Femme (Hugo Boss) 2000

HONLAP / FACEBOOK

illatcsalád: virágos-gyümölcsös

A német származású Hugo Ferdinand Boss, 1924-ben alapította cégét, az Erms-folyó völgyében fekvő szőlőtermesztő városkában, Metzingenben.
Meglehetősen csúnya történeteket olvastam róla, el is gondolkodtam, hogy tényleg akarom-e tudni a háttérben lévő dolgokat, de megtörtént, nincs értelme tagadni, vagy nem tudomást venni róla.
Az a nem túl szívderítő igazság, hogy Boss aprócska cége a csőd szélén állt, amikor csatlakozott a náci párthoz, és az SS, illetve SA egyenruhák gyártásával egy csapásra megoldódtak anyagi gondjai (ő lett "Hitler szabója", ahogy akkoriban nevezték). 
Két elmélet létezik a köztudatban, az egyik szerint Boss volt a tervező is, a másik szerint csak a gyártó, és a fekete egyenruhákat Karl Diebitsch (festő), és Walter Heck (grafikus) tervezte. Lényegében majdnem mindegy, mert Boss a tervezésnél sokkal csúnyább dolgot tett, lengyel kényszermunkásokat (főként zsidó nőket), és francia hadifoglyokat dolgoztatott metzingeni gyárában, meglehetősen rossz körülmények között elszállásolva. A második világháború, és Hitler bukása után, a megvetett Boss márkanév is majdnem eltűnt a süllyesztőben. 

1948-as halála után unokái vették át az irányítást, akik a kiváló minőségű öltönyeikre koncentrálva próbálták túlélni, a nagyapai "örökség" nyomasztó súlyát.
Új célközönségük a 80-as évek feltörekvő, vagy épp már befutott értelmiségi ifjúsága lett, a szingli, gyermektelen karrierista "yuppie", aki csakis bőrcipőben, és minőségi, márkás öltönyben jelenik meg, ami akkoriban Armani, Ralph Lauren, vagy Boss volt.
Első illatuk 1984-ben jelent meg, Boss No.1 néven (amiből szívesen fogadnék egy mini vintage változatot, mert fás, fűszeres, mézes, levendulás, dohányos illatjegyei igencsak tetszetősek).

Kezdetben csak férfi ruhákat készítettek, a női részleg Joachim Vogt igazgatása alatt indult, 1998-ban (ekkor vezették be a Baldessarini vonalat is, amely kizárólag férfi parfümöket forgalmaz- Ambré nevű ámbrás, bőrös, ibolyás, labdanumos parfümjéből azonnal jöhetne egy üveggel). Ez a vonal egy magasabb minőséget képvisel a divatban, finom, és drága anyagok használata jellemző rá (tiszta selyem, ír vászon, kasmír).

Női ruháinak népszerűsítése érdekében felöltöztették a 2003-as Charlie angyalait (Cameron Diaz, Drew Barrymore, Lucy Liu), akik a filmben Boss öltözékekben parádéznak.

Jelenleg több ágazata (Boss, Hugo, Baldessarini), illetve alágazata van, a Boss Black a modern klasszikus ruházatot, a Boss Orange a lazább, bohém vonalat, a Boss Green az aktív, sportos stílust képviseli.

2011-ben jelent meg Roman Köster történész tanulmánya, amelyben feltárja a Boss cég háborús múltját, gazdasági felemelkedésének okait (Hugo Boss 1925–1945: The History of a Clothing Factory During the Weimar Republic and Third Reich), és a kötet megjelenésével egy időben, a cég vezetése nyilvánosan is bocsánatot kért azoktól, akiket a világháborúban gyárában dolgoztatott.

A Femme alkotója egyelőre rejtély előttem. Azt viszont tudom, hogy tavasszal, és nyáron nagyon szeretem ezt a kis szintetikus semmiséget. 

Citrusos, virágos nyitánya van, amelyben az édeskés tangerine, és a frézia, majd a bolgár rózsa dominál. Leszáradásakor felbukkan a sárgabarack, ámbrás alapon, amelyben a fejjegy kissé savanykás jellege is megmarad. Az a helyzet, hogy ebben a parfümben nincs szinte egyetlen tiszta, természetes akkord sem (illetve talán a frézia, és a végének nektáros sárgabarack jegye). 

Fogalmam sincs mit szeretek rajta?! A végletekig szintetikus, könnyen illanó, és valami miatt mégis közel áll hozzám. 
Puha, nőies, áttetsző lenge szellő ...esőáztatta frézia, egy csütörtök délután... kedves, butuska romantikusság... semmi más

Illatjegyei:

• tangerine, frézia, fekete ribizli
• jázmin, liliom, bolgár rózsa
• sárgabarack, citromfa, ámbra

https://www.facebook.com/illatpiramis

Manifesto (Isabella Rossellini) 2000

illatcsalád: virágos-zöld

alkotó: Alberto Morillas

Isabella Fiorella Elettra Giovanna Rossellini 1952-ben született Rómában, a rendező Roberto Rossellini, és a színésznő Ingrid Bergman lányaként.
Rómában divat-, és jelmeztervezést tanult, majd New Yorkban társadalomtudományt.

Kezdetben apja filmjeiben jelmeztervezőként dolgozott, modellkedett (Vogue), majd leszerződött a Lancome céggel, ahol többek között, a Trésor reklámarca volt (sok-sok egyéb termék mellett).

Számos filmben szerepelt (de nekem valahogy nem sikerült elcsípnem olyan alakítását, amiben szerettem volna).
Amit én nem tudtam, hogy 1979-1982-ig Martin Scorsese felesége volt.
1992-ben felbukkant Madonna Erotica c. klipjében, majd felkérte az énekesnő, hogy készülő könyvének (Sex) legyen az egyik modellje. 
Ekkor született Steven Meisel híres képe róluk, ami fogalmam sincs miért, de valahogy mindig mélyen érint (talán Madonna arcának törékenyen kiszolgáltatott "meztelensége" miatt).
Három könyvet adott ki, ezek tudtommal egyelőre magyarul nem olvashatóak (az önéletrajzi ihletésű "Some of me" (1997), a fotókat tartalmazó "Looking at me" (2002), és az apjának emléket állító kilométeres című "In the Name of the Father, the Daughter and the Holy Spirits: Remembering Roberto Rossellini" (2006))
Több karitatív tevékenységben is részt vesz: Wildlife Conservation Network, Howard Gilman Alapítvány, UNICEF, valamint támogatja a vakvezető kutyák kiképzését.
1995-ben a Coty azt a lehetőséget ajánlotta neki, hogy kidolgozhat egy saját bőrápolási márkát, ami meg is valósult, és neve alatt fut a mai napig. 
Első parfümje a Manifesto volt, ami 2000-ben jelent meg, ezt követte négy másik illat (Isabella, My Manifesto, Daring, Storia), amikhez olyan nevek kapcsolódnak, mint Natalie Lorson, Richard Herpin, és Alberto Morillas.

Alberto Morillas-t szerintem nem kell különösebben bemutatni a parfümánoknak, olyan illatok vannak például a listáján, mint az Amouage Opus VII.; Bvlgari: BLV, BLV Notte, az Omnia sorozat; Calvin Klein: Truth; Carolina Herrera: 212; Cartier: Le Baiser du Dragon, Must II., Armani: Sensi... és még sorolhatnám, ha egyszer végre elkészülök a posztjával, amit már elkezdtem, csak valahogy mindig tolódik szegénykém, akkor minden ott lesz.

A Manifesto-n nagyon érezhető a hatása, bvlgaris áttetsző akkordok, a citrusos-virágos-zöld jegyek jellegzetesen könnyed kezű, tiszta, légies keverése. Nem tudom honnét ered a név, latin szó, azt jelenti "kinyilatkoztatás".
Csodaszép alkotás, ami jelenlegi ismereteim szerint a "zöldek" listájának Top 5 parfümjei között szerepel. Virágos-zöld illat, de véleményem szerint változása során folyamatosan libikókázik az aromás-zöld irányába is.

Nyitánya frissen tépett bazsalikom zöldje, bergamottal kombinálva, friss, cologne szerű jelleggel.
Valahogy egyre jobban értékelem, és élvezem a fűszernövények tiszta illatát, ezért a Manifesto bazsalikomos kezdetét imádom (később is, de azért számomra a csúcspont, az eleje).
Körülbelül egy perc múlva megjelenik a kissé kesernyés narancsvirág, és halványan a háttérben a körte édessége, amit egy csipet bors tesz pikánssá. Borsos, fanyar jellege a leszáradás során felerősödik, majd a bors eltűnik, a fanyarság marad.
Alapja pézsmás, leheletnyit szantálos, zöld háttér, amelyben a bazsalikom, és a neroli mindvégig jelen van. Virágos akkordokat érzek, de magamtól nem tudnám kitalálni, hogy az épp jázmin, liliom, és rózsa (bár ez utóbbit talán még felismerném benne), édeskés háttérként rezonálnak, izgalmasan váltakozva a fanyar, kesernyés jelleggel.
Nagyon érdekes, és szép kompozíció, ami ugyan női illatként van besorolva, de szerintem férfiak is nyugodtan kipróbálhatják/használhatják, úgy gondolom az uniszex kategóriába bőven belefér (sőt, vannak fázisai, amikor kifejezetten maszkulin jellege van). Tartóssága közepes, hatósugara ennél gyengébb, hamar bőr közeli illattá válik.

Illatjegyei:

• bazsalikom, bergamott, bors
• narancsvirág, jázmin, körte, rózsa
• szantál, liliom, pézsma

kép: Albert Koetsier
(akinek szebbnél szebb alkotásai megtekinthetők ITT )

https://www.facebook.com/illatpiramis

Narcotic Venus (Nasomatto) 2007

fotó: Scent Vision 

HONLAP / FACEBOOK

illatcsalád: virágos

alkotó: Alessandro Gualtieri

Nem is tudom pontosan hol kezdjem a mondókámat ezzel az illattal, illetve parfümházzal kapcsolatban.
Valahogy számomra annyira különc, érdekes, izgalmas, kicsit elvont az egész, hogy nehéz kiragadni belőle lényegesnek látszó dolgokat. Valami olyasmi, mint a hippi mozgalom. Egy életérzés, amit körül lehet írni, de igazából érezni kell a lényegét.

A Nasomatto egy holland székhelyű vállalkozás, amelynek alapítása az olasz származású Alessandro Gualtieri nevéhez fűződik.
Akit bővebben érdekelnek háttér információk, az például ITT sok érdekességet megtudhat róla.
Az olasz szóösszetétel jelentése "Őrült Orr", ami Alessandro némely fotójánál, megnyilvánulásánál konkrét, kézzelfogható értelmet nyer. Ami nem baj, sőt... :-) annál szimpatikusabb.

Saját bevallása szerint imádja az alkotás folyamatát, amelynek mindig csak elindítója, azután az egész önálló életre kel, és ebben a sodró, kontrollvesztett állapotban végül megszületik a mű.
A Nasomatto (elvileg) az eddig kiadott 10 parfümmel befejezettnek tekinti pályafutását (a 2014-es Blamage (a francia szó jelentése "Szégyen") az utolsó illata). Azonban nem szűnik meg teljesen Alessandro tevékenysége, hanem Orto Parisi néven új parfümházat hozott létre, szóval nem kell megijedni, hogy a magát szerényen "Az Orr"-ként (The Nose) nevező művész újabb remekei nélkül maradunk.
Érdekesség még, hogy felesége, a holland Lilian Driessen is kihozott 2012-ben egy új márkát, Maria Lux néven (olasz székhellyel! azért van itt szerelem kérem, mindenféle olasz-holland keresztölelkezés), amelynek illatai a szerelem, és halál témakörét járják körbe. (parfümjei: Deeply, Madly, Truly, Aramesh, Mogadess).
(Mondom kicsit furcsák, de olyan szeretni valóan habókos család, ha jól emlékszem két gyermekkel megáldva.)

A Narcotic Venus-t sokáig kerülgettem, főként a benne lévő liliom miatt, ami általában nem az én barátom.
Most, hogy végre kipróbáltam, rájöttem kár volt halogatni a dolgot, mert semmi zavaró nincs benne.
Az, hogy tavaszi illat, gondolom senki számára nem új információ, erősen virágos, letisztult mestermunka. Egy fújással pont annyi könnyedség, amitől szellős, légies elegancia leng körbe.
Míg a Robert Piguet féle Fracas nekem néha túl tömör, és vaskosan sok, addig a Narcotic Venus viselésekor ezt egyszer sem éreztem.
Tubarózsa a köbön, és a nyitányában pár másodpercig, némi hárs illatot vélek felfedezni (ez nincs feltüntetve az összetevői között, és könnyen lehet, hogy csak az én orrom, elmém játéka). A jázmin, és a leszáradáskor felbukkanó liliom finoman simul a krémes, lágy, leheletnyit fás, nőies alapkompozícióba. Fogalmam sincs milyen fűszerek lehetnek benne, mert bárhogy igyekszem, csak virágokat érzek (de ha valaki ki tud hámozni ezen kívül bármit is belőle, az kérem ossza meg velem a titkot).
Luxus minőség a javából, amelynek borsos árát talán kompenzálja, hogy valóban csak egy-két fújás szükséges belőle. Férfi bőrön bevallom el sem tudom képzelni, bár egy próbát talán megérne, érdekességképp.
Tartóssága, hatósugara több mint kiváló. És a kicsit bumfordi kupak ellenére (vagy épp ezért), még az üvege is tetszik.

Pierre Bonnard (1895)

Illatjegyei

tubarózsa, liliom, jázmin, fűszerek



https://www.facebook.com/illatpiramis