Sanguine (Keiko Mecheri) 2000

fotó: parfumo.net (Angua)

illatcsalád: citrus-aromás

Ahogy ígértem az előző bejegyzésemben, akkor következzen egy szerintem kevésbé jól sikerült Keiko Mecheri illat.
A Damascena után, nagy várakozással tekintettem a próba elé, a neve alapján (az összetevőlistája nélkül) volt egy elég határozott elgondolásom vele kapcsolatban.
A vörös (vér) szóra asszociálva egy testes, jól komponált illatot vártam, ami nehéz, összetett, és majd maradandó élményt nyújt. Na ez nem jött össze.
Nagyjából arra a sorsra jutott, mint minden komolyabb előzetes elvárásom (bármi felé) az életben... semmi nem lett belőle.

A Sanguine számomra az a rejtély, amit bárhogy próbálok megérteni, nem megy. Folyamatosan összezavar, és egy szó jut mindig eszembe róla, a káosz.

Nyitánya egy könnyed, citrusos férfi arcszesz, vagy kézfertőtlenítő gél/folyadék illata. Kissé kesernyés citrusok, némi zöld háttérrel, az amalfi citrom apró szúrósságával, a leszáradásakor pézsmás alapon valami szintetikus furcsasággal, amiről a Donna Karan féle 1999-es felhőkarcoló (DKNY Women) végjátéka jutott eszembe (bár hozzáteszem azt másokon néha még szeretem is).
Viszonylag tartós (2-3 óra), bőrközeli illat.
Halvány elgondolásom sincs mi volt a cél ezzel a parfümmel, még nyári frissítőként sem tudom elképzelni, maximum munkamániás sebészeken, akik életük minden percében szeretnék érezni a citrusos kézfertőtlenítő illatát.

Egy dologra jó volt, hogy kb. egy órára újra elméláztam életem nagy filozofikus kérdésein, főként azon, hogy érdemes-e bármivel kapcsolatban előzetesen túl sokat (sőt bármennyit) agyalni... konklúzió sokadszorra: nem!... most már azon kellene gondolkodnom, hogy ez vajon miért nem megy?!... 
Másik jó dolog, hogy a modern művészetek felé fordította a figyelmem. Olyan művek felé, amik nem akarnak kifejezni semmit... és ez is lehet egy cél... mondjuk a modern nirvána... mondjuk... vagy valami ilyesmi... majd még gondolkodom rajta, ha ismét hangulatba kerülök.

https://www.facebook.com/illatpiramis

Mark Rothko (1954)

Illatjegyei

vérnarancs, petitgrain (keserűnarancs)
pézsma, amalfi citrom, narancs

Damascena (Keiko Mecheri) 2003

illatcsalád: virágos-gyümölcsös

Az amerikai niche parfümházat, Kaliforniában alapította egy japán származású házaspár, Keiko és Kamel Mecheri 1990-ben. 
A cég "arca" Keiko, Atami városában született, Japánban, de Kaliforniában (Beverly Hills) nőtt fel. Itt folytatta tanulmányait az UCLA egyetemén, ahol divat-, és művészettörténetet tanult. A formák, színek, zene (egy ideig zongorázott), illatok mindig lenyűgözték, esztétikum iránti vonzódása már kicsi gyermekkorától megmutatkozott.
A divattervező Kamel Mecheri-vel, egy párizsi útján találkozott, ahol is egymásra hangolódásuk azonnal kiderült, a sok közös vonással rendelkező fiatal között románc szövődött, majd ahogy a romantikus regényekben lennie kell, összeházasodtak.
(Érdekesség, hogy az 1998-ban megjelent illatuk a Loukhoum, elmondásuk szerint a szerelmüket szimbolizálja, ami mézes, édes, pézsmás alapon, rózsabimbók, és rügyek pattanása. Na ez az én kevésbé romantikus lelkemnek kicsit sok, na de ha így, hát akkor így kell szerelmet vallani.)
Közös vállalkozásuk eredeti neve Bazaar des Senteurs volt, ahol saját készítésű testápolási termékeket, és illatgyertyákat is forgalmaztak. Első parfümjeik sikere azonban eldöntötte a későbbi irányvonalat, majd hamarosan Keiko nevére keresztelték a céget, és elkezték ontani a parfümöket.
Illataik sokszor mindenféle multikulturális alapokon terveződnek (különféle számomra egyelőre átláthatatlan elméletek köré), Keiko-ra máig nagy hatással van a szürrealizmus, az egzisztencializmus, az ókori mitológia, a középkori zene, és a japán ikebana.
A ház (nem hivatalos) parfümőre a francia származású, ISIPCA-n végzett Yann Vasnier (akinek hosszú az együttműködési listája, olyan neveknek dolgozik még, mint Tom Ford, Marc Jacobs, Comme des Garcons, Le Labo stb.)
Jelenleg 60 illatuk van (mondom szinte követhetetlen az egész), ami véleményem szerint rengeteg ahhoz, hogy tisztán hozzanak egy adott minőséget, de mivel vannak igen kiemelkedő alkotásaik, ezért nem maradhatnak le innét. (egy általam silányabbnak tartottról is fogok majd írni, de csak azért mert a maga sajátos módján mégis erősen hatott rám).

A Damascena viszont jó. Nem csak jó, szerintem nagyon jó. Pont annyi izgalom van benne, ami még kifejezetten kellemessé, könnyeden játékossá teszi a viselését.
Nyitánya gyümölcsös, légies (teás) rózsa, egy csepp fanyar fekete ribizlivel, és csorduló piros bogyósokkal. Lányosan édes, és üdítően savanykás egyszerre. Elég hosszan tart ez az intenzív gyümölcsös fázis (majdnem a teljes leszáradásig), amelyben pár perc múlva megjelenik a puha pézsma, amitől simulóbb lesz az egész, és mintha egy leheletnyi pacsulit éreznék benne, némi összemorzsolt fekete ribizli levél naturalista kesernyésségével. Az idő előrehaladtával, amikor a gyümölcsök tobzódása elcsitul, akkor egyre édesebb, fanyarabb, szépségesen pézsmás lesz, egy haloványka púderességgel.
Tartóssága kiváló, hatósugara pont a mostani ízlésemnek megfelelő. Nem harsogó, de pár fújással azért 2-3 órán át, viszonylag intenzíven érezhető mielőtt bőrközelivé válik.
Az az illat, amiből tavasszal, és nyáron 10-20 ml-t nagyon szívesen elfújkálnék. 
Egyszóval beleszerettem na. <3 (Ha valakinek van, és megszánna egy kevéskével, az írjon bátran.)

(És körülbelül fél óra tipródás után eszembe jutott, hogy mire emlékeztet, az Yves Saint Laurent féle In love again-re, ami ugyan sokkal kevésbé rózsás, de jellegében szerintem nagyon hasonló)

Illatjegyei

• fekete ribizli, piros bogyósok
• rózsa
• pézsma

https://www.facebook.com/illatpiramis