A következő címkéjű bejegyzések mutatása: orientális-fás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: orientális-fás. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 29., szombat

Quelques Notes d’Amour (Yves Rocher) 2014


illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Domitille Bertier

Bármilyen szeszélyes, néha ősznek álcázottan fagyos is ez a tavasz, nálam április környékén akkor is előtérbe kerülnek a rózsás parfümök (bár ezt pillanatnyilag meghazudtolja, hogy múlt héten végig az Amouage III. volt rajtam, amivel beadtam a derekam, és alkalmazkodtam az aktuális időjáráshoz).
Ez az Yves Rocher illat nem magam miatt kedves, hanem a húgom illata. Az ő vékonyka, légies balerina alkatához, sálakkal, vörös rúzsokkal, és egyéb nőies kiegészítőkkel finomkodó, építészet és egyéb művészetek iránt rajongó arisztokratikus, érzékeny művészettörténész lényéhez tökéletesen passzoló alkotás.
A dolog további érdekessége, hogy amint látom az illat alkotója is nagyon hasonló karakter, külsőleg legalábbis mindenképp.

Domitille (Michalon) Bertier a versailles-i ISIPCA-n végzett, majd 1994-ben csatlakozott a New York-i IFF csapatához, ahol 2007 óta Senior parfümőr. 
Egy rövidke, de érdekes interjút ITT olvashattok vele.
Számos neves "orral" dolgozott, ilyen például Olivier Polge, akivel úgy tűnik kedvelik egymást, mert eddig összesen nyolc illatot iparkodtak össze (pl. Cacharel Liberte, Noa Perle, Davidoff Hot Water, Van Cleef & Arpels Midnight in Paris, ami nevével és gyönyörű bőrös voltával az én múlhatatlan szerelmem, Viktor & Rolf Flowerbomb). Max Gavarry a Gres Air de Cabochard, Clement Gavarry pedig a Just Cavalli for Him alkotásánál volt a társa.
Önálló munkái közé tartozik többek között a Balenciaga B (és annak még pár változata- Skin, Intense), a Chloe Eau de Fleurs Lavande, a tavalyi szezonális Escada, a Fiesta Carioca, a Lanvin Me, és a Jeanne Lanvin Couture, egy aldehides-pacsulis pézsmás Thierry Mugler, a Miroir des Secrets, és a Flowerbomb Bloom. A teljes repertoárt megnézhetitek ITT, a fotó szintén innét származik.
A Quelques Notes d’Amour 2015-ben elnyerte a legjobb saját márkás parfümnek járó FIFI díjat, valamint ugyanebben az évben az Yves Rocher közönségkedvencének címét. 

Az illat nyitánya összetettebb benyomást kelt mint amit az ismert illatpiramis alapján várnánk, mindent érzek benne, de bergamottot és rózsaborsot pont nem. Nagyon gyümölcsös, könnyeden édes, fiatalosan vidám és dinamikus, szerintem zömmel málnás kezdet jellemzi, amiben szofisztikáltan már a rózsa halvány púderessége sejlik. 
Innét már nagyjából sejthető, hogy egy ifjú, huncut úrilánnyal van dolgunk, és nem egy komoly, érett dámával.
A szívillat megjelenése intenzíven előtérbe hozza a Szíriából származó, Európába valószínűleg a kereszteslovagok által hozott, 2013-ban Németországban az év gyógynövényének választott damaszkuszi rózsát, ami a mainstream pacsulival karöltve egészen hosszú ideig egyeduralkodóvá válik a leszáradás folyamatában.

A kissé karcos fás jegyek a szívillat végétől egyre jobban megfigyelhetőek, de az összhatás soha nem lesz férfias, mert a lágy, nőies, rózsás púderesség nem enged teret a maszkulin irányba tolódásnak. A benzoint közel sem érzem olyan markánsnak mint ahogy egyes fórumokon megjelenik, sőt ha őszinte akarok lenni egyáltalán nem is érzem. Van benne egy pici kesernyés felhang, de az inkább olyan benyomást kelt, mint a frissen vágott szár harmatos zöldessége. Valamint érezhető benne némi gyantás felhang, de azt pedig inkább a mexikói Amyris gyantájának gondolom. Az alapillat vége felé a púderesség dominál, melyben mintha pézsmát vélnék felfedezni, ez a fázis a simuló elhalkulásról szól, mely elegáns befejezése ennek az illatnak (itt sajnos némi szintetikus jelleg is felbukkan, ami még bőven a tűréshatáromon belül mozog, de kétségtelen, hogy nélküle jobb lenne a lecsengés). 
Tartósságát és hatósugarát közepesnek mondanám, orientális-fás besorolása tökéletesen helytálló. Női illat, ami kihozza a maximumot ebből az árkategóriából.




Illatjegyei
  • bergamott, rózsabors
  • damaszkuszi rózsa, guajakfa, pacsuli
  • cédrus, benzoin, Amyris elemifera 

(a fotón a húgom szerepel, egy olyan spontán pillanatban megörökítve, amin épp hollywoodi sztár, akit lencsevégre kapott egy szemfüles paparazzo :-D )



2017. január 22., vasárnap

Breath of God (Lush) 2010


forrás: es.lush.com

illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Simon Constantine

Cirkusz után, még az igazságosztó Lúdas Matyi hatása alatt, a bónuszként vett puha magos-, és sajtos perecet tördelően majszolva nincs is jobb, mint elmenni a lányommal a földalatti mindkét végállomására. Furcsa?! Az! De neki épp ez a fontos mostanság, a bejárható dolgok, a kijelölt utak végének elmélyült tanulmányozása. Valami mély bölcsesség birtokában nem fogadja el a világ végét, mert lám minden végállomáson van valami, ami soha nem a semmi, ahol mindig van ami csodálnivaló, amiért érdemes volt odamenni, ahol mindig kezdődik valami más, valami új, amit makacs ismétléssel a jelen pillanatban végtelenítve szeretne tapasztalni. Tegnap a realista énem azt mondta, hogy úgy tűnik a végállomások majdnem mindig csúnyák (remélem már nem emlékszik erre a butaságra, vagy ha mégis, akkor annak tudatában, hogy én is tévedhetek elnéző lesz velem). Este már rájöttem, hogy olyan jól éreztem magam vele ebben a meghitt, csöndes utazásban, hogy mindegy volt mit látott a szemünk, az a kellemes érzés volt a lényeg ami maradt utána.
Leszálltunk a Vörösmarty téren, és átsétáltunk a Deák térre, közben pont útba esett egy Lush üzlet ahová betértünk. Épp féláron volt a szilárd parfümök nagy része, szóval kettő rögtön hazajött velünk. Egyik a Breath of God, ami akár szimbóluma is lehetne az én nyugodt megállapodásra, biztonságos végállomásra vágyó, mára már kicsit csüggedt istenkeresésemnek.

Nyitánya tömjén, de nem a hagyományos katolikus templom illata, hanem valami más, furcsa füstösség, amiben férfiasan fás akkordok játszanak. A frissen sebzett cédrus nyers hangja, némi édeskés sárgadinnye, illanó citrussal, és a boróka leheletével keverve. A dinnye nem a lédús hús érzete, hanem csak egy vékony csík kanyargása, mely sötéten ragacsos nyomot hagy egy tömör fa asztalon.
A szívillatban megjelennek az ylang-ylang vaskos szirmai, rózsát, nerolit, borsot viszont nagy sajnálatomra nem érzek.
Leszáradása a füstös-fás-gyümölcsös jegyek szikár vetiver alapra helyezéséről szól, ami azt hozza magával, hogy a maradék uniszex jellege is nagyjából teljesen eltűnik.
Hatósugara és tartóssága mondjuk elégséges (fújva mindkettő másfél osztályzattal jobbat érdemel), és amit még észrevettem különbséget a szilárd és a folyékony parfüm változat között, hogy utóbbiban markánsabb, és tartósabb a tömjén, valamint kevésbé tolódik maszkulin irányba a vége, megmarad az uniszex jellege. Nehezen elemezhető, és talán kicsit nehezen emészthető illat, aminek figyelemfelkeltő neve viszont egyértelműen telitalálat. Akkor is érdekelne ha két szippantásnyi oxigéndús hegyi levegőt szorítottak volna a fémdobozba, amire úgy tekintek mint valami titokzatos szakrális tér előszobájára.

...hűvös papírba temetkezés, sötét zugokban megbújó csöndesség, elmúlás szorítása, elengedés nehéz, szabadító súlyossága, Isten meleg, simogató tenyerének konok keresése...

Illatjegyei:

neroli, szantál, virginiai cédrus, tömjén, amalfi citrom, sárgadinnye, rózsa,
ylang-ylang, vetiver, fekete bors, grapefruit, boróka


fotó: Francesca Woodman


2016. október 4., kedd

Ambre (Reminiscence) 1970


illatcsalád: orientális-fás

A Reminiscence házat 1970-ben alapította egy francia házaspár, Zoe Coste és Nino Amaddeo. Kezdetben csak színes ruhákat, és ezüst ékszereket árultak apró butikjukban, de pillanatok alatt rájöttek, hogy az illat fontos tartozéka egy-egy öltözetnek, ezért gyorsan összehoztak három monotematikus illatot Ambre, Musc, és Patchouli néven. 
Családi vállalkozásként működnek, Zoe 2007-ben történt, agyvérzés miatti halála után, apjukhoz csatlakozott két gyermekük, Lilla Amaddeo mint kreatív igazgató, és Sebastien Coste, aki a Thaiföldi ékszerkészítő részleg vezetője lett.
Összesen 39 parfüm van a jelenlegi repertoárban, ami egészen visszafogott szám az eddigi 46 évnyi működés alatt.
Különféle témákat érintő kollekcióik párhuzamosan futnak egymás mellett, monotematikus illataik a főbb alapjegyeket járják körül, a pacsulit, vaníliát, pézsmát, tonkát. A "Histoire de Fleurs" darabjai a rózsát és tubarózsát állítják a középpontba. A "Les Notes Gourmandes" az édességek gyűjtőhelye, a "Rem" pedig az aquás illatok rajongóinak lett kitalálva.

Az Ambre kezdete tetszetősen kesernyés muskátli, és kissé gyógyszeres benzoin keveréke, amely mellett a tonka édeskés kumarinját is határozottan érzem (bár elvileg nincs benne). Fanyar, karakteres nyitány, amiben a szegfűszeget ha megfeszülök sem tudom utolérni, bár valami fűszeresség rezonál a háttérben, de sajnos nem jöttem rá mi az.
A szívillat bontakozása a fás jegyek megjelenéséről szól, ez főként kicsit karcos szantál, füstös guaiac fa, aminek a füstölésben besegít némi csontszáraz vanília, majd felvillan pár pillanatra a szintén száraz, fekete, földes pacsuli, hogy azután az egészet gyakorlatilag teljesen elnyomja az alapillat mindenre rátelepedő aurája, amely tulajdonképpen a labdanum balzsamos gyantája, és egy torokkaparóan száraz ámbrás bázis kettőséből tevődik össze.
Itt volt az a fordulat, mikor az addig viszonylag kellemesen melengető orientális balzsamosságot felváltotta valami fojtóan poros, száraz, rideg jelleg, ami addig erősödött, míg számomra már egyáltalán nem volt élvezhető.
A teljes leszáradáskor megjelent némi szintetikus jelleg (viszont addigra már annyira nem tetszett, hogy mindegy volt), de azért összességében alapvetően tiszta jegyekből összerakott, abszolút uniszex őszi-téli illat, hatósugara és tartóssága több mint kiváló (egy fújás messziről bőven elegendő), aki kedveli a szaharai port, némi ámbrával tálalva, annak jó választás lehet. 
Engem sajnos egy kiadós migrénnel ajándékozott meg, úgyhogy a továbbiakban kerülni fogom a társaságát. Ettől függetlenül nem ment el a kedvem a Reminiscence illatoktól, és bár nem most ősszel lenne itt az ideje, de a közeljövőben mégis tervezem, hogy az aquás sorozatukkal és a Pacsulival megismerkedem (ami reményeim szerint nekem tetsző mély, földes pacsuli lesz).


Illatjegyei

fotó: Harry Gruyaert


https://www.facebook.com/illatpiramis

2016. január 17., vasárnap

Oud Imperial (Perris Monte Carlo) 2012



illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Luca Maffei

A Perris Monte Carlo egy fiatal niche parfümház, monacói székhellyel. 2012-ben alapította Gian Luca Perris, aki elindított egy orientális sorozatot, amivel úgy gondolom mint a parfümvilágban oly sokan mostanában, a gazdag arab világot célozta meg (bizony, cudar időket élünk). Árképzése viszont korrekt, így halandó ember számára sem lesz elérhetetlen. 8 illata jelent meg eddig, a kelet világának főbb jegyei köré komponálva. Oud, ámbra, pacsuli, pézsma, taif rózsa, ylang-ylang, melyek a leírások alapján nem a légies fuvallat kategóriába tartoznak. 
Minden üveg arany színű, finoman cizellált mintával, ami szintén a gazdagságot, jómódot hivatott fitogtatni (még nem döntöttem el tetszik-e, de inkább nem annyira, bár Abu Dhabiban egy-két hétig azért szívesen billegnék vele).
Az Oud Imperial-t, és a Taif de Rose-t az olasz származású Luca Maffei (képen jobbra) készítette, aki főként orientális vonalon mozog, számomra sok ismeretlen parfümmel (viszont dolgozott a francia Jul et Mad párosnak is, a Garuda és a Néa az ő nevéhez fűződik, ezek itthon is tesztelhetők, sajnos szintén nem ismerem még őket).
A honlapot nem igazán érdemes böngészni, mert én a világon semmit nem találtam rajta (bár lehet, hogy épp valami átalakítás folyik arrafelé).
Mindenhol a szokásos niche marketing szöveget olvastam velük kapcsolatban, extra minőségi alapanyagok, kézzel és persze kellő áhítattal, szigorúan harmatos hajnalban szedett taif rózsák, jázminok és egyéb hozzávalók. Még szigorúbb minőségi rosta, feldolgozás stb.
Ezek után meglehetősen kritikus orral fogtam a tesztelésbe, ha már ennyi a fényezés, akkor lássuk mit tud ez a Perris-Maffei kollaboráció.

Gian Luca Perris
A nyitánya nagyon fűszeres, fújás után berobban egy extra erős sáfrány-kömény akkord, ami gyakorlatilag azonnali hoppanálás a mesés Arábiába. A fűszerek mellett felbukkannak a fás jegyek, leginkább a szantál, egy vékonyka frissen hasított cédrus, és a tömjén vaskosan gomolygó akkordja, amelyből már elő-elő tör a később felerősödő, majd az idők végezetéig kitartó oud medicinális jellege.
Van az összetevői közt egy mérsékelten védett kelet-indiai fa, a Dalbergia latifolia (más néven indiai rózsafa, vagy fekete rózsafa), ez egy 40 méterre is megnövő örökzöld faóriás, amelynek a leírások szerint különlegesen selymes, kissé fűszeres illata van (én pedig nem ismerem, szóval elhiszem).
Ezt a rendkívül tetszetős, kicsit gyógyszeres fás harmóniát a fülledten földes pacsuli, és a balzsamos labdanum nagyjából az egekbe emeli. Az egész leszáradásnak a legszebb része szerintem ez a periódus, a szívillat szépséges kiteljesedése (megjegyzem jázmin sehol sincs, pedig egy kicsi jót tett volna neki, határozottan vágytam rá).
Később is marad a kellemes harmónia, csak a vetiver megjelenése, és a fanyar cédrus felerősödése maszkulin irányba tolja. A sáfrány csökkenő erővel gyakorlatilag végig megmarad, a kömény hamar eltűnik, a balzsamos fázist pedig egy száraz, intenzív, szikár és pergamenszerű fás akkord váltja fel, amelyben végig rezonál az oud, és a tömjén enyhe füstössége. (A lecsengése nagyon erotikus, a férfi összevont homlokú, mély szemtől-szembe nézése, amitől imádom kicsi és törékeny nőnek érezni magam.)
Összegezve tényleg minőségi parfüm, biztos kézzel összerakott, kiegyensúlyozott leszáradású, masszív alkotás.
Hatósugara 2-3 órán át igen intenzív, tartóssága kiváló.



Illatjegyei


kép
Martin Wojnowski: Marokkó (2010)


https://www.facebook.com/illatpiramis

2015. november 28., szombat

Oud Wood (Tom Ford) 2007


illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Richard Herpin

Tom Fordról már jó régen megírtam egy bejegyzést, és akkor az volt a terv, hogy a tavaly ősszel szinte folyamatosan fújt Black Orchidról fogok először áradozni. De azt vettem észre, hogy minél több érzelmi kötődésem van egy illathoz, annál döcögősebben írok róla, valahogy nehezebb megfogalmaznom a szeretett parfüm iránti bensőséges viszonyom. A körmondat lényege, hogy a Black Orchid még várat magára, de mint tudjuk ami késik az nem múlik, hanem jön.

Helyette viszont itt van a nemrég kapott Oud Wood mintája, ami a Private Blend kollekcióban jelent meg, amely sorozat 2007-ben indult útjára amikor Tom, két illatának (Black Orchid, Tom Ford for Men) piaci sikerén felbuzdulva a niche világa felé nyitott.
Mérsékelten kapta el az oud láz, mert eddig három ilyen jellegű parfümje született, a dohányos whiskeys Tobacco Oud (2013), a rózsás gyantás Oud Fleur (2013), és a fás fűszeres Oud Wood.
Nem gondoltam volna, hogy ennek az illatnak a kapcsán fog újra fellángolni a gasztronómiai szenvedélyem, de az a helyzet, hogy pont ez történt.
Maga a parfüm nem kifejezetten izgalmas, inkább a nyugodt révbeérés érzetét kelti, komfortos, kényelmes ellazulás, míves imamalom komótos tekerése. Teljesen harmonikusan olvad a nap bármely szakába, bármilyen esemény folyamatába, és valljuk be egy parfümnél ez nem elhanyagolható szempont. Egy pillanatig nem kellett azon gondolkodnom, hogy illik-e a ruháimhoz, programjaimhoz, aktuális hangulatomhoz... mert illik... mindig, mindenhez.

Alkotója a jólfésült, eminens egyetemistára hajazó Richard Herpinakinek pár kivételtől eltekintve elég gyatra a repertoárja (talán egy Gwen Stefani ihlette Harajuku baba az abszolút mélypont, de még legalább ötöt ki tudtam volna ragadni a sárból, és az Amouage VIII a csúcs, amit persze nem egyedül készített, hanem Pierre Negrin partnereként, valamint elég érdekes még az Isabella Rossellini féle vaníliavirágos IsaBella (Nathalie Lorsonnal), és a Van Cleef & Arpels féle Birmane, amit viszont egyedül készített, és ha nem is kiemelkedően, de határozottan jó.

Az Oud Woodnak roppant finom, selymes, simogató oud a kezdete, amely nem az a fejbekólintós fajta, amitől hisztérikusan dudálva leáll a forgalom az Üllőin, hanem egy kifejezetten mélázó, relaxációba ringató zen béke.
A pár másodperces erőtlen oud uralom után beköszön a fás jegy, ami szantál, és brazil rózsafa keveréke, majd jön a szecsuáni, vagy más néven japán bors, aminek ínycsiklandó, szájpadlást bizsergető illata elindította nálam a gasztro ámokfutást.
A keleti konyha eme remekének botanikai értelemben nincs köze a hagyományos borshoz, formailag hasonlítanak, gondolom innét a neve. Kámforos, virágos, ánizsos, citrusos aromája nagyon érdekes lehet, én a parfümben felfedeztem a hagyományos bors aromáját is, némi citrus (inkább citromfüves), és egy leheletvékony ánizsaldehid felhanggal. Japán, Kína, Nepál térségében egyébként annyira népszerű ez a fűszer, hogy esküvőkön ezekkel a termékenységet hozó kis bogyókkal dobálják szegény ifjú párt. (Ha pedig gyorsan összekapkodjuk a szétszórt japán borsot, és összekeverjük csillagánizzsal, fahéjjal, szegfűszeggel, római köménnyel, akkor megkapjuk a híres-neves kínai ötfűszer-keveréket, elő a wok, és indulhat a főzés.)
Innét már persze egy (vagy inkább fél) lépés volt, hogy jobbnál jobb recepteket találjak, amiket persze lementettem kipróbálásra, mint például ezt az ígéretes szecsuáni csirkét.

Visszatérve a parfümhöz, a hosszan elnyúló borsos fázis mellett/után következik egy kicsit édesebb kumarinos (tonkabab), vaníliás akkord, hátterében az Ezeregyéjszaka afrodiziákumával, a malabári kardamommal, amelyet egy fanyarabb, vetiveres maszkulin alapillat vált fel, ami stabil, melengető ámbrán nyugszik.
A fej-, és szívillat tehát uniszex, az alapillat nekem kicsit férfias, de még a számomra is viselhető kategória.
Nagyon szépen felépített, modern hatású, letisztult illat, amit csendes komfortillatot kedvelőknek mindenképp ajánlok, feltéve persze ha az árképzése nem hat elrettentő erővel.
Tartóssága közepes (4-5 óra), körülbelül egy óra intenzív erő után bőrközelivé válik.







Illatjegyei

oud, brazil rózsafa, vanília, Malabár-kardamom (Elettaria cardamomum),szantál, szecsuáni (japán) bors, vetiver, ámbra, tonkabab


2015. november 6., péntek

Tabac Aurea (Sonoma Scent Studio) 2009


illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Laurie Erickson

A Slumberhouse Jeke illatának tesztelése közben elkapott újra a dohány láz, és gyorsan utánanéztem, hogy milyen dohányos mintáim vannak még itthon, így került elő ez a Sonoma Scent Studio illat. Magasra volt téve a léc, mert Winter Woods nevű illatának nagy rajongója vagyok, és bár nem tudom viselni, mert a felidézett gyermekkori emlékek, és nagymamám fájó hiánya miatt olyan melankólia lesz úrrá rajtam, amit a borongós őszi-téli időszakban nem engedhetek meg magamnak, de azért időnként jólesik beleszippantani fás füstösségébe.

A honlapon Laurie úgy ismerteti a Tabac Aureát, hogy csábító arany ámbra, és pipadohány, ami nagyjából meg is felel az illat elnagyolt leírásának. A nikotint kivonja a dohány koncentrátumból, így a bőrön át nem szívódik fel semmi ebből a rákkeltő összetevőből.
A black, és a blonde tabac közötti különbség nem egészen világos számomra, bevallom nem volt kedvem elmélyülni a témában, és átrágni magam a több mint sokféle dohány kanyargós útvesztőjén. Arról, hogy csak az érési fokozatban van-e különbség, vagy egy teljesen másik fajta-e a kettő fogalmam sincs (utóbbira tippelek, de nem vagyok biztos benne, ha valaki tudja a megfejtést, és két mondatban össze tudja foglalni, kérem írja meg).
A Sonomában élő amerikai Laurie egyébként jelenleg a huszonnyolcadik illatánál tart, a legutóbbi 2014-ben jelent meg, és egyben remek szójáték is ami széles mosolyt csalt az arcomra, a neve Yin and Ylang.
Illatainak felosztásáról még 2012-ben ITT írtam, eszerint a Tabac, a Boutique Collection része, ami szintetikus anyagokat is tartalmaz a sok természetes összetevő mellett, cserébe viszont könnyebben hozzáférhető a szélesebb vásárlóréteg számára, nyilván kevésbé borsos áron, mint a Sonoma Exclusives illatai.

Már a minta kibontása után éreztem, hogy ez nem az a dohány amit vártam.
A fejjegy egy (Uram irgalmazz!) Marlboro cigaretta bontásának illatát hozza, ami közel sem az az aromás pipadohány amit vártam. Nem mondom, hogy kellemetlen, sőt, csak nem erre számítottam. Mondjuk az, hogy meglepett, mindenképp dicséretes bevezetés.
Pár másodperc múlva ezt a nyers nyitányt elkezdi árnyalni az ámbra melegsége, és a labdanum testessége, amik jelentősen megszépítik az indítást.
Mint a Jeke esetében, itt is halványan füstös indonéz vaníliát érzek, ami ahogy haladunk az illat szíve felé, egyre jobban felerősödik, egy kellemes bőr, illetve kezdetben könnyed kumarin (tonkabab) akkorddal.
Szegfűszeget, pacsulit, cédrust, vetivert nem éreztem benne, de lehet, hogy ennek az az egyszerű oka, hogy a kumarin kicsit bedurvul az alapillat megjelenésekor, valahogy ráül a többi jegyre, és csak a dohánynak sikerül valamiféle társuralkodói címet kiverekednie mellette.
Voltak olyan fázisai a szívillatban, mikor majdnem a gourmand csoportba soroltam volna be, mintha itt-ott aszalt gyümölcsök édesítenék, ami nem igazán tetszett.
A teljes leszáradása ismét a Marlboro man játéka tonkával, vaníliával, ámbrával, szantállal, és némi pézsmával (a sorrend jelen esetben az intenzitást is hivatott prezentálni).
Annyiban csalódás, hogy szárazabb, fásabb, füstösebb, rusztikusabb illatot vártam (az a fránya latin aurea- arany szó jól bevitt az erdőbe), a Tobacco Vanille, és a Havana Vanille közötti átmenetre gondoltam, mert Tom Ford nekem néha kicsit édes, a L'Artisan túl száraz, szóval jó lett volna a kettő között az aurea mediocritas.
Ettől eltekintve a Tabac egy tiszta, szép akkordokkal dolgozó, jól összerakott parfüm, amely nagyon kényelmes viselet lehet mindkét nem számára.
Hatósugara, és tartóssága kiváló. Minden kötözködésem ellenére 10-15 ml-t szívesen birtokolnék belőle, és ősszel-télen igen vidáman fújkálnám. 






Illatjegyei

cédrus, szantálfa, dohány (Tabac Blonde), ámbra, bőr, vetiver, pacsuli,
labdanum abszolútum, tonkabab, szegfűszeg, pézsma, vanília



kép: Louis Icart- Tabac Blonde, 1940

2015. november 5., csütörtök

Jeke (Slumberhouse) 2008


illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Josh Lobb

Az igen élethűre sikeredett égő fenyőerdő gyantás izzadása (Norne) után, előkerült a Jeke mintám, és kíváncsian vártam, hogy mivel fog meglepni Josh Lobb, a Sluberhouse autodidakta parfümmestere.
Lobb, aki mint azóta megtudtam Serge Lutens, és Christopher Sheldrake nagy rajongója, most sem egy kellemes, lágy fuvallatot alkotott, hanem egy bitang erős, sötét orientális szépséget, széles vonásokkal összemosott realisztikus parfümöt.
Majdnem minden benne van amit imádok, ezért nem meglepő, hogy ezt az illatot nagyon megszerettem. Elismerem a Norne kidolgozott szépségét, de markáns férfiassága, szikársága miatt nem tudom magamon elképzelni, ellenben a Jeke azonnal rajongásom újabb tárgya lett.

Fantasztikusan érdekes alapanyagokkal dolgozik, amelyek olyan harmonikusan simulnak össze, hogy egyszerűen tökéletes végeredményt alkotnak.
A fejillat azonnal hozza a fás jegyeket, baltával frissen hasított fa realitását, dohányt, és a benzoin gyantájának némileg gyógyszeres jellegét.
A füstös akkord több mint érdekes, mert benne van a jóféle pipadohány illata, az égő dohány selymes füstje, és az égő fa, illetve avar illata, de abban a formában, mintha a füstben álltunk volna, és utána belépünk egy meleg szobába, ahol a ruhánk elengedi a füst emlékének illatát.
A Lapsang souchong, vagyis kínai füstös fekete tea, amelynek leveleit kizárólag fenyőfa tüzén füstölnek aromásra, olyan különleges árnyalatot ad neki, amit elmesélni nem lehet, érezni, tapasztalni, élvezni kell. (Itt szeretném megemlíteni a Twinings Lapsang Souchong filteres teáját, amiről sok jót olvastam, ami után már vágyakozom egy ideje, és lehet, hogy karácsonyra meglepem magam vele. Ha kóstoltátok már, akkor számoljatok be róla legyetek szívesek).
Valahol a szívillat környékén jelenik meg a borókaolaj fenyőillatú, terpén tartalmától szintén kicsit gyógyszeres jellege, amely mellett egyszer csak óvatosan felüti fejét a labdanum balzsamos gyantája, és egy kis édeskés fűszeresség, amelyben akár szegfűszeg is lehet, bár én ezt nem érzem dominánsnak.
Az alapillatban mintha füstös, indonéz vanília is helyett kapott volna, bár erre hivatalos információ nincs, de én határozottan érzem, egy halványan puha bőrös jegy mellett, ami elvileg szintén nincs benne.
Teljes leszáradása során eltűnik a füstösség, és marad egy selymes, balzsamos, édeskés lehelet a bőrön. Brutál addiktív, mert amióta szagoltam, azóta mindig erre vágyom.
(Vannak olyan fázisai, főként a vége felé, mikor jellegében a Tom Ford féle Tobacco Vanille-ra emlékeztet, de összességében nem egyforma a két illat.)
Tartóssága, hatósugara kiváló, kipróbálását mindkét nem számára ajánlom, minden bonyolult, nehéz furfangossága mellett abszolút könnyen viselhető, uniszex illat, amelyből egy fújás körülbelül a megengedett dózis.
Extrait változata állítólag szárazabb, és füstösebb, mint a balzsamos EDP.






Illatjegyei

dohány, labdanum, pacsuli, benzoin, borókaolaj, szegfűszeg, Lapsang souchong tea


kép: 

Maureen Hyde - Ősz (Autumn) 2011


2015. november 1., vasárnap

Jicky (Guerlain) 1889


illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Aimé Guerlain

üveg: Gabriel Guerlain


A vintage illatok iránti rajongásom köztudott, rengeteg régi illatot ismerek (sajnos még többet nem), mégis mikor megkaptam ennek a Guerlain parfümnek a mintáját (ami szerintem 90-es évekbeli lehet), akkor megremegett a lábam. Nahema, Vol de Nuit, Chamade, Apres l'Ondee mind-mind a rajongásom tárgya...de a Jicky, az valamiért külön fogalom a fejemben, talán a hozzá kapcsolódó romantikus szál miatt.
Történt ugyanis, hogy Aimé Guerlain felkerekedett, és elment Angliába világot látni (vagyis pontosabban tanulni), ahol megismerkedett egy Jicky nevű lánnyal, akibe azonnal beleszeretett. Egyesek szerint a szerelem viszonzatlan volt, más források azt mondják, hogy a lány is szerelmes volt, de egy biztos, mikor Aimé tanulmányai végeztével hazatért Franciaországba, a románcnak vége szakadt. A romantikus fiú soha nem feledte ifjúkori szerelmét, és három évtizeddel később megkomponálta a róla elnevezett parfümöt.
Több helyen olvastam, hogy az első illat, amelyben szintetikus összetevők is helyet kaptak, de ez nem teljesen igaz, mert az első, az 1882-es Fougere Royale Houbigant volt, viszont valóban azokban az években készült ő is, mikor a parfümgyártás első jelentősebb forradalma zajlott.
Megjelenése nagy megbotránkozást keltett, mivel felülírta az akkori íratlan szabályokat, miszerint a női illatoknak főként virágos alkotóelemekből kell állnia, erre jött a Jicky, a maga orientális, aromás, kissé maszkulin (bergamott, levendula) jegyeivel, és azt mondta, hogy ez az új női trend.
Nem csoda, hogy a korabeli, még kissé bátortalan hölgyek nehezen nyelték le ezt a békát, így a Jicky főként a férfiak illata lett, amit a világutazó dendik előszeretettel használtak (érdekesség, hogy napjainkban Sean Connery egyik kedvelt illata).
Ismeretében az illatcsaládba való besorolását kicsit módosítanám, szerintem nem annyira orientális, inkább az aromás-fás csoport tagja, amely majdnem klasszikus fougère parfüm, mivel megtalálható benne a tonkabab (kumarin), és a levendula is, csak nem az alap-, illetve a fejjegyben, hanem mindkettő a szívillatba csúsztatva, de ez már tényleg csak egy apró technikai kérdés.

Nyitánya egy pillanatra felvillanó fanyar bergamott, némi rozmaring, nyakon öntve fél dézsányi jóféle, szellős levendula olajjal, némi aldehides rezgéssel a tetején.
A tonkabab kumarinja hihetetlenül könnyed, nyoma sincs a Dreamer, vagy a Tardes nehézkes, tömör kumarin akkordjához, csak némi mélységet, testet ad a tüllszerű, áttetsző fejjegyeknek.
Az íriszes púderesség körülbelül a kumarinnal egy időben kezd kibontakozni, és mellette folyamatosan a levendula érezhető.
Az orris kissé földes, púderes jellege a továbbiakban sokáig igen meghatározó, az idő haladtával kissé poros jellegű lesz.
Bazsalikomot, és jázmint nem találtam benne, halvány bőrt, és fűszerességet igen, de tippelni sem tudnék, hogy milyen fűszerek találhatók benne.
A vanília a leszáradáskor felerősödik, és egy kényelmes, púderes, melegen ámbrás komfortillattá változtatja az aromás jegyeket.
Kíváncsi lennék régebbi verziójára, mert ebből már igencsak kispórolták a cibetet (bár az erősen cibetes parfümöket azért nehezen tudom viselni).
Tartóssága egészen jó, 3-4 órán át simán tartott a csuklómon, hatósugara közepes, körülbelül egy óra múlva bőrközeli illattá válik.
Jellegében a Pour un Homme de Caron levendulás illatára hasonlít, bár néhányan a Shalimart is említik vele kapcsolatban, de szerintem köze nincs egymáshoz a kettőnek, maximum a kissé poros, vaníliás jelleg mutathat némi átfedést.
Az "50 ml-t szívesen birtokolnék őszre, télre" kategóriába tartozó uniszex illat, amit bátran ajánlok mindkét nem számára.



Illatjegyei

  • rozmaring, bergamott, mandarin, citrom
  • tonkabab, orris, levendula, bazsalikom, jázmin, pacsuli
  • fűszerek, bőr, szantálfa, ámbra, benzoin, vanília, brazil rózsafa, pézsma



2015. szeptember 30., szerda

Eau des Merveilles (Hermès) 2004


forrás: parfumo.de (Sonnenblume)

illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Ralf Schwieger, Nathalie Feisthauer

üveg: Serge Mansau

A Hermès házat 1837-ben alapította a lószerszámkészítő Thierry Hermès,
ugyanabban az évben mikor Párizsba költözött. A remek bőrárut készítő cég, hamarosan az igen frekventált helyen lévő párizsi Faubourg St. Honoré 24. szám alá tette székhelyét, központjuk a mai napig itt található, ahol még mindig családi vállalkozásként működnek. 
Nemsokára bőröndökkel, táskákkal, órákkal, egyéb ruházati cikkekkel bővítették árukészletük (egy Hermès bőrönddel, és sállal igazán megajándékozhatna valaki).
Első illatuk, az Eau d'Hermès 1951-ben készült, amit számos parfüm követett. Én személy szerint nagy rajongója vagyok a háznak, szinte minden illatuk olyan komoly művészi értéket, valamint minőséget képvisel, hogy az mindenképp tiszteletet, és figyelmet érdemel. Azt szoktam mondani, hogy a Hermès ház, a mainstream ág niche hajtása. A jelenlegi, azaz a minél több flankerrel nagyjából ugyanazt az ötletet megnyúzni koncepció láttán ugyan néha kicsit/nagyon csóválom a fejem, de még ez sem tudott a rajongótáboruktól eltéríteni.

Az Eau des Merveilles megalkotása két német származású parfümőr érdeme (bár Nathalie Franciaországban született, de német felmenőkkel rendelkezik), és ne kérdezzétek miért, én érzem rajta a germán hatást. Nincs benne az a franciás könnyedség, mint az addigi Hermès illatokban, tömörebb, vaskosabb, masszívabb, kicsit baltával faragottabb az egész, de pont ezért a formabontó egyediségért szeretem még jobban.
Ralf Schwieger, aki a munka oroszlánrészét végezte, olyan illatokkal büszkélkedhet, mint például az Iris Nazarena (Aedes de Venustas), Figuier Ardent (Atelier Cologne), az idén megjelent TBS Black Musk, amire ezek után persze kíváncsi lettem, az én imádott Frederic Malle illatom, a Lipstick Rose, és a kevésbé mesterremek YSL Baby Doll. Ralf saját bevallása szerint nagyon szereti a fás jegyeket, erdő mellett nőtt fel, ezért alkotásaiban ezt a természetes hangulatot kívánja visszaadni, el kell ismernem, hogy abszolút sikerrel.

Az Eau des Merveilles alapgondolata az volt, hogy előcsalja az ámbra minél élethűbb illatát, és mivel azt eredetileg a tengerből nyerték ki, ezért a sós bőr jellegének visszaköszönésével szerette volna még izgalmasabbá tenni.
Elképesztően összetett érzést ad, annak ellenére, hogy nincs is benne olyan sok összetevő (és most nem a konkrét illatjegy felsorolásra gondolok, hanem a valódi, olfaktorikus érzésre).
Nyitánya a turmixolt héjas narancs, és ámbra melengető keveréke, amelyhez határozott fűszeresség társul, feketebors, és rózsabors, ami mellett én kardamomot, és egy lehelet ánizst érzek (elvileg egyik sincs benne). Mikor a narancshéj keserűsége elillan, akkor marad egy édeskés, gyantás, fás jelleg, amely gyakorlatilag bármikor megnyugtatóan hat rám, ezért relaxációs értéke is felbecsülhetetlen.
Úgy gondolom, hogy különleges "több száz közül felismerem" egyediségét, főként egy a Fülöp-szigeteken őshonos fafajta (Canarium luzonicum) gyantája, az elemi adja, amely mentás, tömjénes, gyógynövényes, kissé citrusos illatának köszönhetően olyan alapot teremt a többi összetevőnek, ahol felerősítve mind maradéktalanul ki tudja bontakoztatni pazar szépségét.
Leszáradásakor végig marad az édeskés, ámbrás, balzsamosan gyantás jelleg, amelyben nincs semmi brillírozó játékosság, csak egy végtelenül nyugodt, otthonos, stabil érzet.
Hihetetlenül tartós, és nagy hatósugarú parfüm, amit én a szigorúan egy fújás elvének betartása mellett használok.
Az új kedvenccé vált meleg, olívazöld baglyos sálam állandó kísérője mostanság, a Jean-Claude Ellena féle ámbrásabb, halványan labdanumos, vaníliás flankerével, az L'Ambre des Merveilles-el felváltva, amely egy lényegesen kevésbé összetett, kényelmesebb, kisebb hatósugarú parfüm, ezért akiknek sok az eredeti Merveilles, azok bátran próbálkozhatnak vele, valamint férfiak szintén, mert véleményem szerint maximálisan uniszex kategória mindkettő.

...napsugaras őszvillanás, aranypászmás erdő csillanó neszezése, vaskos törzsű, árnyas fák suttogása, ezer színű avar puha, nyirkos ölelése, koronás szarvasok karcsú inalása...

Illatjegyei

narancs, citrom, elemi gyanta
ámbra, rózsabors, fekete bors, ibolya
fenyő, tölgymoha, cédrus, madagaszkári vetiver






2015. március 23., hétfő

Let Me Play The Lion (Les Nez) 2006



illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Isabelle Doyen


A Les Nez név egy mintával talált meg nem olyan rég, amit ajándékba kaptam. Let me play the lion... izgalmas elnevezés... hamar tesztelés... éééés tömjén. De milyen gyönyörűséges templomi tömjén. Tökéletes. Vagy legalábbis majdnem tökéletes, de erről majd később.



Gyorsan utánanéztem a parfümháznak, és több öröm is ért velük kapcsolatban.
Először is, ez a René Schifferle alapította svájci illetékességű cég 2006 óta, mindössze öt illattal állt elő (na jó, hét illattal, de a 2009-es Turtle Vetivert uniszex parfümmé alakítva, a Front, majd Back toldalékot hozzácsapva meglovagolták még kétszer, és mivel ezt nem szeretem, ezért nem veszek róluk tudomást). A másik három illatuk név szerint a L'Antimatiere, Manoumalia, és The Unicorn Spell.
Másodszor Isabelle Doyen neve, aki sok-sok Annick Goutal is illatot tervezett, számomra garancialevél a minőségre.
Harmadszor minden parfümjének erősen fás alapja van (amit én nagyon szeretek), mivel René faipari szakemberként a nyers fa megnyugtató, otthonos hangulatát kívánta visszaadni.

A Let Me Play The Lion, Shakespeare sietős találkozása a tömjénnel.
A név a Szentivánéji álom egyik sora (1.felvonás, 2.szín, 70.sor)
"Let me play the lion too: I will roar, that I will
do any man's heart good to hear me; I will roar,
that I will make the duke say "Let him roar again,
let him roar again.""
(forrás)

Nyitánya az egyik legszebb templomi tömjén, amivel az Avignon (Comme des Garcons) óta találkoztam. 
A fás alapon olyan lágyan, olvadón harmonizál, hogy nem győztem egyik ámulatból a másikba esni.
A fűszerek közül talán egy kis szerecsendiót sikerült kihámoznom, de nem ezen van a hangsúly, hanem a cédrus, szantál, tömjén triumvirátuson.
Van benne egy leheletnyi füstösség, ami nem marad végig, mint ahogy bánatomra az intenzív tömjénélmény sem. A tömjén az elején fejbevág egy erőteljes cédrusillattal, majd halkul, akkor jön a füstösség, és a teljes leszáradása a szantál, és egy halkan doromboló szerintem pézsmás, balzsamos alap játéka. Nem mondom, hogy nem találkoztam még izgalmasabb illattal, de olyan nyugalmat, meghittséget, örömöt generált bennem, hogy elejétől a végéig nagyon szerettem.
Ha kicsit jobb lenne a hatósugara, és tartóssága, azonnal mesterműnek kiáltanám ki, így marad egy csöndes, visszafogott rajongás ez iránt a simulékony, szelíd oroszlán iránt.




Illatjegyei:

fás jegyek, tömjén, fűszerek


https://www.facebook.com/illatpiramis

2014. február 23., vasárnap

Lei (Mazzolari)


illatcsalád: orientális-fás

Amikor nemrégiben a Trussardi Inside-ról írtam, akkor átgondoltam, hogy milyen illatokat tudnék még elképzelni egy beburkolózó, hűvös, tavaszi estéhez (most, hogy nem is volt igazi tél, valahogy foggal körömmel ragaszkodom a hűvös idő utolsó napjaihoz). 
Magyarul fejben próbáltam listát készíteni, a "kuckózó" illatokról. És akkor eszembe jutott, hogy van egy aprócska minta maradékom, a Mazzolari háztól.
(sajnos a többi illatát nem ismerem, ha valakinek van otthon tőlük felesleges mintája, kérem gondoljon rám!)

Augusto Mazzolari
(az unoka)

A Mazzolari borbélyműhelyt, Augusto Mazzolari alapította 1888-ban, Milánóban. 
A fiatal borbély, kezdetben csak férfiak számára készített illatos arcvizeket, első parfümsikerét, az Eau de Colognes nevű kölnije aratta, ami egyre népszerűbb lett az olasz férfiak körében.

Fia, Ferdinando bővítette az ügyfélkört, és női illatszereket is elkezdett készíteni. 

Unokája Augusto, pedig 1966-ban megnyitotta első illatszereket forgalmazó üzletüket, ahol már számos parfümöt készítettek férfiak és nők számára egyaránt.
Roppant letisztult, és elegáns üvegeikben, jelenleg összesen 15 parfümöt forgalmaznak, amelyek listáját megtaláljátok ITT.

De nézzük ezt a nőknek készült orientális-fás illatot, a Lei-t (amelynek férfi párja a Lui).
A nyitánya rengeteg porszerű kakaó, amelynek nyersesége hirtelen ambivalens érzéseket kelt bennem. Tényleg nagyon poros jellegű, amely már-már fullasztó az első pár pillanatban.
Felmentő seregként, egy perc múlva érkezik a labdanum ámbrás, sötét, szurokszerű, kissé bőrös felhangú mélysége. Ez kellő életet lehel ebbe a szaharai nihilbe.
A vanília édes illata pedig közben a labdanum mellé szegődik, és nőiessé, simulóvá teszi az illatot. 
Körülbelül 4-5 perc múlva megjelenik egy erőteljesen földes jellegű pacsuli, valamint a fás jegyek. A vetiver száraz fássága ebben a szakaszban újra fokozza az illat poros jellegét (ami nem igazán tetszik).
A citrom és a bergamott fogalmam sincs, hol helyezkedik el, mert gyakorlatilag egyiket sem sikerült benne felfedeznem.
Teljes leszáradása egyértelműen a kakaóra épül, a száraz jelleg tompul, majd egy bőrközeli kellemes, édeskés, fás illattá szelídül (itt már el tudnám képzelni, hogy egy vödörnyi mennyiséggel birtokoljam, és egy csésze forró, mézes almateával a kanapéra kucorodva élvezzem a gyengéd, tavaszi napsütést).

Összességében azonban nem tudom, hogy tetszik-e?! Van olyan fázisa ahol nagyon szeretem (a labdanum, és vanília felbukkanásakor, valamint a teljes leszáradásakor), és van amikor ki nem állhatom (a vetiver úgy érzem megfojt, felbukkanásakor torokkaparóan karcos a parfüm szárazsága). 
Finomsága és kimunkáltsága kétségtelen, és lehet, hogy csak én bőrömmel van gond, amiért néha ennyire rakoncátlanul viselkedik rajtam.
Tartóssága és intenzitása kiváló, erőteljes és igen ragaszkodó.
Bár női illat, én férfi bőrön szívesen tesztelném, úgy gondolom remekül működne.

Illajegyei

vetiver, francia labdanum, szantál, pacsuli, virginiai cédrus, vanília, bergamott, kakaó, citrom

képek a Mazzolari Profumerie hivatalos facebook oldaláról