Le Parfum (Max Mara) 2008

illatcsalád: virágos-fás-pézsma

alkotó: Vincent Schaller

Az olasz Max Mara divatházat 1951-ben alapította Achille Maramotti, aki miután Pármában jogi doktor lett, úgy döntött az asztalfiókba dobja frissen szerzett diplomáját, hogy haute couture ruhák tervezésével szerezzen kenyérre valót.
Nem volt ez a családjában szokatlan, meg sem lepődött senki, mondhatni kitaposott ösvényen járt, ugyanis anyai dédnagyanyja Marina Rinaldi luxus divatüzletet működtetett már a 19. század vége óta (ami a világ számos táján a mai napig üzemel, Marina Rinaldi néven).
Az azonban már egy-két családi szemöldökfelvonást eredményezett, hogy Achille legfőbb célkitűzése az lett, hogy minőségi ruhadarabokkal minél szélesebb vásárlóközönséget tudjon ellátni, a gyártásra vonatkozó elképzelései az 50-es években a méretre készült, kézzel varrott ruhák világában forradalminak számítottak.
Olyan híres tervezőkkel működött együtt mint Luciano Soprani, Karl Lagerfeld és Jean-Charles de Castelbajac.
Terve annyira bevált, hogy 2005-ben bekövetkezett halálakor a Forbes gyűjteményében a világ leggazdagabb emberei között említették.
2005 óta három gyermeke Luigi, Ignacio, Ludovica vezeti a céget.
Külön érdekesség, hogy kétsoros gombolású, teveszínű gyapjú és kasmír keverékéből készült 101801-es kabátjuk legendává vált, a 80-as évektől kezdve minden téli kollekciójukban megjelenik változatlan formában, és olyan hírességek hordják mint Glenn Close, Isabella Rossellini, Cate Blanchett, Katie Holmes, és még sorolhatnám.

Első illatuk 2004-ben jelent meg Max Mara néven, majd öt másik követte, ezek gyártása sajnos pár éve megszűnt.
A parfümőr Vincent Schaller eddigi munkásságát nem mondanám kiemelkedőnek, bár sok alkotását nem ismerem. A Le Labo, a Collistar és a Rituals részére készített illatait mindenesetre szívesen megszagolnám, a többi alkotása számomra az említésre sem méltó kategóriába esik.
A Le Parfum viszont egy határozottan kellemes gondolat. Nem mondanám túl bonyolultnak, de komfortos puhaságával amibe azért mégis vegyül egy kis izgalom, mindenképp figyelmet érdemel. Ezen kívül meglehetősen egyedi illat, ami könnyen felismerhető, ez pedig egy komfortillat esetében minimum plusz két osztályzatot érdemel.
Üvege olyan mint a női természet, főként az esztétikumra törekszik, a praktikum teljes figyelmen kívül hagyásával.
Nyitánya a rózsabors határozottan pikáns illata, ami egy stabilan lefixált pézsmás, szerecsendiós alapon nyugszik, és amibe halványan belenyúl a marokkói rózsa üde virágos jellege. Nem tudnám fázisaira bontani, valahogy összeolvad az egész, és klasszikus értelemben nincsenek pontos áthajlások.
A fás jegyek is viszonylag hamar, már a szívillat megjelenésekor intenzíven mutatkoznak, fenntartva egy kis érdességet, ami már a bors megjelenésével felüti a fejét, és igazán izgalmassá varázsolja ezt a viszonylag egyszerű illatot.
A virágok közül a rózsán kívül semmit nem tudnék kiemelni, érezhetően ott vannak és nagyon nőiessé teszik a kompozíciót, viszont számomra beazonosíthatatlanok. Valamitől kap egy halvány édeskés jelleget is, de fogalmam sincs ezt mi okozza.
Teljes leszáradása a pézsmáról, fás jegyekről és még mindig a markáns rózsaborsról szól, ami gyakorlatilag átöleli az egész folyamatot, szorosan fogva a kezét a foszlósan lebegő pézsmának.
Minden erőteljes vonása ellenére, ez egy puha, rendkívül nőies illat, ami számomra a lágyságot, természetességet, kényelmet, és valami hanyagul fiatalos, kissé komolytalan eleganciát testesít meg.
Női illat, amelynek tartóssága jó, hatósugara közepes.

Illatjegyei:

• rózsabors, szerecsendió, szilva
• gardénia, frézia, marokkói rózsa, jázmin, tiaré virág
• szantál, hársfavirág, pézsma, brazil rózsafa

Cocaïne (Franck Boclet) 2017

illatcsalád: aromás

A francia származású Franck Boclet 2013-ban alapította illatházát, amit saját neve fémjelez.
A cég kínálatában jelenleg 32 parfüm található, gyakorlatilag három fő vonal mentén csoportosítva.
A klasszikus irányzat vaskos, kissé régimódi, igen ízléses üvegekbe lett tervezve, amelyek a főbb illatjegyeket (pl. ámbra, cédrus, geránium, vanília, tömjén stb.) vonultatják fel.
A Nude és a Rock and Riot kollekciók pedig már egy modernebb, merészebb törekvést testesítenek meg, amelyek előfutárának, mintegy felvezetőjének tekinthető még a klasszikus kollekcióban megjelent Absinthe, amivel már meg is érkeztünk a tudatmódosítók, szex, és egyéb élvezeti cikkek birodalmának előszobájába.
Boclet mindig is vonzódott a rockzene, a kortárs modern művészetek és a formatervezés világához, kollekcióiban gyönyörűen meg tudja mutatni ezek elegáns, mégis bevállalós ötvözetét.
A magát kaméleonnak valló divattervező azt vallja, hogy az élet rendkívül sokszínű, széles amplitúdók mentén mozgó folyamat, és ő ennek a változatosságnak a szegmenseit akarja minél élethűbben megmutatni.

A Cocaïne az aromás illatcsaládba lett sorolva, amivel majdnem tökéletesen egyetértek, ez egy zöld alapú, fűszeres költemény, amit én még a virágos jelzővel azért halkan kiegészítenék, mert ahová a tubarózsa beteszi a szárát, ott nem lehet nem tudomást venni a létezéséről, bármennyire is elnagyoltan művészkedünk a rendszertani besorolással.
Az illatot egyébként Eric Clapton Cocaine című száma ihlette, amit nem linkelek be, de könnyedén megtaláljátok a neten.
Nyitánya keserűnarancs, apró szemű, durvára őrölt rózsabors és valami szintetikus kesernyésen zöld jelleg, ami annyira markáns ellentétben áll a többi összetevő tisztaságával, hogy már az első pillanatban kimozdít a komfortzónámból.
Az a pillanat mikor elkezdődik a Tarantino film, és te felvonod a szemöldököd, miközben előredőlsz a székeden és majdnem az előtted ülő nyakába öntöd a popcornt.
Semmi finomkodás nincs ebben a beköszönésben, az illat rád ront és nem ereszt. Közelről szagolva még csak nem is tetszik különösebben annyira furcsa amit érzek, viszont ami az orromban a szaglóreceptorokhoz tapad, és időről-időre megmutatja magát, az valami mennyei.
A virágok azonnal megjelennek, egy erőszakos, mindent uraló tubarózsa akkord, indolos jázmin naturális fuvallata (elvileg nincs benne), és halványan a liliom illata, ami egy csepp melankóliát visz a kompozícióba.
Az alapillat viszonylag sokára tud kibontakozni a harsány tubarózsától, de mikor megjelenik, akkor jön vele a lágyság és valami hétköznapi megnyugvásféle, olyan orgia utáni csönd, amibe puha takarók melegsége keveredik. Előbukkan az édeskés, kicsit fás színezetű vanília, és a léleknyugtató, simogató, krémesen elegáns, gardéniás monoi olaj, amitől izgalmasan egzotikus lesz az egész. Az jutott eszembe, hogy a teljes leszáradása azt mutatja be, hogy lesz a szomorkás kurvából kasmírsálas úrilány, miközben a felháborodás keltésére alkalmas összes eszközt beleszövi ebbe a 21.századi realisztikus mesébe.
Uniszex illat, amiből maximum két fújás a megengedett, azzal viszont óvatosan kell bánni, mert a folyadék piros, amivel ha nem vigyázunk ruhaügyileg, hamar bosszúságot okoz. Tartóssága és hatósugara kiváló.

...a hajnali Salem illata, mikor a forró testek már elernyedtek az összegubancolódott, nyirkos ölelésben, a szél apró zöld levelekkel játszik, majd beszökök a nyitott ablakon, hogy megérintse a tarkóra tapadt kósza hajszálakat, amik ijedten merednek az ég felé, mikor eléri őket a boszorkányok távoli mormolása...

Illatjegyei:

• piros bogyós gyümölcsök, keserűnarancs, dohány, karamell, rózsabors
• orchidea, liliom, tubarózsa
• pacsuli, vanília, monoi olaj

fotó: Saul Leiter


https://www.facebook.com/illatpiramis

Diabolo Rose (Les Parfums de Rosine) 2007

illatcsalád: virágos

alkotó: Francois Robert

A Rosine az a parfümház, amivel kapcsolatban a kezdetektől fogva töretlenül elfogult vagyok. Marie-Héléne Rogeon mestere a rózsának, egy ideje a táncművészetet is becsempészte a kollekciójába a balett formájában, ezzel aztán végképp belopta magát a szívembe.
Francois Robert, mint kreátor jó választás volt részéről, abszolút megfelelt a minőségi elvárásoknak. Összesen 10 parfümöt készített számára, ezekben főként a zöld, illetve kesernyés jegyeket kombinálta a minden esetben alapot adó rózsa mellé, kihangsúlyozva annak természetes hatását. Alkotásaiban megjelenik például az üröm és a cassis, ami a feketeribizli levele (Ecume de Rose), bársonyvirág (La Rose de Rosine), zöldalma, galbánum (Rose d'Ete), bazsalikom (Un Zephir de Rose), és még folytathatnám.

Az ötletet a színében az abszintra hasonlító, ám annál egészségesebb, alkoholmentes francia frissítő ital, a Diabolo Menthe (menta szirupos limonádé) adta, amely szerves része a párizsi kánikuláknak.
Mint a nemzetközi konyhák lelkes tanulmányozója pár éve elmerültem a libanoni konyhaművészet rejtelmeiben, ahol a menta hétköznapi összetevőnek számít, bármilyen ételről legyen is szó. Általában igen könnyen barátkozom minden fűszerrel, a mentával azonban nem sikerült teljesen összecsiszolódnunk, illatát az ételekben többnyire oda nem illően furcsának találtam. Viszont jó tulajdonságomként tartom számon, hogy ha elsőre idegenkedem is valamitől, egy ideig rendületlenül próbálkozom elfogadni, vagy épp megszeretni azt, és néha sikerül is (így volt ez például a római kömény esetében).

A Diabolo Rose nyitánya csillogó citrusosság, frissen facsart opálos citromlé, fanyar bergamott keveredése egy édeskés felhanggal, amiről kezdetben azt hittem valami számomra ismeretlen citrusféle, de a szívillat felé haladva kiderült, hogy csak a rózsa édessége volt ami játszott velem.
A fejillat érdekessége a halvány, hűsítő menta akkord, ami minden él nélkül, olyan szépen simul bele a kompozícióba, hogy semmi kiugró, oda nem illő gyógynövényes jelleget nem ad, csak egy kis ínyencségként képviselteti magát, üde zöldes jellegűvé téve ezt a fázist, és minden fenntartásom ellenére kifejezetten tetszik. 
Furcsa módon nem a paradicsomlevél, hanem a feketeribizli levelének (cassis) harsány illatát érzem a szívillatban, amelyet a bazsarózsa krémessége tesz lággyá, nőiesen vonzóvá. Majd a telt, tömör bazsarózsa halványulása teret enged egy szellős tearózsa akkordnak, amitől visszatér a nyitány könnyedsége.
A parfüm alapja a puha pézsma, krémes bazsarózsa kettőséről szól, amibe zöld és citrusos felhangok keverednek, nem engedve, hogy unalmasan monotematikussá váljon a leszáradás.

Tartósságát és hatósugarát közepesnek mondanám, viszonylag hamar kellemes, üde és bájos bőrközeli illattá válik.
Összetevői tiszták, az egész kompozíció cizellált, elegánsan minőségi vonalat képvisel, ami a tavaszi langyos napsütés megjelenésétől a tomboló kánikula utolsó napjáig remek kiegészítője lehet a hölgyek megjelenésének.
Kiváló ötvözete a klasszikus és modern irányzatnak, ahol a romantikus, hagyományos rózsát különleges elemekkel teszik fiatalosan játékossá.

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyek:

• borsmenta, szicíliai bergamott, rózsa
• bazsarózsa, paradicsomlevél, gyöngyvirág, Rosa centifolia (százlevelű-,vagy  Provence-i rózsa)
• szantálfa, ámbra, maté tea, pézsma

Dark Purple (Montale) 2011

illatcsalád: orientális-virágos

alkotó: Pierre Montale

Az éjjeliszekrényemen mindig helyet kap pár illatminta (többnyire a tömjén változatai), amiket az esti elalvás előtti olvasáshoz szívesen kenegetek magamra. A Dark Purple nem tömjén, viszont a macska éjjel előkotorta valamelyik dobozomból, és a sietős reggelen a szőnyegről, a tömjének közé került, hogy ezután a mai rendrakás során, mint kakukktojás szemet szúrjon, és eszembe juttassa, hogy pár évvel ezelőtt mennyire tetszett ez a sötétlilaság.

A Montale házat, Pierre Montale alapította 2003-ban, Párizsban. Miután egy évig Grasse-ban tanulta a parfümkészítés mesterségét, megcsömörlött az inasévek általa egyformának tartott kreációitól, és úgy gondolta egyetlen hely tud újat mutatni neki, mégpedig Szaúd-Arábia. Gyakorlatilag amint oda betette a lábát, azonnal megcsapta az oud szele, és okos üzletember lévén felfedezte az európai piaci rést, amit persze ügyesen ki is használt.

2005-ig semmi látványos dolog nem történt a Montale háza táján, csak az arab körút, a szaúdi királyi családnak, illetve a körülötte sürgölődő elitnek való titkos illatgyártás, mellette az alapos üzleti átgondolás, majd egyszer csak az európai orroknak emészthetőbb, és gondolom a kereslet felmérésére tökéletesen alkalmas szintetikus oud bevetésével, a szélesebb nagyközönség számára is elkészültek az első parfümök, amelyek nem mindegyikében van jelen a keleti világ olfaktorikus vegyi fegyvere, de az orientális hatás mindenképp.

• Aoud Lime
• Aoud Rose Petals
• Attar
• Intense Tiare
• Orient Extreme
• Powder Flowers
• Royale Aoud
• Sweet Oriental Dream
• Wood and Spices

A híres/hírhedt Black Aoud egy évvel később érkezett, az én kedvencem, a Red Aoud pedig csak 2008-ban.
Pierre Montale elmondása szerint manapság már igazi oud olajat használ, az Oudmazing állítólag már nem tartalmaz szintetikumot, amit én erős fenntartással fogadok, de még nem próbáltam, szóval valami aprócska bizalomfélét megelőlegezek neki.
2005 óta 126 illata jelent meg, erről aki ismer az tudja a véleményem, a cég erősen profitorientált, a művészet valahol a hátsó szekcióban kullog, de ettől függetlenül van pár alkotásuk ami mégis figyelemfelkeltő.
Termékenységének állítólag az az oka, hogy a mai világban az emberek mindig az új dolgokat, új ingereket keresik, ő pedig eleget tesz a vevők igényének, és ebben az okfejtésben azért lássuk be nagy igazság van.
Hozzá tartozik a Mancera is, ami elvileg egy frissebb, könnyedebb vonalat képvisel, ami mára úgy gondolom már nem állja meg a helyét, mert a Montale kínálata is annyira felhígult, és olyan szertelen lett, hogy a formaiságtól eltekintve, semmi különbség a kettő között.

A Dark Purple az életem egy bizonyos korszaka miatt fontos nekem. Ezt az időszakot érzelmileg széles amplitúdók, sok újdonsággal való megismerkedés, hosszú ideig tartó "bezártság" után, minden újra való rácsodálkozás jellemezte. Ekkor ismertem meg a niche illatok világát, és tökéletesen jellemzi az átmenetet, hogy azok az illatok vonzottak niche fronton, amikben bőven fellelhetők a mainstream elemek.

Ez az az parfüm, ami minden udvariaskodó gesztus és finomkodás nélkül, a kopogást mellőzve ront be a házba, nyitánya kicsit éles mainstream pacsuli, édeskés, légies tearózsa, talán egy kis taif rózsával kombinálva, amitől nem túlzottan, de picit komolykodóvá válik ez a szertelen kezdet. Ugyanitt jelenik meg a frissen félbevágott, feszesen fényes héjú, sötétlila szilva, és egy lehelet oud keveréke, ami olyan gyorsan vonul el, hogy alig vehető észre (a hivatalos illatjegyek között nem szerepel, de pár pillanatra határozottan érzem).
Már a fejillatban markáns a pacsuli-rózsa-szilva kombó, és már a szívillat kezdetekor megjelenik a szintetikus pézsma, valamint a fás akkord, tehát igazából semmi nem ott bukkan fel ahol várnánk, a bogyós gyümölcsök kivételével, mert ők valóban ott vannak ahol a terv szerint lenniük kell. A primadonnás taif rózsa a szívillatban eltűnik, és nem marad más, csak a gyümülcsös-pézsmás harmatos rózsa, a naívák bájos, vidám könnyedsége, ami gyakorlatilag a teljes leszáradás során változatlan marad. A legvégén a gyümölcsök eltűnnek, és a marad a pézsmás-rózsa lecsengése.
Művészi, és kivitelezési szempontból döcög az egész, fázisai kuszák, egy-egy lépcsőfok ugyan a helyén van, de a tervezett és professzionális kidolgozottság hiánya miatt inkább lineárisnak mondanám. Mindezek ellenére összességében mégis egy ártatlanul szexi, fiatalos, kicsit provokatív illat, aminek a viselése kifejezetten kellemes, pedig a mainstream pacsulival többnyire ki lehet kergetni a világból.
Egy kellemes komédia, megszeppent, ártatlan bohém lánykákkal, akiknek a világon semmi más dolguk nincs, csak kissé felhúzott szoknyával, tágra nyílt szemekkel szórakoztatni a tavaszi zsongástól elandalodott nagyérdeműt.
Hatósugara és tartóssága kiváló, uniszex illatként nem tudom elképzelni, véleményem szerint ez egy női illat.

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei

• narancs, szilva
• muskátli, pacsuli, rózsa, piros bogyós gyümölcsök
• teak fa, ámbra, pézsma

fotó: Andrey Sherstyuk

modell: Rusina Lana
(forrás: Pinterest)

Perle de Mousse (Ann Gerard) 2012

illatcsalád: ciprus

alkotó: Bertrand Duchaufour

A francia Ann Gerard 1994-ben, saját neve alatt hozta létre ékszerek tervezésével, és eladásával foglalkozó vállalkozását. Modern és letisztult alkotásaival, még ugyanebben az évben elnyerte a gyémántmogul De Beers által kiadott Diamond International francia díját, amit egy induló cég esetében igen nagy szakmai elismerésnek könyvelhetünk el.

Az ékszerek mellett mindig jelen volt a parfümök iránti lelkesedése, az a hitvallása, hogy az ékszer a látható, a parfüm az ember láthatatlan, titkos díszítése, az érzelmek tükre, amely lágyan, suttogva mesél viselőjéről.
2012-ben úgy döntött, hogy ezt a filozófiát átülteti a gyakorlatba, és belevág a parfüm készítésbe. Magabiztos kézzel, és természetesen itt is igen jó ízléssel, nem kisebb nevet kért fel, mint Bertrand Duchaufour-t, aki rögvest három nagyon izgalmas összetevőkkel építkező illatot kreált a kissé romantikus, és elegánsan visszafogott hölgy számára. Két év pihenő után, 2014-ben pedig úgy döntöttek, hogy nincs élet rózsa nélkül, és elkészült a rumos rózsa, Rose Cut néven.
Gyönyörűen letisztult, modern vonalakkal rendelkező, ám némi régies és nemesi hatású kalligráfiával izgalmassá tett üvegekben, a mai napig négy illatot árul, és ezzel akár a megfontolt mértékletesség ritka mintapéldája is lehetne (minimalisták ha véletlenül találnak otthon papírt, egy halk sikkantással gyorsan jegyezzék fel a nevét).

Ha valakit érdekel a kollekciója, akkor nekem kicsit ugyan borsos- 62 eurós- áron, ha jól látom ingyenes szállítással megrendelhető minden illatának a 7,5 ml-s fújós változata ITT

A Perle de Mousse nyitánya fanyar bergamott, harsogóan zöld levelek nedve, és kesernyés galbánum egyvelege, ami első pillanatban ijesztő is lehet annak, akinek az orra eddig még csak modern koncepciókon edződött.
Pár perc múlva megjelenik Duchaufour csontszáraz Havana Vanille akkordja, egy áttetsző aldehidfelhővel, ami a zöldes indítást szinte kettéroppantja, meglepő módon elnyomva még a galbánum markáns jelenlétét is. Száraz, koppanós vanília ez, mint a repedésekkel tarkított sivatagi talaj, ami jó ideig nem enged szinte semmit bontakozni.
Első ami kissé nehézkesen megjelenik mellette az némi balzsamos, füstös jelleg, amit valószínűleg a híoszi pisztáciafa gyantájának köszönhetünk (ami egyébként ehető, és számos gyógyító hatása ismert).
Majd megérkezik némi édeskés felhang, ami már a virágok beköszönése lesz. Furcsa módon én itt érzem a mandarin héjának illatát is, majd jön egy édes, fűszeres rózsa akkord, ami bár a leírásban bolgár rózsaként szerepel, szerintem nem az.
A száraz vanília lassan háttérbe vonul, és halványan megjelenik a gyöngyvirág, majd egy erőteljesebb gardénia, amelyek fölött még mindig a foszladozó aldehidfelhő lebeg.
Ez a része a legszebb, egyszerűen káprázatos ahogy a semmiből teremnek elő az illatos virágok, és az egész megtelik vibráló élettel.
Teljes leszáradása a puha pézsma, krémes gardénia, száraz vanília keveredése, némi animális jellegű ámbrával (ami nekem valódinak tűnik), hogy a végén nőies, puha, ugyanakkor kellően izgalmas tisztaságillattá alakuljon. És pont mikor azt hinnénk lecsengett minden, a legvégére is tartogat még egy érdekes csavart, itt jelenik meg az elvileg fejillatban lévő rózsabors, aminek az alapillatban való felbukkanása felér egy varázslattal. Aki nem szereti ne aggódjon, mert nem sokáig marad, hamar visszaadja helyét a puha, virágos komfortillatnak.
Inkább hölgyeknek ajánlanám, hatósugara közepes (körülbelül fél órán át igen intenzív, utána gyorsan bőrközelivé halkul), tartóssága jó.
Hivatalosan ciprus illat, de sem hangulatilag, sem szerkezetileg nem tekinthető annak, hiányzik hozzá az alapból a tölgymoha, ami valóban nem található meg benne, sőt olyan összetevő sincs, amivel legalább imitálták volna a jelenlétét.
Rendkívül összetett, izgalmas átalakulásokat felvillantó művészi alkotás. A Havana Vanille szakaszában kicsit elkeseredtem, azt hittem csak egy kényelmes megoldást választott Duchaufour, de utána olyan sziporkázó és élettel telivé varázsolta a leszáradást, hogy nem csalódtam benne, sőt.
Összegezve az a helyzet, hogy elvarázsolt, nagyon tetszenek a zökkenőmentesre dolgozott áthajlásai, a váratlan meglepetései, és a minőségi, szép, érezhetően tiszta összetevői.
Két ember gyönyörű együttműködése, amelyben benne van Duchaufour modern, hűvös távolságtartása, és Ann klasszikus, meleg romanticizmusa.

...barna levelek zizegő hullása, meleg bőrről kék pára foszlása, avar alól virágok bújása, és az időtlenség ígérete, egy hűvös kőkerítés céltalanul tekergő hajszálrepedéseiben...

Illatjegyei

• aldehid, bergamott, rózsabors, galbánum, mandarin, borostyán
• gyöngyvirág, bolgár rózsa, egybibés galagonya (Crataegus monogyna), jázmin, gardénia, szegfűszeg
• pézsma, vanília, ámbra, híoszi pisztáciafa/mastic (Pistacia lentiscus)

kép: Antonio Mora

Valentina (Valentino) 2011

illatcsalád: orientális-virágos

alkotók: Alberto Morillas, Olivier Cresp

A ház alapítása Valentino Garavani, az olasz származású divattervező nevéhez fűződik, aki 1932-ben született a Lombardia tartományban található, csodás Voghera városában. 

Kiváló rajztehetsége igen korán megmutatkozott, komoly érdeklődése a festészet, építészet, divattervezés iránt kiemelte kortársai közül.

Tanulmányait a milánói Accademia Dell Arte falai közt kezdte, majd Franciaországba ment, ahol az École des Beaux-Arts, és a Chambre Syndicale de la Couture Parisienne növendéke lett. 

Gyakornoki éveit Jacques Fath, Balenciaga, Jean Desses és Guy Laroche mellett töltötte.
1959-ben pedig úgy döntött véget vet az inas éveknek és hazaköltözve, Rómában (Via Condotti) megalapította saját cégét édesapja és akkori szerelme, Gerald Nanty anyagi segítségével.
A vállalkozás azonban kezdetben nem bizonyult elég jövedelmezőnek, ezért hamarosan egy újabb szerelemnek, Giancarlo Giammetti-nek kellett kihúznia a pácból, ezek után viszont sikerült stabilan megvetnie lábát a divat világában.
Egy bizonyos vörös szín (Valentino Red) máig az ő nevéhez fűződik, majdnem minden bemutatóján felbukkant, sőt volt mikor csak köré épült egy komplett kollekció.

Olyan hírességeknek tervezett ruhákat mint Jacqueline Kennedy, aki a férje meggyilkolása utáni években kizárólag Valentino ruhákat viselt, majd ugyancsak Valentinóban ment férjhez Onassishoz. De híres rajongója volt Elizabeth Taylor, Audrey Hepburn, Farah Pahlavi iráni császárné, a brit királyi család fekete báránya Margit hercegnő, Grace Kelly, Julia Roberts, Jennifer Aniston, és Jennifer Lopez.
1967-ben megkapta a divat Oscar-díját, a Neiman Marcus díjat.
Első parfümje 1978-ban jelent meg Valentino néven, ezt a mai napig 32 másik követte (ha a flankereket nem számoljuk, akkor nagyjából 12).
2007-ben visszavonult, a Valentino jelenleg a Puig tulajdonában van.
Érdekesség, hogy egyik kedvenc filmemben (Az ördög Pradát visel) is felbukkan egy jelenet erejéig, amit kizárólag Meryl Streep kedvéért vállalt el, és amit megnézhettek ITT , valamint ha időtök engedi olvassatok el néhány vele készült interjút, pl. ITT (pár mondata újra rádöbbentett arra, hogy tudatosan törekednünk kell minden nap valami szépet találni az életben, legyen az egy festmény, test, szín, bármi, amire rácsodálkozhatunk és amiben gyönyörködhetünk), és pillantsatok bele a Valentino enteriőrbe ITT.

A Valentina két tervező közös munkájának eredménye, egyikük Alberto Morillas aki remekül bánik az orientális és virágos jegyekkel, másikuk Olivier Cresp aki az édes, gyümölcsös, orientális, fás akkordok mestere.

Nyitánya kesernyés narancsvirág és egy gyorsan illanó fanyar bergamott kettőse, ami alatt némi édes, virágos szívillat sejlik kezdetben halvány derengésként, amibe nagyjából egy perc alatt olvad bele a narancsvirág akkordja, és aminek egyre erősödő jellege valahogy nem engedi kibontakozni a szarvasgomba számomra alig-alig érezhető, nagy fantáziával inkább csak odagondolt jellegzetes, kissé földes illatát (nagy bánatomra, mert imádom a szarvasgomba fűszeres, naturális aromáját).
A fejillat tulajdonképpen az édes-virágos jegyek felerősödéséről szól, amitől áthajlik egy kellemesen krémes, virágos szívillatba és ad egy olyan meleg, nőies, lágy, puha hatást, amitől roppant kényelmes lesz a viselete.
A fehér virágok uralmát leheletnyi édes eper teszi játékossá, ami megtöri az egyhangúságot és ez pont elegendő ahhoz, hogy az egészet kislányosan bájosnak, kacéran flörtölőnek és összességében mégis dámásan elegánsnak érezzük. 
A virágok közül a krémes tubarózsát érzem inkább dominánsnak, vaskos, stabil alapot képez, ami fölött lebeg némi fanyar narancsvirág és egy könnyed, szellős jázminillat, de valahogy olyan szépen van összesimítva az egész kompozíció, hogy nem lehet a virág akkordokat egyértelműen ízekre szedni, nincsenek benne további elkülönülő fázisok, csak ez a lineáris egybeolvadás.
Teljes leszáradásakor finom porszerű hatás mutatkozik, amitől hintőporra asszociáltam, és amely megbújik a még pont megbocsáthatóan szintetikus vanília és ámbra között. A vége felé felüti a fejét némi megmagyarázhatatlan sós jelleg, ami egy hangyányit csavar még ezen a nem túl izgalmas, de mint mondtam igen kényelmes, biztonsági játékos kompozíción.
Hatósugara közepes, tartóssága jó. Azoknak ajánlom, akik nem szeretik a túl nagy meglepetéseket, a kicsiket is csak mértékkel, viszont szeretnének belesimulni egy alapvetően édes, krémes, nőiesen virágos, visszafogottan elegáns parfüm karjaiba és onnét kissé kihívó, vidám pillantással kitekinteni a világra.

Illatjegyei:

• bergamott, szarvasgomba
• jázmin, afrikai narancsvirág, tubarózsa, eper
• virginiai cédrus, ámbra, vanília

https://www.facebook.com/illatpiramis

Sacrebleu (Nicolaï Parfumeur Createur) 1993

fotó forrása: Nigel Groom- Parfümök c. könyve

illatcsalád: virágos

alkotó(k): Patricia de Nicolaï és Francois Robert

1989 az ifjú díjazott
forrás

A Nicolaï házat 1988-ban alapította a Párizsban született Guerlain unoka, Patricia de Nicolaï.
Ő a család parfümös ügyekben kevésbé aktív ágához tartozik, a főként ügyvezetéssel foglalkozó Gabriel Guerlain ükunokája.

Gyermekkorának stabil kísérője a Shalimar, ami édesanyja szignatúra illata volt, de Jean-Paul Guerlain szinte minden alkotását még a piacra dobást megelőzően kipróbálhatta, mivel parfümrajongó anyja volt unokatestvérének elsődleges tesztalanya.
Kezdetben orvosi, majd kémiai tanulmányokat folytatott, aminek a vége az lett, hogy a Jacques Guerlain alapította ISIPCA növendéke lett, megalapozva ezzel későbbi karrierjét.

Amennyire Jean-Paul kedves volt az édesanyjával, annyira elzárkózó volt vele. Mikor szóba került, hogy parfümőrként szeretne dolgozni finoman, de elutasította, arra hivatkozva, hogy még sokat kell tanulnia, majd meglátják. Ez a meglátás azonban nem következett be, Jean-Paul kitartóan vallotta azt a nézetet, hogy egy nő nem lehet jó parfümőr.
Véleményem szerint azonban ez a diszkrimináció a legjobb dolog volt ami történhetett, mert így férjével Jean-Louis Michau-val megalapították saját vállalkozásukat és alaposan rácáfoltak az előítéletre, minőségben mára a Nicolaï messze túlszárnyalta az LVMH alatt rogyadozó, erejét vesztett Guerlain-t (mondjuk a jelenlegi repertoárjukat sajnos nem nehéz).

Első parfümje 1989-ben jelent meg, a nem túl fantáziadús Number One néven, ami azonban nem akadályozta meg abban, hogy pályája elején, mintegy üstökösként feltűnve besöpörje vele a legjobb nemzetközi parfümkészítő díját.

Amivel külön belopta magát a szívembe, hogy kiemelten foglalkozik a vintage parfümökkel, azok megőrzésével, 2008 óta a Jean Kerléo alapította híres Versailles-i illat archívum, az Osmotheque elnöke.

2007-ben munkásságát a francia Becsületrend lovagja címmel ismerték el.

2014 novembere óta fia, Axel de Nicolaï a márka vezérigazgatója.

Számos érdekes interjút, illetve írást olvastam vele kapcsolatban, amiből párat mindenképp ajánlok figyelmetekbe ITT, ITT, ITT, ITT 

Jelenleg 58 parfüm van a kínálatukban, legutóbbi az idén megjelent Patchouli Sublime.

A Sacrebleu Patricia és Francois Robert közös munkája volt, utóbbi mérsékelten csélcsap lévén, sokszor megfordult például a Rosine háza táján is. 
Az alábbi képet nem tudtam kihagyni, találtam róla egy karikatúrát, amit azután összehoztam egy fotójával, a munkássága mellé téve jól dokumentálja, hogy Robert bizony ízig-vérig "Orr" a javából.

Nyitánya az a virágözön, amit nem lehet elemeire szedni, a gyümölcsös fejjegyektől pedig egy legyintéssel akár el is tekinthetünk (egy szikrányit nem érzek benne). 
A fejillat azt az érzést kelti, mintha egy darab főpróbájára toppantunk volna be, ahol a szereplők még nem találták meg a helyüket és van egy kis tülekedés a színpadon.
A szívillat azonban gyönyörűen letisztázza az erőviszonyokat, mindenki egyértelműen a helyére kerül, előtérbe hozza a tubarózsát, amit elképesztően szofisztikáltra és szerethetőre simítanak a fás-orientális jegyek. A jázmin krémes édességet, a tömjén drámaiságot, a fás jegyek otthonosságot, a perubalzsam pedig a komoly tudományosság illúzióját adja ehhez a mesterműhöz. Sehol egy él, egy kilógó, eldolgozatlan árnyalat, csak simuló összhang, amitől ez az első pillanatban talán túl soknak és kakofónnak tűnő parfüm mégis könnyen viselhetővé válik. 
Az alapillat tulajdonképpen a füstös vanília csillogásáról szól, ezt árnyalja a tonka kicsit száraz, medvecukrosan ánizsos felhangú, itt még épp kellően könnyed gourmand kumarinja, a szantál enyhe érdessége, a perubalzsam gyógyszeres, de valamiért mégis melengető biztonságot, gondoskodást sugárzó jellege, a fahéj száraz, poros fűszeressége, és a templomi tömjén halkan gomolyodó füstje (amiért menthetetlenül szerelmes lettem belé).
Az alapillat jegyei egyébként már a fejillatban, gyakorlatilag a kifújás pillanatában nagyon markánsan mutatkoznak, adnak neki egy kis mentolos, édeskés, medvecukros felütést és mintegy hídként ívelnek át a szívillat tubarózsa uralta virágmezője felett.

Rendszertani besorolásával nem, vagy részben értek egyet, az orientális jelzőt mindenképp odabiggyeszteném, egyébként pedig kellemesen egyensúlyozik az orientális-virágos és az orientális-vanília határán.

Tartóssága és hatósugara kiváló, mindkét nem által bátran viselhető őszi-téli csodálatosság.

(Névválasztásában tudat alatt, vagy akár tudatosan talán az is közrejátszhatott, hogy nagybátyja, Jean-Paul Guerlain köztudottan soha nem szerette a Jacques Guerlain által kreált L'Heure Bleue-t, amit Patricia igen nagyra tartott, ha így lenne ezzel mintegy megvédte volna a család renoméját, ami a szememben  újabb plusz pont lenne neki.)  

Illatjegyei

• mandarin, gyümölcsök, piros bogyós gyümölcsök
• szegfű, tubarózsa, jázmin, fahéj
• tömjén, vanília, fás jegyek, pacsuli, szantálfa, perubalzsam, tonkabab

https://www.facebook.com/illatpiramis