Oud Wood (Tom Ford) 2007

illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Richard Herpin

Tom Fordról már jó régen megírtam egy bejegyzést, és akkor az volt a terv, hogy a tavaly ősszel szinte folyamatosan fújt Black Orchidról fogok először áradozni. De azt vettem észre, hogy minél több érzelmi kötődésem van egy illathoz, annál döcögősebben írok róla, valahogy nehezebb megfogalmaznom a szeretett parfüm iránti bensőséges viszonyom. A körmondat lényege, hogy a Black Orchid még várat magára, de mint tudjuk ami késik az nem múlik, hanem jön.

Helyette viszont itt van a nemrég kapott Oud Wood mintája, ami a Private Blend kollekcióban jelent meg, amely sorozat 2007-ben indult útjára amikor Tom, két illatának (Black Orchid, Tom Ford for Men) piaci sikerén felbuzdulva a niche világa felé nyitott.
Mérsékelten kapta el az oud láz, mert eddig három ilyen jellegű parfümje született, a dohányos whiskeys Tobacco Oud (2013), a rózsás gyantás Oud Fleur (2013), és a fás fűszeres Oud Wood.
Nem gondoltam volna, hogy ennek az illatnak a kapcsán fog újra fellángolni a gasztronómiai szenvedélyem, de az a helyzet, hogy pont ez történt.
Maga a parfüm nem kifejezetten izgalmas, inkább a nyugodt révbeérés érzetét kelti, komfortos, kényelmes ellazulás, míves imamalom komótos tekerése. Teljesen harmonikusan olvad a nap bármely szakába, bármilyen esemény folyamatába, és valljuk be egy parfümnél ez nem elhanyagolható szempont. Egy pillanatig nem kellett azon gondolkodnom, hogy illik-e a ruháimhoz, programjaimhoz, aktuális hangulatomhoz... mert illik... mindig, mindenhez.

Alkotója a jólfésült, eminens egyetemistára hajazó Richard Herpin, akinek pár kivételtől eltekintve elég gyatra a repertoárja (talán egy Gwen Stefani ihlette Harajuku baba az abszolút mélypont, de még legalább ötöt ki tudtam volna ragadni a sárból, és az Amouage VIII a csúcs, amit persze nem egyedül készített, hanem Pierre Negrin partnereként, valamint elég érdekes még az Isabella Rossellini féle vaníliavirágos IsaBella (Nathalie Lorsonnal), és a Van Cleef & Arpels féle Birmane, amit viszont egyedül készített, és ha nem is kiemelkedően, de határozottan jó.

Az Oud Woodnak roppant finom, selymes, simogató oud a kezdete, amely nem az a fejbekólintós fajta, amitől hisztérikusan dudálva leáll a forgalom az Üllőin, hanem egy kifejezetten mélázó, relaxációba ringató zen béke.
A pár másodperces erőtlen oud uralom után beköszön a fás jegy, ami szantál, és brazil rózsafa keveréke, majd jön a szecsuáni, vagy más néven japán bors, aminek ínycsiklandó, szájpadlást bizsergető illata elindította nálam a gasztro ámokfutást.
A keleti konyha eme remekének botanikai értelemben nincs köze a hagyományos borshoz, formailag hasonlítanak, gondolom innét a neve. Kámforos, virágos, ánizsos, citrusos aromája nagyon érdekes lehet, én a parfümben felfedeztem a hagyományos bors aromáját is, némi citrus (inkább citromfüves), és egy leheletvékony ánizsaldehid felhanggal. Japán, Kína, Nepál térségében egyébként annyira népszerű ez a fűszer, hogy esküvőkön ezekkel a termékenységet hozó kis bogyókkal dobálják szegény ifjú párt. (Ha pedig gyorsan összekapkodjuk a szétszórt japán borsot, és összekeverjük csillagánizzsal, fahéjjal, szegfűszeggel, római köménnyel, akkor megkapjuk a híres-neves kínai ötfűszer-keveréket, elő a wok, és indulhat a főzés.)
Innét már persze egy (vagy inkább fél) lépés volt, hogy jobbnál jobb recepteket találjak, amiket persze lementettem kipróbálásra, mint például ezt az ígéretes szecsuáni csirkét.

Visszatérve a parfümhöz, a hosszan elnyúló borsos fázis mellett/után következik egy kicsit édesebb kumarinos (tonkabab), vaníliás akkord, hátterében az Ezeregyéjszaka afrodiziákumával, a malabári kardamommal, amelyet egy fanyarabb, vetiveres maszkulin alapillat vált fel, ami stabil, melengető ámbrán nyugszik.
A fej-, és szívillat tehát uniszex, az alapillat nekem kicsit férfias, de még a számomra is viselhető kategória.
Nagyon szépen felépített, modern hatású, letisztult illat, amit csendes komfortillatot kedvelőknek mindenképp ajánlok, feltéve persze ha az árképzése nem hat elrettentő erővel.
Tartóssága közepes (4-5 óra), körülbelül egy óra intenzív erő után bőrközelivé válik.

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei

oud, brazil rózsafa, vanília, Malabár-kardamom (Elettaria cardamomum),szantál, szecsuáni (japán) bors, vetiver, ámbra, tonkabab

Réglisse Noir (1000 Flowers) 2010

HONLAP / FACEBOOK

illatcsalád: orientális-vanília

alkotó: Jessica Buchanan

A 1000 Flowers, egy kanadai székhelyű, ám Grasse-ban működő vállalkozás, amelyet 2010-ben alapított Jessica Buchanan, akinek első illata a Réglisse Noir volt. Eddig összesen öt parfüm jelent meg nála EDT töménységben, és egy Rose Otto nevű különlegesség, ami damaszkuszi rózsából, és 10% kókuszolajból álló abszolút (rózsa ottó, vagy attar, amit gőzdesztillációval állítanak elő, és ez a legtisztább rózsa illóolaj ami jelenleg elérhető a piacon). A honlapon 5 darabos mintaszett rendelhető ITT, postával együtt 30 kanadai dollárért a rózsa ottón kívül, minden illata tesztelhető.

Indulása zanzásítva úgy történt, hogy édesanyja, és nagymamája vonzódott erősen a természetes alapanyagokhoz, majd nagypapája adott neki egy cikket az illóolajokról, így a család által elkábított Jessica, már gyermekként több illatot is kevert magának a megszállott ökoszisztéma szent zászlaja alatt. Üvegei a maguk karakteres egyszerűségükkel az én szememnek gyönyörűek, esztétikai érzékét mondanám, hogy fotós édesapjától örökölte, de az a helyzet, hogy a főként esküvői képeket készítő papa képei nekem nem igazán tetszenek (ITT).
Gyermekkorának egy részét a Salt Spring-szigeten töltötte, innét a tenger illataihoz való vonzódás, és később az öko elveket kicsit sutba dobva egy szintetikus elem (helional) rendszeres használata, amely aldehides, enyhén virágos, sós tengert idéző illatával elrepít a víz közelébe.
Érdekesség még, hogy első meghatározó illatélményei természetesen édesanyjához kötődnek, aki a Cologne 4711-et, illetve a Nivea krémet használta (és tulajdonképpen elmondható, hogy mindkettő világméretű imprinting :-))
Jessica, Grasse-ban tanulta a parfümkészítést, többek között Max Gavarry (Dioressence) mellett. 
(Kedvelt illata a klasszikus Chanel No.19, Frederick Malle L'Eau d'Hiver, és a légies Guerlain Apres l'Ondee).

A Réglisse ihletője nem más, mint a nagymama medvecukorral megrakott tálkája, és a már említett ózonos tengerillat kombinációja, amit valójában nem érzek annyira markánsnak, mint elvileg kellene.
A fejjegy a feketénél kevésbé agresszív fehér bors, plusz kicsit szúrós szintetikum keveréke, ami akkor valószínűleg a helional, és mellettük egy nagyon halvány édesgyökér akkord beköszönése, amely kezdetben csak szerényen kezdi feszegetni a bors intenzív felhőjét. Ez az alapozó akkord úgy gondolom a shiso levélnek köszönhető, amelynek nevét mindeddig nem ismertem, így utánajártam kicsit.
A shiso, vagyis a "kínai bazsalikom" a menta családjába tartozó ázsiai fűszer-, és baktériumölő, immunerősítő, antiallergén, gyulladáscsökkentő hatású gyógynövény, amit gyakran használnak tésztához, tofuhoz, rizshez, sushihoz, illetve tartósító hatása miatt a wasabi tárolására, mégpedig oly módon, hogy a reszelt wasabit belegöngyölik a levélbe, és rétegezve egy edénybe rakják. Nagyon mutatós jószág, mert míg a levél felső része zöld, addig a fonákja lila (bár vannak mindkét oldalon zöld, illetve lila levelek is, ez a zöld, vagy vörös shiso), ergo kiváló díszítőelem is a gasztronómiában.
Állítólag nagyobb áruházakban nálunk is kapható, gasztroangyalok máris rárepülhetnek a témára, és utána kérem számoljanak be a tapasztalatokról. :-)
A leírások alapján íze, illata meglepő módon nem mentás, hanem fahéj, ánizs, édesgyökér aromájának keveréke.
A szívillat megjelenésével teret kap egy kis csípős gyömbér, ami épp csak annyira csiklandozza az illatreceptoraim, hogy azonnal gyömbéres teára vágyjak, majd a kellemes csillagánizs aláfestése mellett berobban a fekete, nyúlós, ragadós medvecukor. Nem a Lolita Lempicka féle émelyítő édesség, hanem egy nagyon natúr, kellemes árnyalat.
Innét nem sokat változik a történet, a bors, és medvecukor pankrációja után egy viszonylag nyugodtabb, intenzíven fás hátterű, száraz vaníliás, és puhán pézsmás, mindvégig erőteljesen édesgyökeres leszáradás következik (a Havana Vanille nőiesebbre puhított változata), amely abszolút komfortossá teszi a parfümöt. Hatósugara, és tartóssága kiváló, tiszta jegyekkel dolgozó, jól összerakott uniszex illat.
Aki szereti a Diptyque Eau Duelle, illetve a már említett L'Artisan Havana Vanille illatát, az bátran próbálkozzon vele, szerintem nem fog csalódni, a Réglisse igen megnyerő módon valahol a kettő között libikókázik, persze jól nyakonöntve egy vödörnyi medvecukorral.
Nálam az egy-két mintányi kategória, hébe-hóba használva igen kellemes, viszont hosszú távon úgy érzem számomra nyomasztó lenne a viselése.

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei

• fehér bors, shiso levél, ózon (Helional- Ocean propanal)
• gyömbér, csillagánizs, kakaó, édesgyökér (licorice)
• pézsma, pacsuli, vanília, vetiver

kép: 
Rembrandt van Rijn- Danae

Tabac Aurea (Sonoma Scent Studio) 2009

illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Laurie Erickson

A Slumberhouse Jeke illatának tesztelése közben elkapott újra a dohány láz, és gyorsan utánanéztem, hogy milyen dohányos mintáim vannak még itthon, így került elő ez a Sonoma Scent Studio illat. Magasra volt téve a léc, mert Winter Woods nevű illatának nagy rajongója vagyok, és bár nem tudom viselni, mert a felidézett gyermekkori emlékek, és nagymamám fájó hiánya miatt olyan melankólia lesz úrrá rajtam, amit a borongós őszi-téli időszakban nem engedhetek meg magamnak, de azért időnként jólesik beleszippantani fás füstösségébe.

A honlapon Laurie úgy ismerteti a Tabac Aureát, hogy csábító arany ámbra, és pipadohány, ami nagyjából meg is felel az illat elnagyolt leírásának. A nikotint kivonja a dohány koncentrátumból, így a bőrön át nem szívódik fel semmi ebből a rákkeltő összetevőből.
A black, és a blonde tabac közötti különbség nem egészen világos számomra, bevallom nem volt kedvem elmélyülni a témában, és átrágni magam a több mint sokféle dohány kanyargós útvesztőjén. Arról, hogy csak az érési fokozatban van-e különbség, vagy egy teljesen másik fajta-e a kettő fogalmam sincs (utóbbira tippelek, de nem vagyok biztos benne, ha valaki tudja a megfejtést, és két mondatban össze tudja foglalni, kérem írja meg).
A Sonomában élő amerikai Laurie egyébként jelenleg a huszonnyolcadik illatánál tart, a legutóbbi 2014-ben jelent meg, és egyben remek szójáték is ami széles mosolyt csalt az arcomra, a neve Yin and Ylang.
Illatainak felosztásáról még 2012-ben ITT írtam, eszerint a Tabac, a Boutique Collection része, ami szintetikus anyagokat is tartalmaz a sok természetes összetevő mellett, cserébe viszont könnyebben hozzáférhető a szélesebb vásárlóréteg számára, nyilván kevésbé borsos áron, mint a Sonoma Exclusives illatai.

Már a minta kibontása után éreztem, hogy ez nem az a dohány amit vártam.
A fejjegy egy (Uram irgalmazz!) Marlboro cigaretta bontásának illatát hozza, ami közel sem az az aromás pipadohány amit vártam. Nem mondom, hogy kellemetlen, sőt, csak nem erre számítottam. Mondjuk az, hogy meglepett, mindenképp dicséretes bevezetés.
Pár másodperc múlva ezt a nyers nyitányt elkezdi árnyalni az ámbra melegsége, és a labdanum testessége, amik jelentősen megszépítik az indítást.
Mint a Jeke esetében, itt is halványan füstös indonéz vaníliát érzek, ami ahogy haladunk az illat szíve felé, egyre jobban felerősödik, egy kellemes bőr, illetve kezdetben könnyed kumarin (tonkabab) akkorddal.
Szegfűszeget, pacsulit, cédrust, vetivert nem éreztem benne, de lehet, hogy ennek az az egyszerű oka, hogy a kumarin kicsit bedurvul az alapillat megjelenésekor, valahogy ráül a többi jegyre, és csak a dohánynak sikerül valamiféle társuralkodói címet kiverekednie mellette.
Voltak olyan fázisai a szívillatban, mikor majdnem a gourmand csoportba soroltam volna be, mintha itt-ott aszalt gyümölcsök édesítenék, ami nem igazán tetszett.
A teljes leszáradása ismét a Marlboro man játéka tonkával, vaníliával, ámbrával, szantállal, és némi pézsmával (a sorrend jelen esetben az intenzitást is hivatott prezentálni).
Annyiban csalódás, hogy szárazabb, fásabb, füstösebb, rusztikusabb illatot vártam (az a fránya latin aurea- arany szó jól bevitt az erdőbe), a Tobacco Vanille, és a Havana Vanille közötti átmenetre gondoltam, mert Tom Ford nekem néha kicsit édes, a L'Artisan túl száraz, szóval jó lett volna a kettő között az aurea mediocritas.
Ettől eltekintve a Tabac egy tiszta, szép akkordokkal dolgozó, jól összerakott parfüm, amely nagyon kényelmes viselet lehet mindkét nem számára.
Hatósugara, és tartóssága kiváló. Minden kötözködésem ellenére 10-15 ml-t szívesen birtokolnék belőle, és ősszel-télen igen vidáman fújkálnám. 

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei

cédrus, szantálfa, dohány (Tabac Blonde), ámbra, bőr, vetiver, pacsuli,
labdanum abszolútum, tonkabab, szegfűszeg, pézsma, vanília



kép: Louis Icart- Tabac Blonde, 1940

Jeke (Slumberhouse) 2008

illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Josh Lobb

Az igen élethűre sikeredett égő fenyőerdő gyantás izzadása (Norne) után, előkerült a Jeke mintám, és kíváncsian vártam, hogy mivel fog meglepni Josh Lobb, a Sluberhouse autodidakta parfümmestere.
Lobb, aki mint azóta megtudtam Serge Lutens, és Christopher Sheldrake nagy rajongója, most sem egy kellemes, lágy fuvallatot alkotott, hanem egy bitang erős, sötét orientális szépséget, széles vonásokkal összemosott realisztikus parfümöt.
Majdnem minden benne van amit imádok, ezért nem meglepő, hogy ezt az illatot nagyon megszerettem. Elismerem a Norne kidolgozott szépségét, de markáns férfiassága, szikársága miatt nem tudom magamon elképzelni, ellenben a Jeke azonnal rajongásom újabb tárgya lett.

Fantasztikusan érdekes alapanyagokkal dolgozik, amelyek olyan harmonikusan simulnak össze, hogy egyszerűen tökéletes végeredményt alkotnak.
A fejillat azonnal hozza a fás jegyeket, baltával frissen hasított fa realitását, dohányt, és a benzoin gyantájának némileg gyógyszeres jellegét.
A füstös akkord több mint érdekes, mert benne van a jóféle pipadohány illata, az égő dohány selymes füstje, és az égő fa, illetve avar illata, de abban a formában, mintha a füstben álltunk volna, és utána belépünk egy meleg szobába, ahol a ruhánk elengedi a füst emlékének illatát.
A Lapsang souchong, vagyis kínai füstös fekete tea, amelynek leveleit kizárólag fenyőfa tüzén füstölnek aromásra, olyan különleges árnyalatot ad neki, amit elmesélni nem lehet, érezni, tapasztalni, élvezni kell. (Itt szeretném megemlíteni a Twinings Lapsang Souchong filteres teáját, amiről sok jót olvastam, ami után már vágyakozom egy ideje, és lehet, hogy karácsonyra meglepem magam vele. Ha kóstoltátok már, akkor számoljatok be róla legyetek szívesek).
Valahol a szívillat környékén jelenik meg a borókaolaj fenyőillatú, terpén tartalmától szintén kicsit gyógyszeres jellege, amely mellett egyszer csak óvatosan felüti fejét a labdanum balzsamos gyantája, és egy kis édeskés fűszeresség, amelyben akár szegfűszeg is lehet, bár én ezt nem érzem dominánsnak.
Az alapillatban mintha füstös, indonéz vanília is helyett kapott volna, bár erre hivatalos információ nincs, de én határozottan érzem, egy halványan puha bőrös jegy mellett, ami elvileg szintén nincs benne.
Teljes leszáradása során eltűnik a füstösség, és marad egy selymes, balzsamos, édeskés lehelet a bőrön. Brutál addiktív, mert amióta szagoltam, azóta mindig erre vágyom.
(Vannak olyan fázisai, főként a vége felé, mikor jellegében a Tom Ford féle Tobacco Vanille-ra emlékeztet, de összességében nem egyforma a két illat.)
Tartóssága, hatósugara kiváló, kipróbálását mindkét nem számára ajánlom, minden bonyolult, nehéz furfangossága mellett abszolút könnyen viselhető, uniszex illat, amelyből egy fújás körülbelül a megengedett dózis.
Extrait változata állítólag szárazabb, és füstösebb, mint a balzsamos EDP.

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei

dohány, labdanum, pacsuli, benzoin, borókaolaj, szegfűszeg, Lapsang souchong tea


kép: 

Maureen Hyde - Ősz (Autumn) 2011

Parfum Trouve (Miller et Bertaux)

HONLAP

illatcsalád: virágos-fás-pézsma

alkotó: ?

A Miller et Bertaux nagy meglepetéssel indított nálam, én valamiért mindig azt
hittem, hogy egy férfi, és egy nő párosáról van szó, de valójában a céget két, kissé bohém külsejű férfi alapította 1985-ben, Francis Miller, és Patrick Bertaux.
A Párizs szívében található aprócska butik prêt-à-porter ruhákat forgalmaz egyszerű, minimalista stílusban (a prêt-à-porter, vagyis "kész viselet", ugye ellentétben a haute couture ruhákkal, nem személyre szabottan, hanem több méretben készül, és nyilván a megfizethető(bb) árkategória.).
Hogy kinek pattant ki a fejéből a parfüm biznisz azt nem tudom, mindenesetre 1990-ben előálltak két illattal, az egyik a nevéből adódóan zöld Green, green and green, a másik a tömjénes, dohányos, fűszeres... hmmmm... Spiritus (sajnos egyiket sem ismerem, pedig szeretném, az utóbbit különösen).
Azóta összesen 10 parfüm látott náluk napvilágot, ahogy észrevettem főként a spirituális vonalon kalandozva. Meghatározó elem náluk a fa, amely tükrözi Francis gyerekkori illatélményeit, ugyanis apja fűrésztelepen dolgozott, illetve közös utazásaik Ázsiában, ahol magukba szippantották az ottani látvány-, íz-, és illatvilágot.
Mikor megismertem a Parfum Trouve-t, épp kereső időszakomban voltam, a Shiseido Feminite du Bois-ra vadásztam megszállottan, de akkor azt nem találtam, lett viszont helyette Parfum Trouve mintám, amivel kihúztam azt az időszakot, amíg meg nem szereztem a Shiseido illatot.

Mondanám, hogy a fejillatban mi minden parádézik, de annyira lineáris leszáradású, hogy tulajdonképpen nem igazán tudom fázisokra boncolni.
Fő jellemvonása a pihe-puha pézsma, amiben selymes, megnyugtató, otthonos szantálfa érezhető, igen kellemes fűszerezéssel. 
Kardamom mellett fahéj fedezhető fel az indiai fűszercsokorból, és elméletben elég markáns virágok kaptak még helyet az összetevők között (ylang-ylang, írisz, liliom), amelyekből én a világon semmit sem érzek.
Különleges fás akkordját, talán a klasszikus gitárokhoz, zongorához is használt, trópusi esőerdőkben őshonos paliszander rózsafa (Dalbergia baroni) adja, amely fényes, gyönyörűen erezett felületével nem csak kellemes rózsaillatú fa, hanem igen szemrevaló látvány is.
A benne lévő indiai chutney ügyében sajnos nem tudok érdemben nyilatkozni, sohasem kóstoltam ezt a mártást semmilyen formában, és ízesítéssel, viszont recepteket már kerestem hozzá, az olaszországi utam óta úgyis a nemzetközi konyhák kísérletező lázában égek (a napokban libanoni mentás omlettet készítettem vacsorára, ami egy meglepő, de kellemes kombináció).

A Trouve összességében egy puha, kellemesen fás, édesen fűszeres biztonsági illat, amivel szerintem nem lehet nagyon mellélőni, mondjuk brillírozva kitűnni sem, de ez nálam egy ideje már nem gond, sőt. 
Tartóssága kiváló, hatósugara közepes, hamar bőrközeli illattá válik, ami ennek a melengető, kuckózós illat típusnak határozottan jól áll.
Sajnálom, hogy a fűszerezést nem sikerült jobban megfejtenem, ha Nektek van ötletetek, hogy mi lehet még benne, akkor írjátok meg legyetek szívesek.
Parádés masala tea ami eszembe jut róla, egy pötty tejjel, mézzel ízesítve. (Szálas teákat favorizáló ínyencek most ne olvassanak tovább. Ajánlom figyelmetekbe a Basilur márka masala chai filtereit, mert az egyik legjobb filteres változat amit eddig kóstoltam, és őszre-télre olyan szívet melengető, hogy mindenképp érdemes kipróbálni.)

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei

pézsma, írisz, ylang-ylang, liliom, virginiai cédrus, szantálfa, chutney,
paliszander rózsafa, fűszerek

Jicky (Guerlain) 1889

illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Aimé Guerlain

üveg: Gabriel Guerlain

A vintage illatok iránti rajongásom köztudott, rengeteg régi illatot ismerek (sajnos még többet nem), mégis mikor megkaptam ennek a Guerlain parfümnek a mintáját (ami szerintem 90-es évekbeli lehet), akkor megremegett a lábam. Nahema, Vol de Nuit, Chamade, Apres l'Ondee mind-mind a rajongásom tárgya...de a Jicky, az valamiért külön fogalom a fejemben, talán a hozzá kapcsolódó romantikus szál miatt.
Történt ugyanis, hogy Aimé Guerlain felkerekedett, és elment Angliába világot látni (vagyis pontosabban tanulni), ahol megismerkedett egy Jicky nevű lánnyal, akibe azonnal beleszeretett. Egyesek szerint a szerelem viszonzatlan volt, más források azt mondják, hogy a lány is szerelmes volt, de egy biztos, mikor Aimé tanulmányai végeztével hazatért Franciaországba, a románcnak vége szakadt. A romantikus fiú soha nem feledte ifjúkori szerelmét, és három évtizeddel később megkomponálta a róla elnevezett parfümöt.
Több helyen olvastam, hogy az első illat, amelyben szintetikus összetevők is helyet kaptak, de ez nem teljesen igaz, mert az első, az 1882-es Fougere Royale Houbigant volt, viszont valóban azokban az években készült ő is, mikor a parfümgyártás első jelentősebb forradalma zajlott.
Megjelenése nagy megbotránkozást keltett, mivel felülírta az akkori íratlan szabályokat, miszerint a női illatoknak főként virágos alkotóelemekből kell állnia, erre jött a Jicky, a maga orientális, aromás, kissé maszkulin (bergamott, levendula) jegyeivel, és azt mondta, hogy ez az új női trend.
Nem csoda, hogy a korabeli, még kissé bátortalan hölgyek nehezen nyelték le ezt a békát, így a Jicky főként a férfiak illata lett, amit a világutazó dendik előszeretettel használtak (érdekesség, hogy napjainkban Sean Connery egyik kedvelt illata).
Ismeretében az illatcsaládba való besorolását kicsit módosítanám, szerintem nem annyira orientális, inkább az aromás-fás csoport tagja, amely majdnem klasszikus fougère parfüm, mivel megtalálható benne a tonkabab (kumarin), és a levendula is, csak nem az alap-, illetve a fejjegyben, hanem mindkettő a szívillatba csúsztatva, de ez már tényleg csak egy apró technikai kérdés.

Nyitánya egy pillanatra felvillanó fanyar bergamott, némi rozmaring, nyakon öntve fél dézsányi jóféle, szellős levendula olajjal, némi aldehides rezgéssel a tetején.
A tonkabab kumarinja hihetetlenül könnyed, nyoma sincs a Dreamer, vagy a Tardes nehézkes, tömör kumarin akkordjához, csak némi mélységet, testet ad a tüllszerű, áttetsző fejjegyeknek.
Az íriszes púderesség körülbelül a kumarinnal egy időben kezd kibontakozni, és mellette folyamatosan a levendula érezhető.
Az orris kissé földes, púderes jellege a továbbiakban sokáig igen meghatározó, az idő haladtával kissé poros jellegű lesz.
Bazsalikomot, és jázmint nem találtam benne, halvány bőrt, és fűszerességet igen, de tippelni sem tudnék, hogy milyen fűszerek találhatók benne.
A vanília a leszáradáskor felerősödik, és egy kényelmes, púderes, melegen ámbrás komfortillattá változtatja az aromás jegyeket.
Kíváncsi lennék régebbi verziójára, mert ebből már igencsak kispórolták a cibetet (bár az erősen cibetes parfümöket azért nehezen tudom viselni).
Tartóssága egészen jó, 3-4 órán át simán tartott a csuklómon, hatósugara közepes, körülbelül egy óra múlva bőrközeli illattá válik.
Jellegében a Pour un Homme de Caron levendulás illatára hasonlít, bár néhányan a Shalimart is említik vele kapcsolatban, de szerintem köze nincs egymáshoz a kettőnek, maximum a kissé poros, vaníliás jelleg mutathat némi átfedést.
Az "50 ml-t szívesen birtokolnék őszre, télre" kategóriába tartozó uniszex illat, amit bátran ajánlok mindkét nem számára.

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei

• rozmaring, bergamott, mandarin, citrom
• tonkabab, orris, levendula, bazsalikom, jázmin, pacsuli
• fűszerek, bőr, szantálfa, ámbra, benzoin, vanília, brazil rózsafa, pézsma

Norne (Slumberhouse) 2012

HONLAP 

illatcsalád: fás-aromás

alkotó: Josh Lobb

Ezt a mintát ezer éve kaptam tesztelésre, és bár nagyon tetszett, valahogy mégis mindig tolódott, hogy írjak róla. Ám egy illatcsoportbeli vegyem/ne vegyem kérdés eldöntötte, hogy most jött el az ideje az újbóli kipróbálásának, és ennek a bejegyzésnek.

A Slumberhouse egy viszonylag fiatal, portlandi székhelyű amerikai márka, 2008-ban jelent meg első illata a Jeke, amit a következő hét évben még tizenhét illat követett. Nem mondanám mértékletesnek ezt a számot, de még talán pont a tűrésküszöbön belül értékelhető, kellő kreativitással akár majdnem minden illatuk lehet jó.

Próbáltam utánajárni a név eredetének, és bár érdemben nem sokat sikerült kiderítenem, azért találtam érdekes információkat. 
Maga a Norne szó, a norvég partoknál található olajmezőre is utalhatna (a parfüm színéről mindenképp lehet asszociálni egy flaskó jóféle kőolajra)... de nem, illetve ami még a húgom japán kultúra iránti fogékonyságán, érdeklődésén edződött agyamnak érdekes infó volt, hogy van egy ilyen nevű vidám, bohókás női íjász karakter az egyik anime (magyarul japán rajzfilm) alkotásban- de úgy vélem ez utóbbinak a világon semmi köze a Slumberhouse illathoz.

Josh Lobb, a Norne, és a Slumberhouse ház gyakorlatilag egyetlen parfümőre azt mondta, hogy ebben az illatban Edgar Allan Poe hangulatát, az éjféli erdő riasztó sötétségét kívánta megteremteni, ahol a kezünkben tartott erőtlenül pislákoló lámpás mellett, bármi megtörténhet (bye Halloween). Poe, ugye megjelenik még a Frapin féle Nevermore-ban is mint fő ihlető, szikár, borongós férfiassága úgy tűnik a parfümőröket sem hagyja hidegen.
(akit esetleg mélyebben érdekel a téma, az olvassa el Alfarom basenotes-on megjelent, 2012-es Josh Lobb interjúját ITT, illetve egy másik, szintén érdekes beszélgetést vele ITT) 

Nyitánya friss faforgács könnyedén lebegő aurája, mint mikor belép az ember egy asztalosműhelybe, és keveredik a különféle fák illata, hogy egyetlen, komplex élménnyé álljon össze.
Majd megjelenik egy olajosan sűrű, ragadósan gyantás jelleg, amely mellett már elkezd kibontakozni a tömjén ködös felhője, és egy lehelet bürökszerű (ürmös) fanyarság, korianderes aláfestéssel. Annak ellenére, hogy Josh bevallottan sok szintetikus összetevőt használ, nagyon természetes, és tiszta illat. Azt mondja nála nincs illatpiramis, mert nem tanulta, nem ért hozzá (micsoda dicséretes, egyszerű alázat ennek a vállalása), ez a leszáradásán egyértelműen érezhető, bár változik annyit, mint némely elméletben jól komponált, gyakorlatban mégsem olyan parádés alkotás.
Az idő haladtával a füstösség előtérbe kerül, a fanyar fás jelleg mindvégig megmarad a fenyő gyantájával egyetemben, és mintha egy kellemes, halvány szantálsimítást, majd a legvégén némi komor vetivert is éreznék benne. 
Balzsamos, markánsan férfias, ami női bőrön is jól működik, bár az időnkénti tömjénes, relaxációs pihenőimen kívül nem viselném, viszont a kedvesem bőrén szívesen szagolgatnám, mivel számomra a legtöbb tömjénes-fás jellegű parfüm igen csábító afrodiziákum.
Hatósugara, és tartóssága kiváló. Hasonló érzés viselni, mint a Sonoma Scent Studio- Winter Woods nevű füstös-fás illatát, amely különösen így Mindenszentek napján, rendkívül sok gyermekkori emléket idéz fel bennem.

...szálegyenes fák katonás sora, izzó nedves avar lustán kanyargó füstcsóvái, föld felett úszó ködpamacsok tejszerű lebegése, gyanta aranylása, dohos, mohlepte odú feketén húzó, pókhálós mélye...

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei

fenyő, zuzmó, tölgymoha, tömjén, fűszerek