Miss Dior (Christian Dior) 1947

fotó: Laziz Hamani

illatcsalád: ciprus-virágos

alkotó: Jean Carles, Paul Vacher

Ez az a parfüm amit pár éve a migrénnel megfejelt első illatkörutam végén ellentmondást nem tűrően a viselhetetlen, érthetetlen borzalom kategóriába soroltam. Ha akkor azt mondja nekem valaki, hogy majd vágyakozni fogok egy teljes vintage üveg után, akkor arra minimum azt mondom, hogy nem normális. De változnak az idők, úgy tűnik ilyen sokat változik az ízlésem is. Odáig fajult a helyzet, hogy ma már korszakalkotónak tartom ezt a kisasszonyt (ne kérdezzétek miért, fogalmam sincs, így érzem), van ő, és van minden más Dior.

Az anglomán Christian Dior vele indította el cégének illatos vonalát, a divattervező egyébként azt vallotta, hogy még az öltözéknél is fontosabb egy nő parfümje, legkorábbi emlékei is kizárólag illatokhoz kötődnek és nem ruhákhoz (ezt a pszichológia ma már oda-vissza kivesézte, és megállapított tény, hogy az olfactorikus emlékeink a legstabilabbak, de nem mindennapi dolog ezt minden idők egyik legmeghatározóbb divattervezőjének szájából hallani).
Besorolása tankönyvi, klasszikus chypre, tölgymoha az alapban, citrus a fejben, és még a virágos is stimmel.

Két parfümőr együttműködésének köszönhetjük, akiknek nincs sok illatuk, cserébe viszont igen meghatározó műveket tettek le az asztalra, Jean Carles (úgy gondolom ő volt a fővezér ebben a duóban, a fotón ő szerepel) alkotása például a Carven Ma Griffe, Dana Tabu, Schiaparelli Shocking, Paul Vacher pedig a Diorling és a Lanvin Arpege atyja (utóbbiban mondjuk többé-kevésbé Andre Fraysse keze is benne volt).
A Miss Dior bevezetésekor nem vesződtek még ennyit a marketinggel mint most, egyszerűen bepermetezték a Dior házat pincétől a padlásig, majd lefújtak minden arra járó bizonytalan bámészkodót, és vevőfélét, azután Istenre bízták magukat, és hallgatták a kassza csengését. Viccet félretéve viszont nem aratott egyértelmű sikert, akkoriban is pont annyi fanyalgó, illetve rajongó volt körülötte mint mostanság (bár szegényt a nyanyás jelző korunkban igazi páriává degradálta, és sajnos minimálisra szűkítette hatáskörét).
Kezdetben apró kristály amforában került forgalomba mindössze kétszáz üveg, majd 1950-ben úgy gondolták átöltöztetik őt is tyúklábmintába, nyakára szatén masnit kötöttek, közben Rene Gruau hanyagul kanyarintott egy hattyút gyöngysorral, és jöhetett a tömeggyártás, majd a Miss halhatatlan ikonná válása (amit nemrégiben a reformokkal alaposan nyakon vágtak, de ebbe most inkább ne menjünk bele, mert egy hétig hallgathatjátok az óbégatásom).

Nyitánya egy igen realisztikus kép, nyers, kesernyés narancsvirág, fanyar bergamott, és a gyógynövényes jellegű zsálya, amely fölött nem rögtön, hanem körülbelül egy perc múlva jelenik meg az aldehid ködös lebegése. Ez nem egyszerű fázis, aki ezt kibírja és még mindig képes jóindulattal tekinteni rá, az a továbbiakban majdnem biztosan megkapja méltó jutalmát.
A szívillat kibontja az írisz, jázmin, és rózsa szirmait, amelyek egy puha, meleg labdanum, ámbra alapon ülnek, ahonnét fel-felvillan egy-egy karcos zöld vetiver, tompa tölgymoha, szikár bőr, és fekete-földes pacsuli akkord. A kifejezetten goromba galbanum az íriszhez hasonlóan szintén markánsan végigkíséri, és szerencsés megoldás, hogy a lágyabb, barátságosabb összetevők soha nem engedik, hogy átvéve az irányítást túlzottan rátelepedjen a szív-, és alapillatra. Olyan mintha egy puha lópokróccal, érdesre repedezett nyereggel felszerszámozott, vadul fújtató mént szelíd asszonyi kéz irányítana. 
A virág hátteret sajnos az én orrommal lehetetlen ízekre szedni, annyira komplex, hogy szerintem még tanult Orroknak sem lenne egyszerű, nem is próbálkozom vele. Maradjunk annyiban, hogy a púderes írisz és orris végig ott melenget, minden más csak pillanatokra megjelenő pajkos játékosság, amelynek végkifejlete a simuló, kissé púderes, gyantás, füstös virágosság. Ez a füstösség pár szót még mindenképp érdemel, ugyanis ez a Shalimar (Guerlain) sokkal vékonyabb, és kevésbé intenzív füstje, amit fogalmam sincs konkrétan minek köszönhetünk, érzetre olyan mintha a fás-füstös Indonéz Bourbon vanília és némi tömjén adná, de mivel elvileg egyik sincs benne, ezért a megoldás egyelőre rejtély maradt előttem.
Érdekes a teljes folyamaton átívelő plaszticitás és rigiditás kimunkált egyensúlya. Pont annyi simulékonyság van benne, mint amennyi merev gorombaság, ettől nagyon életszerűvé, de egyben kiegyensúlyozottá, esendővé és szerethetővé válik.
Uniszexnek mondanám, bár gondolom csak bátor férfiak (vagy szimplán parfümbolondok) mernék bevállalni, én legalább kipróbálásra mindenkinek ajánlom, tessék feszegetni a komfortzónát, mert érdekes tapasztalásokhoz, valamint az önismeret mélyüléséhez vezet.
Tartóssága kiváló, reggeltől estig kitart, hatósugara közepes, körülbelül két óra múlva bőrközelivé halkul.

...vékony cigaretta vörös izzása, billenő hamu porózus hullása, lila púder, kalap fátyla, aranyló klipsz szorítása, bundát fénylő karosszékre dobó kéz lágy taktust verő üteme...

Illatjegyei:

• aldehid, gardénia, galbánum, muskotályzsálya, bergamott
• szegfű, írisz, orris, jázmin, neroli, gyöngyvirág, rózsa, nárcisz
• labdanum, szantál, bőr, ámbra, pacsuli, tölgymoha, vetiver

fotó: William Klein


https://www.facebook.com/illatpiramis

Eau d'Iparie (2002) L'Occitane

saját fotó

illatcsalád: fás

alkotó: ?

Vannak illatok amiket főként esőben szeretek, ilyen például a Black Orchid (Tom Ford), és vannak illatok amiket kizárólag esőben szeretek, ilyen az Eau d'Iparie. Semmilyen más alkalommal nem tudom viselni, viszont ha az esernyőmért nyúlok, akkor 70%-ban a másik kezemmel ezt a parfümöt kapom le a polcról.
Igen ambivalens a viszonyunk, mert esőben sem mindig vagyunk jó barátok, viszont ha épp egymásra tudunk hangolódni, akkor nagyon különleges hangulattal ajándékoz meg, amit nehéz szavakba önteni.
Sajnos nem sikerült kinyomoznom, hogy ki az alkotó parfümőr, ha van róla bármi információtok akkor írjátok meg kérlek. Az üveg és a cimke kifejezetten csinosra sikeredett, ez a míves, régi üvegekre hajazó cizellált dizájn igen közel áll hozzám. (ScentandVision Klára nagyon jól megfogta ezeknek az üvegeknek a hangulatát, fotói megtekinthetők ITT.)

Gyönyörű nyitánnyal indul, a pikáns bors és a kissé édeskés rózsa izgalmas kettősével, ami néhány percig felhőtlen örömet okoz. Mindaddig, míg a fejillat át nem hajlik a szívillatba, mert ekkor megjelenik egy számomra nem túl vonzó pacsuli akkord, ami mint egy hidegen villanó kés, hasítva csapja szét a fejillat rózsás andalgását. Éles, néha már-már bántó jelenléte olyan realitást rángat a folyamatba, amitől minden romantikus álmodozás tovaszáll. Roppant tolakodó, és a továbbiakban a teljes leszáradás során elnyom szinte minden szerencsétlen orientális jegyet ami menet közben át akarná melegíteni, meg tudná szelídíteni kicsit a vad tombolását. A labdanum és a mirha lágy illatú, otthonos gyantája sem oldja az általa keltett feszültséget, erőlködnek a háttérben, de ketten sem sokra mennek, a vaníliát pedig még akkor sem éreztem ha relaxált állapotban, igen erősen próbáltam hozzá fantáziálni. A tölgymoha afféle úri huncutság, ami szerintem csak a felsorolásban szerepel, azon túl, hogy jól mutat a listában más szerepe nincs, mert egyáltalán nem érezhető.
A tömjén szintén nem az amit vártam, nem a templomi tömjén mámorító füstje, hanem egy a keleti füstölőkre emlékeztető, ajtó résén kikanyarodó vékonyka gomolygás, és sajnos az éles pacsulival elegyedve kissé olcsó hatást kelt.
Összegezve tehát nem olyan mint amilyenre számítottam, nem melegít, nem ölel át, hanem vagyok én, és van ő mellettem. Rideg, éles, a végén cédrusosan fanyar, kesernyés, mégis van benne valami hátborzongató realista szépség. Az az érzés mikor borzadva csodálom, de nem szeretnék beleolvadni, nem akarok benne élni, csak átvenni egy hangulatot, megélni, megérteni, pár pillanatra a részese lenni, utána gyorsan elengedni, és kilépve visszatérni a melegségbe. 
Uniszex, ami azt hiszem férfiaknak jobban áll. Tartóssága és hatósugara kiváló, a reggeli fújás kora délutánig elég markáns aurát ad viselőjének, a környezet számára is jól érezhető illatot áraszt, majd bőrközelivé válik, és nagyjából estig kitart (ruhán még másnap is jól érezhető). Megszűnt parfüm, ami már csak elég drágán lelhető fel, előzetes tesztelés nélkül semmiképp nem ajánlom a megvásárlását.
...párás ablakokon csorgó nedvesség, esőkopogás reggeli emléke, üres utca torokszorítása, hol lomhán gördül odébb a monokrómra fagyott magány elhagyatott keserűsége...

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei

• rózsabors, rózsa
• pacsuli, labdanum
• mirha, tömjén, vanília, tölgymoha

IG: @illatpiramis

fotó: 

Ocskó Ferenc @ocskoferenc

/Bristol/

Zoom (Jade) 1993

Nem gondoltam, hogy írni fogok erről az illatról, mert számomra nagy homály fedi a hátterét, keletkezésének körülményeit, összetevőit, és úgy általánosságban mindent vele kapcsolatban, amit nem szoktam szeretni. Legalább annyit szeretek tudni egy illatról, hogy melyik "kutya kölyke", ez a szinte névtelen ködösség idegesít.

Grease (1978) Sandy

Viszont mikor ma reggel magamra fújtam, akkor olyan elemi erővel tört rám a 90-es évek hangulata, és a tizenéveim minden szépsége, hogy egész délelőtt az akkoriban végtelenítve hallgatott kedvencem, a Grease zenéje ment a fejemben, ahol John Travolta olyan szívet tépően és romantikusan nyüszít az ő Sandy bébije után, hogy attól a mai napig párás lesz a szemem.
Előjött anyukám esténkénti, hajammal való babrálásának emléke, amint melegítős hajcsavarókra tekeri hosszú fürtjeim, hogy másnap diszkrét hullámokkal tudjak a suliba vonulni. Eszembe jutott még igencsak gyér sminkkészletem, amelynek minden darabját imádtam, főként mert mindre sokáig gyűjtöttem a kis zsebpénzemet, hogy utána apám elől gondosan titkolva néha magamra kenjem őket. Megjelent az Impulse Incognito, és a sárga, kék Limara deók képe a szekrényemen. És az az érzés, hogy ezek már mind olyan dolgok voltak, amiktől kezdtem kicsit nagylánynak érezni magam.

Hogy a parfümről is szó essék, ne csak az én nosztalgikus reggelemről, utánanéztem a Jade Parfums cégnek, és az a helyzet, hogy nem sok mindent találtam. Valószínűleg német, mert a kiadott parfümkollekcióban olyan romantikus nevek szerepelnek, mint a Der Mann, Nach Fünf, néhány angol, és francia név mellett, de utóbbiak szerintem csak valamiféle divatos szemfényvesztésnek köszönhetőek.
(Van egy Lambada nevű illatuk is, amit meglátva persze újfent visítva a gyönyörűségtől vetettem rá magam a Youtube csatornára, hogy megkeressem a híres 89-es slágert :-) ITT) 

Összetevőiről sem találtam semmi konkrétumot, ezért az illatelemzésem abszolút a saját orromnak köszönhető, szubjektív élmény.
Fejillatában nyitányként fanyar bergamott, valami édeskés citrusféle, és a pacsuli hirtelen felbukkantó éles akkordja található.
Körülbelül egy perc múlva megjelenik a lágyan virágos szívillat, amelyben rózsát, jázmint, és a halványan púderes orris illatát érzem.
Az alapillat füstös vaníliát, meleg ámbrát, és puha pézsmát hoz, valamint szerintem a tonkabab kumarinját, és valamilyen barátságosan fás akkordot. 
A leszáradás során bújós, édeskés, kicsit füstös orientális illattá alakul, amely jellegében hasonló, mint a Guerlain Shalimar, Joop Le Bain, Joop Nuit d'Ete, Laura Biagiotti Roma, tehát remekül hozza a 80-as évek végén megjelenő nehézkesen tömör, vaskosan édes, harsogó, orientális illatú divathullámát.
Hatósugara és tartóssága természetesen kiváló, csak semmi szerénység, ez egy sillage monster a javából, és mint minden fenevadnál itt is óvatosságra intem a használót, maximum egy-két fújás megengedett belőle.
Összességében jól összerakott, viszont nem túl eredeti, és az az illat, amitől rendszeres használat mellett hamar besokallnék, de ma délelőtt nagyon jóleső volt ez a kis időutazás.
Aki tud információkat a régi árkategóriájáról, vagy bármi egyebet a parfümházzal, a Zoom-al kapcsolatban, az kérem írjon akár ide, akár a blog facebook oldalára :-)

https://www.facebook.com/illatpiramis

Jicky (Guerlain) 1889

illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Aimé Guerlain

üveg: Gabriel Guerlain

A vintage illatok iránti rajongásom köztudott, rengeteg régi illatot ismerek (sajnos még többet nem), mégis mikor megkaptam ennek a Guerlain parfümnek a mintáját (ami szerintem 90-es évekbeli lehet), akkor megremegett a lábam. Nahema, Vol de Nuit, Chamade, Apres l'Ondee mind-mind a rajongásom tárgya...de a Jicky, az valamiért külön fogalom a fejemben, talán a hozzá kapcsolódó romantikus szál miatt.
Történt ugyanis, hogy Aimé Guerlain felkerekedett, és elment Angliába világot látni (vagyis pontosabban tanulni), ahol megismerkedett egy Jicky nevű lánnyal, akibe azonnal beleszeretett. Egyesek szerint a szerelem viszonzatlan volt, más források azt mondják, hogy a lány is szerelmes volt, de egy biztos, mikor Aimé tanulmányai végeztével hazatért Franciaországba, a románcnak vége szakadt. A romantikus fiú soha nem feledte ifjúkori szerelmét, és három évtizeddel később megkomponálta a róla elnevezett parfümöt.
Több helyen olvastam, hogy az első illat, amelyben szintetikus összetevők is helyet kaptak, de ez nem teljesen igaz, mert az első, az 1882-es Fougere Royale Houbigant volt, viszont valóban azokban az években készült ő is, mikor a parfümgyártás első jelentősebb forradalma zajlott.
Megjelenése nagy megbotránkozást keltett, mivel felülírta az akkori íratlan szabályokat, miszerint a női illatoknak főként virágos alkotóelemekből kell állnia, erre jött a Jicky, a maga orientális, aromás, kissé maszkulin (bergamott, levendula) jegyeivel, és azt mondta, hogy ez az új női trend.
Nem csoda, hogy a korabeli, még kissé bátortalan hölgyek nehezen nyelték le ezt a békát, így a Jicky főként a férfiak illata lett, amit a világutazó dendik előszeretettel használtak (érdekesség, hogy napjainkban Sean Connery egyik kedvelt illata).
Ismeretében az illatcsaládba való besorolását kicsit módosítanám, szerintem nem annyira orientális, inkább az aromás-fás csoport tagja, amely majdnem klasszikus fougère parfüm, mivel megtalálható benne a tonkabab (kumarin), és a levendula is, csak nem az alap-, illetve a fejjegyben, hanem mindkettő a szívillatba csúsztatva, de ez már tényleg csak egy apró technikai kérdés.

Nyitánya egy pillanatra felvillanó fanyar bergamott, némi rozmaring, nyakon öntve fél dézsányi jóféle, szellős levendula olajjal, némi aldehides rezgéssel a tetején.
A tonkabab kumarinja hihetetlenül könnyed, nyoma sincs a Dreamer, vagy a Tardes nehézkes, tömör kumarin akkordjához, csak némi mélységet, testet ad a tüllszerű, áttetsző fejjegyeknek.
Az íriszes púderesség körülbelül a kumarinnal egy időben kezd kibontakozni, és mellette folyamatosan a levendula érezhető.
Az orris kissé földes, púderes jellege a továbbiakban sokáig igen meghatározó, az idő haladtával kissé poros jellegű lesz.
Bazsalikomot, és jázmint nem találtam benne, halvány bőrt, és fűszerességet igen, de tippelni sem tudnék, hogy milyen fűszerek találhatók benne.
A vanília a leszáradáskor felerősödik, és egy kényelmes, púderes, melegen ámbrás komfortillattá változtatja az aromás jegyeket.
Kíváncsi lennék régebbi verziójára, mert ebből már igencsak kispórolták a cibetet (bár az erősen cibetes parfümöket azért nehezen tudom viselni).
Tartóssága egészen jó, 3-4 órán át simán tartott a csuklómon, hatósugara közepes, körülbelül egy óra múlva bőrközeli illattá válik.
Jellegében a Pour un Homme de Caron levendulás illatára hasonlít, bár néhányan a Shalimart is említik vele kapcsolatban, de szerintem köze nincs egymáshoz a kettőnek, maximum a kissé poros, vaníliás jelleg mutathat némi átfedést.
Az "50 ml-t szívesen birtokolnék őszre, télre" kategóriába tartozó uniszex illat, amit bátran ajánlok mindkét nem számára.

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei

• rozmaring, bergamott, mandarin, citrom
• tonkabab, orris, levendula, bazsalikom, jázmin, pacsuli
• fűszerek, bőr, szantálfa, ámbra, benzoin, vanília, brazil rózsafa, pézsma

Dioressence (Dior) 1969

illatcsalád: ciprus (-virágos)

alkotó: Guy Robert (majd Max Gavarry)

1969-ben  Guy Robert azt a megbízást kapta a Diortól, hogy olyan parfümöt
készítsen amely intenzíven animális, és vadsága szembemegy az addigi virágosan kisasszonyos illatok trendjének, amely megtestesíti a barbár parfümöt ("Le Parfum Barbare"), és méltó kísérője lehet a következő évben megjelenő komplett szőrmekollekciónak. Így készült el a zöld, fás, tölgymohás illat, a Dioressence, amely mint a neve is jelzi, minden Diorok esszenciája.
Guy Robert megkapván a feladatot leült az asztalkájához, és erősen törte a fejét, hogy milyen új dologgal rukkoljon elő, kezébe akadt egy kissé szétázott Miss Dior szappan, beleszagolt egy aldehides dugós palackba, megforgatott a tenyerében egy darabka ámbrát, és kipattant a fejéből az új parfüm képlete. Ez nyilván az alkotói folyamat végletes leegyszerűsítése, de a dolog lényege, az ihlet nyerésének története ténylegesen ez volt.
A végeredményre nyilván rányomta bélyegét, hogy Guy az aldehides illatok nagy mestere, kollekciójában szerepel például az Amouage Gold, a Gucci No.1, Gucci pour Homme, Hermes Caleche, Equipage, Madame Rochas.
1979-ben Max Gavarry... (igen, jogosan ismerős a név, ő a Panorámás- Olfactive Studio- Clement Gavarry apja)... reformulálta a Dioressence-t, egy hajszállal édesebbre, rózsásabbra változtatta, egyszóval kicsit a 80-as évek ízléséhez modernizálta azt. Nekem ebből a változatból van üvegem, a legelső verziót sajnos nem ismerem.

Max Gavarry és a Dioressence második, reformulált verziója

Nyitánya vadul tobzódó zöld jegyek, fanyar bergamott, éles pacsuli, és egy pillanatra felvillanó gyümölcsös édesség egyvelege (mintha galbánumot is éreznék benne). Nem egyszerű beköszönés, olyan karakteresen lehengerlő, hogy nem hagy gondolkodási lehetőséget, azonnali döntésre kényszerít... maradsz, vagy menekülsz?! Azonban akit nem riaszt el ez a végletekig ódivatú, merész indítás, az a továbbiakban gyönyörű leszáradást kap ajándékba.

A szívillat akkordjai fél perc múlva már ott sorakoznak felfedezésre várva, ami csak részben sikerül, mert a komplexitás, és a jegyek lágy összesimulása nagyon megnehezíti (ismét) az amatőr orr dolgát.
Amit biztosan érzek, az a rózsa, ylang-ylang, és a muskátli halvány, jellegzetes illata, amelynek zöldes jellege szépségesen simul össze a fejillat orrbacsapó, méregzöld indításával.
A jázmin, és a tubarózsa fehérvirágos illata nem igazán jellemző, talán az a kis krémesség, amely majd az aldehid megjelenésével lágyítja a kompozíciót nekik köszönhető, de magamtól egyiket sem éreztem volna.
Az aldehid felbukkanása, mintha elpárologtatná a sűrű elixírként hömpölygő, virágszirmokkal szórt zöld folyamot, és egyszer csak egy mesteri bűvészpálca legyintéssel szelíd, szappanos illattá alakítja a parfümöt, amelyben egy villanásra megjelenik a vetiver földes fássága, és az orris íriszes púderessége. Itt már nem történnek nagy változások, innét már a kényelmesen puha, szellős, nőies arcát mutatja, némi vaníliával édesítve, pézsmával, és csipetnyi gyantás melegséggel lágyítva az alapot, de nem orientális, hanem aldehides irányba tolódva.
Aldehides jellege hasonló a Hermes Caleche, az Amouage Gold, és a Madame Rochas leszáradásához, a kezdeti meghökkentően erős zöld csavarral megtoldva.
Hatósugara közepes, hamar bőrközeli illat lesz, tartóssága körülbelül 3 óra.
Véleményem szerint uniszex, és bár férfi bőrön még nem éreztem, ami késik nem múlik, mindenképp kíváncsi vagyok rá, és tesztelni fogom.

...tüllruhás holdtündér, nagyikám arcának szappanos tisztasága, egyszervolt szőke hajának lebbenése, kék szemének vigyázó figyelme, kezének könnyed, óvó simítása...

Illatjegyei

• aldehidek, narancs, gyümölcsök, pacsuli, zöld jegyek, bergamott
• szegfű, tubarózsa, fahéj, ibolya, orris, jázmin, ylang-ylang, rózsa, muskátli
• pézsma, pacsuli, benzoin, vanília, tölgymoha, vetiver, styrax (benzoeviasz)

kép: art nouveau szappan reklám

https://www.facebook.com/illatpiramis

Chamade (Guerlain) 1969

illatcsalád: orientális-virágos

alkotó: Jean-Paul Guerlain

üvegterv: Raymond Guerlain

Amit először is szeretnék elárulni, hogy a régi Guerlain illatok nagy rajongója vagyok, a Chamade időtlen idők óta a kívánságlistámon volt, míg pár napja nagy örömömre sikerült egy üveges változatra szert tennem. Az eddigi tapasztalatok alapján ugyanazt az érzést fogja megtestesíteni, mint a Mitsouko, vagyis az őszi városban, hanyagul nyakba tekert sállal barangoló, elmélkedő hangulatot, mikor semmi más nincs csak a házak homlokzata, a málló vakolat, ezer éves kilincsek, elzárt szökőkutak, rozsdás kerítések, hulló levelek, és én.

A Chamade a ház történetében egy új korszak kezdetének egyik illata. Miután a II. világháborúban a Guerlain gyárat bombatámadás érte, Jacques Guerlain visszavonult, és fiára Jean-Paul Guerlain-re bízta az irányítást, akinek első öt illata között szerepel a Chamade.

A név eredetére többféle magyarázat született, a hivatalos verzió szerint Napóleon seregei dobpergéssel üzentek egymásnak, a chamade egy sajátságos ritmus volt, a visszavonulás, és a feladás jele, amely úgy kapcsolódik az üveg fordított szíve által szimbolizált szerelemhez, hogy egy szerelmi történetben azt a pillanatot testesíti meg, amikor a szív megadja magát ennek az érzésnek, és gyors, erős dobogással adja hírül, hogy itt bizony felkavarodtak az érzelmek.
(a ritmussal, zenével több átfedés is felfedezhető, érdekesség, hogy egy francia orgonaregiszternek is ugyanez a neve, amely az orgona homlokzatán, vízszintesen áll, hangja trombitaszerű, és általában külön szólóműre készült.)
A névválasztásban szerepet játszhatott az is, hogy 1965-ben jelent meg Francoise Sagan novellája, Le Chamade címmel, amelyet 1968-ban megfilmesítettek Catherine Deneuve főszereplésével, aki Lucile szerepében döntéshelyzetbe kerül, hogy a biztonságos házasságát, vagy a koldusszegény, fiatal író kínálta felkavaró szerelmet válassza (a film magyarul Szívdobbanás címmel tekinthető meg).

A kicsit hosszúra nyúlt bevezető után térjünk rá a parfümre. Nyitánya bitang erős, zöldes, kesernyés galbánum, amelynek feszes burkából olyan hirtelen, és lehengerlő erővel pattannak ki a virágok, mint az ezer színű tavaszi rügyfakadás.
Gyors, mesteri varázslat, mire feleszmélek már a titkok kertjének harmatosan roppanó zöld gyepén sétálok, ahol egyszerre borítanak el a jácint bódító illatú, vaskosan viaszos szirmai, a rózsa tüzessége, a jázmin édeskés, krémes keleti misztikuma, a gyöngyvirág szemlesütött, szerény szépsége (talán egy csepp neroli, ylang-ylang, valamint a cassia-feketeribizli levél fanyarsága), és az aldehid ködös fátyla, amely puhán beburkol mindent, mint a hajnali kert szelíd párája.
Mikor elcsitulnak a virágok, megjelenik a fűszeres szegfűszeg, amelyet tovább mélyít, és visz egyértelműen orientális irányba a benzoin, tolu balzsam, és peru balzsam triója, egy kis gyógyszeres jelleggel. Ekkor az egész kompozíció mögött már ott muzsikál a meleg ámbra, kissé füstös vanília, és szantál egyvelege, minimális vetiverrel kombinálva. Ami még érdekesség, hogy a szívillat krémes jázmin illata az alapillat jegyeinek stabilizálódása után ismét erőteljesen felüti a fejét, és egy roppant kényelmes, nőies, fehér virágos leszáradást biztosít úgy, hogy az akár kellemetlenné is válható karakteres galbánum feszes ritmusa gyakorlatilag egy percre sem csitul.
Majdnem hiánytalanul megjelenik benne a "Guerlinade", vagyis a Guerlain jellegzetes alapkeveréke, a bergamott, rózsa, jázmin, vanília, tonkabab egyvelege.
Teljes leszáradása krémes, fűszeres, fehér virágos, mérsékelten púderes aldehides felhő, amely álomszépen billeg a hűvös-kesernyés-fás-kemény háborús övezet, és a meleg-krémes-virágos-puha békés szerelmi történet mezsgyéjén.
Összességében azonban, nem titkoltan optimista üzenettel az utóbbi csoport jelzőit érzem dominánsnak, a végjátékot tekintve mindenképp. Hatósugara, és tartóssága kiváló, uniszex illatnak mondanám.
Egyértelműen mestermunka, mindvégig izgalmas leszáradással. Tisztelői közé tartozott/tartozik például Audrey Hepburn, Glenn Close, Grace hercegnő, Anne Hathaway, és Phyllis Diller.
Parfümrajongóknak minimum 5 ml kötelező darab.

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei

• aldehid, jázmin, jácint, bergamott, rózsa
• orgona, galbánum, jázmin, szegfűszeg, gyöngyvirág, rózsa
• tolu balzsam, peru balzsam, szantál, ámbra, benzoin, vetiver, vanília

No. 89 (Floris) 1951

HONLAP / FACEBOOK

illatcsalád: fás-aromás

alkotó: Juan Famenias Floris

A Floris a világ egyik legrégebbi, és legjelentősebb parfümháza, alapítása úgy gondolom rendkívül fontos mérföldkő, mert niche minőségű, vintage jellegű illataival etalon a parfümgyártás történetében.

1730-ban alapította a spanyol Menorca szigetéről származó fiatalember, Juan
Famenias Floris, aki a Jermyn Street 89 alatt hozta létre borbélyüzletét, amelynek szűk, macskaköves utcácskája, szerencsés módon igen közel volt Jakab király udvarához. Mire a spanyol úriember észbe kapott, már ő borotválta a fél udvar szakállát, fazonírozta, és rizsporozta parókájukat.
Honvágyát parfümök keverésével igyekezett enyhíteni, beléjük csempészte hazája melengető, jellegzetes aromáit, a narancsfa ligetek, és a levendula ültetvények illatát.
Hamarosan igen meglódult a Floris szekere, és rövid időn belül már 175 féle parfümöt forgalmazott (legnépszerűbb illatai: Lavender- ez volt az első parfüm, Santalwood, Ormonde, Lily of the Valley, Malmaison, Geranium, Stephanotis)- jelenleg 45 illatot árulnak, köztük nyilván valamelyest reformulálva, ezeket a vintage csodákat.
A Floris és az arisztokrácia kapcsolata töretlen, a mai napig szállít az angol királynőnek, és a walesi hercegnek.
Üzlete a régi helyén áll, kiváló ízlésről tanúskodó berendezésével, mahagóni polcaival. Immár a Floris család nyolcadik generációja irányítja a céget, akik máig a faburkolatos tanácsteremben beszélik meg az aktuális ügymenetet.

Kevés parfümre mondok ilyet, de a No.89 tényleg inkább férfi illat, nevét az üzlet házszámáról kapta. Az angol író, Ian Fleming nagy rajongója volt, és a No.89 akkor vált abszolút világhírűvé, mikor szereplőjének James Bond-nak, ez lett a regénybeli szignatúra illata.
Döbbenetesen tiszta, szép alkotás, amelynek esetében a kiváló alapanyagok használata kétségtelen. Mióta ismerek Floris illatokat, azóta még jobban vágyom minden alkotásuk megismerésére, mert pont olyan minőségűek, szerkezetűek, amilyennek álmodtam őket.
Nyitánya fanyar, kicsit kesernyés bergamott, narancs, keserűnarancs, levendula mesteri egyvelege, aminek résein át pulzálva tör elő a rózsa édeskésen lágy, gyönyörű illata, amely azonnal megszelídíti a kesernyés akkordokat. Körülbelül egy perc múlva megjelenik a fűszeres-virágos szívillat, amelyben ylang-ylang, narancsvirág, és szerecsendió pompázik, majd felerősödik a rózsa, és kikacsint a fás, pézsmás, mérsékelten tölgymohás alap. Amit külön kiemelnék a kompozícióból, az a szantál akkordja, mert ilyen szépet még nem éreztem, a rózsával karöltve lágy, puha felhő, amit órákig tudnék szimatolni. Tökéletes átváltozóművész, amely olyan elegáns könnyedséggel, zökkenőmentesen siklik egyik fázisból a másikba, hogy azt tanítani kellene. Sehol egy hiba, egy fölösleges vonás, csak harmonikus összeolvadás, ahol minden fogaskerék a helyén van, és mértani pontossággal passzol.
Hatósugara közepes, rajtam körülbelül negyed óra múlva simogató, bőrközeli illattá alakult, amelynek élettartama 3-4 óra, cologne jellegéhez képest szerintem nagyszerű teljesítményt nyújt.
Csomagolása változott, feltételezem az összetétele is, de bármit nyestek le belőle, még így is tökéletes maradt.
A teljes leszáradáskor egy frissen borotvált arc határozott metszete, puha, megnyugtató, és vonzóan férfias cédrus-pézsma-szantál illatú simasága villant be, amitől azonnal remegni kezdett a térdem... Uraim, kell ennél több?!

Illatjegyei

• bergamott, narancs, levendula, szerecsendió, keserűnarancs, narancsvirág (neroli)
• muskátli, rózsa, ylang-ylang
• virginiai cédrus, tölgymoha, vetiver, szantál, pézsma

https://www.facebook.com/illatpiramis

Asja (Fendi) 1992

fotó: parfumo.de (Gold)- Roland Richter 

illatcsalád: orientális

alkotó: Jean Guichard

A Fendi házas bejegyzésemért megkaptam az első fejmosásom a bloggal kapcsolatban. Miért nem illatokról írok egy parfümös blogon?! Hát kérem azért teszem ezt néha, mert érdekelnek a parfümházak, ki áll az alapítás mögött, lehetőleg régi fotókkal kiegészítve (velük bevallom szívem szerint elárasztanék egy-egy bejegyzést), mivel foglalkoznak még, amik többnyire száraz tények, vagy épp extrém/érdekes történetek, ami nekem nem mindig illat, hanem néha kecskeszőr, és baguette táska. Ez is a parfüm háttere, mert azokhoz kapcsolódik akik a kulisszák mögött munkálkodnak, az ő szellemiségüket tükrözi. Szóval bármennyire is hízelgő volt a kritika, miszerint inkább a saját gondolataim olvasnák szívesebben egy-egy illatról (ez jólesett, köszönöm), a jövőben is fogok jönni időnként parfümházas bejegyzésekkel, csak mert önző is vagyok, és engem érdekel, nekem örömet okoz (sorry :-))

Na de a kis lélektani kitérő után vágjunk bele az Asja elemzésébe (aminek mintáját köszönöm Verának, egy ősrégi vágyam teljesítette :-))

Jean Guichard mestere a "nehéz bombázóknak", Cacharel Eden, LouLou, Calvin Klein Obsession, Cartier So Pretty, Paco Rabanne La Nuit, Trussardi Donna... szóval nagyjából majdnem minden ami a gyerekkorom ikonjait képviseli. (Érdekesség ahogyan a szintén parfümőr fia, Aurelien Guichard munkásságában, főként Robert Piguet számára komponált illataiban tisztán megjelenik az apai kéz hatása).

Az Asja mint egy híd összeköti a 70-es éveket, a 90-es évekkel. Az Opium, Cinnabar minőségi anyagokból, mesterien komponált, nehézkes 70-es évekbeli pillérétől átvezet a gyümölcsös fejjegyekkel fellazított, légiesebbé, modern módon könyedebbé tett 90-es évekbe (Organza Indecence, Venezia)... úgy, hogy közben összefut az 1984-es Coco-val is. Akiknek tetszenek ezek az illatok, azoknak nagy valószínűséggel tetszeni fog az Asja nem könnyen viselhető összetettsége.

Nyitánya gyümölcsös, pár másodpercnyi kesernyés bergamott, majd főként nektáros sárgabarack, és kissé töppedtre érlelődött őszibarack édessége. A kezdet igazi nagyi lekvárja érzés, hatalmas üstben tüzesen, párásan fortyogó sűrű főzet (tudjátok, amiben már megáll a fakanál, aminek másik végén maga a barack-guru, Sophia Grojsman keverget), fahéjjal, szerecsendióval megbolondítva.

A konyhai asszociáció akkor kezd foszladozni, amikor megjelennek a virágok, illetve egyéb hozzávalók. A szívjegy virág akkordjait nagyon nehezen tudtam értelmezni, mert pont mikor megjelenik egy kis halvány rózsa, jázmin, ylang-ylang, crimson szegfű kvartett, addigra mindent elborít a mézes fahéj nehéz, vaskos aromája.
És mire kibontakozik teljes szépségében az alapillat gyantás, kissé füstös-fás édessége, háttérbe szorítva  virágokat, addigra bizony le vagyok nyűgözve ettől az orientális csodától, és elborult aggyal, párás szemekkel csak annyit tudok konstatálni, hogy itt bizony minden az Ázsiában oly kedvelt szumátrai benzoin, és a kínai fahéj csodás egyvelege köré lett komponálva.
A leszáradásában mesterien minőségi füstös vanília bontakozik ki (semmi olcsó, vaníliás cukor hatás), ami nem túl édes, de nem is száraz... ámbrától, szantáltól melengető selymes, puha pézsma ágyon.
Nagyjából olyan amilyennek képzeltem, bár a kezdeti gyümölcs akkord valahogy mindig kimaradt az ábrándozásaimból, és az egészet valahogy tömörebbnek gondoltam, de sikerült felülmúlniuk a fantáziám, szóval tulajdonképpen boldog vagyok a tévedésemmel.
Tartóssága és hatósugara kiváló, uniszex illatként is tökéletes, férfi bőrön a mérsékelt édes akkordok ellenére a fás-gyantás-füstös jegyek erőteljesebben dominálnak.
Üvege számomra az ősi japán lakkművesség szelencéit idézi, letisztult, mégis izgalmas formával (a tervezőt sajnos nem sikerült kiderítenem).

...gazdagon redőzött, suhogó szoknyában illanó álmos pillantású szépség, feltornyozott hajjal, tarkóján kósza, lágy simításra vágyó tétova pihékkel... 

Illatjegyei

• sárgabarack, málna, őszibarack, citrom, bergamott
• mimóza, méz, szerecsendió, szegfű, fahéj, orchidea, orris, ylang-ylang, gyöngyvirág, rózsa, egyiptomi jázmin
• szantál, ámbra, pézsma, benzoin, vanília, cédrus, styrax

kép: Amedeo Modigliani (1919)

https://www.facebook.com/illatpiramis

Quadrille (Balenciaga) 1950

fotó: parfumo.de (Caspita)

illatcsalád: ciprus-gyümölcsös

A régi Balenciaga illatokkal nagy barátságban vagyok (tulajdonképpen az újakkal is), első élményem a Michelle volt, amit változatlanul remek parfümnek tartok, most csatlakozott hozzá a Quadrille, amiből egy mini változat máris landolhatna nálam. Ha valaki szeretne, akkor ebay vadászatot javaslok, mivel egy évek óta megszűnt parfümről van szó.

Aminek először utánanéztem, hogy pontosan mit takar a chypre (ciprus) elnevezés?! (aktuális lenne egy illatcsaládokról szóló összefoglaló bejegyzés, de egyelőre ez még várat magára, majd így fokozatosan próbálom becsempészni az alap dolgokat- a saját fejembe is).
Szóval az elnevezés François Coty-tól származik, aki 1917-es Chypre illatával (ami egyébként Clark Gable kedvence volt), gyakorlatilag megteremtette ezt az illatcsaládot, amely a fougère illatokhoz hasonlóan egy vázat jelent, amelyre azután egyéb jegyekkel építkezni lehet, különféle irányok felé árnyalva a kompozíciót. 
Klasszikusan az a chypre illat, amelynek alapjában tölgymoha van, fejillatában citrusfélék (bergamot, citrom stb.) Gyümölcsös ciprus esetében fixen, a jellegzetes telt zamatú őszibarack szerepel a fejillatban.
Szóval a névadó Ciprus szigete illatban megfogalmazva nem más, mint zöld jegyek, és citrusok harmonizáló találkozása.

A Quadrille nevének eredetére kétféle elmélet létezik, egyik a francia quadrille szóból eredezteti, amely nem más, mint a francia négyes nevű tánc. A másik elmélet Balenciaga spanyol gyökeréig nyúl vissza, és a cuadrilla szót tartja az elnevezés ötletének, ami a bikaviadalokon szereplő matadorok felvonulását jelenti.
Remélem, hogy az első verzió igaz, mert nagyon nem szeretem a bikaviadalokat.

Tudom elmondtam már ezerszer, hogy egy klasszikus kompozíciót nem egyszerű amatőr orral elemezni, és most elmondom újra.
A gyümölcsös-ciprus besorolást én virágos-ciprusra módosítanám, ugyanis nem igazán éreztem benne barackot, sőt egy halvány szilva akkordon kívül egyik gyümölcsöt sem. Nem tudom, hogy ez a minta korának köszönhető-e, és a fejjegyek már sérültek, vagy egyszerűen csak ennyire bot orrom van ehhez a szépséghez, de nem, és nem... hiába próbálkoztam többször is.
Ami részemről biztos, hogy a nyitány halványan édes, napérlelte szilva, és egy kissé púderes fűszeres virágillat, ami konkrétan jázmin, de mintha rózsa, és írisz is lenne benne. Mellette édeskés kardamom, ami mögül egy csipetnyi szegfűszeg árad, visszafogottan tölgymohás, ámbrás alap, lágy pézsmával keretezve.
Lineáris, tehát nem sokat változik a leszáradás során, de határozottan szép, kellemes, elegáns viselet, közepes tartóssággal, és hatósugárral, ami viszonylag hamar bőrközeli tartományba kerül. Van egy olyan skatulya a fejemben, hogy intelligens illatok, ő a csoport egyik tagja.
10 ml mennyiséget szívesen birtokolnék belőle nyakamba tekert lenge sállal művészkedős, városjárós, múzeumlátogatós, elmélkedős őszi napjaim kísérőjének.

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei

• szilva, őszibarack, citrom, bergamot
• szegfűszeg, jázmin, kardamom
• tölgymoha, ámbra, pézsma, vetiver

kép:
Henri de Toulouse-Lautrec- Quadrille a Moulin Rouge-ban (1892)

Wrappings (Clinique) 1990

illatcsalád: virágos- aldehides

alkotó: Elie Roger (Estée Lauder: Knowing, Balenciaga: Ho Hang Club, Karl                                          Lagerfeld: KL Homme)

Mielőtt még bármit olvastam volna a Clinique-ről (amiről bevallom semmit nem tudtam, mivel a bőrápolás, illetve parfümök terén szinte teljesen érdektelen volt számomra), az ugrott be elsőre a Wrappings-el kapcsolatban, hogy mintha egy régi Estée Lauder illatot szagolnék.
És tényleg van kapcsolódás.

A Clinique az Estée Lauderből nőtte ki magát, mégpedig Estée menyének, Evelyn Laudernek a kezdeményezésére (1968-ban), aki olyan kozmetikai vállalatban gondolkodott, amely bőrgyógyászok bevonásával, annyira hiper-szuper anti-allergén kozmetikumokat dolgoz ki, amelyeknek már a látványától azonnal kisimulnak, a horror áruk miatt elmélyült mimikai ráncok. A név az orvosi klinikumra utal, a fehér köpenyesek mindent tudó világára (A Clinique márkaboltjaiban, a mai napig fehér köpenyben szolgálják ki a vásárlókat). A kencék 100%-ban illatmentesek (amit nem tudok alátámasztani, mert még nem próbáltam őket), azonban 1971-ben úgy gondolták, hogy mégis kellene valami illatélmény, és megjelent az Aromatics Elixir, amit számos parfüm követett.
Evelynről még annyi érdekesség, hogy a mellrák elleni küzdelem egyik aktivistája volt, részben az ő nevéhez fűződik az ügyhöz kapcsolódó "rózsaszín szalag" szimbólum bevezetése. (Ő maga 75 éves korában, 2011-ben halt meg petefészekrákban)

Wrappings... "csomagolás", beburkolás... tökéletes névválasztás!
Minden aldehid tartalmú parfümről ez az első szó ami eszembe jut, hogy beburkol egy légiesen könnyed felhő, amely biztonságot, és nyugalmat ad (hoppá, talán most jöttem rá a vintage szeretetem egyik okára :-) )
(Elnevezéséről egyébként több teóriát is olvastam. A parfüm egy limitált karácsonyi kiadásként jelent meg pár amerikai nagy áruházban 90-ben, azután évről-évre az ünnepi időszakban többször megjelentették. Ez alapján többen a karácsonyi csomagolóanyagokra asszociáltak, de én az elvontabb, elsőként említett variációban szeretnék hinni, vagy legalábbis a kettő furfangos ötvözetében)

Nyitányát erőteljes zöld kezdet jellemzi, lédúsan roppanó növény, amelynek szárából sűrű, sötétzöld elixír csordogál, mellékzöngéje kesernyés, gyógynövényes üröm. Annyira nem általános, hogy imádom! Az aldehid pár perc múlva puhít rajta, áttetszőbbé teszi, majd a tölgymoha tompít ezen a harsogó zöld árnyalaton.
Nehéz boncolgatni, de az összetevőkből egyértelműen kivehető volt számomra a szerecsendió, ami nem uralja sosem, de izgalmassá fűszerezi egy adott fázisát, a pacsuli, és a cédrus, amely az elején nem igazán érezhető, de a leszáradáskor övé lesz az egyik főszerep, az aldehid, pézsma és moha mellett. Az orris kissé púderes irányba tolja a végét, így egy többnyire pihe-puha, légies, enyhén virágos tisztaságillat lesz belőle, (néha kicsit karcos) fás alappal. Az jutott eszembe róla, hogy olyan mint mikor a macska mancsa belesimul az ember tenyerébe, de azért játékból időnként előkerülnek a karmok :-) 
(a tenger jegyet nem igazán értem benne, szerencsére egyértelműen nem aquás illat)
Maximálisan uniszex, sok fantázia nem kell hozzá, hogy elképzeljem férfi bőrön. Hatósugara, és tartóssága kiváló. Remekül összerakott, rendkívül különleges illat, szélfésülte hajló búza, amely fölött békés, áttetsző kék ég feszül. 
Üzenem az Univerzumnak, hogy egy mini változatot szívesen birtokolnék belőle.

https://www.facebook.com/illatpiramis

Vincent Van Gogh: Búzaföld (1888)

Illatjegyei:

• aldehid, üröm, levendula, zöld jegyek, szerecsendió
• ciklámen, szegfű, orris, jázmin, jácint, rózsa
• bőr, pacsuli, pézsma, tölgymoha, cédrus, tenger jegyek