alkotó: Laurie Erickson
A honlapon Laurie úgy ismerteti a Tabac Aureát, hogy csábító arany ámbra, és pipadohány, ami nagyjából meg is felel az illat elnagyolt leírásának. A nikotint kivonja a dohány koncentrátumból, így a bőrön át nem szívódik fel semmi ebből a rákkeltő összetevőből.
A black, és a blonde tabac közötti különbség nem egészen világos számomra, bevallom nem volt kedvem elmélyülni a témában, és átrágni magam a több mint sokféle dohány kanyargós útvesztőjén. Arról, hogy csak az érési fokozatban van-e különbség, vagy egy teljesen másik fajta-e a kettő fogalmam sincs (utóbbira tippelek, de nem vagyok biztos benne, ha valaki tudja a megfejtést, és két mondatban össze tudja foglalni, kérem írja meg).
A Sonomában élő amerikai Laurie egyébként jelenleg a huszonnyolcadik illatánál tart, a legutóbbi 2014-ben jelent meg, és egyben remek szójáték is ami széles mosolyt csalt az arcomra, a neve Yin and Ylang.
Illatainak felosztásáról még 2012-ben ITT írtam, eszerint a Tabac, a Boutique Collection része, ami szintetikus anyagokat is tartalmaz a sok természetes összetevő mellett, cserébe viszont könnyebben hozzáférhető a szélesebb vásárlóréteg számára, nyilván kevésbé borsos áron, mint a Sonoma Exclusives illatai.
Már a minta kibontása után éreztem, hogy ez nem az a dohány amit vártam.
A fejjegy egy (Uram irgalmazz!) Marlboro cigaretta bontásának illatát hozza, ami közel sem az az aromás pipadohány amit vártam. Nem mondom, hogy kellemetlen, sőt, csak nem erre számítottam. Mondjuk az, hogy meglepett, mindenképp dicséretes bevezetés.
Pár másodperc múlva ezt a nyers nyitányt elkezdi árnyalni az ámbra melegsége, és a labdanum testessége, amik jelentősen megszépítik az indítást.
Mint a Jeke esetében, itt is halványan füstös indonéz vaníliát érzek, ami ahogy haladunk az illat szíve felé, egyre jobban felerősödik, egy kellemes bőr, illetve kezdetben könnyed kumarin (tonkabab) akkorddal.
Szegfűszeget, pacsulit, cédrust, vetivert nem éreztem benne, de lehet, hogy ennek az az egyszerű oka, hogy a kumarin kicsit bedurvul az alapillat megjelenésekor, valahogy ráül a többi jegyre, és csak a dohánynak sikerül valamiféle társuralkodói címet kiverekednie mellette.
Voltak olyan fázisai a szívillatban, mikor majdnem a gourmand csoportba soroltam volna be, mintha itt-ott aszalt gyümölcsök édesítenék, ami nem igazán tetszett.
A teljes leszáradása ismét a Marlboro man játéka tonkával, vaníliával, ámbrával, szantállal, és némi pézsmával (a sorrend jelen esetben az intenzitást is hivatott prezentálni).
Annyiban csalódás, hogy szárazabb, fásabb, füstösebb, rusztikusabb illatot vártam (az a fránya latin aurea- arany szó jól bevitt az erdőbe), a Tobacco Vanille, és a Havana Vanille közötti átmenetre gondoltam, mert Tom Ford nekem néha kicsit édes, a L'Artisan túl száraz, szóval jó lett volna a kettő között az aurea mediocritas.
Ettől eltekintve a Tabac egy tiszta, szép akkordokkal dolgozó, jól összerakott parfüm, amely nagyon kényelmes viselet lehet mindkét nem számára.
Hatósugara, és tartóssága kiváló. Minden kötözködésem ellenére 10-15 ml-t szívesen birtokolnék belőle, és ősszel-télen igen vidáman fújkálnám.
Illatjegyei
cédrus, szantálfa, dohány (Tabac Blonde), ámbra, bőr, vetiver, pacsuli,
labdanum abszolútum, tonkabab, szegfűszeg, pézsma, vanília
kép: Louis Icart- Tabac Blonde, 1940
