2015. április 2., csütörtök

Amorito (The Body Shop) 2004


illatcsalád: aromás

Az úgy kezdődött, hogy tegnap napos, fázós, hideg, szeles idő volt. Ilyenkor jön az otthoni meleg takaróba kuckózásom, lehetőleg az új hatalmas teásbögrémmel, amelyben forró, csokis tea gőzölög (igen! a Yogi csokis teájára vagyok rákattanva napok óta). Ha már csoki, akkor csokis parfüm is legyen (dolce vita), előkaptam a Katitól kapott mintácskám, és jöhetett a kora délutáni örömködés. :-)
Aki olvas, vagy ismer tudja, hogy mindig érdekel ki áll(t) egy parfümcég mögött, ki alapította, milyen parfümőrökkel dolgozik stb., szóval minden ami háttérinfó, és érdekes lehet.

Most is gyorsan utánanéztem, hogy a TBS-t 1976-ban, az angliai születésű Anita Roddick (1942-2007) hozta létre, aki azon túl, hogy remek üzletasszony volt, emberi jogi-, és környezetvédelmi aktivistaként is munkálkodott, számos jótékonysági akcióban vett részt (pl. HIV fertőzöttek, hajléktalanok javára) és ő volt a Children on the Edge alapítója.

Kiemelkedő munkásságáért 2003-ban a Brit Birodalom Rendje kitüntetést (DBE) kapta II. Erzsébettől.
2004-ben májcirrózist diagnosztizáltak nála, ami minden bizonnyal Hepatitis C fertőzése miatt alakult ki, amellyel valószínűleg a második lánya születésekor kapott transzfúzió adásakor fertőzték meg. (élete utolsó éveiben a Hepatitis terjedésének megakadályozása érdekében is jelentős kampányokat indított.)
Halálát agyvérzés okozta.
Mikor utolsó évében arról kérdezték, hogy fontolgatja-e a visszavonulást, azt felelte "Még a szót sem ismerem. A kampányolás a DNS-embe van kódolva".

Az illatról nehéz mit mondanom, mert egy aktuális érzés, egy szín, egy hangulat egysége, ami elringat, melegen tart, vigasztal, megsimogat.
Hatósugara, tartóssága közepes. Hamar bőrközeli lett, de sokáig éreztem.
Egyszerűség, amit mostanság nagyon szeretek. Kezdeti mandulalikőr, majd vanília (nem füstös, hanem édes, puha ölelés), karamell, (elvileg jázmin, de azt nem éreztem), gőzölgő forró csokoládé, egy csöpp tejszínnel, a fütyülő szél, és Nina Simone megunhatatlan hangja.

Illatjegyei

  • jázmin, csokoládé
  • vanília, csokoládé



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése