Panorama (Olfactive Studio) 2015

illatcsalád: aromás-zöld

alkotó: Clement Gavarry

Az Olfactive Studio (aminek szeretett Chambre Noire illatát már korábban méltattam) a jól bevált fotó-parfümőr kooperációt kibővítette azzal, hogy új illataiban egy-egy addig senki által nem használt összetevőt is bevezet, és aköré építi az adott kompozíciót (tehát tovább finomodik, és árnyalódik a szemlélet, ami nekem roppant mód tetszik).

Az idei illatot Clement Gavarry, az IFF parfümőre tervezte, akinek érdekes a családi háttere, bár ő maga már Párizsban született 1977-ben, nagyszülei még Grasse-ban éltek, dédnagyapja egy hatalmas ültetvényt művelt, ahol jázmint, rózsát, levendulát termesztett, és olyannyira mestere volt a kertészetnek, hogy Coco Chanel személyesen tőle vásárolt alapanyagokat. 
Apját, Max Gavarry-t pedig már annyira megérintette a parfümvilág, hogy parfümőr lett, majd az ő nyomdokait követve fia, Clement is (aki az ISIPCA növendéke volt). Közös munkájuk a 2004-es Prada Amber, amelynek triójában Carlos Benaim is részt vett, és amiért 2005-ben FiFi díjat kaptak.
Érdekesség, hogy apjával mindketten szenvedélyes vitorlázók, sok időt töltött apja kedvenc hajóján, amit merő véletlenségből Neroli-nak hívtak.

Nevéhez fűzödik még többek között pár Eternity flanker, a Carolina (C.Herrera), a férfi Armani Code, az Immaculate (Michel Germain), a Prada Tendre, a Black Violet (Tom Ford), és természetesen egy rémes Harajuku baba. 
Amire azonban nyilatkozatai alapján szerintem a legbüszkébb, az 2011-ben, egy speciális eseményre készült parfüm, ahol az IFF parfümőrei egy szakmai esten (Speed Smelling) kereken 7 perc alatt bemutathatták azt az illatot, amit teljesen szabadon, csak saját kedvükre komponáltak (itt pénzt nem kímélve, mindenki beletehette a nyersanyagok színe-javát abba az egy üvegbe, amivel megvillantotta a szakma előtt tudását). 
Clement illatát az Észak-Nevadában (Black Rock sivatag) rendezett éves fesztivál, a "Burning Man" ihlette, aminek füstössége (gyanta, labdanum, mirha, szantál) megidézi a különleges este euforikus hangulatát. (A fesztiválról például ITT és ITT olvashattok bővebben, sok-sok képpel)

fotó: Miguel Sandinha

Elnézést a nagy kitérőért, de Gavarry olyan érdekes személyiség, hogy nem lehetett röviden elintézni, viszont jöjjön akkor a Panorama.
A fotó Los Angelesben készült, és az építészeti szempontból (is) híres Sheats-Goldstein házból való kilátást hivatott megörökíteni. Lényeg a modern építészet, és a természet ötvözésében van, valamint a két világ horizonton való találkozásában (a házat John Lautner építette, aki az amerikai Frank Lloyd Wright tanítványaként a modern épületek, és a körülöttük lévő érintetlen természet tökéletes harmonizációjára törekedett elsősorban).
A ház több filmben is szerepelt (A nagy Lebowszki, Exit, Charlie angyalai), eredetileg az öt gyermekes Sheats családnak épült, majd megvette az igen extrém kinézetű multimilliárdos fura figura, James Goldstein.
A különleges, és szépséges épületről érdemes olvasgatni (vagy csak a rengeteg képet csodálni) pl. ITT , ITT és ITT

A parfüm ennek megfelelően tökéletesre sikeredett. Mielőtt még olvastam volna bármit a koncepcióról, az jutott eszembe, hogy ez egy nagyon modern zöld illat.

Döbbenetesen zöld nyitány, lehengerlően erőteljes, nem savanykás, hanem fanyar, kesernyés akkordokkal, bergamott, és citrom reszelt héjának illata, amelyben mintha még egy elmorzsolt muskátli levele is virulna. Pár másodperc múlva kissé édesedik, lágyabb lesz, megjelenik a fügelevél, a balzsamfenyő gyantája, és a wasabi (japán zöld torma) jellegzetes aromája, ami enyhén szúróssá vált rajtam. Ettől érzem üvegszerűnek az illatot, ami nem békességet, hanem pont (jó értelemben vett) feszültséget keltett bennem.
Nagyon izgalmas kompozíció, ami szinte másodpercenként változik, alakul.
Leszáradásakor előbukkan a pacsuli, némi kesernyés galbánum, majd az egész egy mirhás-pézsmás-labdanum által erősített ámbraszerű gyantás alapra kerül, ami soha nem lesz a hasonló jellegű alapoknál megszokott módon sötéten, és balzsamosan simuló, hanem végig intenzív zöld, amelyről szikrázó zöld szilánkok jutnak eszembe.
Mestermunka, igazi művészet azon túl, hogy tavaszi-nyári frissítőnek is kiváló. Tartóssága, és hatósugara jó, szerintem intenzívebb a többi Olfactive illatnál.

a zöldek uralma... amint vaskosan kanyargó indákkal, berobbannak az üvegen...

Illatjegyei:

• bergamott, citrom
• wasabi, ibolyalevél, fügelevél, galbánum, kardamom, fű
• pézsma, vanília, tonka, mirha, balzsamfenyő, pacsuli, labdanum

(fotó: Sake no Hana étterem, London, "Bamboo Forest Green Art")

https://www.facebook.com/illatpiramis

Tardes (Carner Barcelona) 2010

HONLAP / FACEBOOK

illatcsalád: virágos-fás-pézsma

alkotó: Daniela Andrier

Sara Carner

A spanyol céget Sara Carner alapította 2009-ben. Két illattal rukkolt elő egy évvel később (addig fogalmam sincs mit csinált), egyik a Tardes, másik a D600 volt.

Üvegük majdnem csodás, tetszik a minimalista szemlélet, viszont túl nagy, soha nem tudom kényelmesen megfogni a kocka alakú üveget (nem mintha sokat fogdosnám), de látványnak kellemesen elegáns, ez kétségtelen.
Sara azzal a céllal indult neki a parfümbiznisznek, hogy majd jól megfogja Barcelona lényegét, és üvegbe önti ennek a különc módon modern városnak a hangulatát, amire annyira rányomja a zseniális Gaudi a bélyegét, hogy ettől azt hiszem elvonatkoztatni nem lehet. (egyszóval, aki ezt a hangulatot vissza akarja adni, annak alaposan fel kell kötnie a nadrágját)

Daniela Andrier számomra igen megosztó munkásságú. Nem igazán értem, hogy akinél a mérleg egyik serpenyőjében a régi női Gucci EDP, a Kenzo Le Monde est Beau, és a Prada Infision d'Iris van, ott hogy kerül a mérleg másik felébe a Prada Candy?! (és persze annak utána következő pont 4653 darab flankere). A tavalyi évben a Bvlgari-nak készített egy puccos sorozatot (Amarena, Ashlemah, Calaluna, Opera Prima stb.), amik első ránézésre elég monotematikus illatoknak tűnnek (persze ettől lehetnek jók), na ott esetleg még elképzelhető valami szépítés a szakmai önéletrajzban.

Daniela Andrier

A Tardes (Délután), a leírás szerint tisztelgés a béke, és harmónia előtt, egy tiszta, derűs nyári délután illata (ez eddig nagyjából semmi, akár a standard szexi is lehetne). A búzamezős, langy napsütéses, mandulás, muskátlis, vadrózsás, dombos sétát már le sem írom, mert felesleges (a honlapon részletesen olvasható, festőien ki van fejtve).
Aki most úgy érzi haragszom, és gonoszkodom, az jól érzi.
Annyira szerettem volna egy jóféle izgalmas (Gaudi-s), vagy legalább valami metropoliszos lüktetésű illatot, de helyette egy édes, 1700-as évekbeli katalán süteményt kaptam, egye fene, mandulás lankákkal, és dombkákkal. (vagy legyen inkább mandulás macaron, mert igaz, hogy az francia, de legalább tudom miről beszélek)
A hagyományaim szerint most jönne az a rész, hogy (már amennyire tudom) boncolgatom az illatot, de nem igazán tudom.
Tonka, tonka, tonka, vaníliavirág, vaníliavirág, az elején egy villanásnyi jellegzetesen fanyarkás muskátli, pézsma, pézsma, tonka, tonka... majd a teljes leszáradásakor egy kis szilva frissít. Azon gondolkodtam, hogy vajon melyik összetevő kaparja a torkom, és rájöttem, hogy semmi, annyira édes, hogy az kapar.
(Daniela a következő évben, 2011-ben készítette a Prada Candy-t, amit szerintem a Tardes-en gyakorolt. Illetve maradt egy kis Tardes alap, azt felhígította egy pöttyet, majd cuki nyeles tejeslábasban megkaramellizálta, és kész. Akik most felszisszennek, azoktól elnézést kérek!)
Ősszel-télen egy fújással, komfortillatként (puha, meleg garbóval) édes, gourmand rajongóknak biztosan lélekmelegítő, ha így nézem akkor kategóriájában nem is annyira rossz (szóval értem én a népszerűségét, az édes anyatej biztonságára vágyó ID genetikailag kódolt reszketésű cukorvágyát, de niche parfümnek, ebben az árfekvésben szerintem kevés).
Hatósugara, és tartóssága több mint kiváló. Rendszertanilag a "női" besorolást kapta.
No nem baj, van pár illata a Carner Barcelona-nak, lehet még ebből jó viszony, optimista vagyok. :-)

Illatjegyei

• muskátli, rózsa, mandula, brazil rózsafa
• zeller, szilva, cédrus
• pézsma, tonka, vaníliavirág

https://www.facebook.com/illatpiramis

1270 (Frapin) 2010

fotó: Scent Vision

HONLAP / FACEBOOK

illatcsalád: orientális-fűszeres

alkotó: Sidonie Lancesseur

Erről az illatról (még időszámításunk előtt) először Illatvadász oldalán olvastam, nem túl pozitív véleményt. Azután mikor betévedtem Zólyomi Zsolt boltjába, ezt a parfümöt ajánlotta nekem elsőre.... és már akkor tetszett, de hedonista évek következtek, és valahogy a háttérbe szorult... mostanáig.

Beatrice Cointreau

A Frapin cégről minimálisan annyit kell tudni, hogy 1270 óta konyakot készítenek, a francia Grande Champagne régióban, a fentebb látható "aprócska" kastélyban (Château de Fontpinot).

Jelenlegi tulajdonosai Genevieve Frapin, és férje Max Cointreau. Az illatokkal való vérfrissítés azonban lányuk, Beatrice Cointreau gondolata volt, aki azt ötletelte ki, hogy hívjanak meg híres parfümőröket a kastélyba, pár napig tartsák őket fejedelmien, akik ettől majd jól ihletet kapnak, és azután gyorsan (szépségesre tervezett) parfümös üvegekbe álmodják a jobbnál jobb illatokat.
Ezzel a jól kifundált pszichológiai manipulációs kooperációval, olyan neveket sikerült már behálózniuk, mint pl. (az általam imádott, kis kopasz) Bertrand Duchaufour, Jeanne-Marie Faugier, Anne-Sophie Behaghel, Amélie Bourgeois, és Sidonie Lancesseur.

Az ISIPCA-n végzett ügyes, okos Sidonie-ról szerintem külön posztot fogok írni (csak mert szép is, és megérdemli), első körben viszont annyit róla, hogy szereti a "piás" vállalkozásokat (Kilian Hennessy - by Kilian- számos illatát is ő tervezte), és rögtön a Frapin szerintem két leghíresebb parfümjét sikerült megalkotnia, az 1270-et, és a L'Humaniste nevű díjnyertes művet. Nevéhez fűződik még többek között a Lumiere Blanche (Olfactive Studio), valamint két szeretett Terry de Gunzburg, az Ombre Mercure, és a Parti Pris.

Na de akkor vissza magához a címadó parfümhöz. A már említett blogbejegyzés alapján, valami komolytalan, idétlenül nevetgélő lánykás illatot vártam... de szerencsére nem az!

Érdekes, ahogy időről-időre változik az ember ízlése, formálódnak, alakulnak belül a tapasztalatok, gondolatok, és minden életszakaszban más-más kap fontosságot.

Most ott tartok, amikor nem ébredek már világmegváltó tervekkel, nem akarok mindent, és mindenkit megérteni, nem keresem mindenben a mondanivalót... csak jó néha csöndes örömmel belesimulni, egy-egy észrevétlenül illanó reggelbe.

Ezt tudja a Frapin 1270. Azon túl, hogy remekül komponált illat, ez a művészete. Engedi megnyugodni az információval elárasztott (felborzolt) idegek játékát.

Durván faragott fapadon való hátradőlés, ahol megérint a természet lágy színekkel tarkított érdessége... mustos, nedvtől duzzadó, napfénytől töppedő mazsolák balzsamosan édes simulása, a barrikolt bor tölgyfa aromája, és mézes, likőrszerű aranycsordulás.

Nemes, és érett illat, amelynek tartóssága kiváló, hatósugara tökéletes, sosem tolakodó, finom, visszafogott, arisztokrata nedű. És ez kicsit sem kevés... sőt... pont elég.

Szerintem a fás, néha kissé fanyar jellege miatt férfiak is bátran viselhetik, úgy gondolom férfi bőrön ezek a tulajdonságai még erőteljesebben előjönnek, mint az én bőrömön.

Illatjegyei

• narancs, gyanta, kakaó, kávé, tonka, ananász, szilva
• lime virág, fűszerek, virágok, mogyoró, szárított gyümölcsök
• fás jegyek, guaiac fa, méz, vanília

   

Shalimar Ode a la Vanille Sur la Route de Mexique (Guerlain) 2013

illatcsalád: orientális-vanília

alkotó: Thierry Wasser

Kisebb fáziskéséssel előkerült nálam az őszre szánt Guerlain mexikói Shalimar fújósom, amit egészen idáig csak egyetlen egyszer teszteltem, akkor tetszett, de valahogy sok volt, és utána elfelejtődött.
Arra már nem emlékszem, hogy miért vettem belőle (talán a tömjén-csokoládé páros lehetett az ok... na jó, inkább csak a tömjén), mert minden adott ahhoz, hogy ne szeressem. Thierry Wasser nem tartozik a kedvenceim közé, a százszor újragondolt flankerekről pedig meglehetősen vonalas nézeteim vannak, szóval többnyire ki sem próbálom őket, sőt tudomást sem veszek róluk.
Na de ha már megvan, és még valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag írni is szeretnék róla, akkor lássuk mit tud.

Édes, balzsamos nyitánnyal indít, amiben füstös vanília, és az opoponax lágy mirhás illata dominál. Az anyaillat tisztán, minden erőlködés nélkül felismerhető benne, illetve sokáig megtévesztésig hasonlít rá.
A leszáradásakor néha-néha előbukkan a(z) (ét)csokoládé száraz, kesernyés aromája, ami jóleső csavar az alapkoncepcióban, és az írisz épp imádott, púderes, puha illata.
Templomi tömjént vártam, persze nem azt kaptam, sőt semmiféle tömjént nem éreztem benne. A füstös akkord szerintem inkább a vanília érdeme.
Néha azt a nemszeretem érzést adta, mintha a füstölőházban pácolódtam volna néhány órán át, a kötözött sonkák társaságában. (ilyenkor határozottan hozta a gyermekkorom hideg téli estéinek, füstölt sonkás emlékvillanásait)
Aki szereti az anyaillatot, de nem szereti a leszáradásának "porosságát", annak jó alternatíva lehet.
Hatósugara és tartóssága kiváló. Kiemelendőnek tartom, hogy az üvege csodás, a Raymond Guerlain féle eredeti tervhez hasonló, annak minimalistább változata. Érdekesség, hogy 1925-ben a Shalimar üvegtervével Raymond megnyerte a párizsi Iparművészeti Kiállítás első díját. (Raymond Guerlain, Aimé Guerlain unokája volt)
Összességében nem rossz, de inkább megerősíti a flanker elméletem, miszerint a 99 százalékukkal kár volt bíbelődni.
Amit viszont egyértelműen megkívántam miatta, az egy jó azték kávé, ami mellé kuckózós illatnak egye fene, jöhet a mexikói Shalimar, mert nem mondom, hogy kihagyhatatlan élmény, de azért szerettem. :-)

Azték napkő

Illatjegyei:

karamell, csokoládé, tömjén, írisz, opoponax, vanília, tonka

https://www.facebook.com/illatpiramis