alkotó: Jacques Cavallier
Az történt, hogy Issey rajongó lettem. A múltkor addig bizonygattam, hogy nekem nem kellene üvegében az 1992-es L'eau d'Issey, amíg el kellett rohannom venni egyet, mert úgy éreztem egy percig nem bírok tovább élni nélküle.
Ez a minta pedig már nagyon régóta a birtokomban van és bár kipróbáltam, nem volt felkavaró élmény... máig. Tegnap óta kattog a fejemben, hogy elő kell kotornom a mintáim közül, mert nagyon vágyom rá, most itt van, és i-m-á-d-o-m!
Az 1962-es évjáratú, Grasse-ban született francia parfümőrnek már a nagyapja, apja is parfümök készítésével foglalatoskodott, tehát mindenhonnét szívta magába az illatok, virágok tudományát (családja a 15.századtól Grasse-ban élt, tehát nagyjából tősgyökeresek a parfümkészítés Mekkájában).
Nem mindig izgalmas amit csinál, viszont roppant kellemes, harmonikus összhatást tud elérni, ami nagy mértékben hozzájárul a komfortzónám kényelméhez.
1990 óta a Firmenich tagja, rengeteg parfümháznak dolgozik (pl.: Alexander McQueen, Boucheron, Bvlgari, Cartier, Dior, Givenchy, Gaultier, Kenzo, Lancome, Shiseido, Rochas, Yves Rocher, Yves Saint Laurent), jobbnál jobb illatokat ontva magából.
A Le Feu D'Issey Light üvege elképesztően szép és ízlésesen különleges, ami némi színkülönbségtől eltekintve ugyanolyan mint az anyaillat díjnyertes üvege (IF Design Award, 2003)- mondjuk nekem a Light harmatszerű áttetszősége jobban tetszik, olyan mintha egy sziromról legördülő, kristályszerű vízcsepp magába zárta volna a virágok színét. Nagyon bosszant, hogy nem találom az üvegterv készítőjének nevét, de majd még utána nézek (ha valaki tudja, vagy ügyesebb a nyomozásban mint én, az kérem írja meg kommentben). Mivel megszűnt illatokról van szó, nyugodtan tekinthetjük őket "befektetési parfümnek", aki üveges példányát birtokolja, annak bizony komoly summa van a kezében.
Az illat hamar halkuló, erősen fűszeres (kicsit maszkulin) nyitánnyal kezd, amely fő komponensének én a koriandert érzem (ami elvileg nincs is benne), majd ánizsaldehid érkezik, egy csepp fanyar bergamott, némi fás felhanggal. Olyan mint egy felütés hangja a zenemű elején, ad egy sajátos hangulatot, de nem lesz meghatározó, rezgése szinte pillanatok alatt tűnik tova.
Körülbelül egy perc múlva puha akkordok szűrödnek bele, hófehér tej, nyersen roppanó kókusz, nagyon krémes hatású, ártatlanul szégyenlős jázmin, amely azután egy édeskés, vaníliás, pézsmás alapba hajlik.
Érdekesek a fás jegyek, amik kellemesen otthonos rezonanciát adnak a leszáradás során. A szantálfa illata olyan finoman simul ebbe a tejes alapba, hogy nagyon kell szimatolni ahhoz, hogy külön lehessen választani a szoros egységben összefonódó komponenseket. Az összetevők közül ami még megragadta a figyelmem az a guajakfa, ennek illóolaját szeretném beszerezni (nem is túl drága), mert édeskés, kicsit gyantás, fás-virágos illatát szerintem szeretném az aromalámpámból inhalálva is.
A nyitány fűszerességén kívül nincs benne semmi izgalmas, csak a hófehérbe olvadó tiszta elegancia, kifejezetten szép, minőségi illatjegyekkel. A komfortillatok kedvelőinek különösen ajánlom (persze nem a legegyszerűbb a beszerzése, de nem lehetetlen), melengető őszi illat, ami most ebben a tavaszi napsütésben is különösen jólesett. Férfi bőrön is abszolút el tudom képzelni, szerintem jól működhet uniszex illatként.
Tartóssága 3-4 óra, hatósugara közepes, hamar bőrközeli (tisztaság)illat lesz.
Illatjegyei:
