Kouros (Yves Saint Laurent) 1981

alkotó: Pierre Bourdon

illatcsalád: aromás- fougere

üveg: Alain de Mourgues

Hatalmas lelkesedéssel, rendkívüli posztként, afféle "breaking news"-ként indult ennek a bejegyzésnek az írása két hónappal ezelőtt, de van mentségem a késlekedésre...
Amióta Illatvadász bejegyzését olvastam róla, azóta vagyok kíváncsi Yves Saint Laurent "húgyszagú"-nak titulált atombombájára. Kétszer már majdnem sikerült tesztelnem, de a célvonal előtt valami mindig közbejött, és hoppon maradtam.
Most viszont egy illatbolond barátom jóvoltából, az enyém 1,5 ml vintage legenda (pár egyéb férfi "legendával" karöltve- amit itt is köszönök még egyszer). Ez bizony a mennyország kérem! :-)
Ami miatt ennyi ideig elhúzódott az egész, az a parfüm komplexitása volt. Azt hittem könnyedén megszületik a bejegyzés, pár napon át tesztelem, egy merő cibet az egész, semmi más, ezt majd szépen leírom, és kész. De ahogy többször próbáltam, kiderült, hogy milyen furfangos ez a pasi, mindig tudott újat mutatni, amivel sikerült teljesen összezavarnia.
Pierre Bourdon alapjáraton a kedvencem, a Dior féle Dolce Vita megalkotása miatt örökös rajongója lettem, annak összetettsége után gondolhattam volna, hogy a másik ikonikus illata azért mégsem lesz olyan egyszerű eset.

Épp a tömjén-túrám közepén jártam, napok óta a templomi tömjén áhítatában lebegve, amikor jött, és nyakon vágott a Kouros.
Realisztikus a végletekig. Az én mindent megédesítő női bőrömön, egy pillanatra sem engedett a határozottan férfias jelleg, ami maga alá gyűr, és nem ereszt (nehezen, de elvonatkoztatva az erotikától, arra (is) próbálok utalni, hogy tartóssága, intenzitása verhetetlen).
Ritkán mondom egy illatra, hogy nem lehet uniszex, de ez tényleg nem lehet.

Nyitánya erős, csípős (esküszöm torokkaparó) cibet, ami mellett én semmi mást nem érzek hirtelen. Később az aldehid légiesebbé teszi ezt a szúrós akkordot, és nehezen, de engedi kibontakozni a többi jegyet, ám a cibet erőssége gyakorlatilag végig megmarad.
Számomra szinte kibogozhatatlan illat, amit egyértelműen érzek az a fanyar bergamot, levendula, bőr, tölgymoha, kesernyés üröm (ami a vermut, és abszint zamatát adja), földes pacsuli és vetiver, a többi az én orromnak csak elméletben létezik. Talán még érzem a tonkát és pézsmát a végén, de ez már nagyon erőlködés a részemről. A méz rajtam nem bukkant elő, legalábbis az édessége semmiképp, esetleg az a szintén torokkaparó érzés, amit egy mézzel teli üvegbe hosszasan beleszagolva érzünk. 
Szappanos, tiszta illattá alakul, határozottan mocskos gondolatokkal fűszerezve.
Erre fokozottan érvényes a messziről, szigorúan egy fújás intelmének betartása.

Anavyssos Kouros
(Kr.e. 530 körül)
Nemzeti Régészeti Múzeum
Athén

Véleményem szerint a fougere kategória egyik iskolapéldája (ami ugye a levendula-tölgymoha kombinációja az 1800-as évek Franciaországából). Annak nem a tiszta, hanem a már említett mocskos értelmezése.

A neve lehet még érdekesség vele kapcsolatban, a Kouros név a fiatal, tökéletes testű férfiakat ábrázoló ókori görög szobrokra utal, nyíltan sugallva a szexualitást, a természetes erőt, kidolgozottságot, férfi szépséget.

Csak bátor, határozott férfiaknak ajánlom, akik már-már különc módon szeretnének kitűnni a tömegízlésből.
Egy cowboy illata, aki hanyag mozdulattal, lasszóval fogja meg a kiszemelt nőt, és le sem szállva a nyers bőrnyeregből, a lován teszi magáévá, majd mielőtt a nő akár egyetlen szót is szólhatna, vissza sem nézve ellovagol. Az érzelem talán egyetlen rezdülése az, hogy szivarját hanyag mozdulattal a szája másik sarkába helyezi... elnézést, kicsit elkalandoztam... szóval jó ez a Kouros, na! :-)


Illatjegyei:

• fehér üröm, aldehid, koriander, zsálya, bergamott
• szegfű, pacsuli, fahéj, orris, jázmin, vetiver, muskátli
• méz, bőr, tonka bab, ámbra, pézsma, cibet, tölgymoha, vanília

https://www.facebook.com/illatpiramis

Chambre Noire (2011) Olfactive Studio

fotó: Clémence René-Bazin

alkotó: Dorothee Piot

illatcsalád: bőrös

Az Olfactive Studio 2011-ben, az induláskor, rögtön három illattal állt elő, ezek egyike volt a Sötétszoba (Chambre Noire).

Dorothee Piot munkássága első látásra nem igazán fogott meg, számtalan számomra semmitmondó
illat mellett (amiket fel sem sorolok, annyira szörnyűek) 1-2 viszonylag kiemelkedő alkotása van (pl. Amouage: Memoir, Naomagic, Majda Bekkali: Songe pour Elle), de egyiket sem nevezném korszakalkotónak, különösebben érdekesnek sem, inkább olyan biztonsági illatok, amik puhaságot, melegséget árasztanak (na jó, a Memoir azért több ennél!). Nem baj, ilyen is kell! Sőt a hétköznapokon általában pont ezt szeretem!
Amikor pedig megtudtam, hogy a parfümök mellett a gasztronómia a másik fő érdeklődési köre (szereti a földes illatokat, parfümben a pacsulit, ételben a szarvasgombát), akkor belopta magát a szívembe.

Szóval a Chambre Noire.
A sötétszoba ebben az esetben számomra többrétegű jelentéssel bír. Egyrészt utal a fényképészek sötétkamrájára (Camera Obscura), másrészt a konkrét fotóra, ami alapján az volt az instrukció, hogy fogalmazza meg, "egy sötét kairói szállodai szoba ablakából, kilátás a Nílusra" érzést.
Az összetevők, és a végeredmény, nekem hozza képzeletben az élményt, bár nem ezért szerettem meg.

Rajtam az első pillanatokban egy nyers, mély, földes pacsulibomba az egész (tudom, hogy rózsaborsnak kellene lenni a fejjegyben, de nálam nincs, vagy nem érzem! és ezt nem csak az elején nem érzem, később sem!). Pár másodperc múlva ebből bontakozik ki egy puha, melegséggel teli bőrös jegy, ami gyakorlatilag a teljes leszáradásig erőteljes.
A legtöbb bőrös illat száraz (némelyik karcos) lesz rajtam. De ez nem!
A leszáradása puha, bőrös pézsma, amelybe fás akkordok keverednek, és halványan az ibolya nagyon gyengéd, légies púderessége, valamint a vanília, és szilva aromás édessége.
Simulékony, selymes, telt, balzsamosan füstös, édeskés illat.
A templomi tömjén illatát, amit nagyon kerestem benne (igen, rá vagyok kattanva mostanában a tömjén illatára!), nem igazán találtam benne. Olyan, mintha a füstös akkordja inkább a vaníliától származna, de ki tudja?!

Több helyen olvastam, hogy a Feminite du Bois koppintása, amivel nagyon nem értek egyet! Jellegükben talán hasonlítanak (bár ezt sem mondanám egyértelműen), de a földes pacsuli, és bőrös dominancia nincs meg sem a Shiseido, sem a Serge Lutens féle illatban (annyira nincs, hogy nincs is benne egyik sem!).

Kőbánya, Gergely u. (saját fotó)

És ami miatt megszerettem, azon túl, hogy úgy simul rám, mintha az énem egy
részének kivetülése lenne, amely finom árnyként követ egy napon át, az egy szeptemberi, fotózós délután emléke.
Mikor épp a múltam sötét kamrájának titkait fürkésztem, és arra kerestem a választ, hogy egy elhagyott kőbányai gyár rozsdás vasablakának törött üvegéről, vajon miért mindig apám jut eszembe?!
...esőt jósló volt az ég, Jónás Tamás novellákat olvastam, emlékeztem, elengedtem... s mindehhez a garbóm melegségéből áradt a Chambre Noire!
Jó élmény volt! Felkavaró!... szétszedő, és összerakó!
Köszönöm!


Összetevők:

- rózsabors
- jázmin, tömjén, ibolya, szilva, papírusz
- pézsma, szantál, pacsuli, vanília, bőr

https://www.facebook.com/illatpiramis

Daim Blond (Serge Lutens) 2004

illatcsalád: ciprusos- virágos

alkotó: Christopher Sheldrake

"Ki megvigasztaltad a testem,
áldott legyen a te neved..." 

(Garai Gábor: Töredékek a szerelemről)



...a délelőtti monoton zajban halkan ölel a jazz... a bőr, hűvös és feszes, a has finom kockái megrándulnak a tenyerem alatt, s a pupillák tágulása némán dönti el sorsunk... a lélegzetem elakad, ahogy ujjai lassan a tarkómra tévednek, majd puha szája a nyakamba csókol... bőr... lüktető erek sürgetése... "szebb vagy, mint képzeltelek", amitől a mosoly elömlik ütött arcomon, és az odaadó hálától, az asztalon két teli pohár újra és újra összekoccan... majd a gyönyörű hát játéka elernyed, s bennem egy pillanatra békés, vigasztaló csönd lesz hirtelen...

illatjegyei:
velúr bőr, sárgabarack, írisz, pézsma, kardamom, heliotrope (vaníliavirág), galagonya

Trussardi (1982)

illatcsalád: ciprus-virágos

Trussardi első parfümje 1982-ben jelent meg, igen formabontó külsővel. Szakít az addigi hagyományokkal, és a művészien formált üvegek után, a végletekig egyszerű, sima vonalú, lapos flakont tervez, amit azonban mintája mégis különlegessé tesz, ugyanis fehér, gyíkbőr mintás anyaggal burkolja, amelynek egyetlen dísze, a közepén elhelyezett agaras bőrmedál.
Az üveg jól tükrözi, a Trussardi művészetére általában jellemző avantgard technikai szemléletet, konstruktivista, újító törekvéseit.

Maga az illat, a klasszikus kompozíciók alapjára épít. A mai orr számára, elsőre talán nehezen érthető, élvezhető esszencia.
Ami engem különösen megfogott benne, az a hangulata. Az érzés, hogy visszarepít az időben (nem 1982-be, hanem sokkal korábbra), és egy olyan kor részesévé tesz, amikor én még nem éltem.

Fejillatában a fűszeres koriander, és a zöld jegyek dominálnak, többek között a galbanum keserű, zöldes gyantája. Az aldehid csak egy halovány, vékony fátyolként van jelen ebben a fás, kesernyés egyvelegben, a markáns összetevők szinte teljesen elnyomják, és nem engedik, hogy éteri, könnyed mivolta igazán érvényesüljön.
A virágok sem tudnak teljes pompájukban kibontakozni (pedig micsoda összetevők!). Talán az ylang-ylang, a grasse-i jázmin, és a tubarózsa érezhetően felbukkan benne, de annyira halványan, hogy magam sem vagyok benne biztos érzem is, vagy csak képzelem.
Az orris gyökér ad egy kis púderességet, de a leszáradás főbb szereplői itt már egyértelműen a bőr, a tölgymoha, és a cédrus.
Elegáns illat, melynek kortalanságát csak azért nem merem hangsúlyozni, mert a mai ízlés annyira megváltozott, hogy biztos vagyok abban, a karcosan fás bőrössége sokaknak nem nyerné el tetszését.
Tartóssága, és hatósugara kiváló. Az este karomra pöttyentett parfümöt, még másnap reggel is éreztem.

..."Filmszakadás", a Zöld Macskában. Karomon beburkolva, a pulóverem melegében vigyázva őrzöm az illatot.
A félhomályos pince hűvös, dohos. Már sötét van kinn mikor belépek, mégis meglep ez a sejtelmes fény, a lépcső mélybe imbolygó íve, amin félve lépek... sötétből, sötétbe... hol a nézőtér nyirkos padlója fából tákolt. Nem is színház ez, csak egy megfoghatatlan hangulat, amelyben székek vannak, asztal, és borostyánszínű whiskey. A színész orgánuma valóban Latinovits Zoltáné... nem játssza, érzi. Évája szép, törékeny, tüzes, rebbenő... szeme csupa rajongó odaadás... öngyújtó lángja villan, és az agyam betölti a cigaretta távolba ringató füstössége...

"Karóval jöttél, nem virággal,

feleseltél a másvilággal,
aranyat igértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,

mint fák tövén a bolondgomba
(így van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.

Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál? 
Végre mi kellett volna, mondd?

Magadat mindig kitakartad, 
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.

Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincs, se kenyered.

Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.

(József Attila: Karóval jöttél...)

(a fotó, a Zöld Macska Diákpincében készült, saját kép)

Illatjegyei:

• aldehidek, koriander, zöld jegyek, galbanum, jácint, bergamott
• tubarózsa, orris, jázmin, ylang-ylang, gyöngyvirág, muskátli, rózsa
• bőr, szantál, ámbra, pacsuli, pézsma, moha, vanília, cédrus, styrax

https://www.facebook.com/illatpiramis