2016. március 21., hétfő

Eau d'Iparie (2002) L'Occitane

saját fotó

illatcsalád: fás

alkotó: ?

Vannak illatok amiket főként esőben szeretek, ilyen például a Black Orchid (Tom Ford), és vannak illatok amiket kizárólag esőben szeretek, ilyen az Eau d'Iparie. Semmilyen más alkalommal nem tudom viselni, viszont ha az esernyőmért nyúlok, akkor 70%-ban a másik kezemmel ezt a parfümöt kapom le a polcról.
Igen ambivalens a viszonyunk, mert esőben sem mindig vagyunk jó barátok, viszont ha épp egymásra tudunk hangolódni, akkor nagyon különleges hangulattal ajándékoz meg, amit nehéz szavakba önteni.
Sajnos nem sikerült kinyomoznom, hogy ki az alkotó parfümőr, ha van róla bármi információtok akkor írjátok meg kérlek. Az üveg és a cimke kifejezetten csinosra sikeredett, ez a míves, régi üvegekre hajazó cizellált dizájn igen közel áll hozzám. (ScentandVision Klára nagyon jól megfogta ezeknek az üvegeknek a hangulatát, fotói megtekinthetők ITT.)

Gyönyörű nyitánnyal indul, a pikáns bors és a kissé édeskés rózsa izgalmas kettősével, ami néhány percig felhőtlen örömet okoz. Mindaddig, míg a fejillat át nem hajlik a szívillatba, mert ekkor megjelenik egy számomra nem túl vonzó pacsuli akkord, ami mint egy hidegen villanó kés, hasítva csapja szét a fejillat rózsás andalgását. Éles, néha már-már bántó jelenléte olyan realitást rángat a folyamatba, amitől minden romantikus álmodozás tovaszáll. Roppant tolakodó, és a továbbiakban a teljes leszáradás során elnyom szinte minden szerencsétlen orientális jegyet ami menet közben át akarná melegíteni, meg tudná szelídíteni kicsit a vad tombolását. A labdanum és a mirha lágy illatú, otthonos gyantája sem oldja az általa keltett feszültséget, erőlködnek a háttérben, de ketten sem sokra mennek, a vaníliát pedig még akkor sem éreztem ha relaxált állapotban, igen erősen próbáltam hozzá fantáziálni. A tölgymoha afféle úri huncutság, ami szerintem csak a felsorolásban szerepel, azon túl, hogy jól mutat a listában más szerepe nincs, mert egyáltalán nem érezhető.
A tömjén szintén nem az amit vártam, nem a templomi tömjén mámorító füstje, hanem egy a keleti füstölőkre emlékeztető, ajtó résén kikanyarodó vékonyka gomolygás, és sajnos az éles pacsulival elegyedve kissé olcsó hatást kelt.
Összegezve tehát nem olyan mint amilyenre számítottam, nem melegít, nem ölel át, hanem vagyok én, és van ő mellettem. Rideg, éles, a végén cédrusosan fanyar, kesernyés, mégis van benne valami hátborzongató realista szépség. Az az érzés mikor borzadva csodálom, de nem szeretnék beleolvadni, nem akarok benne élni, csak átvenni egy hangulatot, megélni, megérteni, pár pillanatra a részese lenni, utána gyorsan elengedni, és kilépve visszatérni a melegségbe. 
Uniszex, ami azt hiszem férfiaknak jobban áll. Tartóssága és hatósugara kiváló, a reggeli fújás kora délutánig elég markáns aurát ad viselőjének, a környezet számára is jól érezhető illatot áraszt, majd bőrközelivé válik, és nagyjából estig kitart (ruhán még másnap is jól érezhető). Megszűnt parfüm, ami már csak elég drágán lelhető fel, előzetes tesztelés nélkül semmiképp nem ajánlom a megvásárlását.
...párás ablakokon csorgó nedvesség, esőkopogás reggeli emléke, üres utca torokszorítása, hol lomhán gördül odébb a monokrómra fagyott magány elhagyatott keserűsége...








Illatjegyei



fotó
Ocskó Ferenc @ocskoferenc
/Bristol/

2016. február 27., szombat

Le Feu D'Issey Light (2000) Issey Miyake


illatcsalád: virágos-fás-pézsma

alkotó: Jacques Cavallier

Az történt, hogy Issey rajongó lettem. A múltkor addig bizonygattam, hogy nekem nem kellene üvegében az 1992-es L'eau d'Issey, amíg el kellett rohannom venni egyet, mert úgy éreztem egy percig nem bírok tovább élni nélküle.
Ez a minta pedig már nagyon régóta a birtokomban van és bár kipróbáltam, nem volt felkavaró élmény... máig. Tegnap óta kattog a fejemben, hogy elő kell kotornom a mintáim közül, mert nagyon vágyom rá, most itt van, és i-m-á-d-o-m!

Jacques Cavallier nagyon jó a légies virágillatok kidolgozásában, kivételesen jól bánik az orientális-fás vonallal, és még ahhoz is ért, hogy ezt a két látszólag ellentétes dolgot biztos kézzel összegyúrja. 
Az 1962-es évjáratú, Grasse-ban született francia parfümőrnek már a nagyapja, apja is parfümök készítésével foglalatoskodott, tehát mindenhonnét szívta magába az illatok, virágok tudományát (családja a 15.századtól Grasse-ban élt, tehát nagyjából tősgyökeresek a parfümkészítés Mekkájában).
Nem mindig izgalmas amit csinál, viszont roppant kellemes, harmonikus összhatást tud elérni, ami nagy mértékben hozzájárul a komfortzónám kényelméhez.
1990 óta a Firmenich tagja, rengeteg parfümháznak dolgozik (pl.: Alexander McQueen, Boucheron, Bvlgari, Cartier, Dior, Givenchy, Gaultier, Kenzo, Lancome, Shiseido, Rochas, Yves Rocher, Yves Saint Laurent), jobbnál jobb illatokat ontva magából.
A Le Feu D'Issey Light üvege elképesztően szép és ízlésesen különleges, ami némi színkülönbségtől eltekintve ugyanolyan mint az anyaillat díjnyertes üvege (IF Design Award, 2003)- mondjuk nekem a Light harmatszerű áttetszősége jobban tetszik, olyan mintha egy sziromról legördülő, kristályszerű vízcsepp magába zárta volna a virágok színét. Nagyon bosszant, hogy nem találom az üvegterv készítőjének nevét, de majd még utána nézek (ha valaki tudja, vagy ügyesebb a nyomozásban mint én, az kérem írja meg kommentben). Mivel megszűnt illatokról van szó, nyugodtan tekinthetjük őket "befektetési parfümnek", aki üveges példányát birtokolja, annak bizony komoly summa van a kezében.

Az illat hamar halkuló, erősen fűszeres (kicsit maszkulin) nyitánnyal kezd, amely fő komponensének én a koriandert érzem (ami elvileg nincs is benne), majd ánizsaldehid érkezik, egy csepp fanyar bergamott, némi fás felhanggal. Olyan mint egy felütés hangja a zenemű elején, ad egy sajátos hangulatot, de nem lesz meghatározó, rezgése szinte pillanatok alatt tűnik tova.
Körülbelül egy perc múlva puha akkordok szűrödnek bele, hófehér tej, nyersen roppanó kókusz, nagyon krémes hatású, ártatlanul szégyenlős jázmin, amely azután egy édeskés, vaníliás, pézsmás alapba hajlik.
Érdekesek a fás jegyek, amik kellemesen otthonos rezonanciát adnak a leszáradás során. A szantálfa illata olyan finoman simul ebbe a tejes alapba, hogy nagyon kell szimatolni ahhoz, hogy külön lehessen választani a szoros egységben összefonódó komponenseket. Az összetevők közül ami még megragadta a figyelmem az a guajakfa, ennek illóolaját szeretném beszerezni (nem is túl drága), mert édeskés, kicsit gyantás, fás-virágos illatát szerintem szeretném az aromalámpámból inhalálva is.
A nyitány fűszerességén kívül nincs benne semmi izgalmas, csak a hófehérbe olvadó tiszta elegancia, kifejezetten szép, minőségi illatjegyekkel. A komfortillatok kedvelőinek különösen ajánlom (persze nem a legegyszerűbb a beszerzése, de nem lehetetlen), melengető őszi illat, ami most ebben a tavaszi napsütésben is különösen jólesett. Férfi bőrön is abszolút el tudom képzelni, szerintem jól működhet uniszex illatként.
Tartóssága 3-4 óra, hatósugara közepes, hamar bőrközeli (tisztaság)illat lesz.




Illatjegyei:
  • mahagóni fa, kókusz, ánizs, bergamott, rózsa
  • jázmin, tej, karamell, hortenzia, rózsa
  • szantál, pézsma, vanília, ámbra, guajakfa, cédrus

2016. február 9., kedd

Rahät Loukoum (Serge Lutens) 1998


illatcsalád: orientális-vanília

alkotó: Christopher Sheldrake

Serge Lutens, és az ő nagyra nőtt Sancho Panzája, Christopher Sheldrake 1998-ban úgy gondolta, hogy üvegbe teszik a kelet egyik leghíresebb édességét, a lokumot.
Alap gasztronómiai szinten annyit kell tudni erről, hogy abban a formában ahogy jelenleg Turkish Delight néven ismeri a világ, Törökországból származik, mégpedig a 19.századból, és az isztambuli Hacı Bekir Cukrászat nevéhez fűződik (lokumot viszont már sokkal korábban, a 15.században is készítettek). A tradicionálisan citromlével, rózsavízzel készült kocsonyás, ragacsos, kockákra vágott édességet porcukorba hempergetik, hogy ne ragadjon össze, és úgy gondolom legalább a látványával már mindenki találkozott. 
A török név valószínűleg az arab lokma/lukma=falat szóból származik, más nézet szerint az oszmán rahat hulkum (= a torok elégedettsége) kifejezésből ered- én pedig úgy vélem a kettőt némi félrehallással összegyúrták, és ebből lett a torok falatkája.
Megjelent C.S.Lewis Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című könyvében is Edmund Pevensie fő kedvenceként, hogy azután a Narnia című film segítségével az arra fogékonyak körében elinduljon a lokum láz (ami engem nem ért el, egyrészt mert szégyen-gyalázat de nem láttam a Narniát, másrészt nem vagyok édesszájú).
Elkészítéséhez sok receptet találtam, és a böngészés közben fedeztem fel egy angol hölgy youtube vlogját, aki nemzetközi recepteket készít igen sajátos stílusban (néhol Mrs. Doubtfire hangján :-) ). A hagyományos Turkish Delight receptjének elkészítése megtekinthető ITT



A parfümre visszatérve, nyitánya vad és nyers keserű mandula, ami mellett az első pillanatokban semmi más nem érezhető. Elborít ez a naturális aroma, és megelevenít egy gyerekkori emléket, mikor is sárgabarack magot török a nagyszülői ház hosszú gangján, hogy azután élvezzem a harapnivalóan roppanó mag kesernyés fanyarságát (felhőtlen gyermekévek... akkor még nem tudtam, hogy ez tudományosan bizonyítottan méreg, és boldog tudatlansággal falatoztam a ciántartalmú magokat... rácáfolva a tudományra, persze jól nem lett semmi bajom, bár állítólag 2 vagonnyi mennyiségtől lehet meghalni, na annyit mondjuk soha nem ettem).
Körülbelül egy perc múlva először kicsit félszegen, majd erőteljesebben megjelenik az édeskés cseresznye, amely telt és frissen, harsányan ropogós, mint burgundi héjú óriási germersdorfi, ami mellé lecsúszott egy korty borostyánszínű amaretto.
A szívillatban megjelenő vanília átmelegíti, simulékonyabbá, puhábbá teszi ezt a meghökkentő kezdetet, ami azért különleges, mert olyan nagyszabású barokkos túlzás az egész, amely szinte megfojt a kezdeti pillanatokban. Nagyon különleges a lédúsan édes, és az erősen keserű éles, ám harmonizáló kontrasztja, amely izgalmas lendülettel látja el az indítást.
A vanília megjelenésével felüti fejét némi ragadós méz, és a tonka kumarinjának kicsit torokkaparó jellege, ekkor a parfüm veszít a kezdeti ígéretes lendületből. A heliotrop igyekszik ugyan, de szintén vaníliás jellegével csak minimálisan tudja árnyalni a szirupos édességet, ami nekem ebben a fázisban nem igazán tetszik.
Alapja pézsma, erre masszívan, tömören helyeződik a mandulás, marcipános édesség. Rózsát, gyantát, aldehidet sajnos nem éreztem, az egybibés galagonyával pedig bajban vagyok, mert még soha nem szagoltam (ködös, aldehidszerű, édeskés akkordot kell keresni, ebből csak az édesség ami számomra biztosan megvan).
A vanília viszonylag érdekesen alakul, mert az elején-közepén szimplán édes, majd az alapillatban, mikor félig kiszabadul szegény a ragacsból, akkor vonzóan füstössé válik.
A teljes leszáradásáról egy régi sütemény jutott eszembe aminek nagymamám volt mindig a beszerzője, nevére már nem emlékszem, dió formájú mandulás nápolyi volt, és gyerekkoromban nagyon szerettem. 
Hatósugara és tartóssága kiváló, inkább női illatnak mondanám (bár kíváncsi lennék, hogy férfi bőrön milyen irányba alakul).
Összességében fogalmam sincs hányadán állunk :-D az elejét szerettem, mert érdekes, mellbevágó, izgalmas és hasonló folytatást sejtet, a szívillatot az egysíkú, számomra unalmas, erős sziruposság miatt nem kedveltem, és az alapillatot újra szerettem, mert édes ugyan, de elhalkulva már komfortos, otthonos, kellemes érzetet keltően (mézes, kesernyés, gyümölcszselés felhangokkal). Van benne valami fülledtség, összezsúfolt piaci bódék dohos levegőtlensége, összeszoruló testek meleg párolgása, valami erotikus, valami gyermeki, valami riasztó, és valami vonzóan édes. És amiben ennyi oximoron harmonizál, az hiába csűröm-csavarom, bizony remekmű! :-) Egy a lényeg, ha alkalom adódik rá, tessék kipróbálni.





Illatjegyei

mandula, cseresznye, pézsma, tonkabab, vanília, heliotrop (vaníliavirág), egybibés galagonya (Crataegus monogyna), fehér méz, török rózsa, gyanta, aldehid

kép: részlet a Turkish Delight c. 1973-as holland filmből


2016. február 5., péntek

Roses and More (Priscilla Presley) 1998

fotó: parfumo.de (Magdulenka)
illatcsalád: virágos

alkotó: ?

Priscilla Presley illataival nagyon elfogult vagyok (tudom ezt írtam már párszor több mindenre, de itt hatványozottan igaz). A 90-es évek hangulatát olyannyira meghatározzák az általa kiadott parfümök, hogy például egyetlen fújásnyi Moments komoly időutazást tud nálam elindítani.
Priscillát szerintem nem kell bemutatni senkinek, ez az 1945-ben New York-ban született hölgy főként arról ismert, hogy 1967-től 1971-ig Elvis Presley felesége volt. Úgy vélem nagyjából egész eddigi életében ebből a státuszból élt, bár rövid ideig modellkedett és színészkedett is (olyan "halhatatlan" filmekben volt látható mint a Csupasz pisztoly, Dallas, Kerge város stb.)
Jelenleg 70 éves, és még mindig tevékenyen dolgozik, az amerikai Dream Foundation nevű jótékonysági alapítvány nagykövete, akik azt a célt tűzték ki, hogy gyógyíthatatlan betegek utolsó kívánságát teljesítik, ami azért valljuk be, nagyon szép és nemes feladat.
Első illata a Moments volt, amely 1991-ben jelent meg, az utolsó három pedig 2000-ben, meglovagolva az Indian Summer sikerét, az anyaillat nevéhez egy Blue, Green, Red jelzőt hozzátoldva összesen hét illattal befejezte illatos pályafutását. Mára szinte bármelyik PP parfüm birtoklása komoly mozgó tőkét jelent, egyes illatai horror áron kelnek el a valós és netes bolhapiacokon.
(A Priscilla fotó 1998-ban, a parfüm megjelenésének évében készült, itt még nem volt mimikátlan szörnyeteggé plasztikázva)

A Roses and More egy hirtelen impulzusvásárlás eredménye, nem ismertem, de már rég szerettem volna tesztelni, és egy apró "parfümériában" ma belefutottam egy 10 ml-s példányába (ami persze jött velem haza, még néhány minta kíséretében).
Mérsékelt rajongás mellett sok negatív, elmarasztaló véleményt is olvastam róla (vakon ezért nem mertem soha próbálkozni vele), de nekem bizony minden fanyalgás ellenére nagyon is tetszik.
Az összetevőiről nincs túl sok információ, szóval elemzésénél ismét kizárólag a saját orromra hagyatkozhatok, mint a Jade Zoom esetében. Ha ismeritek, és nagyon más a véleményetek akkor várom a kommenteket (ha nem akkor is :-) )

Nyitánya igazi (kicsit orrfacsaró) retro robbanás, villanásnyi virágözön a köbön, amelyben tubarózsát, nagyon halványan jázmint, fanyarkás bergamottot, és mintha egy igen naturalista, fátyolszerűen lebegő levendulaködöt éreznék. A fejillat nagyon erőteljes, és fejbekólintósan intenzív, Estée Lauder korai virágillatait juttatja eszembe, ott érzem mindig ilyen tisztán a törékeny virágok lehengerlő erejét.
A szívillat megnyit egy rendkívül szép krémes, halvány rózsaszín, rezgő szirmú pünkösdi rózsa akkordot, ami a továbbiakban gyakorlatilag végig meghatározó lesz, és majdnem teljesen elfoglalja a többi virág helyét, hogy azután egy kellemesen puha pézsmás, ámbrás alapra helyeződve igazi vidám tavaszi komfortillat metamorfózisává váljon. Van némi fás pulzálás az alapillat áthajlásakor, amit nem tudok beazonosítani (nem cédrus, és nem szantál, talán rózsafa?). A teljes leszáradás finom szappanos jelleget hoz, ami miatt igazi békebeli hangulatot áraszt. I M Á D O M! Körülbelül 3 óra eltelte után a szappanosság halványulása teret ad egy jól beazonosítható cédrus akkordnak (plusz talán egy pötty vetiver sok kérdőjellel), de sosem lesz férfias, mindvégig marad a nőies jelleg, annyiban változik, hogy egy kis érdes szikárságot hoz a telt krémességbe, fellazítva azt, hogy tartósan ne legyen unalmas és fojtó jellege.
Aki modern rózsára vágyik az felejtse el, a többieknek ajánlott darab. Ő a 20.század végének rózsaillata, a nyers bolgár rózsa korszakát követő modernebb elgondolás.
Hatósugara jó, az első egy órában nagyon intenzív, majd viszonylag gyorsan veszít erejéből és bőrközelivé válik. Tartóssága közepes, 4-5 óra elteltével még érzem a bőrömön, de már csak jó vadászkutya módjára, alaposan szimatolva.
Összegezve tehát, ez egy gondosan, szépen, művészettel, tiszta összetevőkkel, izgalmas leszáradással készített illat. Bársonyosan puha, elegáns, krémesen nőies kompozíció. És ha belegondolok, hogy "csak" egy celebillat, akkor sokszorosan le a kalappal előtte! 




Illatjegyei
rózsa, egyéb virágok

kép: 
Hendrik Jacobus Scholten: An Elegant Lady Smelling Roses

2016. február 1., hétfő

Freesia (Crabtree & Evelyn) 1976



illatcsalád: virágos

alkotó: ? 

A Crabtree & Evelyn-t 1970-ben alapította egy amerikai úriember Cyrus HarveyCambridge-ben. Évekig aprócska családi vállalkozásként működtek, zömmel natúr szappanokat készítettek természetes összetevőkből. 1977-ben nyílt meg az első butik Philadelphiában, akkor léptek a szélesebb vásárlóközönség elé.
Sikerük igen változékony, 2009-ben csődöt jelentettek és üzleteik bezártak egy évre, de 2010-ben már újra indultak.
Érdekesség még az alapítóval kapcsolatban, hogy a Janus Films létrehozása szintén az ő nevéhez fűződik (1956), ahol olyan nevekkel dolgozott együtt mint Michelangelo Antonioni, Federico Fellini, Szergej Eisenstein, Ingmar Bergman, Akira Kurosawa, François Truffaut és Yasujiro Ozu.
Na de térjünk vissza kozmetikai cégéhez, melynek neve tulajdonképpen tisztelgés a 17.századi angol természettudós, korai környezetvédő John Evelyn előtt, aki korának nagy kerttervezője és kertépítője volt, és utazós naplójában úgy mellékesen olyan jól megörökítette a korabeli viszonyokat, hogy a kötetet a mai napig újranyomják, és például az Amazonon könnyedén bárki azonnal megvásárolhatja.
Az összetétel másik fele a Crabtree, pedig az Angliában őshonos vadalmafa, minden almák szülőatyja/anyja, a Crab Apple Tree nevéből származik, amely belekerült a cégérükbe is.



Magyarországon 2014-ben megszűnt a forgalmazása, a Mammutban található üzlet bezárt, amit nagyon sajnálok, mert valahányszor betértem hozzájuk, mindig megfogott az a különleges régimódi báj, amivel kicsit visszarepítettek az időben. Világszerte fellelhető butikjaikban a parfümökön kívül különféle testápolási termékeket, szappanokat, testápolókat, kézkrémeket (verem a fejem a falba, hogy anno nem vettem), csábító teákat, süteményeket (például rózsás kekszet), lekvárokat, potpourrikat, illatgyertyákat stb. árulnak. Ha valaki utazásai során belebotlik valahol a boltjukba, ne álljon ellen, és szimatoljon kicsit náluk.
Korai parfümjeire általánosságban a monotematika volt jellemző, majd megjelentek a könnyed, virágos fantáziák és különféle utazásokhoz kapcsolódó illatok. 2013-ban természetesen őket is elkapta a keleti (oud-os) mizéria, abből született egy elég tetszetős üvegbe sikeredett orientális sorozat, amire azért kíváncsi lennék (Assam Oudh, Kashmir Musk, Ottoman Rose, Persian Thé).

Az általam vizsgált Freesia még a korai monotematikus vonalba tartozott, amit nagy várakozással kezdtem tesztelni, mert élőben nagyon szeretem a frézia illatát, csak valahogy parfümben ritkán sikerül szépen prezentálni azt amit ez a szolid kis virág tud nyújtani.
Nyitánya nagyon komplex, amiben mindent érzek, csak épp fréziát nem. Főként erőteljes bolgár rózsa, és rezgő gyöngyvirág kettőse, amely mellett nagyon halványan jelenik meg egy kis krémes vanília, és némi fás akkord. Kellemes, vidám, virágporos tavaszi szellő, a húsvéti időszak duzzadó rügyeit idéző teltség.
Fogalmam sincs, hogy mitől frézia, mert tulajdonképpen azt nem is éreztem benne (persze ez könnyen lehet az én hibám).
Mikor a virágos jegyek majdnem teljesen elkopnak az idővel, akkor marad egy éles (szintetikus) pacsulis jellege, ami számomra már nem annyira vonzó mint a kezdet. Lelki szemeim elől kihussannak a virgoncan szálló pollenek, és marad a húsvéti hajkorona képzete.
Hatósugara és tartóssága közepes, körülbelül fél órás intenzitás után bőrközelivé vált, majd 3-4 óra alatt nagyjából teljesen eltűnt a karomról.
Összességében a kezdeti rózsa akkord kifejezetten szép (csak sajnos túl hamar elillan), a későbbiekben zavart a néha már szúrós szintetikusság, amely a teljes leszáradáskor halvány, édeskés faforgács illatába csap át. Pozitívum viszont, hogy minden nyersesége ellenére (vagy épp pont azért) nagyon jól hozta a korai 80-as évek tavaszainak hangulatát, anyukám műszálas, virágos ruháit idézve, amikben körülbelül annyi természetesség volt, mint egy mátrix nyomtatós repróban.
Azt hiszem maradok a kézkrémeiknél, ha egyszer lesz módom (és felélem a meglévő készletem) akkor beruházok egyre.







Illatjegyei

ámbra, frézia, gyöngyvirág, rózsa, vanília, fás jegyek

2016. január 30., szombat

Kérdeztetek, válaszolok :-)


A Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségének van egy remek kezdeményezése, minden nap megválasztják a nap bloggerét, akitől azután kérdezni lehet. Tegnap rám került a sor, és mondhatom remek kérdéseket kaptam. Mikor ezt a bevezetőt írom, már a válaszok megvannak, szóval látom, hogy irgalmatlan hosszú lesz, de olyan jókat kérdeztetek, amiket nem lehetett egy mondatban elintézni. Nagyon köszönöm Nektek az érdeklődést, és akkor lássunk is hozzá.

Nagyon tetszik a blogod témája. Hol szeretsz parfümöket vásárolni? Hány illatod van?

Köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszik. Parfümöket több helyről vásárolok, általában jól bevált, megbízható netes parfümériából, illetve több illatcsoportnak vagyok a tagja, ott hozzám hasonló "őrültektől". Mintákat pedig sokszor a vásárlásaimhoz kaptam (főként így sikerült igazán különleges, csak külföldön beszerezhető parfümökhöz jutnom), illetve a nálunk fellelhető három niche parfümériában kaptam/vásároltam.
Viszonylag nagy a gyűjteményem, bár mániákus körökben egész normálisnak számítok.
372 üveg (ezek 10+ ml mennyiségek saját üvegükben). A minták és decantok számát nem tudom pontosan, és nem is akarom :-D

Megvan a konkrét pillanat, amikor úgy döntöttél, márpedig te írni akarsz erről?

A konkrét pillanat egy időszakként él bennem, szóval inkább kicsit hosszadalmasabb pillanat volt. Felnőttként kezdtem érdeklődni a parfümök iránt, egyre mélyebbre ástam magam a témába, és szerettem volna egy olyan blogot, ahol minden ott van amire kíváncsi vagyok, és aminek olvasása örömet okoz. Egyszerre szerettem volna a parfümök szubjektív/objektív leírását, közérthető tudományossággal az összetevők részletes ismertetését, parfümházak lehetőleg olvasmányos történetét, az illatok mögötti arcok, személyek felfedezését.
És mivel az igen szűk maroknyi magyar parfümös blogok között nem volt olyan ami maradéktalanul megfelelt volna ezen vágyaimnak, ezért gondoltam egy merészet, és indítottam egyet.

Mi a kedvenc részed a blogolással kapcsolatos "munkád" során? :-)

A tesztelés. A rácsodálkozás pillanata, mikor megérint egy számomra új illat (ami időben akár régi is lehet, sőt inkább az). Mikor elkezdem egy illat keletkezésének körülményeit boncolgatni, és megértem, hogy mi volt az üzenet a parfüm megalkotásával. És a komoly, elmélyült figyelemmel, gondossággal összerakott parfümnek önmagán túl is mindig van mondanivalója, ami sokszor csodásan komplex, vagy épp pont egy pillanatba sűrített villanásnyi hangulat egyszerű szépsége.
Nagyon szeretem a bejegyzések kapcsán kialakult beszélgetéseket az olvasókkal, mert hihetetlenül jó és izgalmas ahogy hirtelen megismerek más élményeket, hangulatokat, történeteket, vagy egyszerűen csak egy másik nézőpontot az adott témával/parfümmel kapcsolatban. 
Szóval írjatok, meséljetek, adjatok visszajelzéseket bármiről ami olvasás közben eszetekbe jutott, ami megfogott benneteket, még akkor is ha nem ismeritek a kivesézett illatot! :-) Szerintem minden blogger nevében elmondhatom, hogy az építő jellegén túl, csodás érzés mikor hozzászólás érkezik akár ide, akár a blog facebook oldalára, és elindul egy kellemes beszélgetés.

Honnan jött a vintage illatok iránti szerelem? Véleményed szerint melyek ma a továbbra is egyedi, minőségi illatokat kihozó parfümházak, orrok? Van kedvenc Orrod? Ki Ő és miért? Most hirtelen ennyi.

Minél több illatot ismertem meg, annál inkább elkezdtem értékelni a régi (vintage) parfümök összetett, átgondolt, művészi szépségét. Úgy gondolom akkor még a szíve-lelke benne volt a megrendelőnek, a parfümőrnek az alkotásokban (ma sajnos zömmel a profit az úr). Vonzott a történetük, a míves üvegek, amikre vagyonokat tudnék költeni, ha nem lenne a józan ész, így csak régi reklámokat, antik üvegek képét gyűjtöm a Pinteresten, néha gyönyörködöm a virtuális gyűjteményemben, és ha valami nagyon megtetszik, akkor azt megosztom Veletek a facebook oldalon.
A második kérdéseddel megfogtál, sajnos elég súlyos probléma az uniformizálás a parfümiparban, ami nyilván az aktuálisan legtöbb profitot hozó trend követése, régebbi sikerek flanker újratöltése. Fogós kérdés! Mainstream kategóriában a Hermés házat mondanám, ahol még mindig művészi szinten űzik a szakmát, illetve Thierry Muglert, aki nagyon egyedi, sokszor meghökkentő, ezer közül felismerhető illatokat tett le az asztalra (bár ő is kezd nagyon elkutyulódni a flankerekkel, remélem még idejében észbe kap és befejezi a hülyeséget). És kedvelem a Bvlgari újító törekvéseit, bár nem mindig tetszik a végeredmény. 
Niche vonalon pedig sokat tudnék mondani, Olfactive Studio (változatos, remek ötletek, újítások, jól átgondolt tematikával), Serge Lutens (rá néha haragszom, mert túl sok illatot készítenek, némelyiket kicsit összecsapva, de azért még nem húzták ki a gyufát annyira, hogy kiessenek a kosárból:-) ), Juliette has a Gun, L'Artisan, Diptyque, Nicolai, Frederic Malle, Nasomatto (ez sajnos megszűnik)... gondolkodás nélkül körülbelül ennyi.
A legkedvesebb "Orr" egyértelműen Jean-Claude Ellena. Miért?! Mert a munkásságát tekintve úgy gondolom ő korunk legjobbja :-) akinek szaktudása letisztult egyszerűséggel, kiváló ízléssel, szerénységgel, kedvességgel párosul.

Mivel foglalkozol még az illatokon kívül?

Van egy 12 éves lányom, szóval még egy kicsit gyerekneveléssel. :-) Foglalkozásomra nézve két diplomával rendelkező óvodapedagógus, és pszichopedagógus vagyok, de jelenleg nem ebben dolgozom.
A tág értelemben vett pszichológián belül nagyon érdekel a drámaterápia, nem tettem még le teljesen arról a tervemről, hogy ilyen irányban induljak tovább, amint családi helyzetem engedi.
Egyébként imádok olvasni, zenét hallgatni, sorozatozni, filmezni, jókat főzni-enni, érdekel a gasztronómia, a nemzetközi konyhák, szeretek a városban bámészkodva mászkálni (főként az építészet érdekel), túrázni, utazni (sajnos nem annyit mint szeretnék), fotózni, szeretem az illatgyertyákat, a mókusokat (és úgy általában az állatokat, persze a szőrmók "simis"eket jobban). A lelkemben kutyás vagyok, bár most épp kutyátlan (de előtte 25 év telt el három négylábúval, velem együtt "Hatlábú"-ként... Bächer után szabadon. :-) )
Nagyjából ennyi ami még nagyon én vagyok, és amivel foglalatoskodom.

Véletlenszerűen érnek el a szaglásznivalók, vagy tervszerűen haladsz? Vannak-e olyan illatok, amikkel nagyon vágysz találkozni? Mi a módszered, stratégiád egy-egy illat teszteléséhez?

Ha van olyan, hogy véletlen, akkor véletlenszerűen. Mindig más fog meg. Van amikor egy konkrét illat aminek a mintája itthon épp a kezembe kerül, vagy eszembe jut valamiről (néha random húzok közülük), van amikor a parfümház, vagy épp egy összetevő, ami azután elvezet valahová.
Tervszerűség régen volt, ma már nincs. Amíg volt addig görcsössé tett, úgyhogy elengedtem, arról írok amihez épp kedvem van. Ha nincs kedvem akkor akár hetekig/hónapokig nem írok, a rendszerességhez való ragaszkodást is elengedtem, ez egy öröm-blog. :-)
Több illat is van amivel vágyom találkozni, ezek főként régiségek, például egy őskorból származó Bal a Versailles (Jean Desprez), Teatro Alla Scala (Krizia), Donna Karan 1992-es illata, az újabbak közül Vero Profumo Rubj, Andy Tauer illatai, és körülbelül a végtelenségig tudnám folytatni a sort.
A módszerem annyi, hogy többször kipróbálom a bőrömön, megnézem az összetevőit, fejben boncolgatom, hogy amatőr orral én ebből mit érzek, majd utánanézek a hátterének, keletkezése körülményeinek, és mivel használat közben zajlik a saját életem is, különféle impulzusok, élmények érnek, amelynek a következménye egy hangulat, amit azután próbálok írásban is megörökíteni, átadni.

Képekben is megmutatnád a gyűjteményed? Nagyon kíváncsi vagyok. :-) Havonta mennyit áldozol erre a szenvedélyre?

Képekben sajnos nem tudom megmutatni a gyűjteményem, túl nagy hozzá, és jelenleg kis helyre összezsúfolva elég össze-vissza. Ha elkészül az új lakásom, és ott sikerül kicsit megritkítva őket szépen elrendezni, akkor majd lehet róla szó. :-)
Havonta ma már nem sokat költök rá, van olyan hónap, hogy nem is veszek semmit (utána persze megőrülök, és több mindent). Átlagban 5000 ft-ot mondanék.
(Másik két mániám a rúzs, és körömlakk- mert a színeket is szeretem- átlagban azokra is körülbelül ugyanennyit)

Emlékszel arra, amikor először használtál magadon valamilyen illatot? Hogyan kezdődött a "szerelem"?

Első illatélményem a falusi mosás, az udvaron száradó ruhák öblítővel kevert csöpögő lengése, anyukám vizes kezének finom illata (egy kis faluban, Sülysápon éltem 8 éves koromig, csak utána fővárosiasodtam). Mindig a ruháim szaglásztam, ez volt az első illat magamon.
Anyukám Nina Ricci parfümjét (Eau de Fleurs) rendszeresen csapoltam, ez volt az első parfüm amit használtam.
Utána jött tizenévesen a Limara/Impulse korszak, első deóm a sárga Limara volt, amit Bécsben vettünk (mert itthon még nem volt) mikor nagymamámmal többek között kétkazettás magnóért mentünk ki. Ez volt az első saját illatom (persze anyu Nina Ricci-jét változatlanul lopkodtam).
Az igazi bepörgést pedig egy könyv indította el, amit karácsonyra a húgomtól kaptam (100 legendás parfüm), amiből kiírtam a nagyágyúkat, hogy azután jó hedonista módjára magamra fújjam mind. Lett is egy kiadós migrénem estére, de ez sem tántorított el a továbbiaktól.

Ha a boltban új illatot keresel és sokat megszagolsz, nem zsibbad el tőle az orrod?

De. :-) Nekem is viszonylag hamar elfárad az orrom, sajnos semmi kimagasló képességem nincs ezen a téren. Viszont ma már egyszerre sok illatot ritkán tesztelek, sőt szinte soha. 


2016. január 17., vasárnap

Oud Imperial (Perris Monte Carlo) 2012



illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Luca Maffei

A Perris Monte Carlo egy fiatal niche parfümház, monacói székhellyel. 2012-ben alapította Gian Luca Perris, aki elindított egy orientális sorozatot, amivel úgy gondolom mint a parfümvilágban oly sokan mostanában, a gazdag arab világot célozta meg (bizony, cudar időket élünk). Árképzése viszont korrekt, így halandó ember számára sem lesz elérhetetlen. 8 illata jelent meg eddig, a kelet világának főbb jegyei köré komponálva. Oud, ámbra, pacsuli, pézsma, taif rózsa, ylang-ylang, melyek a leírások alapján nem a légies fuvallat kategóriába tartoznak. 
Minden üveg arany színű, finoman cizellált mintával, ami szintén a gazdagságot, jómódot hivatott fitogtatni (még nem döntöttem el tetszik-e, de inkább nem annyira, bár Abu Dhabiban egy-két hétig azért szívesen billegnék vele).
Az Oud Imperial-t, és a Taif de Rose-t az olasz származású Luca Maffei (képen jobbra) készítette, aki főként orientális vonalon mozog, számomra sok ismeretlen parfümmel (viszont dolgozott a francia Jul et Mad párosnak is, a Garuda és a Néa az ő nevéhez fűződik, ezek itthon is tesztelhetők, sajnos szintén nem ismerem még őket).
A honlapot nem igazán érdemes böngészni, mert én a világon semmit nem találtam rajta (bár lehet, hogy épp valami átalakítás folyik arrafelé).
Mindenhol a szokásos niche marketing szöveget olvastam velük kapcsolatban, extra minőségi alapanyagok, kézzel és persze kellő áhítattal, szigorúan harmatos hajnalban szedett taif rózsák, jázminok és egyéb hozzávalók. Még szigorúbb minőségi rosta, feldolgozás stb.
Ezek után meglehetősen kritikus orral fogtam a tesztelésbe, ha már ennyi a fényezés, akkor lássuk mit tud ez a Perris-Maffei kollaboráció.

Gian Luca Perris
A nyitánya nagyon fűszeres, fújás után berobban egy extra erős sáfrány-kömény akkord, ami gyakorlatilag azonnali hoppanálás a mesés Arábiába. A fűszerek mellett felbukkannak a fás jegyek, leginkább a szantál, egy vékonyka frissen hasított cédrus, és a tömjén vaskosan gomolygó akkordja, amelyből már elő-elő tör a később felerősödő, majd az idők végezetéig kitartó oud medicinális jellege.
Van az összetevői közt egy mérsékelten védett kelet-indiai fa, a Dalbergia latifolia (más néven indiai rózsafa, vagy fekete rózsafa), ez egy 40 méterre is megnövő örökzöld faóriás, amelynek a leírások szerint különlegesen selymes, kissé fűszeres illata van (én pedig nem ismerem, szóval elhiszem).
Ezt a rendkívül tetszetős, kicsit gyógyszeres fás harmóniát a fülledten földes pacsuli, és a balzsamos labdanum nagyjából az egekbe emeli. Az egész leszáradásnak a legszebb része szerintem ez a periódus, a szívillat szépséges kiteljesedése (megjegyzem jázmin sehol sincs, pedig egy kicsi jót tett volna neki, határozottan vágytam rá).
Később is marad a kellemes harmónia, csak a vetiver megjelenése, és a fanyar cédrus felerősödése maszkulin irányba tolja. A sáfrány csökkenő erővel gyakorlatilag végig megmarad, a kömény hamar eltűnik, a balzsamos fázist pedig egy száraz, intenzív, szikár és pergamenszerű fás akkord váltja fel, amelyben végig rezonál az oud, és a tömjén enyhe füstössége. (A lecsengése nagyon erotikus, a férfi összevont homlokú, mély szemtől-szembe nézése, amitől imádom kicsi és törékeny nőnek érezni magam.)
Összegezve tényleg minőségi parfüm, biztos kézzel összerakott, kiegyensúlyozott leszáradású, masszív alkotás.
Hatósugara 2-3 órán át igen intenzív, tartóssága kiváló.



Illatjegyei


kép
Martin Wojnowski: Marokkó (2010)


https://www.facebook.com/illatpiramis