Vol de Nuit (1933) Guerlain

illatcsalád: fás

alkotó: Jacques Guerlain

A Guerlain ház honlapja szerint az "Éjszakai repülés" Jacques barátja, Antoine de Saint-Exupéry azonos című regénye alapján kapta nevét, aki az Aéropostale nevű francia cég vezető pilótája volt, akik azt a feladatot látták el, hogy kontinensek közötti üzeneteket továbbítottak. Az illat egyrészt tisztelgés előtte, illetve koruk bátor, kalandra vágyó, nyitott szellemiségű asszonyai iránt, akik megőrizve nőiességüket nem féltek belépni a férfiak viszonylag zárt világába, és megtanultak akár még repülőgépet is vezetni, ami addig kizárólag az erősebb nem kiváltsága volt. Ilyen nő volt például a Jacques Guerlain által nagyra tartott Hélène Boucher párizsi építész, aki műrepülésben számos magassági, illetve sebességi világrekordot állított fel rövidke élete során, látványosan megelőzve a kor férfi pilótáit (26 évesen halt meg, szárnytörés miatti zuhanás következtében. Halálának körülményeiről számos mendemonda járta, a szándékos manipulációt sem zárták ki, amelynek többek között az volt a magyarázata, hogy elriasszák a nőket a férfiak veszélyes világától).
(Ez a történelmi időszak több illatban megjelenik, ide sorolható a Caron En Avion, és a Patou féle Normandie)

fotó: Christopher Strong (Katharine Hepburn, 1933)

A parfüm gyönyörű üvege propellert formáz.
Klasszikus chypre tölgymoha alappal, citrus fejjegyekkel, amely még a virágos-fás-orientális síkok mentén libikókázik. Egyszóval nem egyszerű alkotás, bár a leszáradása annyira harmonikusan békés, átgondolt, kidolgozott, hogy egy pillanatnyi egyensúlyvesztés sem lép fel egyik fázisában sem.

Nyitánya tiszta, szépséges narancsvirág, bergamott akkorddal keveredve, a narancs halványan édes, esti naplementét idéző utolsó, erőtlen felizzásával.
Pár másodperc múlva megjelenik a zöldes, fanyar galbánum gyantája, és a púderes írisz halványlila, aldehides felhője, amelynek a rózsa, és a jázmin kissé nehézkes aromája ad testet. Mint egy fenséges dzsinn, aki épp most szabadult ezer éve elfeledett mohos, sötétzöld porlepte palackjából, sejtelmesen gomolygó köd, amely lassan kezd alakot ölteni. A szívjegy virágos kavalkádja nem szedhető elemeire, kissé füstösen vaníliás rezgéssel olyan gyönyörű tüllfelhő, ami még vintage illatoknál is ritka. Azt hiszem ebben az éteri felhőben rejlik a név titka, amely mély, testetlen puhaságban való nyugalmas lebegés.
A teljes leszáradása szantálos, fűszeres, vaníliás tölgymoha ágy, az orris púderes, ibolyás, földesen íriszes játékával, amelyben inkább a fás jegyek dominálnak, de nem karcosan, hanem puha, lágy, pézsmás ölelésben.
Olyan mintha össze lenne gyúrva a Mitsouko zöld ciprusossága, a L'Heure Bleue fátyolos puhasága, és az Apres l'Ondee halvány lilasága.
Nopasho a fragrantica oldalán Mona Lisa mosolyához hasonlítja, és a párizsi Sacré Cœur-bazilika bámulatos monumentalitásához (rendkívül találó mindkettő).
Őszi-téli illat, amit férfiaknak is ajánlok tesztelésre. Hatósugara, és tartóssága közepes, viszonylag hamar bőrközelivé alakul.

Elképesztő kompozíció, ami megihlet, és táncolni, festeni, énekelni, verset írni, egyáltalán hedonistán mindent, mindenhol megélni támad kedved, amelytől napok óta le vagyok nyűgözve. Az a parfüm, amit hektoliteres kiszerelésben szeretnék rögtön de azonnal birtokolni.
A Guerlain ház, élén Thierry Wasser bármit csinál mostanság (és vannak stiklijei bőven) minden el van nézve a régi remekműveik miatt, és titkon remélem, hogy egyszer majd észbe kapnak, és a régi hagyományokhoz méltóan folytatják munkásságukat. 
Szóval éljen a Guerlain újra, ne csak túléljen, és persze legalább az emlékeinkben éljenek tovább az 1920-30-as évek hölgyei, akik úgy döntöttek meghódítanak minden "vasparipát".

Illatjegyei

• narancs, narancsvirág, galbánum, mandarin, bergamott, nárcisz, citrom
• aldehid, írisz, nárcisz, vanília, ibolya, indonéz szegfű, jázmin, rózsa
• fűszerek, szantál, pézsma, orris, tölgymoha

https://www.facebook.com/illatpiramis

Sicilian Limes (Shay & Blue London) 2013

HONLAP / FACEBOOK

illatcsalád: citrus

alkotó: Julie Massé

A Shay & Blue egy viszonylag új londoni parfümház, amelyet 2012-ben alapított egy furcsa nevű úriember Dom de Vetta, aki igazi "öreg rókának" számít a parfümiparban, korábban a Chanel alelnöke, és a Jo Malone igazgatója volt.
Egy ifjú parfümőr hölggyel- Julie Massé- társult mikor saját parfümházát megalapította, és 2013 óta tíz illattal léptek a piacra, ami azért nem kevés egy induló niche márka esetében.
Julie egyébként egy grasse-i család gyermeke, aki olyan mesterek mellett tanult, mint Christine Nagel, vagy Pierre Bourdon.
A stílusért, és a komplett látványvilágért a szintén szemtelenül fiatal Julia Sarr-JAMOIS a felelős, aki stylist-ként, és divatszerkesztőként is tevékenykedik (At Large, ID Magazin), klasszikus, de egyben letisztultan modern összképet teremtett a Shay & Blue számára (bevallom a képi világuk jobban tetszik, mint az eddig megismert illataik).
A körítés a szokásos, minőségi alapanyagok, szenvedély, szaktudás, kézi szüret, és lepárlás... stb... ezekre már a szemem sem rebben, majd meglátjuk... a honlapot böngészve viszont rátaláltam a gyertyáikra (igen, újabb mánia van kibontakozóban nálam), és ettől a képtől azért megremegett a térdem, pont az az ízléses minimalista látvány, amit szívesen nézegetnék a készülő lakásomban, fekete falak nélkül.

Oldalukról lehet 2 ml-s fújós mintákat rendelni, darabját 5 kerek angol fontért, bár őszintén szólva nem böngésztem át, hogy szállítanak-e hozzánk.
Itthon pár illatuk kapható, de azért a teljes repertoárban ezeknél szerintem sokkal izgalmasabb darabok is akadnak, a bőrös-konyakos-fás-tömjénes Blacks Club Leather, és a tömjénes levendulás Suffolk Lavender határozottan érdekelne, mondjuk az utóbbi sárgadinnyés akkordja számomra kissé bizarr élményt ígér, de azért kíváncsi lennék rá.

A Sicilian Limes egy ravasz kis jószág, margarita koktél képével hiteget, amitől karakteres, napfénytől csillogó halványzöld citrusokat reméltem, de nagyon nem azt kaptam.
Van ugyan a nyitányában pár másodpercnyi szépséges citrusélmény, amit inkább mandarinnak éreztem semmint zöldcitromnak, de nagyon hamar vége lesz ennek a villanásnak, és rögtön átadja a helyét a cédrus tölgymoha kombónak, talán a lime reszelt héja ad egy kis fanyarságot neki, de nem mondanám jellemzőnek. A rozmaring valahogy nálam kimaradt, de lehet, hogy ebben az illatban csak nekem nincs orrom hozzá, pedig szeretem ezt a fűszernövényt.
Citrusillatként lett törzskönyvezve, na ezek után ezzel mindjárt vitába szállnék. Ha csak az összetevőit nézzük, ez kérem egy klasszikus szerkezetű chypre (mint már a Balenciaga féle Quadrille esetében leírtam, tölgymoha alap + citrus fejillat = ciprus), elméletileg aromás ciprus a rozmaring miatt, ha azt lehetne érezni... az orrom alapján pedig egy szimpla fás cédrus.
Ez így elemezve elég zavaros, de maga az illat nem az, esetleg némi átgondolatlanság sejthető a sokféle információ mögött. A végletekig minimalista kompozíció, ami ugyan uniszex cimkét kapott, de szerintem egyértelműen férfi illat. Nem túl eredeti ötlet, nincs benne semmi csavar (maximum annyi rafinéria, hogy mást ad, mint amit ígér), viszont szép tiszta, a leszáradáskor kissé édeskés maszkulin cédrusakkordot kap aki beruház rá (az alapanyagok kiváló minőségéhez ebben az esetben kétség sem fér).
Szicíliai zöldcitromokról pedig esetleg álmodni szabad vele kapcsolatban, ezek Vincent van Gogh féle örökzöld ciprusok, napsugaras halvány narancssárga vonásokkal.

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei

• lime
• rozmaring
• tölgymoha, cédrus

Asja (Fendi) 1992

fotó: parfumo.de (Gold)- Roland Richter 

illatcsalád: orientális

alkotó: Jean Guichard

A Fendi házas bejegyzésemért megkaptam az első fejmosásom a bloggal kapcsolatban. Miért nem illatokról írok egy parfümös blogon?! Hát kérem azért teszem ezt néha, mert érdekelnek a parfümházak, ki áll az alapítás mögött, lehetőleg régi fotókkal kiegészítve (velük bevallom szívem szerint elárasztanék egy-egy bejegyzést), mivel foglalkoznak még, amik többnyire száraz tények, vagy épp extrém/érdekes történetek, ami nekem nem mindig illat, hanem néha kecskeszőr, és baguette táska. Ez is a parfüm háttere, mert azokhoz kapcsolódik akik a kulisszák mögött munkálkodnak, az ő szellemiségüket tükrözi. Szóval bármennyire is hízelgő volt a kritika, miszerint inkább a saját gondolataim olvasnák szívesebben egy-egy illatról (ez jólesett, köszönöm), a jövőben is fogok jönni időnként parfümházas bejegyzésekkel, csak mert önző is vagyok, és engem érdekel, nekem örömet okoz (sorry :-))

Na de a kis lélektani kitérő után vágjunk bele az Asja elemzésébe (aminek mintáját köszönöm Verának, egy ősrégi vágyam teljesítette :-))

Jean Guichard mestere a "nehéz bombázóknak", Cacharel Eden, LouLou, Calvin Klein Obsession, Cartier So Pretty, Paco Rabanne La Nuit, Trussardi Donna... szóval nagyjából majdnem minden ami a gyerekkorom ikonjait képviseli. (Érdekesség ahogyan a szintén parfümőr fia, Aurelien Guichard munkásságában, főként Robert Piguet számára komponált illataiban tisztán megjelenik az apai kéz hatása).

Az Asja mint egy híd összeköti a 70-es éveket, a 90-es évekkel. Az Opium, Cinnabar minőségi anyagokból, mesterien komponált, nehézkes 70-es évekbeli pillérétől átvezet a gyümölcsös fejjegyekkel fellazított, légiesebbé, modern módon könyedebbé tett 90-es évekbe (Organza Indecence, Venezia)... úgy, hogy közben összefut az 1984-es Coco-val is. Akiknek tetszenek ezek az illatok, azoknak nagy valószínűséggel tetszeni fog az Asja nem könnyen viselhető összetettsége.

Nyitánya gyümölcsös, pár másodpercnyi kesernyés bergamott, majd főként nektáros sárgabarack, és kissé töppedtre érlelődött őszibarack édessége. A kezdet igazi nagyi lekvárja érzés, hatalmas üstben tüzesen, párásan fortyogó sűrű főzet (tudjátok, amiben már megáll a fakanál, aminek másik végén maga a barack-guru, Sophia Grojsman keverget), fahéjjal, szerecsendióval megbolondítva.

A konyhai asszociáció akkor kezd foszladozni, amikor megjelennek a virágok, illetve egyéb hozzávalók. A szívjegy virág akkordjait nagyon nehezen tudtam értelmezni, mert pont mikor megjelenik egy kis halvány rózsa, jázmin, ylang-ylang, crimson szegfű kvartett, addigra mindent elborít a mézes fahéj nehéz, vaskos aromája.
És mire kibontakozik teljes szépségében az alapillat gyantás, kissé füstös-fás édessége, háttérbe szorítva  virágokat, addigra bizony le vagyok nyűgözve ettől az orientális csodától, és elborult aggyal, párás szemekkel csak annyit tudok konstatálni, hogy itt bizony minden az Ázsiában oly kedvelt szumátrai benzoin, és a kínai fahéj csodás egyvelege köré lett komponálva.
A leszáradásában mesterien minőségi füstös vanília bontakozik ki (semmi olcsó, vaníliás cukor hatás), ami nem túl édes, de nem is száraz... ámbrától, szantáltól melengető selymes, puha pézsma ágyon.
Nagyjából olyan amilyennek képzeltem, bár a kezdeti gyümölcs akkord valahogy mindig kimaradt az ábrándozásaimból, és az egészet valahogy tömörebbnek gondoltam, de sikerült felülmúlniuk a fantáziám, szóval tulajdonképpen boldog vagyok a tévedésemmel.
Tartóssága és hatósugara kiváló, uniszex illatként is tökéletes, férfi bőrön a mérsékelt édes akkordok ellenére a fás-gyantás-füstös jegyek erőteljesebben dominálnak.
Üvege számomra az ősi japán lakkművesség szelencéit idézi, letisztult, mégis izgalmas formával (a tervezőt sajnos nem sikerült kiderítenem).

...gazdagon redőzött, suhogó szoknyában illanó álmos pillantású szépség, feltornyozott hajjal, tarkóján kósza, lágy simításra vágyó tétova pihékkel... 

Illatjegyei

• sárgabarack, málna, őszibarack, citrom, bergamott
• mimóza, méz, szerecsendió, szegfű, fahéj, orchidea, orris, ylang-ylang, gyöngyvirág, rózsa, egyiptomi jázmin
• szantál, ámbra, pézsma, benzoin, vanília, cédrus, styrax

kép: Amedeo Modigliani (1919)

https://www.facebook.com/illatpiramis

Fendi

HONLAP / FACEBOOK

A Fendi nevű olasz divatházat Adele Casagrande alapította 1918-ban, és
kezdetben saját neve alatt működött a főként bőrrel, és szőrmével foglalkozó apró vállalkozás. Adele 1925-ben hozzáment Edoardo Fendihez, és ekkor az immár közös cég is át lett keresztelve férjura nevére.
Házasságuk igen termékenynek bizonyult, öt leánygyermekük született (Paola, Anna, Franca, Carla, Alda).

Mikor a lányok átvették az irányítást, Paola kezdett a szőrmékkel foglalkozni, Anna a bőrárukkal, Franca volt a marketinges, Carla az üzletvezető, Alda pedig az eladásokat felügyelte.

Karl Lagerfeld volt az első "külsős" náluk, aki 1965-ben kezdett a Fendinél dolgozni, aki a "ready-to-wear" vonallal új formákat, innovatív technikákat vitt a gyártásba, amellyel a nehéz szőrmét könnyedebbé, modernebb, hétköznapibb viseletté álmodta. Lagerfeld nevéhez fűződik a dupla F logo tervezése is.
Mikor Maria Silvia Venturini Fendi (Anna Fendi lánya) lett a táska részleg kreatív igazgatója, akkor a híressé vált baguette formával a részleg profitja az egekbe szökkent, hosszú előjegyzéses listával lehet(ett) hozzájutni a legújabb darabokhoz.
További híres táskaformájuk még a 2jours, Peekaboo, Pequin, Spybag.

2011-ben Silvia Fendi a híres római fagyizóval (Moriondo e Gariglio) összefogva négy új ízű fagylaltot talált ki (Mozzarella, Diétás kóla, Aszpirin, Fan di Fendi), amelyeket nem tudom, hogy még készítenek-e az említett cukrászdában, aki arra jár nézzen utána kérem :-)

Érdekes ötleteikkel mindig sikerül a középpontba kerülniük, 2014-ben például felkértek tíz hírességet, hogy tervezzék meg saját Peekaboo táskájukat, amelyből két darab készült, egyik a tervezőnél maradt, a másikat elárverezték, és a gyermekekért tevékenykedő Kids Company kapta meg jótékonysági alapon a teljes összeget. A "tervezők" között olyan nevek szerepeltek, mint a modell Cara Delevingne, Jerry Hall, és lánya Georgia May Jagger, a színésznő Gwyneth Paltrow, Naomie Harris, az énekesnő Adele, a divat illusztrátor Tanya Ling, a haditudósító újságíró Katie Adie (akinek halvány rózsaszín táskája a békét szimbolizálja), a képzőművész Tracey Emin, és az építész Zaha Hadid (akinek pillantsatok rá műveire, mert hihetetlenül érdekes formákat alkot).

2014-ben a Fendi finanszírozta a római Trevi-kút helyreállítását (ebben a jótékonysági akcióban részt vesz még a Bvlgari, aki a Trinita dei Monti nevű templomhoz vezető Spanyol lépcső restaurálást állja, és Diego della Valle, aki a Colosseum felújítását fizeti)
És ugyanehhez az évhez tartozik egyik legnagyobb botrányuk, mikor is az év férfi kollekcióját bemutató modellek valódi kecskeszőrrel borított kifutón masíroztak, amitől persze (úgy gondolom jogosan) kinyílt az állatvédők, és a PETA bicskája.

2001 óta az LVMH csoport tagja.
Parfümök szempontjából igen hanyatló tendenciát mutatnak, a Palazzo óta gyakorlatilag nincs értékelhető alkotásuk, és úgy tűnik ez ők maguk is nyugtázták, mert idén megszűnik a parfümrészleg.

Egy érdekes videó a Fendi történetéről ITT

Illatai (a lista nem teljes)

Fendi (1985)
Fendi Uomo (1988)
Asja (1992)
Fantasia (1996)
Life Essence (1996)
Theorema (1998)
Theorema Leggero (2002)
Celebration (2004)
Fendi 2004 (2004)
Fendi for men (2004)
Palazzo (2007)
Fan di Fendi (2010)
L'Acquarossa (2013)
Furiosa (2014)

https://www.facebook.com/illatpiramis

A Fendi első üzlete (Róma, Via del Plebiscito)

Quadrille (Balenciaga) 1950

fotó: parfumo.de (Caspita)

illatcsalád: ciprus-gyümölcsös

A régi Balenciaga illatokkal nagy barátságban vagyok (tulajdonképpen az újakkal is), első élményem a Michelle volt, amit változatlanul remek parfümnek tartok, most csatlakozott hozzá a Quadrille, amiből egy mini változat máris landolhatna nálam. Ha valaki szeretne, akkor ebay vadászatot javaslok, mivel egy évek óta megszűnt parfümről van szó.

Aminek először utánanéztem, hogy pontosan mit takar a chypre (ciprus) elnevezés?! (aktuális lenne egy illatcsaládokról szóló összefoglaló bejegyzés, de egyelőre ez még várat magára, majd így fokozatosan próbálom becsempészni az alap dolgokat- a saját fejembe is).
Szóval az elnevezés François Coty-tól származik, aki 1917-es Chypre illatával (ami egyébként Clark Gable kedvence volt), gyakorlatilag megteremtette ezt az illatcsaládot, amely a fougère illatokhoz hasonlóan egy vázat jelent, amelyre azután egyéb jegyekkel építkezni lehet, különféle irányok felé árnyalva a kompozíciót. 
Klasszikusan az a chypre illat, amelynek alapjában tölgymoha van, fejillatában citrusfélék (bergamot, citrom stb.) Gyümölcsös ciprus esetében fixen, a jellegzetes telt zamatú őszibarack szerepel a fejillatban.
Szóval a névadó Ciprus szigete illatban megfogalmazva nem más, mint zöld jegyek, és citrusok harmonizáló találkozása.

A Quadrille nevének eredetére kétféle elmélet létezik, egyik a francia quadrille szóból eredezteti, amely nem más, mint a francia négyes nevű tánc. A másik elmélet Balenciaga spanyol gyökeréig nyúl vissza, és a cuadrilla szót tartja az elnevezés ötletének, ami a bikaviadalokon szereplő matadorok felvonulását jelenti.
Remélem, hogy az első verzió igaz, mert nagyon nem szeretem a bikaviadalokat.

Tudom elmondtam már ezerszer, hogy egy klasszikus kompozíciót nem egyszerű amatőr orral elemezni, és most elmondom újra.
A gyümölcsös-ciprus besorolást én virágos-ciprusra módosítanám, ugyanis nem igazán éreztem benne barackot, sőt egy halvány szilva akkordon kívül egyik gyümölcsöt sem. Nem tudom, hogy ez a minta korának köszönhető-e, és a fejjegyek már sérültek, vagy egyszerűen csak ennyire bot orrom van ehhez a szépséghez, de nem, és nem... hiába próbálkoztam többször is.
Ami részemről biztos, hogy a nyitány halványan édes, napérlelte szilva, és egy kissé púderes fűszeres virágillat, ami konkrétan jázmin, de mintha rózsa, és írisz is lenne benne. Mellette édeskés kardamom, ami mögül egy csipetnyi szegfűszeg árad, visszafogottan tölgymohás, ámbrás alap, lágy pézsmával keretezve.
Lineáris, tehát nem sokat változik a leszáradás során, de határozottan szép, kellemes, elegáns viselet, közepes tartóssággal, és hatósugárral, ami viszonylag hamar bőrközeli tartományba kerül. Van egy olyan skatulya a fejemben, hogy intelligens illatok, ő a csoport egyik tagja.
10 ml mennyiséget szívesen birtokolnék belőle nyakamba tekert lenge sállal művészkedős, városjárós, múzeumlátogatós, elmélkedős őszi napjaim kísérőjének.

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei

• szilva, őszibarack, citrom, bergamot
• szegfűszeg, jázmin, kardamom
• tölgymoha, ámbra, pézsma, vetiver

kép:
Henri de Toulouse-Lautrec- Quadrille a Moulin Rouge-ban (1892)

Jil Sander No.4 (Jil Sander) 1990

forrás: parfumo.de (Unchaned)

HONLAP / FACEBOOK

illatcsalád: gyümölcsös-virágos

alkotó: Michel Almairac

A Jil Sander házat a német származású, 1943-as, wesselbureni születésű Heidemarie Jiline Sander alapította 1963-ban.
Németországban, majd cserediákként Los Angelesben textil-, illetve divattervezést tanult, 21 évesen családi okok miatt kellett Hamburgba visszatérnie, mert apja váratlanul meghalt.
1963-ban ugyanitt butikot nyitott, ahol Thierry Mugler, Sonia Rykiel, valamint pár saját tervezésű ruhát forgalmazott.
1973-ban alapította meg saját divatházát, amely pénzügyi szempontból igencsak hullámvasutas tendenciákat mutat.
Volt a Pradával is valamiféle részesedéses üzletelés, aminek én a felét sem értem, lényeg, hogy a végén alaposan összevesztek, és 2013 októberében végleg elváltak útjaik. Közben ő maga is hol nyugdíjba vonult, hol visszatért (őszintén szólva ezt a részét sem volt kedvem alaposabban áttanulmányozni, de akit érdekel szorgalmi feladatként utána járhat). A magánvéleményem az, hogy ez a kissé kemény, germán vonású hölgyemény üzletileg, és talán emberileg sem egyszerű eset, azért van körülötte folyton valami vircsaft, (rész)tulajdonosok, elnökök jönnek-mennek, ami a hírek szerint a minőségre is alaposan rányomta a bélyegét.

No de térjünk vissza a múlthoz, és az illatokhoz, Jil ízlésére minden téren a minimalizmus, precizitás, minőségi anyagok használata volt jellemző (mintha csak magamat hallanám).
Rengeteg parfümőr dolgozott neki, egyet sem emelnék ki, mert több mint sok flankere van, amiket nagy valószínűséggel úgysem fogok napirendi pontra tűzni.

Jelenleg 55 parfümje közül, a szerintem lényegesebb illatait azért kiemelném:
Jil Sander Woman I-II-III (1979, 1983, 1985)
Jil Sander Bath & Beauty (1981)
Feeling man (1989)
Sun (1989)
Jil Sander No.4 (1990)
Background (1993)
Jil (1997)
Sensations (2000)
Pure (2003)
Sport for Women (2005)
Style (2006)
Jil (2009)
Eve (2011)
Simply Jil Sander (2014)

A No.4 az egyik legjobb alkotás tőle. Szinte elemezhetetlen komplexitás, ami klasszikus, és modern egyszerre.
Nagyjából lehetetlen elemeire boncolnom. Nyitánya tubarózsa, és édes jegyek, ami jázmin, szilva, vaníliavirág, és fás szantál. Kiemelni sem tudnék semmit, annyira egyben van az egész, tömör, nehéz, gazdagon, és édeskésen virágos, fűszeres parfüm. A cibet mennyisége tökéletes, leszáradása kissé púderes, vaníliás pézsma, amelyben a tonka, és halvány gyantás jegyek rezonálnak a háttérben, egy villanásra kesernyés galbánummal izgalmassá téve.
A végén a lédús édességet szárazabbá teszi a tölgymoha, és kissé fanyarrá a cédrus, de egyik sem domináns annyira, hogy uralkodjon az alapillatban.
Jellegében hasonló a klasszikus Coco (Coco Chanel), és a Magie Noire (Lancome) világához.
Egyértelműen mesterremek Almairac tartalmas, minőségi munkásságában. Kipróbálásra mindenképp ajánlom, vintage rajongóknak legalább egy mini kötelező darab. Hatósugara és tartóssága több mint kiváló, szigorúan messziről egy-két fújás kategória. Elegáns illat, mégis érzek benne valami romlott érzékiséget, amitől hihetetlenül vonzó, és izgalmas kompozíció...

...régi kabarék világa, vaskos vörös bársonyfüggöny mögül áradó neccharisnyás erotika, púderrel kent testek ívbe feszülése, párás lehelet, forró öl, és a félhomályban kajánul bontakozó vágyak...   

Illatjegyei:

• szilva, galbánum, őszibarack, ánizs, bergamot, rózsa, muskátli
• szerecsendió, szegfű, tubarózsa, ibolya, jázmin, vaníliavirág, ylang-ylang, rózsa, mirha, tárkony
• koriander, szantál, tonka, pacsuli, pézsma, ámbra, tölgymoha, vanília, cédrus, cibet

https://www.facebook.com/illatpiramis

Kerbside Violet (Lush) 2014

illatcsalád: virágos-fás-pézsma

A Lush illataival meglehetősen elfogult vagyok, sok régi parfümöt szeretek tőlük, amiket persze azóta jórészt kivontak a forgalomból, de 10 ml-s formátumban azért pár itt csücsül a polcomon.
A Kerbside Violet már az új generációs vonal egyik tagja, aminek csomagolását is megváltoztatták, ki-ki eldönti, hogy ez előnyére vált-e?!
Luca Turin azt mondta rá brilliáns, majd a Caron Violette Précieuse (1913) illatához hasonlította, és adott rá egy erős négyest (mivel nem szeretem Turint nagyon kíváncsi voltam, és határozottan szélsőséges kritikus szándékkal szereztem mintát).
Mielőtt szaglászni kezdtem, kicsit utánanéztem ennek az ibolya dolognak, és rájöttem, hogy komoly szakmai disszertációt lehetne írni róla, annyi érdekesség van vele kapcsolatban (ha lesz egyszer hirtelen késztetésem, egy összefoglaló bejegyzést írok róla, hálás téma).
Először is meglepődtem azon, hogy az ibolyavirág, illetve az ibolyalevél olaj az egyik legdrágább illóolaj a világon. A több ezer violaféléből csak a Viola odorata (Illatos ibolya) jöhet szóba, ezt Dél-Franciaországban, és Olaszországban hatalmas ültetvényeken termelik, majd sajtolással, vagy az ősi egyiptomi eredetű enflourage technikával nyerik ki illatát (ez utóbbi olajokban, zsírokban áztatást, majd szűrést jelent... itt már remélem mindenkinek beugrik a Parfüm c. könyv/film, nagyon helyesen), mindkettőhöz igen nagy mennyiségű nyersanyag szükséges, például 20 gramm ibolyalevél-olajhoz, 1 tonna (!) levélre van szükség.
Tehát ebben az ibolyától illatozó évben bizony akadhatnak mennyiségi gondok virágügyileg, de gondolom mindenki fejében ott van már a megoldás, ide szintetikumok kellenek de iziben.
A virág édes illatát (némi fás háttérrel) az alpha ionone, az ibolyalevelet pedig
egy észter, a methyl heptine carbonate imitálja, egészen ügyesen.

Elég lineárisnak mondható, viszonylag élethű, és többnyire kellemes viselet.
Benne van az a jellegzetes Lush akkord, amit szinte minden termékükben érzek, és fogalmam sincs mi az, de szeretem ezt az illatot.
Érezni a szintetikusságot, ami bőven a tűréshatáromon belül van, édeskés ibolya markáns fás háttérrel, ez lehet akár rózsafa is, de magamtól ki nem találnám. Mivel az elején van egy kis földes akkord is benne, az volt az érzésem, hogy kitéptek egy ibolyát gyökerestől, és egyszerűen összeturmixolták a többi hozzávalóval. Kissé dominánsabb a nyers ylang-ylang annál amit szeretnék, annyira, hogy szegény jázmin alig kap teret mellette, pedig ő sem a szerénységéről híres. Van egy fázisa ahol cassia illatát érzem (kár, hogy elvileg nincs benne, pedig szép tiszta akkordként hallucináltam)
Összehasonlítva a régebbi eresztésű ibolyájukkal (Tuca Tuca), az egy édesebb, púderesebb, komfortosabb (unalmasabb) változat, a Kerbside sokáig határozottan zöld-fás tartomány, fanyar púderes leszáradással (a legvégén eltűnik a fanyar jegy, marad egy kis simuló édesség). Szerkezetileg mindenképp érdekesebb illat, ennek ellenére mégis azt mondom könnyebben eltelítődnék vele, és ha választani lehetne újra a Tuca Tuca jönne velem haza. Tavasszal-ősszel el tudnám képzelni hétköznapi viseletként, bár volt amikor túl tömörnek éreztem, és zavart. Van a fejemben egy besorolás, hogy egy parfümből szívem szerint mekkora mennyiséget birtokolnék (0-5 ml-10 ml-100 ml-hektoliter), ebből 5 ml bőven elég lenne (vagy sok is). Hatósugara és tartóssága jó, férfi bőrön kíváncsi lennék rá, a fás felhang miatt el tudom képzelni, hogy az édes púderesség ellenére is jól működne.

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei:

ibolya, ibolyalevél, ylang-ylang, jázmin, rózsafaolaj

kép: Jean-Dominique Etienne Canu- Le Secret du Caporal La Violette (1815)

Napóleon nagy ibolyarajongó volt, Canu ezzel a képpel tisztelgett előtte, ugyanis belerejtette Napóleon, felesége Mária Lujza, és kisfiuk arcélét. Lehet mérni, hogy ki mennyi idő alatt találja meg őket :-)

The Dreamer (Versace) 1996

illatcsalád: aromás-fougère 

alkotó: Jean-Pierre Béthouart

A Versace ház illataival nem vagyok egyértelműen jó viszonyban, van egy-kettő amit kifejezetten jónak találok, a többit említésre méltónak sem. A The Dreamer valahol a kettő között van, vintage változata a maga nemében mestermunka (bár a végjátéka lehetett volna fantáziadúsabb), viszont bánatomra ezt is elrontották az IFRA korlátozások miatt.

Először is felmerült bennem, hogy mit is takar konkrétan a fougère kifejezés (igen volt némi zavar a fejemben, még ennyi éves parfümmániával a hátam mögött is, talán azért mert főként férfi illatokban használatos, és azokban nem merültem el elég mélyrehatóan).
Szóval ez egy igen régi, francia hagyományokon nyugvó recept. Az Osmothéque szerint a Fougère Royale volt az első ilyen típusú parfüm (Houbigant, 1882). Klasszikus értelemben azt az illatot sorolhatjuk ide, amelynek fejillatában levendula, alapillatában pedig moha, és/vagy kumarin van. Ez utóbbi összetevő egy szénaillatú kristályos vegyület, egy növényi anyagcseretermék, amely több mindenben előfordul, például a fahéjban, vagy jelen esetben a tonkababban. 
Maga a fougère szó franciául azt jelenti páfrány, utalva az illatok jellegére, amelyek a páfrány élőhelyét idézik, párás, fülledt, sötét, nyirkos, zöldes mohás, fás hangulatot keltve.
Ennek következtében a fougere illatok egyéb hozzávalói is hasonló jellegűek, ha aromás fougere, akkor kap az alapgondolat még jó adag fűszer-, illetve gyógynövényt, ha orientális, akkor pedig valami gyantafélét, ámbrát, illetve egyéb orientális fűszerféléket, dohányt stb. (többnyire vetiver, geránium (muskátli), és bergamot is szerepel bennük)
A Dreamer annyira komplex alkotás, hogy egyes helyeken orientális-fougère, másutt aromás-fougère a besorolása, és szerkezetileg tulajdonképpen mindkettő teljesen helyénvaló az összetevőket megvizsgálva.

Az alkotó Jean-Pierre Béthouart pár nagyágyúval írta be magát a parfümtörténelembe, ilyen a Boucheron 1988-as női, illetve 1991-es férfi változata (Francis Deleamont társaként), a zseniális Caron Parfum Sacre, a Cacharel Nemo, és a Givenchy Ange ou Demon amit Olivier Cresp segítségével dobott össze.
A The Dreamer véleményem szerint uniszex illat (ha szeretnétek ismerkedni vele mindenképp a régi változatát keressétek, ebben az univerzumos dobozban, az új sima csillagos égbolt alatt fut)

Nyitánya édeskés dohányvirág, levendula, egy kis szerecsendió, és egy érdekes kesernyés akkord, mintha egy narancs héját megreszelnénk, de ez pár pillanat alatt elillan. Körülbelül egy-két perc múlva a dohányvirág felerősödik, a háttérben megjelenik a muskátli jellegzetes illata, és a virágos jegyek annyiban kapnak teret, hogy a dohány és a tonkabab mellett jól érezhetőek, de konkrétan beazonosítani nem tudnám őket (a muskátli kivételével).
Édeskés, kissé kesernyés, fűszeres kompozíció, amelynek fanyarságát majd a cédrus fokozza a leszáradáskor. Ez minden édesség ellenére egyértelműen maszkulin vonás benne, férfi bőr úgy gondolom fel is erősíti ezt a tulajdonságát.
A teljes leszáradása édes dohány, és fűszeres díszítésű, kissé kesernyés kumarin (tonkabab). Ez utóbbiból a kevesebb több alapon egy (két) hajszállal kisebb mennyiség is elég lett volna, fűszernövényekből kicsit több, és akkor tökéletesnek nevezném, így egy erős négyes. Régi változatát kipróbálásra mindenképp ajánlom.
(fórumokon a Carner Barcelona Tardes illatához hasonlítják, amiben van némi igazság, a kissé túladagolt, tömény kumarin miatt, de a The Dreamer egy kevésbé édes, nem annyira egysíkú, és fojtó alkotás)

Illatjegyei

• levendula, mandarin, orvosi zsálya, szerecsendió
• szegfű, dohányvirág, rózsa, muskátli
• balzsamfenyő, tonkabab, vetiver, cédrus

kép: Valeriane Leblond

https://www.facebook.com/illatpiramis