2015. március 23., hétfő

Let Me Play The Lion (Les Nez) 2006



illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Isabelle Doyen


A Les Nez név egy mintával talált meg nem olyan rég, amit ajándékba kaptam. Let me play the lion... izgalmas elnevezés... hamar tesztelés... éééés tömjén. De milyen gyönyörűséges templomi tömjén. Tökéletes. Vagy legalábbis majdnem tökéletes, de erről majd később.



Gyorsan utánanéztem a parfümháznak, és több öröm is ért velük kapcsolatban.
Először is, ez a René Schifferle alapította svájci illetékességű cég 2006 óta, mindössze öt illattal állt elő (na jó, hét illattal, de a 2009-es Turtle Vetivert uniszex parfümmé alakítva, a Front, majd Back toldalékot hozzácsapva meglovagolták még kétszer, és mivel ezt nem szeretem, ezért nem veszek róluk tudomást). A másik három illatuk név szerint a L'Antimatiere, Manoumalia, és The Unicorn Spell.
Másodszor Isabelle Doyen neve, aki sok-sok Annick Goutal is illatot tervezett, számomra garancialevél a minőségre.
Harmadszor minden parfümjének erősen fás alapja van (amit én nagyon szeretek), mivel René faipari szakemberként a nyers fa megnyugtató, otthonos hangulatát kívánta visszaadni.

A Let Me Play The Lion, Shakespeare sietős találkozása a tömjénnel.
A név a Szentivánéji álom egyik sora (1.felvonás, 2.szín, 70.sor)
"Let me play the lion too: I will roar, that I will
do any man's heart good to hear me; I will roar,
that I will make the duke say "Let him roar again,
let him roar again.""
(forrás)

Nyitánya az egyik legszebb templomi tömjén, amivel az Avignon (Comme des Garcons) óta találkoztam. 
A fás alapon olyan lágyan, olvadón harmonizál, hogy nem győztem egyik ámulatból a másikba esni.
A fűszerek közül talán egy kis szerecsendiót sikerült kihámoznom, de nem ezen van a hangsúly, hanem a cédrus, szantál, tömjén triumvirátuson.
Van benne egy leheletnyi füstösség, ami nem marad végig, mint ahogy bánatomra az intenzív tömjénélmény sem. A tömjén az elején fejbevág egy erőteljes cédrusillattal, majd halkul, akkor jön a füstösség, és a teljes leszáradása a szantál, és egy halkan doromboló szerintem pézsmás, balzsamos alap játéka. Nem mondom, hogy nem találkoztam még izgalmasabb illattal, de olyan nyugalmat, meghittséget, örömöt generált bennem, hogy elejétől a végéig nagyon szerettem.
Ha kicsit jobb lenne a hatósugara, és tartóssága, azonnal mesterműnek kiáltanám ki, így marad egy csöndes, visszafogott rajongás ez iránt a simulékony, szelíd oroszlán iránt.




Illatjegyei:

fás jegyek, tömjén, fűszerek


https://www.facebook.com/illatpiramis

2015. március 6., péntek

Nahema (Guerlain) 1979


illatcsalád: orientális-virágos

alkotó: Jean-Paul Guerlain


üveg: Robert Granai


Ha tavasz, akkor nálam rózsaillat. Ahhoz képest, hogy pár éve még nem szerettem, most feltűnően gyakran nyúlok utána, annyira, hogy a kedvenc rózsás illataimról bejegyzést készülök írni.

Guerlain Nahema-ja régi vágyam volt, de mivel nehéz vintage verzióhoz jutni, ezért évekig váratott magára, de ami az enyém megtalál, tehát most itt van egy negyed mintányi szépség. :-)
Az illat városi legendája egy két szálon futó történet, amelynek egyik szála Catherine Deneuve nevéhez fűződik, a másik Seherezádéhoz, és az Ezeregy éjszaka meséihez.
Jean-Paul Guerlain fejében akkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy egy buja, orientális-virágos illatot szeretne készíteni, amikor megpillantotta a szépséges Catherine Deneuve színésznőt, a Benjamin, avagy egy szűz emlékiratai (Benjamin ou les mémoires d'un puceau) c. 1967-es, Michelle Deville rendezte filmben. A buja, és orientális jelzőkről máris jött az asszociáció Seherezádé meséire, így kerülhetett a képbe az ikerpár, Mahane és Nahema meséje, akik két ellentétes archeotípust személyesítenek meg, Mahane a szelíd, félénk, engedelmes "víz leánya", míg Nahema a csábító, féktelen, vad "tűz leánya".

Üvegével kapcsolatos érdekesség, hogy Granai ihletői a régi alkimista üvegek voltak.

Nagyon nehéz szétboncolni ezt az illatot, annyira komplex, egységes élményt nyújt.
Nyitánya fanyar bergamot, lédús őszibarack, és két szekérnyi bolgár rózsa. Nem a nyers, kissé szúrós bolgár rózsa, hanem nagyon krémes, zöldes, aldehidtől áttetsző, légies virág.
Ez a könnyed krémesség végig megmarad, soha nem lesz fojtóan tömény, bár az illat jellegét vaskosnak, mélynek, gazdagnak, és nagyon erőteljesnek mondanám.
A mindvégig uralkodó rózsa mellett nehezen érvényesül a többi virág, amit viszont egyértelműen érzek, az az ylang-ylang, jácint, és az orgona (legerősebben az ylang-ylangot), a többi a már említett komplexitás miatt számomra rejtve marad.
Teljes leszáradáskor az erősen virágos szívjegy fás alapra kerül, amelyben a szantál, és a lágy, selymes peru balzsam dominál, leheletnyi vaníliával.
Sötétvörös, földig érő, vaskos, nehéz bársonyköpeny... krémes, viaszos, parázsló, fűszeres rózsa.
Hatósugara és tartóssága elképesztő (a szigorúan csak egy fújás kategória).
Mestermunka a javából. Annak ellenére, hogy soha nem számított a Guerlain ház sikerillatának, piaci szempontból gyakorlatilag veszteségesnek számított, Jean-Paul Guerlain erre az illatára volt a legbüszkébb... abszolút méltán.
Alkotása során állítólag nagy hatással volt még rá Maurice Ravel Bolero-ja, amelynek makacs osztinátói valóságosan megtestesítik a parfümben folyton ismétlődő (szerintem el sem múló) rózsa motívumát.
Ha találkoztok vele semmiképp ne hagyjátok ki... szemeket becsukni, és jöhet a lehengerlő arab mesevilág... emlékezetes élmény lesz.

Sophie Gengembre Anderson
(1823-1903)
Seherezádé



Illatjegyei

  • aldehid, zöld jegyek, őszibarack, bergamott, rózsa
  • orgona, jázmin, jácint, ylang-ylang, gyöngyvirág, rózsa
  • peru balzsam, szantál, vanília, vetiver, passiógyümölcs












2015. március 5., csütörtök

Shalimar Ode a la Vanille Sur la Route de Mexique (Guerlain) 2013


illatcsalád: orientális-vanília

alkotó: Thierry Wasser


Kisebb fáziskéséssel előkerült nálam az őszre szánt Guerlain mexikói Shalimar fújósom, amit egészen idáig csak egyetlen egyszer teszteltem, akkor tetszett, de valahogy sok volt, és utána elfelejtődött.
Arra már nem emlékszem, hogy miért vettem belőle (talán a tömjén-csokoládé páros lehetett az ok... na jó, inkább csak a tömjén), mert minden adott ahhoz, hogy ne szeressem. Thierry Wasser nem tartozik a kedvenceim közé, a százszor újragondolt flankerekről pedig meglehetősen vonalas nézeteim vannak, szóval többnyire ki sem próbálom őket, sőt tudomást sem veszek róluk.
Na de ha már megvan, és még valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag írni is szeretnék róla, akkor lássuk mit tud.

Édes, balzsamos nyitánnyal indít, amiben füstös vanília, és az opoponax lágy mirhás illata dominál. Az anyaillat tisztán, minden erőlködés nélkül felismerhető benne, illetve sokáig megtévesztésig hasonlít rá.
A leszáradásakor néha-néha előbukkan a(z) (ét)csokoládé száraz, kesernyés aromája, ami jóleső csavar az alapkoncepcióban, és az írisz épp imádott, púderes, puha illata.
Templomi tömjént vártam, persze nem azt kaptam, sőt semmiféle tömjént nem éreztem benne. A füstös akkord szerintem inkább a vanília érdeme.
Néha azt a nemszeretem érzést adta, mintha a füstölőházban pácolódtam volna néhány órán át, a kötözött sonkák társaságában. (ilyenkor határozottan hozta a gyermekkorom hideg téli estéinek, füstölt sonkás emlékvillanásait)
Aki szereti az anyaillatot, de nem szereti a leszáradásának "porosságát", annak jó alternatíva lehet.
Hatósugara és tartóssága kiváló. Kiemelendőnek tartom, hogy az üvege csodás, a Raymond Guerlain féle eredeti tervhez hasonló, annak minimalistább változata. Érdekesség, hogy 1925-ben a Shalimar üvegtervével Raymond megnyerte a párizsi Iparművészeti Kiállítás első díját. (Raymond Guerlain, Aimé Guerlain unokája volt)
Összességében nem rossz, de inkább megerősíti a flanker elméletem, miszerint a 99 százalékukkal kár volt bíbelődni.
Amit viszont egyértelműen megkívántam miatta, az egy jó azték kávé, ami mellé kuckózós illatnak egye fene, jöhet a mexikói Shalimar, mert nem mondom, hogy kihagyhatatlan élmény, de azért szerettem. :-)

Azték napkő



Illatjegyei:

karamell, csokoládé, tömjén, írisz, opoponax, vanília, tonka