton felrémlik ha magamra permetezem, az a sűrű sötétlila tinta kiömlő képe, illetve egy hűvös, lila üveggolyó fém asztalon gurulása.
Mindvégig dominánsan ibolya marad, itt-ott zöld, gyantás, fémes, fanyar, púderes, fás elemekkel díszítve. Ugyanaz a kezdet mint a vég (ez akár filozófiai tartalom is lehetne, de félek nem az), a halkuláson kívül a világon semmi változást nem tapasztaltam.
Elegáns, modern, hűvös illat, aminek tartóssága és hatósugara kiváló.

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei

• mimóza, szerecsendió, szegfűszeg, festő rekettye (Genista tinctoria), kakukkfű
• jázmin, afrikai narancsvirág, ylang-ylang, ibolya
• pézsma, szantálfa, guajakfa, virginiai cédrus, benzoin, papirusz, illatos ábelfű/ ábelmósusz (Abelmoschus moschatus), vanília

kép: Meryl Streep- Miranda Priestly (Az ördög Pradát visel) 

Ambre Sultan (Serge Lutens) 2000

alkotó: Christopher Sheldrake

Pár éve vettem ebből a Serge Lutens illatból 5 ml-t teljesen ismeretlenül, és tisztán emlékszem, hogy mikor megkaptam nagyon nem tetszett. Tágra nyílt szemmel csodálkoztam a népszerűségén, el nem tudtam képzelni mit lehet szeretni ebben a fojtó, fullasztó porosságban.
Csöndben lapult a fújós dobozomban a drága (közben még csöndesebben elpárolgott belőle majdnem a fele, de erről ne is beszéljünk mert menten megüt a guta), mígnem elérkezett Fellini születésnapja, akiről nekem elsőre az Ambre Sultan ugrott be, mint szabad asszociáció. Rögtön előkotortam, magamra fújtam, és csodák csodájára nagyon szerettem (sőt azóta is töretlenül).
Szerintem még nem volt parfümblogger aki ezt az illatot ne elemezte volna, szóval sokat úgy gondolom nem fogok tudni hozzátenni a dologhoz, de mégis muszáj írnom róla, mert egyszerűen nem lehet illatos blog nélküle (áldott legyen Fellini, hogy előszedtem miatta ezt a jóságot).
Az a furcsa, hogy a hatósugarát, intenzitását soha nem éreztem olyan brutálisnak mint amilyennek elképzeltem mikor még nem ismertem, de mivel mindig csak egyet fújok belőle, ezért kénytelen vagyok elismerni, hogy az iránta tanúsított mértékletes tiszteletem azért mégis érzékeltetni hivatott az erejét, grandiózus voltát.

Nyitánya markánsan fűszeres, tulajdonképpen a koriander és a finom porrá zúzott babér hangos beköszönése, amely magával hozza a melengető gyanták, mirha és labdanum illatát, amik mögött leheletnyi kesernyés akkord bújik meg. Bár nem szerepel az összetevők között, de a fejillatban határozottan borókát érzek, ami egy nagy flaskó gin képét juttatja eszembe, ez az alkoholfátyol egyébként egészen a szívillat végéig kitart, ahol majd vékony, száraz porosság váltja fel.
A szívillat kibontakozása az édeskés, de még pont kellemesen, izgalmasan száraz vanília előtérbe kerülését jelenti, és tulajdonképpen mint valami áradó folyó, itt önt el mindent az ámbra átható illata, valamint itt jelenik meg a már említett poros jelleg, ami miatt régen nem szerettem.
Alapja sűrű, szurokszínű, fás, füstös, gyantás ámbra, gyönyörű földes pacsuli, és gyógynövényes aromás jegyek, amiktől nagyon különleges lesz, mintegy üstökösként, magasan kiemelik az egyhangú, szimplán gyantás-édes felhangokkal készített ámbrás parfümök sorából.
Tartóssága kiváló, hatósugara közepes, körülbelül 1,5-2 óra alatt bőrközelivé halkul.

...szorosan összebújt házak közé szuszakodó fáradt napsugár, ami világossá fényesíti az apró macskaköveket, az Arno lustán hömpölygő csillogása, hidak lágy íve, poros babérbokrok hetyke magasba törése, félénk pók ágak közt feszülő hálója, csupasz testen, kutató szempár tévelygése...

Illatjegyei

koriander, szantálfa, babérlevél, pacsuli, gyanták, mirha, ámbra, oregano, benzoin, vanília, orvosi angyalgyökér (Angelica archangelica), mirtusz, labdanum


kép: Federico Fellini- Casanova casting   


https://www.facebook.com/illatpiramis

Saffron Rose (Grossmith) 2012

fotó forrása

@Victor Wong

illatcsalád: orientális-fűszeres

alkotó: Trevor Nicholl

Az egyik legrégebbi angol parfümházat a Grasse-ban végzett John Lipscomb
Grossmith alapította London szívében, 1835-ben.
Jelenleg a dédunoka Simon Brooke, és felesége Amanda Brooke kezében van a vállalkozás. (fotó forrása: ITT, ahol egy remek interjú is található, jobbnál jobb képekkel illusztrálva)
Négy fő kollekciójuk van, amihez idén csatlakozott még egy, a párizsi galéria

• Black label (fekete-arany): ez a modern, innovatív vonal (Saffron Rose, Floral Veil, Amelia, Golden Chypre)
• Classic (fehér-arany): ez a hagyományőrző részleg, az 1800-as évek illatainak újbóli kiadása (Hasu-no-Hana, Phul-Nana, Shem-el-Nessim)
• Royal: királyi ünnepek ihlette illatok (Betrothal- eredetileg V. György és Mária királyné esküvőjére készült 1893-ban, majd a 2011-es Vilmos herceg és Catherine Middleton kötötte frigy emlékére újra kiadták, Diamond Jubilee Bouquet- a 2012-es királyi gyémántlakodalom tiszteletére)
• Baccarat: számozott kiadások, szépséges Baccarat kristályban, ide tartozik a két királyi illat (Betrothal, Diamond Jubilee Bouquet), és egy hármas díszdobozos változat, a classic kollekció darabjaiból összeállítva (Hasu-o-Hana, Phul-Nana, Shem-el-Nessim)
• Paris Gallery (Paris Leather, Paris Rose)

A mértékletesség mintapéldái, jelenleg 12 parfüm van náluk forgalomban, mint láttátok abszolút átgondolt rendszerbe helyezve.
A letisztult eleganciát képviselő új üvegeik is gyönyörűek, de egy vintage rajongó számára a régi látványvilág mégis jobban megdobogtatja a szívet.

A Saffron Rose a Black label kollekció része, vagyis az előzetes elvárások szerint egy modern alapokra helyezett elgondolás, amelynek középpontjában nem mindennapi uralkodói triumvirátus áll, a sáfrány mint a fűszerek királynője, a virágok uralkodója a rózsa, és a fás jegyek királya az oud.

Nagyon nehéz az ízekre szedése, mert egy simára csiszolt, harmonikusan összeolvadó illatról van szó, ennek következtében nem egyszerű a mellékszereplőket észrevenni.
Nyitánya áttetszően lebegő fahéjaldehid (szó nincs a megszokott vaskos, többnyire vaníliás édességgel kevert fahéjról, ez egy végtelenül könnyed fátyol, ami épphogy megjelenik, máris tovalebben), a sáfrány kissé kesernyés, fűszeres aromája, és egy csupaszra romantikátlanított realisztikus rózsa határozott felütése, amely mögött kezdetben mintha tiszta templomi tömjént éreznék, ami áthajlik majd az oud pont kellemesen gyógyszeres jellegébe.
A szívillat halvány, édeskés dohányt hoz, és egy balzsamos puhaságot, amiért valószínűleg a mirha, labdanum kettőse a felelős, amelyek közül egyiket sem érzem dominánsnak, de közösen adnak egy mély, sötét, biztonságot sugárzó alapot, amitől megnyugtatóvá alakul a kezdet vibráló, éles színeket villantó feszültsége.
Krémes, fás, enyhén füstös, lágy rózsává szelídül, ami mögül frissen hasított száraz szantál kanyarog, némi nyers animális érzettel, ami egyrészt az ámbra, másrészt a kasztóreum, vagyis hódzsír illata (aminek igazi ereje szerintem a Juliette Has A Gun Mad Madame nevű illatánál tesztelhető jól). Úgy gondolom ezek az állati összetevők ma már kizárólag szintetikus elemekből állnak, összességében azonban szépen vannak kivitelezve, mert abszolút természetesnek hatnak.
A leszáradási folyamat vége a fás jegyek felerősödésének időszaka, kicsit maszkulin irányba tolja egy lehelet karcosság (itt mintha zöldes vetiver is lenne benne). Ez a felvonás újra izgalmas feszültséget hoz, hiába a fák túlereje, soha nem lesz keményen rigid, mert mindig ott pulzál egy bársonyos, virágos, girlandos puhaság a háta mögül. Dinamikáját tekintve drámainak mondanám, hatósugara és tartóssága kiváló, évszaktól független uniszex illat.

...Shakespeare halkan mormolt körmondata, feszülő csönd sötét szuszogása, a Globe szédítő ívessége, karmazsin izzás, rózsa fehér krémessége, borzas padlódeszkák földes érdessége...

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei:

• sáfrány, fahéj, rózsa
• mirha, oud, dohány, fás jegyek
• labdanum, kasztóreum (hódzsír), szantálfa, ámbra, guaiac fa

kép: Christian Schloe

Émilie (Fragonard)

fotó forrása: MissGuerlain (parfumo.de)

illatcsalád: virágos

A Fragonard céget 1926-ban alapította egy párizsi ügyvéd Eugène Fuchs, aki a szintén francia származású 18. századi festőről, Jean-Honoré Fragonard-ról nevezte el induló vállalkozását.
Mai napig az ő leszármazottai vezetik a gyárat, Jean-François Costa volt a modernizáló, aki számos újítással frissítette a vérvonalat, ő nyitotta meg Grasse-ban a Fragonard Múzeumot, ahol számos régiség, vintage parfüm kapott helyet, és ami ha jól tudom ingyen látogatható. Összesen két múzeumot működtetnek, a másik Párizsban található. A vezetés jelenleg Eugène Fuchs dédunokáinak, Anne, Agnes és Françoise kezében vannak.
Érdekesség, hogy kezdetben üvegben árulták a parfümöket, majd a II. világháború után, 1947-ben súlyos üveghiány lépett fel a piacon, ezért a család kollektívan kezdte törni a fejét, hogyan tudnák áthidalni ezt a csőddel fenyegető problémát. A nagymama, Emilia Costa ötlete volt, hogy alumínium palackba töltsék az illatokat, ami azóta is a márka egyik védjegye lett.
Pillanatnyilag 84 illatuk van, kisebb részük kollekciókba rendezve. 1928-ban jelentek meg első monotematikus parfümjei a "Les Naturelles" sorozatban (Lavande, Patchouli, Verveine, Vetiver, Fleur de Vanille), a "Flower of the Year" évente választ egy virágot, a "Le Jardin de Fragonard" pedig fogalmam sincs milyen logika szerint építkezik.
Rossz nyelvek szerint legtöbb illatuk valamelyik populáris nagyágyú koppintása, de mivel nem sok Fragonard illatot ismerek, ezért nem vádolnám őket semmivel, amiket ismerek, azokat pedig szeretem, szóval tegyétek zárójelbe ezt a mondatot.
Az Émilie elnevezésének titkára nem jöttem rá, valamint keletkezési idejére sem, ha valaki tud róla valamit, kérem ossza meg velünk.

Ha kíváncsiak vagytok egy gazdag képillusztrációval ellátott, remekül megírt személyes Fragonard élményre, akkor mindenképp olvassátok el Csenge-Scent Poetry 3 részes beszámolóját ITT(01), ITT(02) és ITT(03).

Kezdete fanyar bergamott és pár pillanatra megjelenő kesernyés narancsvirág harmonikus kettőse. Tényleg csak nagyon rövid ideig tartó nyitányról van szó, mint a mesebeli tovarebbenő tündérszárnyak, szinte mintha ott sem lettek volna azonnal átengedik helyüket a szívillat markáns virágkompozíciójának, az erőteljesen krémes jázminnak, a zöldes, púderes ibolyának és a kevésbé harsány, de azért még mindig pazar Yves Saint-Laurent Paris nevű rózsacsokrának. Picit édes, némileg nyers bolgár rózsás, finoman púderes szakasz ez, amely sokkal kényelmesebb, kevésbé letaglózó erejű, mint Sophia Grojsman 1983-as alkotása. A leszáradáskor halkan háttérbe olvad a jázmin, és egy puha pézsmás, valami mélyről jövő őserőt sugárzó ámbrás, határozottan szantálos alapon elsimul az ibolya és rózsa akkord. Ekkor megjelenik egy finoman poros jelleg, ami olyan érzetet kelt, mint mikor egy hajdani üdeséget őrző régi fotográfiára ráül pár hónap áttetsző szürke időlenyomata, amire szappanszagú ujjak tétova rovátkákat rajzolnak.

Összességében szép tiszta alapanyagokkal dolgozó, kifejezetten nőies (férfiakon egyáltalán nem tudom elképzelni), elegáns, minden él nélküli kerek alkotás, ami úgy gondolom tavasszal, vagy ebben a tavasznak álcázott télben mutatja legjobb formáját. Tartóssága és hatósugara egészen jó, nagyjából reggeltől estig kitart, körülbelül két óra múlva halkul bőrközeli illattá. Semmi különös... és mégis... az a parfüm amit nem a művészetéért szeretek, hanem azt hiszem a finom mosolyú halványlila kedvességéért, a bájosan régies megsárgult komolykodásért, és a halvány rózsaszín szappanhabért. 

Illatjegyei:

• bergamott, citrom, narancsvirág
• rózsa, gyöngyvirág, jázmin, ibolya
• pézsma, ámbra, szantálfa

https://www.facebook.com/illatpiramis

Vanille Exquise (Annick Goutal) 2004

illatcsalád: orientális-vanília

alkotó: Isabelle Doyen, Camille Goutal

Annick Goutal illatait egy ideje méltatlanul hanyagolom, de most előszedtem tőle a mintáim, fújósaim, hogy így tél elején, kihasználva pillekönnyű, szofisztikált aromaterápiás hatásuk, újra felfedezzem elegáns, törékeny szépségük.

A Vanille Exquise az az illat, amivel találkozásunk óta rendíthetetlenül ambivalens a viszonyunk, bizonyos fázisait imádom, hogy azután olyan semmitmondónak érezzem, ami miatt a felejthető, sőt néha a bosszantó kategóriába soroljam.

Kezdete édes, kissé sütiszerű vanília, kimondottan tetszetős, de halovány tömjéncsíkkal (ez elvileg nincs benne), ami ha hosszabban maradna nagy rajongója lennék, csak sajnos hamar elillan. Körülbelül egy perc múlva bontakozik az angyalgyökér gyógynövényes jellege, és a benzoin gyantás illata, amitől mélyebb, összetettebb lesz a vanília beköszönése.
Leszáradása során felerősödik a kesernyés mandula, az enyhén szintetikus hatású fehér pézsma, és a fás összetevők játéka, plusz érzek benne egy leheletnyi pikáns rózsaborsot (ami a leírása szerint szintén nincs benne). A fás részletek nagyon szépen vannak kidolgozva, ez ellensúlyozza a fehér pézsma plasztikus jellegét, a szantál háttér mellett előbukkan a Palo santo fa illata, aminek melengetően barátságos, füstös aromája kifejezetten jót tesz a lelkemnek, emberszabású számára még kibírható, lazítóan forró szaunák megnyugtató kuckóját idézve.
Érdekessége, hogy a szívillat gyakorlatilag kimarad, nem változik annyit és olyan markánsan, hogy három fázisra lenne bontható. Azt sem mondhatom, hogy teljesen lineáris, mert vannak benne olyan kiemelkedő villanások, amik ennek ellentmondanának. Maradjunk abban, hogy két fő része van, az édes-vaníliás-gyantás-tömjénes-gyógynövényes bevezetés, és a határozottan fás-pézsmás-mandulás szikárabb, szárazabb, picit porosabb befejezés.
Összességében jó minőségű alapanyagokkal dolgozó, sajnos elég halvány, fél óra múlva már meglehetősen gyatra hatósugarú, viszonylag tartós történet, amit inkább kellemesnek és komfortosnak, semmint izgalmasnak mondanék. Ennek ellenére mikor épp nem vagyok mérges rá a halkszavúsága miatt, akkor tulajdonképpen nagyon is szeretem, mert viselése nem jelent kihívást, és ez nem mindig hátrány, sőt.
Uniszex is meg nem is, férfiaknak inkább markánsabb illatot képzelek, a kezdeti édességét sem tudom egy maszkulin alkattal összeegyeztetni (bár tudom, hogy az aktuális trend most mást mutat, csak engem ez soha nem érdekelt), de elképzelhető, hogy van akinek jól áll, a szinte tisztán fás végét pedig már simán el tudom férfi bőrön képzelni. Hölgyekhez abszolút passzol, nőies, puhán ölelő, elmosott színekkel nyugtató bolyhos pasztellsárga, némi szürkéskék füstösséggel tarkítva.
Jellegében a Diptyque Eau Duelle nevű illatára hasonlít, akinek az tetszik, annak jó eséllyel ez a parfüm is fog.

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei:

• orvosi angyalgyökér, mandula
• vanília
• benzoin, Bulnesia sarmienti (Palo santo), fehér pézsma, szantál

kép: Pierre Auguste Renoir- Mlle Jeanne Samary

Frangipane (Chantecaille) 2004

illatcsalád: orientális-virágos

alkotó: Jean-Pierre Béthouart

A Chantecaille egy New York-i székhelyű amerikai luxus kozmetikai márka, melyet a francia arisztokrata származású Sylvie Chantecaille (Sylvie de Bois de Soheit) alapított 1997-ben. A cég családi vállalkozásként üzemel, Sylvie férje, az eredetileg borász végzettségű Olivier Chantecaille a gazdasági igazgató, egyik lányuk Olivia a kreatív igazgató, másik lányuk Alexandra a nemzetközi értékesítések vezetője, fiuk Philippe pedig a média felhajtást intézi, beleértve a hivatalos YouTube csatornájukon megjelenő reklámokat is.
Bevételeik egy részét különféle környezetvédelmi és jótékonysági kampányokra fordítják, termékeiket állatokon nem tesztelik.
Sminktermékeiken rendszeresen megjelenik a növény-, és állatvilág (az épp támogatott környezetvédelmi projekt köré építik kollekcióik), néhány régebbi darab megtekinthető ITT, új oroszlános termékeik pedig ITT találhatóak.
Nagy gondot fordítanak arra, hogy a gyártás során ne használjanak egészségre káros anyagokat, Sylvie különösen szívén viseli, már-már missziónak tekinti az egészségtudatosságot. Elmondása szerint a poklot járta meg mikor pár éve Lyme-kórral diagnosztizálták, majd a Philippe születésekor alkalmazott epidurális érzéstelenítés után idegkárosodás lépett fel nála, ami a Lyme-al kombinálva féloldali bénulást okozott az arcán, karjában.

A Frangipane úgy gondolom nem csak külsejében, hanem tartalmában is változott, nekem még a régi, borostyánszínű verzióból van mintám, az újat nem szagoltam, ezért nem tudom, hogy miben módosult. Jelenlegi üvege díszesebb, de szerintem csúnyább lett, diszkógömb kupakját remélem hamar a tudatalattim mélyére űzi az agyam.

Kínálatukban összesen 8 parfüm szerepel, mind kétféle kiszerelésben, roll-on (8 ml) és spray (75 ml) változatban. Furcsaság, hogy honlapjuk szerint a Frangipane nem is tartalmaz frangipánit (ami nem áll messze az igazságtól).

Kezdete kissé fémes, szappanosan krémes virágözön, amiben narancsnak sajnos híre sincs. Hófehér, viaszos, nehéz jázmin, és vaskos, tömör ylang-ylang kettőse, ami mellett valami furcsa (szintetikusnak ható) aquás jelleg jelenik meg, ami valószínűleg a vízijácintnak köszönhető, amit még soha nem éreztem, de a virág illatának leírása alapján erre következtetek.
Szívillatában nincs tömjén, helyette az áthatolhatatlan ylang-ylang, jázmin függönyön át némi tubarózsa, gardénia dereng, és ad plusz krémességet az illatnak. Bázisát melengető pézsma, szintetikus érzetű, halványan pislákoló ámbra, és egy minden fantáziát nélkülöző hétköznapi vanília akkord alkotja, amin az édes, krémes, nőiesen elegáns virágözön terpeszkedve trónol, nagyjából az idők végezetéig. A névadó könnyed, gyümölcsösen édeskés frangipánit kizárólag a teljes leszáradáskor sikerült fülön csípnem néhány pillanatra, akkor is nagyon el kellett engedni a fantáziám, hogy legalább egy mikronnyi mennyiséget érezzek belőle.
Hihetetlenül tartós, rendkívül jó hatósugárral rendelkező illat, egy fújásnál több úgy érzem komplett, fojtogató migrén lenne, három napos sötét szobában fetrengéssel (szóval óvatosan kell bánni az adagolással).
Férfiakon el sem tudom képzelni, egyértelműen női illat, minden maszkulin árnyalat nélkül.
Orientális besorolásával, ahová gondolom a tömjén miatt került, nem értek egyet. Egyszerű, kilométeres légteret uraló tömény, édeskés virágillat, amiben sem tömjén, sem egyéb orientális jelleg nincs. Makulátlan eleganciát kedvelő, konzervatív lelkületű, izgalmakat kerülő virágrajongóknak mindenképp érdemes kipróbálni, valamint megfelelő esküvői illat lehet, én a kócosan rohanó, kaotikus hétköznapjaimban remekül elvagyok nélküle. (Jellegében Annick Goutal Songes parfümjére hasonlít, bár annál harsányabb, töményebb, kevésbé kidolgozott kompozíció.)

Illatjegyei:

• közönséges vízijácint (Eichhornia crassipes), ibolya levél, narancs
• jázmin, tömjén, ylang-ylang, frangipáni
• ámbra, pézsma, vanília 

kép: Kathe Fraga


https://www.facebook.com/illatpiramis