Frangipane (Chantecaille) 2004

illatcsalád: orientális-virágos

alkotó: Jean-Pierre Béthouart

A Chantecaille egy New York-i székhelyű amerikai luxus kozmetikai márka, melyet a francia arisztokrata származású Sylvie Chantecaille (Sylvie de Bois de Soheit) alapított 1997-ben. A cég családi vállalkozásként üzemel, Sylvie férje, az eredetileg borász végzettségű Olivier Chantecaille a gazdasági igazgató, egyik lányuk Olivia a kreatív igazgató, másik lányuk Alexandra a nemzetközi értékesítések vezetője, fiuk Philippe pedig a média felhajtást intézi, beleértve a hivatalos YouTube csatornájukon megjelenő reklámokat is.
Bevételeik egy részét különféle környezetvédelmi és jótékonysági kampányokra fordítják, termékeiket állatokon nem tesztelik.
Sminktermékeiken rendszeresen megjelenik a növény-, és állatvilág (az épp támogatott környezetvédelmi projekt köré építik kollekcióik), néhány régebbi darab megtekinthető ITT, új oroszlános termékeik pedig ITT találhatóak.
Nagy gondot fordítanak arra, hogy a gyártás során ne használjanak egészségre káros anyagokat, Sylvie különösen szívén viseli, már-már missziónak tekinti az egészségtudatosságot. Elmondása szerint a poklot járta meg mikor pár éve Lyme-kórral diagnosztizálták, majd a Philippe születésekor alkalmazott epidurális érzéstelenítés után idegkárosodás lépett fel nála, ami a Lyme-al kombinálva féloldali bénulást okozott az arcán, karjában.

A Frangipane úgy gondolom nem csak külsejében, hanem tartalmában is változott, nekem még a régi, borostyánszínű verzióból van mintám, az újat nem szagoltam, ezért nem tudom, hogy miben módosult. Jelenlegi üvege díszesebb, de szerintem csúnyább lett, diszkógömb kupakját remélem hamar a tudatalattim mélyére űzi az agyam.

Kínálatukban összesen 8 parfüm szerepel, mind kétféle kiszerelésben, roll-on (8 ml) és spray (75 ml) változatban. Furcsaság, hogy honlapjuk szerint a Frangipane nem is tartalmaz frangipánit (ami nem áll messze az igazságtól).

Kezdete kissé fémes, szappanosan krémes virágözön, amiben narancsnak sajnos híre sincs. Hófehér, viaszos, nehéz jázmin, és vaskos, tömör ylang-ylang kettőse, ami mellett valami furcsa (szintetikusnak ható) aquás jelleg jelenik meg, ami valószínűleg a vízijácintnak köszönhető, amit még soha nem éreztem, de a virág illatának leírása alapján erre következtetek.
Szívillatában nincs tömjén, helyette az áthatolhatatlan ylang-ylang, jázmin függönyön át némi tubarózsa, gardénia dereng, és ad plusz krémességet az illatnak. Bázisát melengető pézsma, szintetikus érzetű, halványan pislákoló ámbra, és egy minden fantáziát nélkülöző hétköznapi vanília akkord alkotja, amin az édes, krémes, nőiesen elegáns virágözön terpeszkedve trónol, nagyjából az idők végezetéig. A névadó könnyed, gyümölcsösen édeskés frangipánit kizárólag a teljes leszáradáskor sikerült fülön csípnem néhány pillanatra, akkor is nagyon el kellett engedni a fantáziám, hogy legalább egy mikronnyi mennyiséget érezzek belőle.
Hihetetlenül tartós, rendkívül jó hatósugárral rendelkező illat, egy fújásnál több úgy érzem komplett, fojtogató migrén lenne, három napos sötét szobában fetrengéssel (szóval óvatosan kell bánni az adagolással).
Férfiakon el sem tudom képzelni, egyértelműen női illat, minden maszkulin árnyalat nélkül.
Orientális besorolásával, ahová gondolom a tömjén miatt került, nem értek egyet. Egyszerű, kilométeres légteret uraló tömény, édeskés virágillat, amiben sem tömjén, sem egyéb orientális jelleg nincs. Makulátlan eleganciát kedvelő, konzervatív lelkületű, izgalmakat kerülő virágrajongóknak mindenképp érdemes kipróbálni, valamint megfelelő esküvői illat lehet, én a kócosan rohanó, kaotikus hétköznapjaimban remekül elvagyok nélküle. (Jellegében Annick Goutal Songes parfümjére hasonlít, bár annál harsányabb, töményebb, kevésbé kidolgozott kompozíció.)

Illatjegyei:

• közönséges vízijácint (Eichhornia crassipes), ibolya levél, narancs
• jázmin, tömjén, ylang-ylang, frangipáni
• ámbra, pézsma, vanília 

kép: Kathe Fraga


https://www.facebook.com/illatpiramis

Krasznaja Moszkva (Novaja Zarja) 1925

forrás: parfumo.de (Gold)

illatcsalád: ciprus-virágos

alkotó: Auguste Michel

Mikor elhatároztam, hogy írok erről a hírhedt és rettegett parfümről, akkor még csak az vezérelt, hogy megdöntsem a "büdös, mint a Krasznaja Moszkva" kezdetű ostoba téveszmét. Arra menet közben jöttem rá, hogy mennyire hálás téma ez, mert annyi érdekességet találtam vele kapcsolatban, hogy komoly tanulmányt lehetne szentelni ennek a finoman fogalmazva szélsőséges érzelmeket kiváltó nagyasszonynak (vagy ahogy sokan hívják, "nyanyának").

Henri Brocard és felesége Charlotte

Eredete nagyon régre, egészen a cári Oroszországba nyúlik vissza, Henri Brocard (nem keverendő össze a kortársaként szintén híressé vált matematikussal), az orosz honba költözött francia illatszerész nevéhez köthető, aki 1864-ben alapította illatszerboltját Moszkvában (Brocard Parfüméria).
Kezdetben olcsó pipereszappanokat árult, majd vezető illatszerésze, Auguste Michel segítségével 1913-ban az utolsó orosz cár II. Miklós (Nyikolaj Alekszandrovics Romanov) feleségének, Alekszandra Fjodorovnának elkészítették a "Le Bouquet Préféré de l'Impératrice", vagyis a "Cárnő kedvenc csokra" nevű parfümöt, ami tulajdonképpen a Krasznaja Moszkva ősanyjának tekinthető.
Mikor elérte az államosítás a céget, "5-ös számú Szappanfőző Üzem"-re redukálódott, majd Auguste Michel javaslatára, akinek szépérzéke nem bírta ezt a csúfságot, Novaja Zarja (Új Hajnal) lett a neve, a cárnő csokrát pedig Vörös Moszkvára (Krasznaja Moszkva- Красная Москва) keresztelték.
1924-ben az akkori illatszergyártásban megjelent technikai újításokat/változásokat figyelembe véve reformulálták az illatot, az Oroszországban maradt Auguste Michel vezetésével (aki az eredeti verziót birtokolja, annak komoly érték van a kezében, és én mérhetetlenül irigylem ezért).
Hatalmas sikerének titkáról (most is gyártják, jelenleg is az ország fő szuvenírjének számít) vaskos értekezést lehetne összeállítani, mint ahogy a vele kapcsolatos sztorik száma is végtelen. Pár érdekességet összecsemegéztem róla (gigantikus lesz ez a bejegyzést, de nem baj):

• a legenda szerint Brocard-nak volt egy vetélytársa a városban a Rallet Parfüméria, ahol Ernest Beaux pedig "Katalin csokrát" készítette el, amiből később a Chanel No.5 lett
• a reformulált változat évek alatt érte el végső formáját, amit Molotov felesége, Polina Zsemcsuzsina (Polina Molotova) választott ki, aki 1930-32 között volt a vállalat vezetője
• olyan olcsó volt, hogy a mosdókban automatákból lehetett pár kopejkáért fújni belőle, az alkoholtilalom alatt álló Finnországban ezt úgy használták ki, hogy volt egy tablettájuk, amire ha ráspriccelték, valahogy felerősítette az alkohol hatását, és ha nem is olyan tisztességesen mint a vodkától, de azért rendesen be lehetett rúgni tőle
• a parfüm egyik "arca" az első űrhajósnő, Valentyina Tyereskova volt

További cikkek, fotóritkaságok ITT, ITT és ITT

A Novaja Zarja jelenlegi kollekciójában 220 parfüm szerepel, legutóbbi illatuk a Love me, 2014-ben jelent meg.

A Brocard illatszergyár bejárata 1893-ban.

Mai változata nem felel meg eredeti ciprus-virágos besorolásának, mert nincs az alapban tölgymoha, ami a klasszikus chypre kategória egyik feltétele (másik a citrus a fejjegyben, ez a bergamottal stimmelne), azonban tiszteletből, kicsit lazábban értelmezve a tudományt talán megengedhető, hogy maradjon az eredeti illatcsalád. Ha nagyon szőrözünk, akkor rendszertanilag úgy vélem simán virágosként kezelendő.

Kezdete édeskés, korianderes, enyhén aldehides fejillat, amelyben pár másodperc múlva már mutatkozik a szegfű erőteljes, bódító illata, halványabb, de azért még kellően plasztikus édes rózsával, és krémes jázminnal karöltve. A szívillat édes, markáns aurája a kissé erőszakos ylang-ylang belépésével teljesedik ki, itt bevallom nem rajongtam érte túlzottan, szerintem ez az a fázis ami sokaknál kiveri a biztosítékot (hogy azután fanyalgó tömeggé verődve rossz hírét keltsék ennek az egyszerű, de számomra szépséges szláv virágszálnak).

Az alapillat megjelenése a tonkabab felbukkanásával kezdődik, majd jön a púderes írisz, és egy teljesen szimpla, minden izgalmat nélkülöző vanília akkord, aminek annyi szerepe van, hogy tovább édesíti, kicsit árnyalja a tonka szintén édes kumarinját.

Ha eddig nem sok izgalom mutatkozott, akkor ez pont így marad a továbbiakban is, annyi történik, hogy az édes bázison az írisz púderessége pulzálva felerősödik, és meglehetősen sokáig, simulóan kíséri viselőjét, közepes hatósugárral működve.

Összességében annak tudnám ajánlani aki szereti a régies, virágosan édes, púderes parfümöket, amelyekben minden tömör nehézség ellenére van egy kis lebegő, áttetsző könnyedség. Mértékkel kell fújni, rá fokozottan igaz a "kevesebb néha több" jelige.
Ha találkoztok vele próbáljátok ki bátran (egy fújás messziről!), ne higgyetek a rémtörténeteknek, mert úgy gondolom a Krasznaja Moszkva egy szép, tiszta összetevőkből készített parfüm, ami talán nem a legszofisztikáltabb kidolgozás, de mindenképp figyelemreméltó, ikonikus alkotás, ami őszre-télre melengető választás lehet. 

Ha lesz rá lehetőségem az Ebay-en vadászni fogok egy kis üveges régi változatot, plusz egy rózsás Kreml minit.
A Guerlain L'Heure Bleue és Apres L'Ondee illatára pedig valóban hasonlít, ha valaki azokat szereti, úgy gondolom nem foghat vele nagyon mellé.

...lila felhőpamacs alkonyi nap elé úszása, fehéren szálló púder lebegése, tömött szegfűszirmok mélyvörös rojtossága, puha test szemérmesen romlott, forró bujasága...

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei

• aldehid, koriander, bergamott, neroli
• szegfű, jázmin, rózsa, ylang-ylang
• írisz, tonkabab, vanília

fotó: Ruslan Lobanov

Ambre (Reminiscence) 1970

illatcsalád: orientális-fás

A Reminiscence házat 1970-ben alapította egy francia házaspár, Zoe Coste és Nino Amaddeo. Kezdetben csak színes ruhákat, és ezüst ékszereket árultak apró butikjukban, de pillanatok alatt rájöttek, hogy az illat fontos tartozéka egy-egy öltözetnek, ezért gyorsan összehoztak három monotematikus illatot Ambre, Musc, és Patchouli néven. 
Családi vállalkozásként működnek, Zoe 2007-ben történt, agyvérzés miatti halála után, apjukhoz csatlakozott két gyermekük, Lilla Amaddeo mint kreatív igazgató, és Sebastien Coste, aki a Thaiföldi ékszerkészítő részleg vezetője lett.
Összesen 39 parfüm van a jelenlegi repertoárban, ami egészen visszafogott szám az eddigi 46 évnyi működés alatt.
Különféle témákat érintő kollekcióik párhuzamosan futnak egymás mellett, monotematikus illataik a főbb alapjegyeket járják körül, a pacsulit, vaníliát, pézsmát, tonkát. A "Histoire de Fleurs" darabjai a rózsát és tubarózsát állítják a középpontba. A "Les Notes Gourmandes" az édességek gyűjtőhelye, a "Rem" pedig az aquás illatok rajongóinak lett kitalálva.

Az Ambre kezdete tetszetősen kesernyés muskátli, és kissé gyógyszeres benzoin keveréke, amely mellett a tonka édeskés kumarinját is határozottan érzem (bár elvileg nincs benne). Fanyar, karakteres nyitány, amiben a szegfűszeget ha megfeszülök sem tudom utolérni, bár valami fűszeresség rezonál a háttérben, de sajnos nem jöttem rá mi az.
A szívillat bontakozása a fás jegyek megjelenéséről szól, ez főként kicsit karcos szantál, füstös guaiac fa, aminek a füstölésben besegít némi csontszáraz vanília, majd felvillan pár pillanatra a szintén száraz, fekete, földes pacsuli, hogy azután az egészet gyakorlatilag teljesen elnyomja az alapillat mindenre rátelepedő aurája, amely tulajdonképpen a labdanum balzsamos gyantája, és egy torokkaparóan száraz ámbrás bázis kettőséből tevődik össze.
Itt volt az a fordulat, mikor az addig viszonylag kellemesen melengető orientális balzsamosságot felváltotta valami fojtóan poros, száraz, rideg jelleg, ami addig erősödött, míg számomra már egyáltalán nem volt élvezhető.
A teljes leszáradáskor megjelent némi szintetikus jelleg (viszont addigra már annyira nem tetszett, hogy mindegy volt), de azért összességében alapvetően tiszta jegyekből összerakott, abszolút uniszex őszi-téli illat, hatósugara és tartóssága több mint kiváló (egy fújás messziről bőven elegendő), aki kedveli a szaharai port, némi ámbrával tálalva, annak jó választás lehet. 
Engem sajnos egy kiadós migrénnel ajándékozott meg, úgyhogy a továbbiakban kerülni fogom a társaságát. Ettől függetlenül nem ment el a kedvem a Reminiscence illatoktól, és bár nem most ősszel lenne itt az ideje, de a közeljövőben mégis tervezem, hogy az aquás sorozatukkal és a Pacsulival megismerkedem (ami reményeim szerint nekem tetsző mély, földes pacsuli lesz).

Illatjegyei

• muskátli, szegfűszeg
• szantál, pacsuli, virginiai cédrus, guaiac fa
• francia labdanum, pézsma, benzoin, ámbra, vanília

fotó: Harry Gruyaert


https://www.facebook.com/illatpiramis

Kenzo Jungle le Tigre (Kenzo) 1997

illatcsalád: orientális-fűszeres

alkotó: Dominique Ropion

üveg: Joel Desgrippes

A Kenzo házat az 1939-ben, a japán Hyogo Prefektúra területén fekvő, Japán legszebb várkastélyának otthont adó Himedzsi (Himeji) városában született Kenzo Takada alapította 1970-ben, Párizsban.
A szülői ház nagy hatással volt egész életére és művészetére, apja hagyományőrző teaházában már gyerekként szívta magába a tradicionális japán művészet sokszínű árnyalatait.
Hazájában tanult divattervezést, majd miután bezsebelte a So-En magazin rangos díját, rá pár évre (1964-ben) Párizsba költözött, itt még további inasévek következtek, majd 1970-ben megnyitotta első butikját, ahol már saját kollekcióit árulta.
Első illata 1978-ban jelent meg King Kong néven, természetesen meglovagolva a film sikerét, majd 10 év múlva 1988-ban már saját neve alatt a második (ez a Kenzo első hivatalos illata), amelynek üvegét az általam igen nagyra tartott Serge Mansau tervezte.
1993-ban Takada leköszönt, az LVMH nevű mammut felvásárolt mindent, ő pedig a továbbiakban másik hobbijának, a festészetnek szenteli idejét (Párizsban több kiállítása is volt).

A "tigris" halkan lapuló, puha, poros talpú lépteivel az 1998-as tigris évét köszöntötte, simulása előző évi rokona, a dübörgően harsány elefánt pontos ellentéte.

Nyitányában kerestem a savanykás citrusos jegyeket, de nagyon furcsa bergamottosan kesernyés kezdete van, amiben inkább a mandarinok reszelt héjának fanyarsága dominál, áttetsző fahéjaldehid függönnyel beborítva.
A szívillat kibontakozása a fahéj vaskosabbá válásával kezdődik, majd megjelenik és egyre erőteljesebbé válik a virágos akkord, ami nekem inkább a tömör, viaszszerű ylang-ylang dominanciája, de valószínűleg a könnyed, barackos osmanthus lágyítja meg annyira, hogy ne érezzem kellemetlennek (mert nem igazán szeretem ezt a jegyet).
Alapja melengető ámbra, kardamom, porszerű, csípős fahéj, enyhén füstös, fás vanília, amely hamar bőrközelivé válik ugyan, ám cserébe elég sokáig kitart. A teljes leszáradásán végigvonul egy érdekes krémesség, ami nem az ylang-ylang fejfájdító tolakodása (sajnos az is ott rezeg a háttérben), hanem valami simuló fás jelleg, ami valószínűleg az Indonéziában őshonos Massoia fa olajának kényeztető simogatása.
Erőlködhetnék még az elemzéssel, de az a helyzet, hogy ebben az illatban nincs több, ez a buddhista egyszerűség elnagyolt, karakteres körvonala. Gondolom most sokan felhördülnek majd, de ez egy végtelenül unalmas, viszont elég kellemes őszi, uniszex parfüm, aminek értékét a jó öreg nosztalgia faktor repíti az egekbe. 
Akkor nyúlok érte ha nyugalomra vágyom, és valami mélázó, puha sálba burkolózó merengésre.
Olyan mint egy Csehov mű, amiben lineárisan nem történik semmi, mégis minden mozzanatnak súlya van.
Van benne valami fülledten dohos, halványan elmosott, sápadtan meztelen, titokzatos szomorúság.

(Beszerzése kicsit körülményes, pár éve megszűnt. Ebay és egyéb bolhapiacokon lehet reménykedni nem túl drága jófogásban.)

Illatjegyei

• mandarin, narancs, japán kumkvat (törpe mandarin)
• kínai osmanthus, ylang-ylang
• ámbra, fahéj, indonéz Massoia fa

fotó: Miroslav Tichý 

Soir de Lune (Sisley) 2006

illatcsalád: ciprus-virágos

alkotó: Dominique Ropion

üvegterv: Bronislaw Krzysztof

Ezt a mintát sokáig fanyalogva tologattam, mivel szerintem változtattak a parfüm összetételén (ami nekem szokás szerint persze nem tetszik), de úgy döntöttem mégis írok róla, hogy legyen egy kis aktualitás is a blogon. Szóval ez a boltokban jelenleg fellelhető formula (dobpergés).
Tervezem a főbb Sisley illatok vintage minijét majd beszerezni, de tartom magam a havonta 1 mini (főként az ebay-ről) keretemhez, ha pedig fújóst is veszek az adott hónapban, akkor egyet sem rendelhetek (valahogy kordában kell tartani a már így is káoszt okozó mániám). Régi illatai közül az 1974-es Jean-Claude Ellena féle Eau de Campagne érdekelne épp legjobban (ha valaki tud mintát adni belőle az gondoljon rám).

Dominique Ropion több nekem tetsző illatot tervezett, Alexander McQueen My Queen, Burberry London, Caron Aimez-moi, Dior Pure Poison, Frederick Malle Portrait of a Lady, Givenchy Ysatis, elefántos és tigrises Kenzo, Ralph Lauren Saphari, Thierry Mugler Alien, és még pár YSL Paris flanker, amiket nem ismerek, de biztosan jók (az eddig megismert összes Paris flankert imádom). Szóval ezt a kedveltekre redukált listát nézve mestere a virágoknak, plusz jól bánik az orientális jegyekkel, illatai egyediek, különlegesek (bár a Lancome La Vie Est Belle és annak ezer változata is az ő lelkén szárad).

A Soir de Lune üvegéről nem sokat tudok mondani, az összes Sisley külseje tetszik, a tervezője ugyanaz a nyelvtörő nevű lengyel szobrász mint az Eau de Soir-nak (oldalának linkjét az első Sisley posztban belinkeltem, érdemes nála szétnézni mert szép dolgokat alkot).

A parfüm kezdete fanyar bergamott bázis jó alaposan megfűszerezve. Főként szerecsendiót és koriandert érzek, egyéb citrusokat sehol, bár lehet, hogy az a halvány édesség ami van benne az a mandarin műve, de magamtól nem tudnám beazonosítani.
Pár pillanat múlva torkot csiklandozva megjelenik a méz akkordja, ami nem selymesen édes, hanem kicsit karcosabb érzet, mint mikor egy teli üveg mézbe szippantunk, amire valószínűleg ráerősít a bors olaj is (sosem szagoltam még bors illóolajat, ezt pótolnom kell). Következő felvonásban belép a pacsuli és innentől kezdve elég markánsan átveszi az irányítást (konkrétan a második felvonás a pacsuliról szól). Sajnos ez nem az a földesen sötét jegy amit szeretek, hanem a kicsit élesebb, zöldebb mainstream verzió (amit már nem annyira kedvelek).
A szívillat nagyon érdekes, mert a megjelenésétől két szálon futónak érzem a történetet, nincs összeolvadás, hanem két oldalra szakad az egész, és van a pacsuli, mellette pedig a nagyon enyhén édes-krémes rózsa, jázmin erőlködik, a fűszer fázisból itt ragadt, és eléggé megizmosodott korianderrel.
Körülbelül fél óra múlva előbukkan egy szinte említésre sem méltó mohás felhang, jóféle szantállal keverve. Itt kellemesen karcossá válik, ami nagyon jót tett neki, mert így sikerült fenntartania a már pont lanyhuló, a moha hiánya miatt kicsit elkedvetlenedett érdeklődésem.
A harmadik felvonás megoldja a kettősség problémáját és meghozza az összhangot (itt tényleg nagyon hasonlít Jean Couturier Coriandre nevű parfümjére, ami szerelem volt első szippantásra). Végjátékának jellemzői a nem túl zavaróan érdes szantál, minimálisan púderes írisz, pézsma, még mindig jó sok koriander, pacsuli és a finisben kicsit erőre kapott tölgymoha, amitől mégis valamennyire vintage érzete lesz, és ez megmenti attól, hogy mérgemben jól leírjam szegényt (meg persze attól, hogy a chypre kategóriából hajszál híján kipateroljam).

Összességében nem rossz, bár a pacsuli zavart, nem szép/tiszta akkord. Elegáns, régi és modern elemeket ötvöző illat, aminek a tartóssága 4-5 óra (ruhán több), hatósugara jó, 2-3 órán át intenzív felhőt von viselője köré. Emlékeim szerint a régebbi tölgymohásabb volt, ezt lecsökkentették, és a helyére betoltak egy kis plusz pacsulit, ami nem tett jót neki.
Nem került a kedvenc Sisley-k közé, a vintage Eau de Soir-t meg sem közelíti, de azért érdemes kipróbálni, mert a jelenlegi piacon fellelhető cukrosságok közt igazi kuriózumnak számít (90%-ban tiszta, szép összetevőkkel).

Illatjegyei:

• szerecsendió, koriander, mandarin, feketebors olaj, bergamott, citrom
• mimóza, írisz, májusi rózsa, őszibarack, jázmin, gyöngyvirág
• pacsuli, méz, szantál, pézsma, tölgymoha

kép: Andrea Pramuk


https://www.facebook.com/illatpiramis

India Hicks Island Nights (Crabtree & Evelyn) 2009

illatcsalád: virágos-gyümölcsös

A Crabtree & Evelyn ezúttal jól megtréfált, India Hicks nevét nem ismertem, és azt hittem ez egy sötéten fűszeres indiai csoda lesz, de tévedtem.
India Hicks egy angol divatmodell, aki hátat fordítva Londonnak felújított egy épületet a Bahama-szigetek egyik aprócska, mindössze 8 km2-es, rózsaszín homokkal díszített tagján Harbour Szigetén, és ott hotelt működtet (természetesen csillagászati áron kiadva szobáit). A hölgy egyébként a brit királyi család tagja, Károly másod unokatestvére, így Dianával kötött házasságakor ő volt az egyik koszorúslány. 2011-ben Vilmos és Catherine Middleton frigyén már csak a kommentátori poszt jutott neki, a nyoszolyólány szerepet meghagyták a hamvasabb csirkéknek.
A Karib térség alaposan megihlette, iziben 3 könyvet is írt a témában Island Life, Island Beauty, Island Style címmel. Ezek szép képekkel illusztrált kötetek nagyjából a semmiről, amelyekben lakberendezési tanácsokkal szolgál, valamint a víz melletti meditáció jótékony erejét, a helyes életmód, nyugalom és mérhetetlen jólét boldogító hatásait boncolgatja (köszönjük) ha valaki egyszer belebotlik és öt kilométeres körzetben épp nincs jobb olvasnivaló, lapozzon bele bátran.
Saját neve alatti webshopjában szépségápolási termékeket, ékszereket, fura függönyrojtszerű valamiket, sálakat és méregdrága táskákat forgalmaz.

Ha benne volt a keze, akkor mindenképp dicséretet érdemel az üvegért, mert elég szépre, elegánsra sikeredett (mondjuk egy magát lakberendezőnek is valló tervezőtől úgy vélem ez alap követelmény).
A parfümben a Karib térség illatait próbálták összeszedni, a fehér és lila orchideát, az éjjel pompázó jázmint, a pálmalevél zöldjét stb.

A felkenés utáni pillanatokban  a fanyar bergamott és pár csepp narancsillat dominál (nem narancsvirág, hanem a gyümölcs szénsavas, fantaszerűen édes leve), majd körülbelül egy perc múlva megjelenik egy zöldes, enyhén púderes akkord, ami főként az írisznek köszönhető, majd pár pillanatra beköszön az ibolya kicsit fémes akkordja, amelybe kesernyésség vegyül, ami lehetne akár a narancsvirág is, de nem az, hanem valami szintetikus, poros jelleggel kevert nemtudommi.
Van benne egy szintén nem tetsző élesség, ami azt hiszem a pacsulinak köszönhető, és egyes fázisoknak maszkulin hatást ad (ebből következik, hogy szerintem uniszex). A trópusi gyümölcsöket kerestem, de a narancson és talán egy kis ananászon kívül nem találtam semmit, valami édeskés gyümölcsös jellege van ugyan, de nem éreztem annyira markánsnak mint írják.
A teljes leszáradás a pacsulis, púderes, fás (főként szantálos) vonalról szól, itt van egy rövid kellemes időszak, majd belép egy újabb furcsaság, valami mentaszerű, ami a fanyar púderességgel teljesen elnyomja a háttérben némi műpézsmán vergődő halovány jázmint.
Összegezve szintetikus, érthetetlenül kaotikus, Istennek hála felejthető illat, ami a világon semmit nem mozdított meg bennem, kevés volt a mintámban azt elhasználtam, de ennyi elég volt belőle (kár, mert az üvege tényleg szép). 
Lelőhelye: főként ebay (itthonról kivonult a Crabtree, de ha lenne akkor sem lehetne kapni, mert ez a parfüm még előtte megszűnt.
Fogalmam sincs, hogy ilyen illata van-e ennek a gyönyörű helynek (remélem nem), pár hétig mondjuk szívesen lógatnám a lábam ezen a felháborítóan romantikus rózsaszín parton, mindenféle éjjeli jázminokat és bármilyen színű orchideákat szaglászva, hűs mentás koktélt szürcsölve, akár még egy ilyen szintetikummal is nyakonöntve.

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei
ibolya, orchidea, jázmin, afrikai narancsvirág, fás jegyek, pézsma, zöld jegyek, pálmalevél, írisz, egzotikus gyümölcsök, bergamott

La Fumée Rouge Foncé (Rusznák Rita) 2016

fotó forrása: Pinterest

A Lamp Lighter At Work In Finsbury Park, London, 17 October 1935

illatcsalád: orientális-virágos

Történt, hogy pár hónapja egy új illatos csoport tagja lettem, ott figyeltem fel Rusznák Ritára, aki parfümolajokat készített néhány csoporttagnak, és akik megkapták egytől-egyik lelkendezve meséltek az egyedi, személyre szabott alkotásokról (na ez persze még nem győzött meg, eddig akár baráti udvariaskodás is lehet az egész, gondoltam). Ami viszont ezen kívül még külön felkeltette a figyelmem az az volt, hogy mindenki megkapta a rövid, első benyomás keltette jellemzését magáról, és arról az olajról amit Rita hozzá társít. Magyarul megkapjuk parfümben egy másik ember első impresszióját magunkról. (Mi ez, ha nem egy mérhetetlenül izgalmas találkozás?!)
Később kiderült, hogy Rita óvodáskora óta az illatok megszállottja, kiállítás tervező-rendező kurátorként is időnként megtölti a parfümök szívet melengető világával a kissé rideg kiállítótermeket (parfümtörténeti tárlatát Helena Rubinstein, Estée Lauder, Judith Müller életéről, alkotásairól például szívesen megnéztem volna).
Magának és közvetlen ismerőseinek, barátainak régóta készít illatos olajokat, megrendelésre körülbelül fél éve.

Miután alaposan felpiszkálta a kíváncsiságom, fel is vettem gyorsan a kapcsolatot vele, majd levelezni kezdtünk, megkérdezte milyen illatjegyeket preferálok (bőr, dohány, rózsa), mik azok amiket ki nem állhatok, majd kicsit beleolvasott a blogomba, és körülbelül egy hét alatt elkészült a mű, ami mellé a következő jellemzést kaptam:

"Karakteres egyéniségnek látlak, nem vagy hétköznapi ember. Őszinte, de nagyon érző, aki szereti a kihívásokat, nem riad meg az új helyzetektől, hanem megoldja őket. Ezért lett az illatod olyan karakteres, füstös, rózsás, de a szíve tubarózsás. Nem könnyed illat, hanem olyan mint akinek tervezve van. Iszonyú tömény, pátoszt teremtő az első 15 percben, aztán ahogy melegszik, lágyul, kiadja az igazi valóságot."

(Találóbb leírást nem is kaphattam volna az én hedonista, néha túltengő, dramatikus végletek közt azért alapvetően nyugalomra, egyenes helyzetekre vágyó énemről).

Kezdete gránátalma fanyarul kesernyés leve, töppedt pinot noir sűrűn csordogáló, napmeleg zamata, fekete tulipán illata, és markáns, fás oud mindent beborító éjjeli fátyla. Egyetlen illatnál sem éreztem még ennyire tisztán, hogy tölcsérszerűen nyílik a szívillat felé. A felszínen gyűrűszerűen keringnek a fejillat jegyei, és mint valami forgószél kráterében kezd gomolyogni a parfüm lelke, a virágok egyik nagyasszonya a tubarózsa, némi zöldes felhanggal keverve.
Itt már előtör a bőr, ami nem az a simulóan finomkodó fajta, hanem pont amit izgalmasnak találok, picit szárazabb, karcosan realista cserzett bőr, ami zabolátlan vadsággal csak arra vár, hogy valami vagy valaki szelídebbé tegye. Az erőteljes oud folyamatosan jelen van, majd ahogy egyre inkább veszít intenzitásából (körülbelül 1-1,5 óra múlva) előjön a simulóan selymes dohány, egy jázminosan édes fázissal, ami pont annyira krémes, hogy talán már túlmutat a tubarózsán, olyan mintha a bazsarózsa is segítségére lenne, hogy igazán kellemes, nőies, komfortos, mégis izgalmas illat váljék belőle.
Teljes leszáradása édesedő szelídülés, füstös pulzálással második bőrként hozzám simul, majd egy ámbrás, krémes, kicsit szappanos lehelettel észrevétlenné halkul.

Uniszex, tartóssága és hatósugara kiváló (tényleg egy csepp kell belőle, amit én az alkaromra pöttyentettem, onnét kicsit a nyakamra, és ez a mennyiség bőven elegendő, reggeltől délutánig kitart).

A mindent elnyelő feketeség, és az élettel teli, lüktető mélyvörös füst tánca. Elképesztően szép, tiszta összetevőkből álló illat, egy molekulányi szintetikus felhangja nincs (amitől utólag bevallva kicsit féltem), csak gratulálni tudok az alkotónak (Montale lepipálva, pedig a rózsás oud-ot elég szépen prezentálják). Köszönöm.

...fekete selyem puha siklása, kopott gázlámpa éjbe hunyorgó fénye, lószerszám csengése, poros patkók dobbanása, füstös szoba félhomályos melege, száraz pergamen fakó zizzenése, rőt alkony kékes, tompa ködöt hozó hasadása...

https://www.facebook.com/illatpiramis

Illatjegyei

• fekete orchidea, gránátalma, fekete virágok
• tubarózsa, friss rózsa
• oud, bőr, dohány, rózsa, ámbra