2018. augusztus 12., vasárnap

Le Parfum (Max Mara) 2008


illatcsalád: virágos-fás-pézsma

alkotó: Vincent Schaller


Az olasz Max Mara divatházat 1951-ben alapította Achille Maramotti, aki miután Pármában jogi doktor lett, úgy döntött az asztalfiókba dobja frissen szerzett diplomáját, hogy haute couture ruhák tervezésével szerezzen kenyérre valót.
Nem volt ez a családjában szokatlan, meg sem lepődött senki, mondhatni kitaposott ösvényen járt, ugyanis anyai dédnagyanyja Marina Rinaldi luxus divatüzletet működtetett már a 19. század vége óta (ami a világ számos táján a mai napig üzemel, Marina Rinaldi néven).

Az azonban már egy-két családi szemöldökfelvonást eredményezett, hogy Achille legfőbb célkitűzése az lett, hogy minőségi ruhadarabokkal minél szélesebb vásárlóközönséget tudjon ellátni, a gyártásra vonatkozó elképzelései az 50-es években a méretre készült, kézzel varrott ruhák világában forradalminak számítottak.
Olyan híres tervezőkkel működött együtt mint Luciano Soprani, Karl Lagerfeld és Jean-Charles de Castelbajac.
Terve annyira bevált, hogy 2005-ben bekövetkezett halálakor a Forbes gyűjteményében a világ leggazdagabb emberei között említették.
2005 óta három gyermeke Luigi, Ignacio, Ludovica vezeti a céget.
Külön érdekesség, hogy kétsoros gombolású, teveszínű gyapjú és kasmír keverékéből készült 101801-es kabátjuk legendává vált, a 80-as évektől kezdve minden téli kollekciójukban megjelenik változatlan formában, és olyan hírességek hordják mint Glenn Close, Isabella Rossellini, Cate Blanchett, Katie Holmes, és még sorolhatnám.




Első illatuk 2004-ben jelent meg Max Mara néven, majd öt másik követte, ezek gyártása sajnos pár éve megszűnt.
A parfümőr Vincent Schaller eddigi munkásságát nem mondanám kiemelkedőnek, bár sok alkotását nem ismerem. A Le Labo, a Collistar és a Rituals részére készített illatait mindenesetre szívesen megszagolnám, a többi alkotása számomra az említésre sem méltó kategóriába esik.
A Le Parfum viszont egy határozottan kellemes gondolat. Nem mondanám túl bonyolultnak, de komfortos puhaságával amibe azért mégis vegyül egy kis izgalom, mindenképp figyelmet érdemel. Ezen kívül meglehetősen egyedi illat, ami könnyen felismerhető, ez pedig egy komfortillat esetében minimum plusz két osztályzatot érdemel.
Üvege olyan mint a női természet, főként az esztétikumra törekszik, a praktikum teljes figyelmen kívül hagyásával.
Nyitánya a rózsabors határozottan pikáns illata, ami egy stabilan lefixált pézsmás, szerecsendiós alapon nyugszik, és amibe halványan belenyúl a marokkói rózsa üde virágos jellege. Nem tudnám fázisaira bontani, valahogy összeolvad az egész, és klasszikus értelemben nincsenek pontos áthajlások.
A fás jegyek is viszonylag hamar, már a szívillat megjelenésekor intenzíven mutatkoznak, fenntartva egy kis érdességet, ami már a bors megjelenésével felüti a fejét, és igazán izgalmassá varázsolja ezt a viszonylag egyszerű illatot.
A virágok közül a rózsán kívül semmit nem tudnék kiemelni, érezhetően ott vannak és nagyon nőiessé teszik a kompozíciót, viszont számomra beazonosíthatatlanok. Valamitől kap egy halvány édeskés jelleget is, de fogalmam sincs ezt mi okozza.
Teljes leszáradása a pézsmáról, fás jegyekről és még mindig a markáns rózsaborsról szól, ami gyakorlatilag átöleli az egész folyamatot, szorosan fogva a kezét a foszlósan lebegő pézsmának.
Minden erőteljes vonása ellenére, ez egy puha, rendkívül nőies illat, ami számomra a lágyságot, természetességet, kényelmet, és valami hanyagul fiatalos, kissé komolytalan eleganciát testesít meg.
Női illat, amelynek tartóssága jó, hatósugara közepes.





Illatjegyei:

  • rózsabors, szerecsendió, szilva
  • gardénia, frézia, marokkói rózsa, jázmin, tiaré virág
  • szantál, hársfavirág, pézsma, brazil rózsafa

2018. augusztus 10., péntek

Cocaïne (Franck Boclet) 2017


illatcsalád: aromás

A francia származású Franck Boclet 2013-ban alapította illatházát, amit saját neve fémjelez.
A cég kínálatában jelenleg 32 parfüm található, gyakorlatilag három fő vonal mentén csoportosítva.
A klasszikus irányzat vaskos, kissé régimódi, igen ízléses üvegekbe lett tervezve, amelyek a főbb illatjegyeket (pl. ámbra, cédrus, geránium, vanília, tömjén stb.) vonultatják fel.
A Nude és a Rock and Riot kollekciók pedig már egy modernebb, merészebb törekvést testesítenek meg, amelyek előfutárának, mintegy felvezetőjének tekinthető még a klasszikus kollekcióban megjelent Absinthe, amivel már meg is érkeztünk a tudatmódosítók, szex, és egyéb élvezeti cikkek birodalmának előszobájába.
Boclet mindig is vonzódott a rockzene, a kortárs modern művészetek és a formatervezés világához, kollekcióiban gyönyörűen meg tudja mutatni ezek elegáns, mégis bevállalós ötvözetét.
A magát kaméleonnak valló divattervező azt vallja, hogy az élet rendkívül sokszínű, széles amplitúdók mentén mozgó folyamat, és ő ennek a változatosságnak a szegmenseit akarja minél élethűbben megmutatni.

A Cocaïne az aromás illatcsaládba lett sorolva, amivel majdnem tökéletesen egyetértek, ez egy zöld alapú, fűszeres költemény, amit én még a virágos jelzővel azért halkan kiegészítenék, mert ahová a tubarózsa beteszi a szárát, ott nem lehet nem tudomást venni a létezéséről, bármennyire is elnagyoltan művészkedünk a rendszertani besorolással.
Az illatot egyébként Eric Clapton Cocaine című száma ihlette, amit nem linkelek be, de könnyedén megtaláljátok a neten.

Nyitánya keserűnarancs, apró szemű, durvára őrölt rózsabors és valami szintetikus kesernyésen zöld jelleg, ami annyira markáns ellentétben áll a többi összetevő tisztaságával, hogy már az első pillanatban kimozdít a komfortzónámból.
Az a pillanat mikor elkezdődik a Tarantino film, és te felvonod a szemöldököd, miközben előredőlsz a székeden és majdnem az előtted ülő nyakába öntöd a popcornt.
Semmi finomkodás nincs ebben a beköszönésben, az illat rád ront és nem ereszt. Közelről szagolva még csak nem is tetszik különösebben annyira furcsa amit érzek, viszont ami az orromban a szaglóreceptorokhoz tapad, és időről-időre megmutatja magát, az valami mennyei.
A virágok azonnal megjelennek, egy erőszakos, mindent uraló tubarózsa akkord, indolos jázmin naturális fuvallata (elvileg nincs benne), és halványan a liliom illata, ami egy csepp melankóliát visz a kompozícióba.
Az alapillat viszonylag sokára tud kibontakozni a harsány tubarózsától, de mikor megjelenik, akkor jön vele a lágyság és valami hétköznapi megnyugvásféle, olyan orgia utáni csönd, amibe puha takarók melegsége keveredik. Előbukkan az édeskés, kicsit fás színezetű vanília, és a léleknyugtató, simogató, krémesen elegáns, gardéniás monoi olaj, amitől izgalmasan egzotikus lesz az egész. Az jutott eszembe, hogy a teljes leszáradása azt mutatja be, hogy lesz a szomorkás kurvából kasmírsálas úrilány, miközben a felháborodás keltésére alkalmas összes eszközt beleszövi ebbe a 21.századi realisztikus mesébe.
Uniszex illat, amiből maximum két fújás a megengedett, azzal viszont óvatosan kell bánni, mert a folyadék piros, amivel ha nem vigyázunk ruhaügyileg, hamar bosszúságot okoz. Tartóssága és hatósugara kiváló.


...a hajnali Salem illata, mikor a forró testek már elernyedtek az összegubancolódott, nyirkos ölelésben, a szél apró zöld levelekkel játszik, majd 
beszökök a nyitott ablakon, hogy megérintse a tarkóra tapadt kósza hajszálakat, amik ijedten merednek az ég felé, mikor eléri őket a boszorkányok távoli mormolása...


Illatjegyei:
  • piros bogyós gyümölcsök, keserűnarancs, dohány, karamell, rózsabors
  • orchidea, liliom, tubarózsa
  • pacsuli, vanília, monoi olaj

fotó: Saul Leiter


https://www.facebook.com/illatpiramis