2016. március 21., hétfő

Eau d'Iparie (2002) L'Occitane

saját fotó

illatcsalád: fás

alkotó: ?

Vannak illatok amiket főként esőben szeretek, ilyen például a Black Orchid (Tom Ford), és vannak illatok amiket kizárólag esőben szeretek, ilyen az Eau d'Iparie. Semmilyen más alkalommal nem tudom viselni, viszont ha az esernyőmért nyúlok, akkor 70%-ban a másik kezemmel ezt a parfümöt kapom le a polcról.
Igen ambivalens a viszonyunk, mert esőben sem mindig vagyunk jó barátok, viszont ha épp egymásra tudunk hangolódni, akkor nagyon különleges hangulattal ajándékoz meg, amit nehéz szavakba önteni.
Sajnos nem sikerült kinyomoznom, hogy ki az alkotó parfümőr, ha van róla bármi információtok akkor írjátok meg kérlek. Az üveg és a cimke kifejezetten csinosra sikeredett, ez a míves, régi üvegekre hajazó cizellált dizájn igen közel áll hozzám. (ScentandVision Klára nagyon jól megfogta ezeknek az üvegeknek a hangulatát, fotói megtekinthetők ITT.)

Gyönyörű nyitánnyal indul, a pikáns bors és a kissé édeskés rózsa izgalmas kettősével, ami néhány percig felhőtlen örömet okoz. Mindaddig, míg a fejillat át nem hajlik a szívillatba, mert ekkor megjelenik egy számomra nem túl vonzó pacsuli akkord, ami mint egy hidegen villanó kés, hasítva csapja szét a fejillat rózsás andalgását. Éles, néha már-már bántó jelenléte olyan realitást rángat a folyamatba, amitől minden romantikus álmodozás tovaszáll. Roppant tolakodó, és a továbbiakban a teljes leszáradás során elnyom szinte minden szerencsétlen orientális jegyet ami menet közben át akarná melegíteni, meg tudná szelídíteni kicsit a vad tombolását. A labdanum és a mirha lágy illatú, otthonos gyantája sem oldja az általa keltett feszültséget, erőlködnek a háttérben, de ketten sem sokra mennek, a vaníliát pedig még akkor sem éreztem ha relaxált állapotban, igen erősen próbáltam hozzá fantáziálni. A tölgymoha afféle úri huncutság, ami szerintem csak a felsorolásban szerepel, azon túl, hogy jól mutat a listában más szerepe nincs, mert egyáltalán nem érezhető.
A tömjén szintén nem az amit vártam, nem a templomi tömjén mámorító füstje, hanem egy a keleti füstölőkre emlékeztető, ajtó résén kikanyarodó vékonyka gomolygás, és sajnos az éles pacsulival elegyedve kissé olcsó hatást kelt.
Összegezve tehát nem olyan mint amilyenre számítottam, nem melegít, nem ölel át, hanem vagyok én, és van ő mellettem. Rideg, éles, a végén cédrusosan fanyar, kesernyés, mégis van benne valami hátborzongató realista szépség. Az az érzés mikor borzadva csodálom, de nem szeretnék beleolvadni, nem akarok benne élni, csak átvenni egy hangulatot, megélni, megérteni, pár pillanatra a részese lenni, utána gyorsan elengedni, és kilépve visszatérni a melegségbe. 
Uniszex, ami azt hiszem férfiaknak jobban áll. Tartóssága és hatósugara kiváló, a reggeli fújás kora délutánig elég markáns aurát ad viselőjének, a környezet számára is jól érezhető illatot áraszt, majd bőrközelivé válik, és nagyjából estig kitart (ruhán még másnap is jól érezhető). Megszűnt parfüm, ami már csak elég drágán lelhető fel, előzetes tesztelés nélkül semmiképp nem ajánlom a megvásárlását.
...párás ablakokon csorgó nedvesség, esőkopogás reggeli emléke, üres utca torokszorítása, hol lomhán gördül odébb a monokrómra fagyott magány elhagyatott keserűsége...








Illatjegyei



fotó
Ocskó Ferenc @ocskoferenc
/Bristol/